nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Azonos szerepben
Mikor vannak az egyneműek alárendelve egymásnak?

A magas szőke svéd nő és a nagy, álmos, furcsa árok gondot okozhat az iskolásoknak – és a felnőtteknek is. Segítségünkre siethet egy aranyos kis fehér szamojéd kutya, függetlenül attól, hogy tudjuk-e, mi az, hogy „azonos szerepű”.

Kálmán László | 2014. október 28.
|  

Krisztián nevű olvasónk kérdése egy nagyon régen vitatott nyelvészeti problémához kapcsolódik.

Egyre gyakrabban – sőt, most már teljesen általánosan – hallható az a fogalmazásmód, amit körülbelül így érzékeltethetek: „A holnapi, az előzetesben beharangozott filmet a televízió a művész emlékére vetíti.” „A magyar, a balesetben kisebb sérülést szenvedett túlélő...” Főleg beszélt szövegben hallható, a híradók ezzel a furcsa jelzői szerkezettel vannak tele, szinte minden hír esetében. Helyes ez vajon? Csak nekem zavaró? Miért nem úgy mondják, hogy „az előzetesben beharangozott holnapi fimet...”, vagy „a balesetben kisebb sérülést szenvedett, magyar túlélő...”?

Vajon csak stilisztikai kérdés-e, hogy milyen sorrendben követik egymást a jelzők a névszói alaptag előtt? Nyelvtani kérdés-e az, hogy a magas szőke lány szerkezetet természetesebbnek érezzük, mint a szőke magas lány szerkezetet? Az iskolai nyelvtanokban nem szokott erről szó esni, mert a hagyományos mondatelemzés nem tesz különbséget a jelzők között (legalábbis azokat, amelyeket „minőségjelzőnek” nevezi, nem osztja további csoportokba). A különbség érezhető, és akár nyelvtaninak is nevezhetjük, hiszen magyar anyanyelvű beszélők természetes beszédben nem szokták a kevésbé természetes sorrendet választani.

Sőt, ennél többet is mondhatunk: minden jel arra mutat, hogy a világ minden nyelvében ugyanazok az elvek határozzák meg a jelzők sorrendjét. Erről éppen két magyar születésű amerikai szerző írta a legnevezetesebb tanulmányokat: Zeno Vendler (Vendler Zénó, 1921–2004) és Robert Hetzron (született Herzog Róbert, 1937–1997). Ha pedig az emberi nyelvekben nagyjából egyforma a jelzők természetes sorrendje, akkor lehet, hogy nem is nyelvtani, de nem is stilisztikai kérdésről van szó, hanem valami ezeknél is alapvetőbbről, talán megkockáztathatjuk, hogy esetleg az emberi gondolkodás sajátosságaiból következő törvényszerűségről, ami a nyelvekben tükröződik.

Aranyos kis fehér szamojéd kutya
Aranyos kis fehér szamojéd kutya
(Forrás: Wikimedai Commons / Sp..andreea / CC BY-SA 3.0)

A nyelvtudósok az idők során nagyjából a következő univerzális sorrendet állították fel arra vonatkozóan, hogy a jelzők milyen távolságba kerülnek az alaptagtól (ha az illető nyelvben a jelzők követik az alaptagot, akkor értelemszerűen fordított a sorrendjük, de a távolsági viszonyok akkor is ilyenek):

Minősítés Méret Szín Eredet Funkció Anyag Alfaj Alaptag
aranyos kis fehér kínai ugató plüss szamojéd kutya

Nagyon érdekes, hogy ha hihetünk ennek a megfigyelésnek, akkor vajon mi lehet a jelenség oka. Annyi talán az olvasó számára is első látásra megfigyelhető, hogy az alaptagtól távolodva mintha egyre külsődlegesebb tulajdonságokra utalnának a jelzők. Vagyis minél belsőbb, „elidegeníthetetlenebb” tulajdonsága valami az alaptaggal jelölt dolognak, annál közelebb kell lennie az illető jelzőnek az alaptaghoz. Persze lehet vitatkozni azon, hogy melyik tulajdonság mennyire „elidegeníthetetlen” vagy „belső”, mint ahogy a fent megadott sorrend sem teljesen megsérthetetlen, de a tendencia nyilvánvaló.

