nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Élőholt nyelvek
A történelem "angolja": a latin

Kevesen tudják, hogy a Vatikánban található a Föld egyetlen pénzkiadó automatája, amely latin nyelven működik. Ezek szerint a latin nem halt ki teljesen? Az ókori latinok és rómaiak nyelve Nyugat-Európa legfontosabb kulturális nyelve volt a 17. század végéig.

Mihály Botond | 2010. július 21.
|  

A latin szó eredetileg Latiumra, Közép-Itália nyugati tartományára, annak lakóira és kultúrájára vonatkozott. A későbbiekben a latin a Római Birodalom közvetítőnyelve lett. Közben a birodalom keleti részén továbbra is használtak helyi nyelveket, mint például a görögöt és az arámit. A Nyugatrómai Birodalom hanyatlása (i. sz. 476) után a nyelv tovább virágzott. Ez annak tudható be, hogy a középkor erősen megváltozott társadalmi és gazdasági körülményei között a Római Katolikus Egyház átvette és hivatalos nyelvévé tette a latint.

Ciceró beszéd közben, Cesare Maccari festménye
Ciceró beszéd közben, Cesare Maccari festménye
(Forrás: wikimedai commons)

Nyugat-Európában a latin a reneszánsz (14-16. század) és a barokk (16-17. század) korig megtartotta kiemelt pozícióját: a tanult osztályok legfőbb kommunikációs eszközeként szolgált.

A hódítások alvállalkozói

Latium nyelveként a latin először a Tiberisz folyó alsó folyásánál jelent meg. Itt, ahol Róma is található, kisebb csoportok beszélték. A római politikai hatalom növekedésével a hódítások következtében a latin egész Itáliában elterjedt. Később a hatalmas Római Birodalomban, Nyugat-, valamint Dél-Európában és Afrika földközi-tengeri vidékének közép-nyugati partjaira is eljutott. A hódítások generálkivitelezői lehettek a római patríciusok és hadvezérek, de az alvállalkozók a telepesek és a katonák voltak. Ezek nyelvéből (a köznyelv különböző nyelvjárásaiból), a vulgáris (vagy köz-) latinból származnak a modern latin nyelvek: a francia, spanyol, olasz stb.

Régi latin művek, pédául Plautus darabjainak bölcsészeti elemzése kimutatta, hogy a Római Birodalomban létezett az irodalmi nyelv mellett egy beszélt nyelv (sermo vulgi, a nép nyelve). Mivel a nép beszélt, de nem írt, nyelvét csak a klasszikus szerzők idézeteiből vagy feliratokból ismerjük. A vulgáris latin a római írástudók nyelvétől lényegesen különbözött. A katonák és telepesek mellett a rabszolgák beszélték. I. e. 200 és i.sz. 100 között a birodalom kiterjedése és a római közigazgatási és oktatásügyi politika révén a vulgáris latin lett a domináns népi nyelv. Az ibériai félszigettől (mai Spanyolország) a Fekete-tenger nyugati partjáig beszélték. A birodalom hanyatlásának és bukásának idején, az 5. századdal bezárólag a vulgáris latin minden hódított területen függetlenül kezdett fejlődni. Végül egy tucat különböző nyelv lett belőle.

Minthogy a vulgáris latin nem a retorikai iskolák bátorítása folyamán alakult ki, nem lehetett egységes térben és időben. A meghódított európai lakosok ezért a nyelv különböző nyelvjárásait fejlesztették ki. Ez történt, amikor a népvándorlások kora (i.sz. 300-700) véget vetett a római világ egységének és békéjének.

Középkori latinok

A középkorban (a Római Birodalom bukása és Amerika felfedezése közötti időszak: 476-1492) és hosszú ideig a reneszánsz alatt általában a latint használták tudományos és irodalmi célokra. A 20. század második feléig  a Római Katolikus Egyház kötelezővé tette szertartásaiban a latint.

A középkorban és utána is tanították, tanulmányozták és beszélték a latint. Ismerete társadalmi presztízskérdésnek számított. Az egyház és az állam hétköznapi ügyeiben vette igénybe, de legfőképpen az uralkodó osztályok vették birtokukba; az egyetemi előadásokat latinul tartották és a hivatalos levelezés is latinul folyt.

A középkori latin mégis sokban különbözött a Római Birodalom nyelvétől. Új szavak találták meg az utat a nyelvbe, hogy a politikai, egyházi és egyetemi intézmények igényeit kielégítsék. Ezek az intézmények szinte teljesen a középkor termékei voltak. A szavak megváltoztatták értelmüket az évszázadok folyamán, a nyelvtani szabályok egy részét átalakították, nemzeti nyelvek szavai csúsztak be, a betűzés és kiejtés szabályait nem tartották be következetesen.

