nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mesés leírások
Milyennek látták az ókori Indiát?

Új szöveggyűjtemény látott napvilágot a JATEPress gondozásában, amely bemutatja, milyennek írták le a kortársak az ókori Indiát. A kötet megjelenése kapcsán az egyik szerkesztővel, Wojtilla Gyula indológus-ókortörténésszel készített interjút az MTI-Press.

MTI-Press | 2012. október 11.
|  

Az ókori Indiát idézi meg a kortársak szemével az az antik szöveggyűjtemény, amely a Szegedi Tudományegyetem kiadójának, a JATEPressnek a gondozásában látott napvilágot a közelmúltban. Az Ókori indiai szöveggyűjtemény című kötetet Wojtilla Gyula indológus-ókortörténész, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, Zentai György indológus és Illés Imre Áron klasszika-filológus szerkesztette.

 „Voltaképpen a korai Indiát mutatjuk be, ahol az ókor nem ér véget akkor, amikor Rómában. Máig viták folynak arról, hogy mikor is fejeződött be az ókor a földrésznyi országban – mondta az MTI-Press-nek Wojtilla Gyula. – Egyesek szerint a 11-12. században, akkor, amikor nyugatról megjelenik az iszlám. Vannak azonban más megfontolások is, hiszen 500 után jelentős átalakuláson esik át India is, ahol megszűnik, széttagolódik az utolsó nagy, összefüggő államalakulat, a Gupta Birodalom. Helyén, miként Európában a Római Birodalom romjain, sok-sok állam jön létre. Egyéb változások is történnek: míg a korábbi korszakokat a városok, a kikötők, a pénzforgalom, az utazók jellemzik, az ötödik századtól befelé fordulásnak lehetünk a tanúi. Innentől csak szórványosan találunk külföldi érmet, és a helyi pénzverés is visszaesik, inkább cserekereskedelemmel foglalkoznak. Kialakulnak a helyi nyelvek, miként Európában, ahol a latint felváltották a helyi kultúrák és nyelvek.”

A legkorábbi szövegek vallási himnuszok

Magyarázata szerint a regionális államoknak megvolt a gyökerük, hiszen a birodalmak nem tudták a 4,5 millió négyzetkilométeres, az ókorban kiterjedt erdőségekkel borított szubkontinens egészét uralni, hatalmas területek fehér foltok maradtak. Ezeket a részeket fokozatosan derítették fel, de még a 20. században is fedeztek fel olyan törzseket, amelyek ismeretlen nyelvet beszéltek, eltérő volt a kultúrájuk, nem ismerték a pénzt – igaz, a betegségeket, a náthát sem.

„Az i. e. második évezred utolsó századaitól kezdődik a történetünk, és az i. sz. negyedik századig, a 300-as évekig követjük az eseményeket különböző források alapján. A szöveggyűjtemény egy része nem kifejezetten történeti, politikatörténeti, inkább a korabeli társadalomhoz, életmódhoz, valláshoz nyújt eligazítást – fogalmazott a professzor. – Szerepelnek a válogatásban görög, latin, óperzsa, szanszkrit, valamint az indusok nyelvén, az úgynevezett pálin íródott források. A legkorábbi szövegek i. e. 1200 utáni vallási himnuszok. Ezek az áldozat bemutatásánál elmondott szövegek, egy-egy isten dicsérete, amelyekben benne foglaltatik az emberek összes kívánsága, akik mindig ugyanazt kérték: győzelmet az ellenség felett, pénzt és egészséget. Ilyen szempontból nem sokat változtunk az évezredek folyamán.”

(Képünk csak illusztráció)
(Képünk csak illusztráció)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Érdekességként Wojtilla Gyula megemlítette, hogy van a himnuszok között olyan, amelyből megtudható, hogy miként szenteltek fel egy királyt. Szerepel a válogatásban egy, Az i. e. 8. századból származó himnusz is, amely azt írja le, hogy mi történik az emberrel a halála után. „Ez sem egy teljesen történelmi szöveg, de az indiai gondolkodást és az életmódot, az újjászületésbe vetett hitet tükrözi. Sok szöveg van Buddháról és koráról, az 5. század körüli Indiáról, a források pedig nem mások, mint a buddhista szent könyvek, amelyek páli nyelven, a szanszkrit késői változatán íródtak” – magyarázta az ókortörténész.

A belső források közül kiemelte az ókori India egyik legcsodálatosabb művét, az indiai Machiavellinek nevezett Kautiljának, Csandragupta Maurja király miniszterének államelméleti és gazdaságtudományi művét, az Arthasásztrát. „az i. e. 3. századból származik, szerzője egy indiai papminiszter volt, akinek a neve, Kautilja is érdekes, hiszen ’görbe észjárásút’ jelent. A mű címe A politika kézikönyve. Fantasztikus dolgok szerepelnek benne, például az, hogy a királynak hogyan kell megszerveznie a gazdasági életet, a politikát, a titkosszolgálatot, kivetnie az adókat. Ebből a műből sok fejezetet bevettünk kötetünkbe, az egyikből azt is megtudhatjuk, hogyan nézett ki a főváros – fejtette ki tudós.