Vagyis a fenti példában az aranyos melléknév, bár belső tulajdonságra utal, ez mégis olyan tulajdonság, ami az összes utána következőnél inkább múlik a beszélő és mások megítélésén. Az alaptaghoz legközelebb eső jelző, a szamojéd olyan szoros viszonyban van az alaptaggal, hogy a helyesírásban sokan talán egybe is írnák vele (ahogy sok kutyafajtával A magyar helyesírás szabályai (AkH.) is így jár el, például pulikutya).

Magas szőke svéd nők
Magas szőke svéd nők
(Forrás: Wikimedia Commons / Frankie Fouganthin / CC BY-SA 3.0)

Ha már a helyesírásnál tartunk: nekem az a természetes, hogy az univerzális sorrendnek megfelelően egymás után következő jelzők közé nem teszek vesszőt: egy magas szőke svéd nő. Az AkH. azonban rejtélyesen fogalmaz, szerinte akkor nem kell vessző az egymást követő „egynemű” jelzők közé, ha azok „alá vannak rendelve egymásnak” (249a). Fel nem foghatom, hogy a helyesírást tanuló alsó tagozatos kisdiákok vajon honnan sejthetik, hogy mikor „egyneműek” az egymást követő jelzők („egyneműek”-e vajon a magas, szőke, svéd jelzők az előző példában?). Ahogy azt sem tudom elképzelni, hogy ezek vajon „alá vannak-e rendelve egymásnak” az AkH. elképzelése vagy az iskolai nyelvtan szerint. Alsó tagozatban ilyen mondattani viszonyokról szerencsére egyáltalán nem tanulnak még a gyerekek, de később sem derül fény az AkH. megfogalmazásának titkaira.

Ugyanakkor az AkH. egy másik (247a) pontjában azt írja, hogy a „külön-külön hangsúlyozott azonos szerepű mondatrészek” közé viszont vesszőt kell tenni. Példa: Az Ér nagy, álmos, furcsa árok (Ady: Az Értől az Oceánig). Én inkább azt hiszem, hogy Ady azért használt itt vesszőket, mert itt a jelzők sorrendje nem felel meg az univerzális sorrendnek (a furcsa értékelő jellegű, tehát elöl kellene állnia), és egyébként is versről van szó, amelyben a költő a ritmust is vesszőkkel érzékeltetheti. Csak mellékesen: ezek szerint a külön-külön hangsúlyozott és az azonos szerepű jelzők, amelyek közé az AkH. itt nem tesz vesszőt, nem külön-külön vannak hangsúlyozva és/vagy nem azonos szerepűek? Esetleg „alá vannak rendelve egymásnak”? Én a magas szőke svéd nő szerkezetben is „külön-külön hangsúlyozom” a jelzőket. Persze arról fogalmam sincs, hogy „azonos szerepűnek” minősülnek-e ezek, mivel sehol sincs megírva, hogy mit jelent „azonos szerepűnek” lenni. Szegény kisdiákok!

Magas szőke svéd nők
Magas szőke svéd nők
(Forrás: Wikimedia Commons / Anders Henrikson / CC BY 2.0)

Ha most visszatérünk Krisztián példáira, azt látjuk, hogy olvasónkat éppen az univerzális sorrend megszegése zavarja (amit szerintem jól érzékeltet a példáiban a vessző használata). Az én nyelvérzékem szerint is az lenne a természetes sorrend, hogy a holnapi jelző közelebb áll az alaptaghoz (film), mint az előzetesben beharangozott jelzőnek, ami külsődleges körülményre utal ahhoz képest, hogy mikor van a film. Hasonlóan a magyar jelzőnek (mivel eredetre, származásra utal), közelebb kellene állnia az alaptaghoz (túlélő), mint a balesetben kisebb sérülést szenvedett jelzőnek. Az Ady-sornál láttuk, hogy az univerzális sorrend nem kötelező, megsérthető, de mint minden normasértés, különleges stilisztikai hatást kelt. Krisztián nyilván úgy érzi, hogy az általa idézett normasértéseknél a különleges stilisztikai hatás nem indokolt vagy nem is értelmezhető. Talán igaza is van, bár az idézetek tágabb kontextusát nem ismerem. Lehetséges, hogy az általános zsurnalisztikai szokás szerint a legfontosabbat akarták a kifejezés elejére helyezni, és akkor indokoltnak tekinthető az amúgy furcsa szórend.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 szigetva 2015. július 6. 09:52

