nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mondoga: @bloggerman77: Igen, azt írtam. De mi ebben a baszogatás? Megadtam helyetted egy linket. K...
    2019. 09. 22, 05:41  Hun‒ugor géntangó
  • bloggerman77: @mondoga: "Ha netán blogi elfelejtene válaszolni..." Ezt írtad, nem? Fejesnek írtad, de en...
    2019. 09. 21, 21:27  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @bloggerman77: Tanulj meg olvasni, mielőtt kötözködni kezdesz! A Fejesnek címzett válaszom...
    2019. 09. 21, 20:19  Hun‒ugor géntangó
  • mondoga: @bloggerman77: Szállj le rólam, Fejes Lászlónak írtam, nem neked. (Pisa-teszt, óh :D)
    2019. 09. 21, 20:09  Hun‒ugor géntangó
  • Roland2: @Kincse Sz. Örs: Elfoglaltságaim miatt csak rövidebben tudok reagálni:az, hogy - nagyon - ...
    2019. 09. 21, 19:08  Anti-PC shaming
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mi volt az írás előtt?

Úgy mondják, a beszéd megjelenésével fajunk, a Homo sapiens, az írás létrejöttével pedig a civilizáció született meg. Ezért nem lehet nem foglalkoznia az írás történetével, illetve annak fontosságával egy nyelv iránt érdeklődőnek.

Grétsy Zsombor | 2010. március 1.
|  

Különös, de már maga az írás fogalma is sok vitát vált ki tudományos körökben. Mi ezekkel most ne foglalkozzunk, hanem fogadjuk el a következő, viszonylag természetes meghatározást.

Az írás a nyelvileg is kifejezett gondolatok, érzések maradandó rögzítését lehetővé tévő technika, illetve jelrendszer, amelyet egy-egy emberi közösség egyezményesen elfogad és megért. Fontos elem itt a nyelvi kifejezhetőség, mert például Einstein téregyenleteit viszonylag nehéz lenne szavakba önteni – ám nincs is rá szükség, hisz erre szolgál a matematika sajátos, csak a beavatottak számára érthető bonyolult jelrendszere (egyébként épp az ilyen és hasonló kérdéskörök adnak sok vitaalapot az írás mibenlétének meghatározásához).

A mai értelemben vett írás megjelenése előtti idők gondolatrögzítési módszereiről csak nagyon keveset lehet tudni. Persze bárki előállhat tetszetős és logikus elméletekkel és elképzelésekkel, de ezeket legfeljebb ötletelgetéseknek lehet tekinteni. Az bizonyos, hogy a saját írásrendszert még ki nem alakított emberek is különféle ötletes eszközöket dolgoztak ki az emlékezésre-emlékeztetésre és bizonyos gondolatok rögzítésére. De hangsúlyozni kell, hogy a legtetszetősebb teória is valamiféle alátámasztást követel. Melyek lehetnek ezek? Elsőként természetesen a fönnmaradt régészeti anyag tanulmányozása segíthet – ez magától értetődő. Fontos még az írást ma sem használó (afrikai, csendes-óceáni, ausztráliai) természeti népek gondolatváltási technikáinak tanulmányozása. Harmadikként érdemes megjegyezni, hogy a ma már valódi, bonyolult írást használó népek mintegy népszokásként hagyományos közlési módokat is megtartottak: ezek vizsgálata is sok érdekes adatot nyújthat az írás múltbéli történetéről.

Rovátkák egy pálcán

A világszerte talán legelterjedtebb emlékeztető eszközök az ún. rováspálcák lehettek. Ezeket a kicserélt, illetve kölcsönadott javak rögzítésére használták. A módszer egyszerű és találékony: egy pálcára a megfelelő jelekkel rögzítették a szóban forgó értékeket, majd az „üzletfelek” félbe hasították a pálcát, s így nem volt mód az így rögzített információk módosítására: a két fél pálcának nemcsak a jeleket tekintve, hanem a hasítás finom alakja szerint is össze kellett illenie. Érdemes megjegyezni, hogy a módszert Angliában még az 1700-as években is használták – adóügyekben, a kelet-európai országokban pedig még száz évvel később is bevett eszköz volt az állatok gondozásával megbízott személy és a tulajdonos közötti elszámolásnál.

A tulajdonos „névjegykártyája”?

A jószágok jelölésére (nyilván elsősorban az állattenyésztő népeknél) viszont más módszer volt igazán jól hasznosítható az információ megőrzésére. Itt magát a „tulajdont” kellett megjelölni, mielőtt kihajtották volna a közös legelőre. A jelölés módja az volt, hogy a tulajdonjegy mintáját feltüzesített vassal égették az állat bőrébe. (Ez elég borzasztóan hangzik, de érdemes tudni, hogy a műveletet fajtánként más és más technikával végezték, hogy minél kevesebb szenvedést okozzanak az állatnak.)

A leggyakoribb tulajdonjegyek (billogok) egyszerű alakzatok voltak: kereszt, kör, villa, sarló, szív stb.

Néhány billog
Néhány billog

A billogok nemcsak a tulajdonosok gyors azonosításában, hanem például az elcsavargott állatok „tulajdonviszonyainak” tisztázásában is segítettek. A felügyelettel megbízott személy pedig a hiányzó állat bőrével igazolhatta magát, ha valamelyik jószág elpusztult. De a billog magánál az elszámolásnál is hasznos volt. Gondoljunk csak a rováspálcákra, ahol a billog lehetővé tette a pontos számadást. Ezek a rováspálcák úgy készültek, hogy először a tulajdonjeggyel jelölték meg őket, majd beléjük vésték az állatok számát, jobbról balra haladva. A kelet-európai rováspálcákon a billog után sajátos számjegyjelöléseket is találhatunk:

Mi volt az írás előtt?