Miként látták Indiát az idegenek?

A gyűjteménybe beválogattak külső forrásokat, görög, latin és óperzsa szövegeket is, hogy bemutassák, miként látták Indiát az idegenek. A leírások egy része a történetírás atyjának tartott Hérodotosztól származik, aki másodlagos forrásokból tájékozódott. Történelem című művében, amely tulajdonképpen a görög-perzsa háborúkról szól, szó esik a Perzsa Birodalomhoz tartozó Indiáról is, amely tele van csodákkal. Például aranyásó hangyákról szóló történetek is találhatók benne, ráadásul a szerző összekeveri az indiaiakat az etiópokkal – mindkét népnek sötét a bőre, kicsit fantasztikus, mesebeli emberek. „Ezeknek a részeknek nincs sok történeti értékük, de mégis egy korabeli leírásról van szó, Az i. e. 5. századi Indiáról mutat kissé fura képet” – jegyezte meg az indológus.

A gyűjteménybe több görög történetíró is bekerült forrásként, közülük sokan utazók beszámolóit dolgozták fel, ám vannak szemtanúi leírások is. „Nagy Sándor i. e. 327-325-ben másfél évig tartózkodott Indiában, és több kiváló tudós utazott kíséretében. Ily módon a görög tudósítások nagy része az uralkodó kortársaitól származik. Ezek teljes egészében nem maradtak fenn, de a későbbi görög történetírók, akik a kötetben szerepelnek, ezekből a forrásokból állították össze az Indiáról szóló saját történelmi, földrajzi vagy egyéb tárgyú írásaikat” – fedte fel Wojtilla Gyula.

Ganésa, indiai istenség
Ganésa, indiai istenség
(Forrás: Wikimedia Commons)

Tájékoztatása szerint a görögök, akiket az európai tudomány megalapozóinak tartunk, sajátságos szemmel nézték Indiát. Amikor más országokról, tájakról írtak, hajlamosak voltak egy kicsit leegyszerűsíteni a dolgokat, például az idegen területek hegyeinek, folyóinak hazai földrajzi neveket adtak. Egy kicsit mesések ezek a leírások, India csodáira, a fantasztikus növényekre, állatokra koncentrálnak, és olyan emberekre, a jógikra, az aszkétákra, a magukat elevenen elégető szerzetesre, akikkel addig nem találkoztak.

A Nagy Sándort kísérő tudósokról egyébként keveset lehet tudni, leginkább azok ismertek, akik később önálló uralkodók lettek. Például az Egyiptomot csaknem 300 éven át irányító Ptolemaiosz-dinasztia megalapítója, Ptolemaiosz, aki katona volt, de egyben író is. A szemtanúk közé tartozik Nagy Sándor egyik hadvezérének, Szeleukosznak, a Szeleukida Birodalom megalapítójának utazó diplomatája, Megaszthenész is. „Ismereteink szerint utazó nagykövetként a mai Észak-India középső részén, Pátaliputra (mai Pátna) városában járt. Ez volt a legnagyobb észak-indiai állam fővárosa Az i. e. 3. században – közölte Wojtilla Gyula. – Megaszthenész jól ismerte, leírta. Műveiből csak kivonatok szerepelnek a szöveggyűjteményben, mert írásai egy az egyben nem maradtak fenn. A mindennapi életről keveset ír, de megjegyzi, hogy milyen jó pamutruhákban jártak. Érdekesek viszont az indiaiak szerelmi életére vonatkozó megjegyzései, amelyek szerint igen szigorúak voltak a családon belüli viselkedési normák. Ecsetel egy furcsa dolgot is, amely szerint ha egy elefánttal ajándékoztak meg egy előkelő hölgyet, az nem utasíthatta vissza a kérőt vagy a szerelmi kalandra hívót. Nagyon érdekes, amit a fővárosról ír: jól rekonstruálható belőle, hogy hatalmas kiterjedésű, földszintes metropolisz volt, lakosainak száma elérhette a több százezret. Lefesti, hogy milyenek voltak a városfalak, amit a későbbi régészeti leletek igazoltak. Egyébként ő is szeretett írni az óriáskígyókról, a bölcsekről, egy csomó mesés elem is van a tudósításaiban.”

Megjegyzése szerint Megaszthenész leírásai javarészt a római korban élt kiváló történetírónak, Arriánosznak köszönhetően maradtak fenn, aki a legnagyobb szemelvényeket közli az ókori utazó diplomatától. Forrásként szolgált Megaszthenész Az i. e. 1. században élt Diodórosz görög történetíró számára, ahogy merített írásaiból Az i. e. 1. századi görög földrajztudós, utazó Sztrabón is. E három későbbi görög szerző alapján lehet rekonstruálni, hogy Megaszthenész szemtanúként mit látott Indiában.

