nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az internetes keresés 1.
Internet fából

A világhálót két pacifista könyvtáros először papírból és fából szerette volna megépíteni. Neki is álltak a munkának, de a pénzhiány meghiúsította az erőfeszítéseiket, majd pedig a náci hadigépezet is megérkezett, hogy eltöröljön mindent, ami eltörölhető. Mire jó a cédula?

Takács Boglárka | 2012. június 8.
|  

Az ókori görögökig sajnos nem tudunk visszamenni, ha a keresőprogramok története érdekel minket, de az internetes kereséshez hasonló koncepció már akkor létezett, amikor a számítógépek még sehol sem voltak.

A Mundaneum kartotékrendszere. Heroikus erőfeszítés
A Mundaneum kartotékrendszere. Heroikus erőfeszítés
(Forrás: Wikimedia Commons / fdecomite / CC BY 2.0 )

Tudástár a világbékéért

Mi kell a webes kereséshez? Elsősorban maga a web. Ma már teljesen egyértelműnek látszik, hogy az internetes oldalak egymásra tudnak hivatkozni, és ezeknek a hivatkozásoknak a segítségével úgy ugrálhatunk egyik oldalról a másikra, ahogy nekünk tetszik. De ez az elképzelés viszonylag új.

Henri La Fontaine inkább mint jogász ismert – nemzetközi jogi tevékenységéért a béke Nobel-díjat is megkapta. Mind Otlet, mind La Fontaine a pacifizmus lelkes hívei voltak, a világkönyvtár létrehozására is békepárti elveik sarkallták őket. Paul Otlet belga jogász és könyvtártudós a 19. század végén vetette fel, hogy létre lehetne hozni egy hatalmas adatbázist, amiben egymásra hivatkozó és különbözőképp katalogizálható könyvtári cédulákon lenne a világ teljes tudásanyaga. Otlet nemcsak álmodozott, hanem honfitársával, a szintén jogász Henri La Fontaine-nel közösen nekilátott ötlete megvalósításának is.

Otlet és munkatársai cédulák millióit készítették el. A katalógus számára külön intézményt létesítettek, ez volt a Mundaneum. A Mundaneum ténylegesen üzemelt: a nagyközönség kérdéseket tehetett fel, a munkatársak pedig kikeresték a válaszokat.

Hogyan lehetett ebben az óriási adathalmazban keresni? Otlet és La Fontaine létrehoztak egy katalogizálási rendszert, amely felsorolta az összes lehetséges témakört és annak al-témaköreit, és ezekhez kódszámokat rendelt. A katalóguscédulákra aztán fel lehetett írni a kódszámokat. Az elgondolás nem volt új – Melvil Dewey amerikai könyvtártudós már 1876-ban létrehozott egy hasonló osztályozást, amelyet később róla neveztek el. De Otlet és La Fontaine rendszere sokkal részletesebb kategorizációt tett lehetővé, és Otlet több újítást is bevezetett. Ilyenek voltak például a különböző segédtáblák, amelyek segítségével a különböző témák közötti viszonyokat lehetett leírni. (A magyar könyvtárakban máig használt ETO, az Egyetemes Tizedes Osztályozás szintén ezen a belga rendszeren alapul.)

Könyv a könyvről

Otlet 1934-ben összefoglaló kötetet is írt elképzeléseiről: ez a Traité de documentation – le livre sur le livre (Értekezés a dokumentációról, avagy a könyvről szóló könyv) címet viselte. A következő videó ebből a kötetből és illusztrációiból szemezget. A belga könyvtáros szemlátomást nemcsak az internetet, hanem a multimédiát is előre látta; ekkor már ráébredt, hogy a jövő hálózata szükségszerűen elektromos lesz, és nem papíralapú.

Sőt Otlet úgy gondolta, hogy majd a használati információt is rögzíteni lehet, tehát ha az adatbázis használói két különböző tételre kíváncsiak egyszerre, ezzel szintén létrejön egy kapcsolat a kettő között. Ezt nevezte „a dokumentum szociális terének”. Meglepően modern gondolat... A hasonló webes felhasználói statisztika csak a közelmúltban jelent meg.

Mi lett a forradalmi adatbázis sorsa? A Mundaneum fenntartására szánt pénz 1934-ben elfogyott, a belga állam bezárta az épületet, de nem számolta fel a gyűjteményt. Németország 1940-ben megtámadta Belgiumot, és tizennyolc napi heves küzdelem után fegyverletételre kényszerítette a belga hadsereget. A nácik kiürítették a Mundaneum épületét, és náci művészeti kiállítást rendeztek benne. A katalógus nagy része megmaradt, de bedobozolva, elfeledve. Négy évre rá Otlet meghalt, és csak az 1980-as évek végén, az internet megjelenése után fedezték fel a kutatók újra munkásságát. A Google idén kötött megállapodást a gyűjtemény tulajdonosaival – a katalógust bedigitalizálják és az interneten közkinccsé teszik. Reklámvideó is készült az alkalomra, amiből jól látszik, hogy a Google szellemi elődjének tekinti a Mundaneumot:

Memória a bürokrácia ellen

A mikrofilm-technológia elterjedésével egyre többen gondolták úgy, hogy hasonló globális adatbázist lehetne építeni. Az elképzelés nagy népszerűsítői közé tartozott H. G. Wells angol tudományos-fantasztikus író, Az időgép szerzője is. A mikrofilmmel kapcsolatban születtek meg az első olyan elgondolások is, amelyektől egyenes út vezetett a mai internetig.

