-
Sándorné Szatmári: @Sultanus Constantinus: 1 " egy magyar anyanyelvű sosem fog olyat mondani, még véletlenül ...2024. 12. 09, 15:55 Az anyanyelvi beszélő nyomában
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Eljött az idő, hogy érdemben válaszoljunk olvasóinknak. Hogy többé ne legyen kerülgetve a kása. Hogy kiderüljön, mit keres a csizma az asztalon. Hogy megtörjön a jég, ami láthatóan beszakadt alattunk.
Ebben a sorozatban azokra a felvetésekre válaszolnunk, amikre eddig soha. Szerénységünk, szemérmességünk tiltotta eddig, hogy ezekkel a kérdésekkel – hogy magunkkal! – foglalkozzunk, de eddig és nem tovább. Itt és most, mindenre választ adunk.
Sorozatunk első részében a címadással foglalkozunk. Hiszen a címadás fontos dolog, olvasóink gyakran elidőznek azon, hogy miért csináljuk ezt rosszul. Íme néhány, kicsit átszerkesztett, de igen jellemző vélemény olvasóinktól:
„Egy mértékadó portál megengedhetné magának, hogy ne ilyen szenzációhajhász címeket adjon a cikkeinek.”
„Ez a cím is olyan, hogy látszik rajta, kattintásokat gyűjt. Nem is értem, mi szükség erre, a cikk teljesen rendben van – nyilván többen olvasnák, ha nem lenne ilyen harsány a cím.”
„A bulvárt meg kéne hagyni a bulvársajtónak. A mértékadó sajtó meg ne adjon hatásvadász címeket.”
A rövid válasz az, hogy a fenét. Dehogy engedhetjük meg. Nincs nekünk arra pénzünk, hogy bennünket senki se olvasson.
(Forrás: Pauline E. / geograph.org.uk - CC BY-SA 2.0)
Részletesebben kifejtve pedig arról van szó, hogy a nyest számára legalább annyira fontos az olvasottság, mint egy bulvárlap számára. Az online sajtó nagyobb része, így a nyest is ingyenesen hozzáférhető tartalmakat kínál olvasóinak. Pedig a tartalom előállítása és publikálása nem kevés pénzbe kerül: ki kell találni a formátumot, a témákat, meg kell keresni a szerzőket, berendelni az anyagokat, szerkeszteni őket, fenn kell tartani az oldalt, adminisztrálni, a munkáért fizetni – csak hogy pár dolgot említsünk a tengernyi feladat közül.
A nyest, mint sok online sajtótermék szintén abból él, hogy olvassák. Szerencsére elég sokan – egészen meglepően sokan – és ráadásul igen jó társaság olvassa. Olyanok, akiket a hirdetők is kedvelnek. Ahhoz azonban, hogy a portál finanszírozása töretlenül működhessen, hogy meg tudjunk győzni újabb és újabb embereket, cégeket, hogy támogassanak bennünket, a számokat és a kattintásokat hoznunk kell. Ehhez pedig az kell, hogy pariban maradjunk a piacon. Hadd meséljük el gyorsan, mire is gondolunk.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Itt van például a Liszt Ferencről elnevezett repülőtér, továbbá az elnevezésével kapcsolatos botrány. Ezt a történetet a nyest nyomozta ki, göngyölítette fel – aztán mi jelentettük meg az első híreket is. Rövid időn belül a teljes sajtó ezzel a botránnyal foglalkozott – ami azt jelenti, hogy a nyest cikkeit pontosan addig kattintották, amíg a hír annyira el nem terjedt, hogy már a nagyobb portálok is beszámoltak róla.
Egy ilyen nagy formátumú, dinamikus és fiatalos, ugyanakkor konzervatív és visszafogott, mindazonáltal megfelelően harsány portálnak, mint mi vagyunk, egyértelmű, hogy mi a célja ilyenkor: az, hogy a mi cikkünk szem előtt maradhasson addig, ameddig az lehetséges. Azaz a cikk megjelenése és a hír elterjedése között annyi olvasót kellett elérnünk, amennyit csak lehet. És utána is: új, érdekes, kattintható információkat kell hoznunk. Össze kell foglalnunk az eseményeket. Ha unalmas, egyhangú címeket adunk ezeknek az anyagoknak, a kutya nem olvassa el őket. Azaz a sok munka teljesen kárba vész, ha mások aratják le a dicsőséget és az azzal járó kattintásokat. Még akkor is, ha a sajtóban dolgozó kollégák szinte mindig korrektek (ezt köszönjük), és szinte mindig utalnak arra, hogy az információ a nyesttől származik. Ami, persze, konkrét kattintásokat nem eredményez nálunk – bár a dicsőség kétségtelenül jól esik.
Tehát nagyjából ezért kell elviselni, hogy a címeink kicsit lazábbak, viccesebbek, kattinthatóbbak. Ahhoz hogy megálljunk a lábunkon, ezt így kell csinálnunk. Verseny van, legalábbis ezt mondják, piac és piacgazdaság – még ha ez kívülről nem is így néz ki teljesen. A számok és a statisztikák minket támasztanak alá: a sok visszatérő olvasó, az a nagyszerű közösség, ami körénk szerveződik, azt jelzi, hogy jó úton járunk. Persze, be kell ismernünk, és ezt most meg is tesszük: a kattintás igenis számít nekünk. Igen, vadásszuk a kattintást. Szeretjük, nagyon szeretjük a kattintást. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy olvasóinkat egy kicsit jobban.
Azaz a válasz az, hogy nem, sajnos, nem engedhetjük meg magunknak a kevésbé kattintható címeket – hacsak külön nem fizet majd nekünk valaki azért, hogy ne ilyen címeket adjunk a cikkeinknek. Ez biztosan sokba kerülne, de ha van jelentkező, aki pont ezért fizetne, nagyon várjuk jelentkezését.
Sorozatunk következő részében azokról a fránya hirdetésekről beszélünk, amiket olvasóink egy része zavarónak talál.