nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Magyar tudósé az olasz tudományok díja

Pál József egyetemi tanár, az olasz nyelv és irodalom tudósa veheti át vasárnap az idei Nemzetközi Ennio Flaiano Italianisztikai-díjat.

MTI | 2010. június 30.
|  

Pál József  vasárnap veheti át Pescarában a XXXVII. Nemzetközi Ennio Flaiano-díjkiosztó keretében a kilencedik alkalommal odaítélt italianisztika-kitüntetést.

Pál József, a Szegedi Tudományegyetem Olasz Tanszékének vezetője az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent "Dante. Szó, szimbólum, realizmus a középkorban" című monográfiájával nyerte el a nemzetközi díjat.

A díjazott a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Tanulmányait Szegeden magyar-olasz szakon, majd Rómában (La Sapienza) és Párizsban (Paris-III, Sorbonne-Nouvelle) végezte. Európa néhány nagy egyetemén kívül az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban tanított vagy tartott előadásokat.

Pál József a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatója volt 1994 és 1998 között, a Magyar emlékek Olaszországban című nemzeti kutatási fejlesztési program vezetőjeként is ismert. Több turnuson keresztül tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) és az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) szakmai testületeinek. A Szegedi Bölcsészkar Doktori Tanácsa és a Szegedi Olasz Kulturális Központ elnöke, az Olasz Köztársaság tiszteletbeli konzulja - tájékoztatta az MTI-t kedden a budapesti Olasz Kultúrintézet.

Az olasz elismerést Ennio Flaiano (1910-1972) író, forgató- és szövegkönyvíró, újságíró, kritikus tiszteletére alapították 1973-ban és azóta a kultúra különböző területein, így az irodalomban, a filmben, a színházban és a tévében kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeket jutalmazzák vele.

Flaiano az Oscar-díjas rendező, Federico Fellini közvetlen munkatársa volt, az ő nevéhez fűződik többek között a 8 és fél, Az édes élet, a Cabiria éjszakái című filmek forgatókönyveinek megírása, de dolgozott más rendezőkkel, így például Michelangelo Antonionival is. Rendszeresen publikált az Oggi, az Il Mondo és a Corriere della Sera című lapokban.

Ennio Flaiano szülővárosában, Pescarában évente rendeznek fesztivált, idén ez a kulturális seregszemle június 14. és július 4. között zajlik, csúcspontja pedig a nemzetközi díjkiosztó lesz vasárnap.

 

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X