nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Megdupláznák a természettudományos hallgatók számát
Nem derült ki, hogy fizetőssé válnak-e a bölcsész szakok

A Széll Kámán Terv teljesen megújítaná a felsőoktatás jelenlegi struktúráját, amely újítás alapját a munkaerő-piaci igényekhez való alkalmazkodás jelentené.

Edupress | 2011. április 18.
|  

Matolcsy György nemzetgazdálkodási miniszter elmondta, azokat a szakokat, amelyekkel nem lehet elhelyezkedni, az állam nem finanszírozza, a hiányszakok pedig kiemelt támogatásban részesülnek majd – írja a Népszabadság. A kormány tervei szerint ennek megfelelően a 2012 szeptemberében induló tanévben már módosított finanszírozási arányok szerint képeznének a felsőoktatásban.

Mivel a környező országokban körülbelül tíz százalék tanul műszaki képzésben, hazánkban viszont csak öt százalék ez az arány, a kormány elsődlegesen azt a célt tűzte ki, hogy a természettudományos és műszaki pályára készülők létszáma a ciklus végére duplájára emelkedjen. Zeller Gyula, a Pécsi Tudományegyetem gazdasági és stratégiai rektorhelyettese hangsúlyozta, a műszaki és természettudományos képzési területek szakjainak bővítése plusz költségeket jelent, nemcsak az infrastruktúra, de a képzés is drágább, például a bölcsészkarokhoz képest. „Az átalakítást a középiskolákban kellene elkezdeni, az egyetemek ugyanis nem szeretnének felkészületlen elsőéveseknek felzárkóztató programokat indítani" – tette hozzá a rektorhelyettes.

A kormány tervei szerint a 2012 szeptemberében induló tanévben már módosított finanszírozási arányok lesznek. Matolcsy György miniszter arra kérdésre, hogy ez a bölcsész szakok fizetőssé tételét is magában foglalja-e, nem adott egyértelmű választ. Zeller Gyula a bölcsészdiploma értékére vonatkozólag egy nemrégiben végzett kutatásra hivatkozva elmondta, a végzett bölcsészeknek nem nehezebb az elhelyezkedés, mint a természettudományos területen diplomázóknak. Erre utal az a tény is, hogy Magyarországon a gazdasági válság ellenére sem növekedett jelentősen a diplomás-munkanélküliség az elmúlt években.

A napi.hu indformációi szerint az államilag finanszírozott helyek jelentős csökkenésére készül a kabinet a felsőoktatás területén. A Brüsszel számára április 15-én nyilvánosságra hozott konvergenciaprogram szerint a 2011-es 53 ezer fős kvóta 2014-re 30 ezerre csökkenne. Ezt fokozatosan valósítanák meg, ezért már jövőre 12 milliárdot szeretne megspórolni a kormány a felsőoktatásban, ami 38 milliárdra növekedne 2013-ra.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X