A Róma és India közötti kereskedelem egyik legjobb leírása

„Kevés az óperzsa forrás, ezek többségükben Nagy Dareiosz és Xerxész király feliratai, amelyek azért lényegesek, mert felsorolják, hogy mely tartományokban uralkodtak. Közöttük volt néhány Indiához tartozó terület is. Felsorolásaik fontosak, mert jelzik, hogy a mai India észak-nyugati része a Perzsa Birodalomhoz tartozott, és arról volt híres, hogy a legtöbb arany innen származott. Ami egyébként téves, hiszen India nem volt túl gazdag aranyban” – mondta a tudós.

A Római Birodalom idejéből a legtermékenyebb szerzőnek Wojtilla Gyula az idősebb Pliniust nevezte, aki legismertebb, a természettörténetnek szentelt Naturalis Historia című művében foglalkozik az Indiába vivő hajóúttal. „Ez a Róma és India közötti kereskedelem egyik legjobb leírása –  szögezte le a professzor. – Plinius természettudós volt, tehát sokat ír az árucikkekről, konkrétan a drágakövekről. Elterjedt volt, hogy India a gyémánt, a rubin, a smaragd, a zafír és egyéb drágakövek hazája. Ma már tudjuk, hogy gyémánt valóban volt bőségesen, a többi drágakő viszont lehetséges, hogy a szomszédos területekről származott, és indiai közvetítéssel került kereskedelmi forgalomba. Fontos, hogy az 1. században rendszeres hajózás zajlott India és Róma között: az árut Alexandriába szállították, onnan tevekaravánokkal juttatták el a Vörös-tengerig, majd vitorlásokon továbbították a rakományt Indiába. Körülbelül egy év alatt lehetett megjárni az utat, vittek tipikus római árucikkeket, üvegárut, kerámiaedényeket, vastárgyakat, Indiából pedig drágaköveket, fűszereket hoztak vissza nagy mennyiségben. Plinius azt is tudni véli, hogy a római nők pompakedvelése milyen sok pénzébe került az államnak, az árukért ugyanis jó minőségű római aranypénzekkel fizettek, ami a római államnak jelentős kiadást jelentett. Plinius méltatlankodása beigazolódott, mert elég sok római aranyérem került, illetve kerül elő Indiában régészeti feltárásokon a nyugati partvidéken, ha a mai Karacsitól megyünk lefelé egészen Keraláig. Ceylonról, a mai Srí Lankáról is tudott Plinius, aki csodákról, állatokról és mindenféle szokásokról tudósít, ám ezek a leírások már nem annyira reálisak.”

Milyennek látták az ókori Indiát?
Forrás: Wikimedia Commons / Youri / CC BY-SA 3.0

A szöveggyűjteménybe bekerült egy, az 1. század utolsó évtizedeiben íródott beszámoló, amelyben egy egyiptomi görög kereskedő az Alexandriából induló, a Vörös-tengeren át Indiába vezető lehetséges hajóutakat örökítette meg, tovább tekintve egészen az akkor ismert világ egyik végét jelentő Kínáig. „A nem irodalmi, hanem az egyiptomi görögség hétköznapi nyelvén írt munka, A Vörös-tenger körülhajózása című könyv roppant érdekes. Részletesen lefesti a kikötőket, hogy ott ki és mit vehet, mit cserélhet. Hajózási és üzleti tanácsokkal is szolgál olvasóinak. Összevetve Pliniusszal nagyjából meg lehet tudni, hogy az 1. század körül milyen volt a világkereskedelem Rómától Indiáig, onnan a Selyemúton Kínáig. Elvégre már Kleopátrának is volt selyemruhája…” – említette meg Wojtilla Gyula.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
4 Buxoro 2012. október 12. 21:18

@Molnár Cecília: Köszönöm a gyors akciót.

Ugyanakkor, olvasgatva is a szöveget és kicsit utánajárva, részben tévedtem. A szöveg főhőse bizonyos Ardzson, márpedig ez a Mahábhárata hőse, Ardzsuna nevének perzsa változata. Ha tényleg róla van szó, akkor ilyen értelemben passzol a cikkhez... és végül is indiai szövegemlék is lehet, ha a mogul kori Indiában készült. Ami valószínű is, mert Indián kívül miért írt volna bárki perzsául a Mahábhárata hőséről...

De az biztos, hogy nem ókori.

3 Molnár Cecília 2012. október 11. 22:27

@Buxoro: Köszönjük, javítottam.

2 Roland2 2012. október 11. 22:14

@Buxoro: Az tényleg arab betűs szöveg.

1 Buxoro 2012. október 11. 21:40

Az ókori indiai szövegemlékként aposztrofált kép egy legkorábban 13. század második felében (de mindenképp a mongol hódítást követően) készült, perzsa nyelvű szöveg, ami ránézésre még tartalmában sem indiai.

Információ
X