Ha arról van szó, mit lehetne az internet közvetlen előfutárának nevezni, Vannevar Bush memexét szokás emlegetni. Vannevar Bush a két Bush elnöknek csak névrokona, de a politikához volt némi köze, Franklin Delano Roosevelt elnök tudományos tanácsadójaként is dolgozott. Vannevar Bush maga is megpróbált mikrofilm-olvasót építeni, de hamar beleütközött a technika korlátaiba. A memexet, az általa kitalált, emberi emlékezetet kiterjesztő eszközt nem építette meg soha, de az 1940-es évektől kezdve sokat írt róla.

A következő rekonstrukció azt szemlélteti, hogyan működött volna a memex, ha ténylegesen elkészül. A példában az íjakról szeretne valamit megtudni a felhasználó. Az asztal méretű gép fiókjában vannak mikrofilmen tárolva a könyvek, amelyek az adatbázis alapját szolgáltatják. Ha a felhasználó talált valami érdekeset az egyik könyvben, összekapcsolhatja információkkal egy másik könyvben, és a gép ezeket a kapcsolódásokat megőrzi.

A memex és a mai internetes hiperlinkek között van egy fontos különbség – a hiperlinkek egyirányúak, a memex kapcsolódásai viszont kétirányúak lettek volna. Ha a weben egy oldalra linkelünk egy másikról, azt a céloldalon nem lehet látni. Erre találták ki a blogokon a trackbacket, ami a céloldalnak küld egy értesítést, ez viszont meglehetősen nehézkes, ráadásul sokan spammelésre használják.  Hogyan lehetett volna a memex adatbázisában keresni? Bush nem szerette a könyvtárakat, a különböző osztályozási rendszereket pedig bürokratikusnak érezte. Úgy gondolta, majd minden felhasználó szépen elrendezi magának az adatokat, a gép ebben nem segített volna különösebben. Viszont az elképzelés szerint az emberek láthatták volna a mások által létrehozott – szintén kétirányú – kapcsolódásokat, és ezáltal el lehetett volna igazodni az adattengerben.

A hatvanas évek végén Bush azt is felvetette, hogy ki lehetne fejleszteni a memexhez valamiféle gépi keresést, ami „akkor is új kapcsolódásokat tudna keresni, amikor a tulajdonosa nincsen a közelben”, de a megvalósítás részleteivel nem foglalkozott. Ez a gépi keresés a felhasználó aktivitásából tanult volna, és ilyen tekintetben a memex teljesítménye nagyon egyénfüggő lett volna. A technológia végül is nem ezt az utat választotta, habár valószínűleg ez a jövő útja: a Google és más cégek csak mostanában próbálkoznak a testreszabott kereséssel.

Vannevar Bush. Az atomprogramban is közreműködött
Vannevar Bush. Az atomprogramban is közreműködött
(Forrás: Wikimedia Commons)

Amit nem sejtett senki

Láthatjuk, hogy kezdetben még nem igazán éreztek rá a feltalálók, hogy a keresésből később komoly technikai probléma lesz. Otlet és követői úgy vélték, hogy elég témák szerint csoportosítani mindent, és majd a felhasználó a globális lexikonban vagy világagyban pillanatok alatt megtalálja a keresett információkat. De ezzel két probléma is van.

Egyfelől rendkívül időigényes mindent katalogizálni – arra senki sem igazán gondolt, hogy ha a globális információáramlás felgyorsul, akkor új információk is egyre nagyobb iramban születnek, és senki se fogja tudni összeírni mindet. Másfelől pedig nem biztos, hogy valaki épp olyan szempontok szerint akar keresni, mint ahogy azt az osztályozási rendszer lehetővé teszi. Ha pedig mindent a felhasználókra bízunk, mint a memex-modellben (vagy legalábbis annak első változataiban), akkor is ugyanott vagyunk; ez szintén kézi értékelés, ami jóval időigényesebb, mint bármilyen gépi eljárás. Vannevar Bush úgy képzelte, hogy a jövőben külön foglalkozás lesz az érdekes kapcsolódások elkészítése.

De mi történt akkor, amikor az emberek ténylegesen elkezdtek számítógépeket hálózatba kapcsolni? Kezdetben valóban elégségesnek bizonyultak a kézzel készített listák, de mint a következő részből kiderül, ez nem tartott sokáig...

További olvasnivaló, felhasznált irodalom

The Biography of Paul Otlet (dokumentumfilm, angolul és franciául)

Wright, A. (2007): The Web That Wasn't. Google Tech Talks.

The Web Time Forgot

Barnet, B. (2008): The Technical Evolution of Vannevar Bush's Memex. Digital Humanities Quarterly, 2:1.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X