@Sultanus Constantinus: Elmondtam a tankönyvi általánosítást, milyen példát mondjak?

5 Sultanus Constantinus 2015. július 6. 09:06

@szigetva: "ha ige-tárgy, akkor főnév-jelző, ha tárgy-ige, akkor jelző-főnév"

Tudnál erre példát írni pl. a franciából?

Pl. a spanyolban ilyenkor is csak a jelző információértéke határozza meg a sorrendet: Tengo una casa grande 'Van egy nagy házam' vs. Tengo una gran casa 'Van egy nagyszerű/remek házam'. (Vagy pl. egy idézet Juanes dalából: "negra tengo el alma" -- 'fekete a lelkem': jelző--ige--tárgy.)

4 Sultanus Constantinus 2015. július 6. 08:45

@Fejes László (nyest.hu): Az újlatin nyelvekben is ilyesmi van. Hagyományos nyelvtan szerint azt szokták mondani, hogy amelyik jelző jelentést "módosít" (új információt hordoz), az a jelzett szó után áll, amelyik pedig csak "árnyal" (az információ ismert), az előtte. Persze ez nem mindig dönthető el egyértelműen, pl. a "magas szőke svéd nők" spanyolul:

(a) altas rubias suecas;

(b) rubias suecas altas;

(c) rubias altas suecas;

(d) altas suecas rubias;

(e) suecas altas rubias;

(f) suecas rubias altas.

Az (a)--(c) esetekben a főnév a rubias, a (d)--(f) esetekben pedig a suecas. Igazából csak az kötött, hogy az eredetjelző (suecas) csak a jelzett szó után állhat, ha az melléknév, mert az minden esetben jelentésmódosító.

3 szigetva 2015. július 6. 08:34

@Sultanus Constantinus: A jelzők sorrendje elvileg még az ige-tárgy sorrenddel is összefügg: ha ige-tárgy, akkor főnév-jelző, ha tárgy-ige, akkor jelző-főnév. Az angolban az előbbi a jellemző, a jelzők mégis gyakrabban vannak a főnév előtt. Viszont ha a jelzőnek bővitményei vannak, akkor a főnév mögé kerül: a proud mother, a mother proud of her daughter. Az univerzálissorrend-elmélet megmondja, mit várunk, kijelöli, hogy mikor kell magyarázkodni, mikor nem.

2 Fejes László (nyest.hu) 2015. július 6. 08:30

@Sultanus Constantinus: Dehogy bukik. Először is, lehetnek bizonyos jelzőknek speciális helyeik, pl. a csehben tipikusan megelőzi a jelző a jelzett szót, de ha a szerkezet terminusjellegű, akkor inkább követi. Másrészt nem egyszerűen az számít, milyen sorrendben állnak, hanem az, hogy melyik van közelebb a jelzett szóhoz (ahogy előtte, úgy utána is). Minél erősebben kapcsolódik, annál közelebb áll.

1 Sultanus Constantinus 2015. július 6. 08:15

Mi van azokkal a nyelvekkel, amelyekben a jelző állhat a jelzett szó előtt és utána is, sőt, ha több jelzője van, akkor sokszor az a természetes, hogy közülük valamelyik előtte áll, valamelyik utána (ilyenek pl. a latin és az újlatin nyelvek). Szerintem ilyen esetben már bukik ez az univerzálissorrend-elmélet.

Információ
X