-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Az információs technológiai piackutatásra szakosodott International Data Corporation (IDC) becslései szerint 2020-ig 35 zettabájtra (35 billió gigabájtra) növekszik a világon létrehozott és sokszorozott digitális adatok mennyisége. A digitális kor ígéretes lehetőséget kínált a nagy könyvtáraknak is, a megvalósítással azonban részben adós maradt.
Hódító Vilmos 1086-ban átfogó felmérést készíttetett Angliáról és Walesről. A Domesday Booknak nevezett kötet 13 418 településről és 112 tartományról közöl részleteket, és az érdeklődők mind a mai napig megtekinthetik a londoni országos levéltárban. Nem úgy, mint annak az újabb felmérésnek az eredeti változatát, amely a Domesday Book elkészültének 900. évfordulója alkalmából látott napvilágot. Annak anyagát ugyanis speciális, 12 inches lézerlemezekre rögzítették – a formátum pedig mára elavult.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Beváltatlan ígéret a digitális kortól
A digitális korszak a végtelen tárolókapacitás ígéretével kecsegtetett. A megsokszorozódó számítási teljesítmény és lemezterület – a költségek csökkenésével párhuzamosan – azt a reményt táplálta, hogy ami egyszer elkészült digitálisan, az mindörökké tárolható is marad.
Ugyanakkor a digitális adatok gyakran meglepően rövid életűek. „Ha nem járunk el kellő óvatossággal, akkor többet fogunk tudni a 20. század kezdetéről, mint amennyit a 21. század hasonló éveiről” – nyilatkozta a The Economist című brit hírmagazinnak a téma egyik avatott szakértője, Adam Farquhar, aki a British Librarynél a digitális megőrzésre irányuló erőfeszítések felelőseként tevékenykedik.
A legnyilvánvalóbb probléma a digitális archiválás területén dolgozók körében az, hogy az információ elférjen az adott hardveren, de ezen a legkönnyebb segíteni is. Számos archívum adattároló rendszerét minden három-öt évben lecserélik, így igyekeznek védekezni az elavulás és az adatok elvesztése ellen. És ez nem is olyan drága dolog, mint amilyennek elsőre tűnik: a merevlemezek olcsók is és megbízhatók is, az esetleges hardverhiba pedig kivédhető azáltal, hogy a biztonsági másolatokat eltérő helyeken tárolják. A British Librarynek például egyaránt vannak tárolóhelyei Londonban, Yorkshire-ben, Walesben és Skóciában is.
A digitális anyagok összegyűjtése már keményebb dió, különösen az interneten keresztül. Az archiváló szakemberek ugyanis a fellelhető információk közül csak a szabadon hozzáférhetőkkel gazdálkodhatnak. Bármi olyan dolog, amelyik felhasználói azonosítást – jelszavak, keresések, űrlapok – igényel, kívül marad a szakemberek hatókörén, és ugyanilyen nehéz a streaming média, például az online videók rögzítése is.
Zsákutca formátumok
És akkor még szó sem esett a szoftverek és fájlformátumok változásaiból fakadó akadályokról! „Az általunk megalkotott digitális objektumok közül sokat csak az a szoftver képes értelmezni, amelyik létrehozta őket” – háborgott Vint Cerf, az internet úttörője, aki jelenleg a Google-nál dolgozik.
Ha az eredeti program forgalmazása valamilyen okból megszűnik, a vadonatúj fájlok alkotta archívum használhatatlanná válik. Amikorra a szoftver eléri a tízéves élettartamot, általában már hardveremulációs program kell a futtatásához – vagyis lényegében be kell csapni a programokat, hogy azt gondolják: a régi hardveren futnak.
A technikai problémák mindazonáltal többnyire megoldhatók, jóval nehezebb ugyanakkor leküzdeni a szabályozásban rejlő akadályokat. A szerzői könyvtárak számára – mint amilyen például az amerikai Kongresszusi Könyvtár (Library of Congress) – jogszabályok írják elő, hogy egy weboldal tartalmának archiválása előtt engedélyt kell kérniük annak üzemeltetőjétől-tulajdonosától. A szabályozás különösen akkor okoz még nagyobb károkat, amikor olyan témák megőrzése a cél, mint amilyen egy számítógépes program, játék, zene vagy könyv.
