nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Megjelent a hetvenezredik Times

Rekordot döntött a tekintélyes londoni The Times, amelynek 70 000. kiadása jelent meg csütörtökön.

MTI | 2010. július 16.
|  

Az angol ajkú országok egyikében sem érte még el országos terjesztésű napilap ezt a megjelenési számot.

A lap 1785 óta létezik folyamatosan, bár munkajogi viták miatt megjelenése 1978-1979-ben csaknem egy évig szünetelt. Az újság az első időkben még The Daily Universal Register címen jelent meg, de már 1788-ban felvette a ma is viselt The Times címet.

Az évszázadok során a címen kívül a külalak és a tartalom is hatalmasat változott. A tízezredik kiadás, amely 1816. november 23-án jelent még, még alig négy újságoldalból állt, és ebből is kettőt hirdetések foglaltak el.

A 32 évvel később megjelent húszezredik kiadás már nyolcoldalas volt. Később folyamatosan bővült a terjedelem, az 1944 decemberében elért 50 000. azonban a háborús korlátozások miatt ismét csak nyolc oldalra szorítkozhatott. Igaz, ehhez a kiadáshoz Winston Churchill miniszterelnök személyes, kézzel írt levélben gratulált a szerkesztőségnek, megállapítva: a The Times „a Brit Birodalom legerősebb és legnagyobb becsben tartott intézményeinek egyike”.

A hatvanezredik The Times, amely 1977. május 11-én került ki a nyomdákból, már 36 oldalon közölte a híreket – és a reklámokat.

A csütörtökön kijött 70 ezredik a hétköznapokon szokásos 76 oldalon jelent meg, de a hétvégi kiadások – a szombati The Times és a vasárnapi testvérlap, a The Sunday Times – terjedelme a számtalan színes melléklettel együtt elérheti 3-400 oldalt is.

A méret ugyanakkor csaknem hat éve „bulváros”. A lap 2004 novembere óta már nem az ablaknyi szélességűre nyitható „broadsheet” formátumban jelenik meg, hanem a kisebb alakú bulvárlapokra jellemző „tabloid” méretben.

A The Times, amely jelenleg Rupert Murdoch sajtó- és médiabirodalmának része, mindazonáltal kínosan óvakodik attól, hogy e formátumát hivatalosan is tabloidnak minősítse; ezt meghagyta az ugyanazon cégcsoporthoz tartozó testvérlapjának, a híres-hírhedt, rettegett és ízig-vérig bulvár The Sunnak. A mini-Times hivatalos méretmegjelölése a „compact”.

A The Times – mérettől függetlenül – ugyanúgy küszködik az internet támasztotta versennyel, mint a többi hagyományos nagynevű nyomtatott sajtóorgánum. A Times Online éveken át elérhető volt térítésmentesen, ám Murdoch jó ideje ismert volt arról, hogy enyhén szólva nemigen híve a minőségi újságírás ingyenességének.

A lap június végén bátor – egyes elemzők szerint vakmerő – lépésre szánta el magát: fizetőssé tette internetes változatát is. Jelenleg a hétköznapi nyomtatott kiadással azonos, napi egyfontos áron lehet hozzáférni eseti fizetés esetén az online tartalomhoz, ám a kiadó igencsak jutányos kedvezménnyel igyekszik a hosszú távú előfizetés felé terelni az internetes olvasókat: aki egy teljes heti internetes Timesra fizet elő, az mindössze két fontért hozzájut a The Times és a The Sunday Times online változatához is.

A kezdeményezés várható sikeréről erősen megoszlanak a vélemények. Egyes szakértők azt jósolják, hogy senki nem fog fizetni, amikor más internetes forrásokból ingyen ömlik az információ, a cég azonban abban bízik, hogy a szerény előfizetési díjért olyan minőségi pluszt tud nyújtani, ami előbb-utóbb meggyőzi az olvasót.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X