A hírnökbotok

Volt idő, amikor háború kitörésekor Svédországban, illetve egy századokkal ezelőtti törvény alapján Norvégiában is hírnökbotot kellett körülhordozni az országban, így adva mindenki tudtára a bevonulási parancsot. A hírnökbotokat más területeken más célokra is használták. Ausztráliában például az volt a fő feladata, hogy igazolja a hírvivő személy illetékességét az üzenet átadásában, tehát hitelesítette őt. Azt is tudjuk, hogy egyes hírnökbotokon olyan jelek is voltak, amelyek segítettek az átadandó üzenet fölidézésében. Az is lehetséges, hogy ezeket a jeleket a hírnökbot címzettje is ismerte – így szóbeliségre talán nem is volt szükség!

A hírnökbotokra rótt jelek sokféle üzenetet hordozhattak: meghívást vadászatra, ünnepre, családi eseményekre. Szolgáltathattak kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos adatokat, vagy éppen segítségkérést juttathattak el a rokonokhoz valamilyen törzsi háború esetén. A hírnökbotok jelentőségét (noha nem tudhatjuk, mire használták őket évezredekkel ezelőtt) jól mutatja, hogy Ausztráliában még a múlt évszázadban is mintegy 100 helyen alkalmazták őket rendszeresen!

A kákán is csomót keresünk?

A ma már bonyolult írásrendszert használó kínaiak is úgy tartják, hogy az ún. csomójelek használata az emlékezés-emlékeztetés legősibb módja. Ők valóban kákából font zsinegre kötöztek nádból, kákából, gabonaszalmából készült bogokat a számadatok rögzítésére.

Azonban ennél bonyolultabb csomójelrendszerek is kialakultak. A legyőzött inkáktól rengeteg csomójel (kipu) maradt ránk. Ezeket az államigazgatásban használták. Sok vita folyt arról, hogy a kipuk már írásnak tekinthetők-e, de mára az alapos összehasonlító, elemző vizsgálatok inkább arra utalnak, hogy az inkák csomójelei csupán számadatok rögzítésére szolgáltak. A tudományos vita máig sem zárult le.

Minden kipu egy alapzsinórból és az arról lelógó mellékfonalkákból állt. A zsinór színe utalt a hordozott mennyiségi információ tartalmára: a sárga zsinór az arannyal kapcsolatos adatokkal, a fehér az ezüsttel, a zöld a gabonával, a vörös pedig egy-egy személy vagyonával összefüggő kipu volt. Érdekes megfigyelés, hogy a csomók formájában megjelenő számértékek a tízes számrendszer alkalmazására utalnak. A kipukat értő és őrző „szakemberek” nagy megbecsülésnek örvendtek az inkák társadalmában (ők voltak a quipucamayocok, ami nagyjából annyit tesz, hogy a 'csomók őrei').

Inka kipu, vagy „beszélő csomók” a limai Larco Múzeum gyűjteményéből
Inka kipu, vagy „beszélő csomók” a limai Larco Múzeum gyűjteményéből

Hasonló emlékeztetési módszereket a csendes-óceáni szigetvilágból is vagy épp Nyugat-Afrikából is ismerünk. Még ma is használnak kagylófüzéreket a Guineai-öböl környékén. Ezeknél az ún. arokóknál a fölfűzött kagylók számából és helyzetéből következtethető ki a tartalom. Például két kagyló egymás felé fordítva barátságot, ellentétesen fordítva ellenségességet jelent. A kagylók romantikusabb tartalmat is közvetíthetnek: hat kagyló egymásutánja valójában szerelmi vallomás.

Az indiánok szintén használtak kagylófüzéreket. Ezek még az ausztráliai vagy afrikai jelrendszereknél is finomabbak voltak , mert a kagylók színe is jelentőséggel bírt. A fekete festés veszélyre, a vörös háborúra, a fehér békére utaló színként használtatott. Ezeket a kagylófüzéreket (az irokézek nagyon szívesen használták őket) vampumnak nevezték. Esetükben már valóban nehéz eldönteni, hogy „csak” egyszerű jelrendszerről, vagy már írásról van-e szó.

Az indiánok viszont egy még bonyolultabb dolgot is kiötlöttek: a kagylódarabokból készült vampumöv már nem csupán egy darab fonál, hanem széles övvé font tárgy volt, az öv egymás alatti szálaiba pedig mintegy beleszőtték az információtartalmat. Híres ilyen vampumöv a delawarok főnökének az 1680-as években fűzött-összefont barátsági üzenete William Penn nagybirtokos számára (Penn nevét őrzi Pennsylvania állam neve). Ez a bizonyos vampumöv két alakot, egy indiánt és egy „kalapos” fehér embert ábrázol – egymás kezét fogva. Egy ilyen bonyolult szerkezet már a képírásra emlékeztethet minket. Természetesen a tökéletes szépségű barlangrajzokat elnézve is el lehet töprengni a képírás kialakulásának kezdetein – de valójában nem tudni, hogy ezek az ősi rajzok miféle célt is szolgálhattak.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X