Ezért humanista tudósok erőfeszítéseket tettek, hogy a klasszikus római szerzők fontosságát elismertessék. Cicerót, Vergiliust, Horatiust használták például saját írásaikban. Sok humanista barbárnak találta a középkori latint a klasszikus (római kori) nyelv eleganciájával összevetve. A keresztény ihletésű tudósok viszont ellentmondtak. Közülük sokan abbéli aggodalmuknak adtak hangot, hogy a pogány latin szépsége megrontja az egyházat és annak teológiáját.

Példának okáért Lorenzo Valla (1407-1457) Elegantiae linguae latinae libri sex (Hat könyv a latin nyelv eleganciáiról) című munkája a pogány latin mellett tört lándzsát. Viszont Rotterdami Erasmushoz (1466-1536) hasonlóan Valla nem ajánlotta a klasszikus szerzők szolgai utánzását. Más humanisták annál inkább.

A ciceróniánusok például Ciceró követésének ügyét tűzték zászlajukra. Mivel sokan Cicerót tartották a klasszikus világ legjobb szerzőjének, példaként akarták állítani a latin nyelv használatára vonatkozóan: a példa úgy nézett ki, hogy kizárólag Cicero műveiben található szavakat és szerkezeteket használtak írásaikban. Különösen Rómában lett népszerű a cicerói program, mert a cirkalmas nyelv a császárkori Róma méltóságát és tekintélyét kölcsönözte a reneszánsz pápáknak.

A humanisták, a népszerű középkori nyelvtanokat helyettesítendő, új latin nyelvtanokat dolgoztak ki. Egy ilyen Alexander de Villa „De Doctrinale” (kb. 1199) című műve. Jellemző módon a mű nem volt átütő siker a 16. század második feléig. Hasonlóképpen, a klasszikus betűzés visszaállítására tett próbálkozások ellenére néhány szó középkori kiejtését továbbra is használták a 16. században. A latin kiejtés is régióról régióra változott, mert a beszélők hajlamosak voltak anyanyelvük szabályait alkalmazni. Ezért amikor angolok, németek és olaszok voltak egy szobában, latinul beszéltek egymással, de annyira különböző kiejtéssel, hogy néha nem értették egymást. Legszélesebb körben az olasz kiejtést fogadták el, mert sokan Itáliában tanultak meg latinul és sajátították el az ottani kiejtést.

A humanisták terve a latin nyelv újjáalakítására leginkább az oktatásban volt sikeres. Az iskolák a humanisták betűzését tanították és támogatták az általuk kiválasztott szövegek tanítását. Másrészt, mivel a humanista latin nyelv elegáns irodalmi nyelv volt, sokkal nehezebb lett jogi, orvosi, tudományos és kortárs politikai könyveket írni rajta; tudniillik be kellett tartani a humanisták szókincsre vonatkozó tisztasági szabályait és a latin klasszikus használatát. Így történt, hogy mivel a humanista latinban nem volt pontos szókincs a modern témákra, a humanista reformok a latint munkanyelvből átalakították egy elmúlt kultúra tanulmányozásának tárgyává. A humanisták próbálkozásai egy klasszikus, de még mindig hasznos nyelvet tettek holt nyelvvé.

Vaitkában még mindig használják a latint
Vaitkában még mindig használják a latint
(Forrás: wikimedia commons / Diliff)

Korunkban a klasszika-filológusok az „újlatin” kifejezést használják a reneszánsz utáni (1500 utáni) latin nyelvre, függetlenül attól, hogy irodalmi vagy tudományos célból vették igénybe. A „kortárs latin” egyházi nyelvet, modern nyelvről történő fordításokat és néha latin nyelvű költészetet öleli magába. Az „élő latin” kifejezés cím alatt pedig olyan próbálkozások rejlenek, amelyek a latin mint beszélt kommunikációs eszközt próbálták újraéleszteni.

Történelmi vándorútjának mai állomásán a latin Vatikán városának hivatalos nyelve. 1960-ig a katolikus szertartás nyelve volt, bizonyos körülmények között még mindig használja az egyház. Míg a 17. századig a diplomácia vette igénybe, tudományos írásokban a 19. században is használták. Ma a latin szerepe visszaszorult a tudományok és technológia kifejezéseinek kialakítására: gyakran latin gyökerekből alakítják ki ezeket. Az igényszint megváltozott, de talán még eljöhet az „újlatin” ideje.

Források:

Britannica.com

Allen, W. Sidney (1989). Vox Latina. Cambridge University Press

Columbia Encyclopedia

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X