Stephen Fry angol színészt, humoristát és költőt sok mindenről lehet ismerni: ő az egyik szereplője az A bit of Fry and Laurie elnevezésű humorista duónak, szerepelt a Fekete Vipera című sorozatban, vezetett tévés vetélkedőt és ismeretterjesztő műsorokat is. Talán az kevésbé ismert, hogy a nyelvvel is elég sokat foglalkozott. A BBC-n 2011 folyamán dokumentumfilm-sorozatot készített a nyelvről Fry's Planet Word címmel. Az alábbi videóban röviden megismerhetjük a nyelvműveléssel kapcsolatos gondolatait.

Fry kiinduló megállapítása egy igen egyszerű megfigyelés: a legtöbb angol nyelvművelő nem szereti, nem élvezi a nyelvet. (Tapasztalataink szerint ez nem csak az angol nyelvművelők sajátossága.) Ugyanakkor az is igaz – mondja Fry –, hogy nincs megbecsülve az, aki valóban megválogatja a szavait, aki nyelvileg tudatosan viselkedik. Gyakoribb, hogy az ilyen beszélőket hóbortosoknak tartják, néha gúny tárgyává válnak. A szabad és autonóm nyelvhasználat sokszor elitistának bélyegeztetik. Miért lehet ez?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Talán éppen a nyelvművelők, az önjelölt nyelvápolók miatt. Ugyanis akik egyáltalán foglalkoznak nyilvánosan a nyelvvel, azok elég rosszul csinálják. Például mások nyelvhasználatát megbélyegző, kigúnyoló leveleket írnak különböző újságoknak. Mindebben a saját intellektuális felsőbbségüket hangsúlyozzák, hiszen ők – önjelölt módon – tudják, milyennek kellene lennie a nyelvhasználatnak. Fry egyenesen kijelenti, hogy utálja ezt, és azt is visszautasítja, hogy ezeket a nyelvhasználati pellengérezőket az igényes nyelvhasználókkal összekeverik. 

Ugyanígy gondolkodik arról a szintén divatos foglalatosságról, amikor a helyesírási hibákat a nyelv elleni merényletekként tüntetik fel. A különböző áruházláncok vegzálása azzal, hogy mit hogyan írnak ki, teljesen meddő és felesleges tevékenység. Fry szerint ez is ellene hat annak, hogy valaki igényesen képes legyen használni és élvezni a nyelvi választás és választékosság lehetőségeit. 

A legkevésbé azt bírják a nyelv önjelölt (és általában félművelt) védelmezői, ha a nyelv változik. Kitalálnak például olyasmit, hogy káros, ha egy főnevet igeként kezdünk el használni. Ahhoz, hogy ennek a képtelenségét belássuk, elég csak arra gondolnunk, hogy maga Shakespeare minden egyes alkalmat megragadott arra, hogy a főneveket igésítse – hangzik Stephen Fry ellenpéldája. Erre mondják a nyelvápolók, hogy ez „csúnya”; Shakespeare szavai tehát „csúnyák”. Ez persze teljesen téves megközelítés: valami nem lehet objektíve csúnya, attól még, hogy valakinek az a teljesen megalapozatlan véleménye, hogy nyelvtanilag „helytelen”. Van, aki szerint Picasso képei, Stravinsky zenéje vagy Eliot versei csúnyák...

Sokszor tesznek úgy a nyelvápolók, hogy ők csak azért pallérozzák a nyelvhasználatot, hogy a megfogalmazások pontosak, világosak, tisztán érthetőek legyenek. De az egyértelműség, a pontosság szintén nem objektív: függ a stílustól, a beszélő és a hallgató iskolázottságától, a kommunikációs helyzettől stb. Tehát az egyértelműség, a pontosság védelmének szinte sosem szabad bedőlnünk – figyelmeztet Fry.

Az is egy óriási tévedés, hogy a nyelvtani szabályok fafejű követése biztosítaná a világosságot, a pontosságot, a logikus gondolkodást és mutatná az intelligenciát. Az igaz, hogy bizonyos beszédhelyzetekben ez az elvárható, sőt, az egyedüli eredményes nyelvi viselkedés – gondoljunk például egy felvételi beszélgetésre vagy egy állásinterjúra. Az ilyen helyzetekben sem kifejezetten az informális stílusból, vagy a nyelvtani szabályok laza kezeléséből van általában a probléma, hanem abból,amit ez a viselkedés üzen: abból, hogy a pályázó nem törődik a formalitással, hogy nem adja meg a tiszteletet a partnereknek. 

Stephen Fry
(Forrás: Wikimedia Commons / Matt Lee, Andrew Sampson / GNU-FDL 1.2)

Ahogyan az öltözékünkkel is jelezzük egy ilyen formális beszédhelyzetben, hogy kitüntetett eseményről van szó, úgy nyelvileg is ki kell öltöznünk... Ez sokkal inkább szól az alkalmazkodásról, és a helyzet felismeréséről, mint a nyelvtani helyességről. Nincs önmagában rossz nyelvhasználat, ahogyan nincs önmagában rossz öltözék sem: a kontextus, a körülmények és a szokások függvénye minden. 

Fry ugyan az angol nyelvművelőkről beszél és az angolból veszi a példáit, de tudhatjuk, hogy a magyarból is említhetnénk kísértetiesen hasonló jelenségeket. A tanulság tehát nemcsak az angolra, hanem minden nyelvre áll: a „helyesség” mindig a szövegkörnyezet, a szituáció, a beszélgetőpartnerek és a szokások függvénye.

Forrás

Stephen Fry Takes A Firm Stance On Grammar. He Doesn't Go The Way You'd Think