nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kit boldogít jobban a szex?

A szex jobban boldogítja azt, akinek a szomszédja ritkábban szeretkezik – állítják amerikai szociológusok.

MTI | 2013. április 20.
|  

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a szeretkezés hasonló a fizetéshez: jobban tud örülni az, aki leköröz másokat. Ez a lépést tartani akarás a szomszéddal áll a szexre is. „A több szex boldogabbá teszi az embert, de még inkább, ha azt hiszi, hogy gyakrabban szeretkezik másoknál” – idézte Tim Wadsworth professzort a The Daily Telegraph című brit lap.

A szociológus több mint 15 ezer ember válaszaira alapozva szűrte le tézisét. Az alanyok életét – ezen belül a nemit – 1993 és 2006 között követte nyomon, jövedelmi helyzetüket, iskolázottságukat, egészségüket egyaránt figyelembe vette.

Azok, akik hetente kétszer-háromszor szeretkeztek és tudomásuk szerint mások ennél ritkábban – például csak havonta ugyanennyiszer –, 55 százalékkal érezték magukat boldogabbnak, míg azok, akik úgy vélték, hogy nem tartanak lépést a „szomszédokkal” az ágyban, 14 százalékkal alacsonyabbra tették boldogságérzetüket.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X