Ezeket gyakran DRM-szoftverrel (a szerzői jogok digitális védelmét szolgáló szoftverrel) hozzák forgalomba, hogy megvédjék őket a kalózkodás ellen. Azok az archívumkészítők pedig, akik megpróbálják megkerülni ezeket a védelmi rendszereket, könnyen a törvény rossz oldalán találhatják magukat. Az Egyesült Államok 1998-ban megalkotott digitális szerzői jogi törvénye (Digital Millennium Copyright Act, DMCA) ugyanis a védelmi rendszerek kijátszását bűncselekménynek tekinti.
Lesz, amit sohasem lehet archiválni
A szerzői jog és a digitális védelmi szoftverek szerepe az információs rendszerek természetes fejlődésével párhuzamosan még nagyobb lesz. Az internet eredetileg alapértelmezetten nyitott környezet volt, és egyszerű másolást tett lehetővé. A mobilvilág viszont – a maga széles körben népszerűvé vált okostelefonos alkalmazásaival – már sokkal kevésbé az. Ahogy a vállalatok egyre hevesebben és erélyesebben védik portékáikat, úgy fokozódik annak a veszélye, hogy a kortárs digitális műalkotásokat sohasem fogják tudni archiválni. A könyvtáraknak nincs jogosultságuk olyan alkalmazásokat gyűjteni, mint amilyen például az Angry Birds vagy az Instagram, jóllehet ezek szerves részét képezik napjaink populáris kultúrájának.
Mindezeknek a nehézségeknek az ellenére a világ könyvtárai több mint egy évtizeden keresztül igyekeztek a lehető legtöbbet megőrizni nemzeti digitális örökségeikből. A Kongresszusi Könyvtár 2000-ben 100 millió dollárt kapott a kormánytól, hogy megkezdje a digitális tartalmak archiválásának programját. A webes archívumban jelenleg mintegy 10 000 weboldal található, ezek közül soknak az amerikai kormány a tulajdonosa, és így mentességet élvez a szerzői jog alól. A magántulajdonban lévő oldalakat azonban jóval nehezebb felvenni az archívumba. Jó néhány archiválási terv esetében csupán minden ötödik webmester válaszolt a másolási engedélyt kérő e-mailre.
Kongresszusi Könyvtár példáját követve ma már a gazdag országokban a legtöbb nemzeti könyvtárnak van valamilyen digitális archiválási programja. Nagy-Britanniában például az országos levéltár őriz egy-egy másolatot minden kormányzati honlapból, a British Library pedig minden brit online tartalmat archivál.
Ám a legismertebb digitális megőrzési program egy non-profit erőfeszítés: az Internet Archive. Szerverei adnak otthont a Wayback Machine-nek, egy olyan népszerű internetes szolgáltatásnak, amely azt mutatja meg a felhasználóknak, hogyan nézett ki egy honlap meghatározott múltbeli időpontban.
Az 1996-ban Brewster Kahle által alapított Internet Archive weboldalak milliárdjainak elérhetőségét gyűjti össze, tárolja és biztosít hozzájuk hozzáférést – éppúgy, mint ahogyan más digitális tartalmakhoz: például könyvekhez, videókhoz és szoftverekhez. A gyűjtemény jelenleg körülbelül 160 milliárd weboldalból áll. Működési elve „egyszerű”: könnyebb elnézést kérni az – esetlegesen – jogosulatlan archiválásért, mint hivatalosan megszerezni a hozzájárulást.
A régimódi emulációs központ
Újabban a geekek már valósággal rávetik magukat azokra a helyekre, ahol a hivatalos szervek csak óvatos lépéseket tehetnek meg. Olyan weboldalakon keresik a „zsákmányukat” – gyűjtik össze a régi szoftvereket –, mint amilyen például a TOSEC (The Old School Emulation Centre – A Régimódi Emulációs Központ).
De ezeknek a gyűjteményeknek is megvannak a maguk korlátai. Főképp a játékokra és az operációs rendszerekre koncentrálnak, az emberekben ugyanis általában jóval kevesebb nosztalgia él a táblázatkezelő alkalmazások korai változatai iránt, mint amennyire ők rajonganak a Super Marióért. Sokkal fontosabb ugyanakkor, hogy az ilyen anyagok nagyon is szerzői jogvédelem alatt állnak.
Annak ellenére, hogy egyre szaporodnak az archívumok, a digitális megőrzés útja igencsak egyenetlen. Amíg a jog eszközei utolérik a technológiát, a digitális történelemírásra csak részletekben nyílik mód – szemben a digitális kor euforikus ígéreteivel.