nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kétszer gyorsabban fogynak a románok

A romániai magyarság szempontjából kedvező népszámlálási részeredményekről számoltak be hétfőn Kolozsváron tartott sajtóértekezletükön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselői, akik szerint az eddigi adatok azt bizonyítják, hogy sikeres volt e szervezet tájékoztató, tudatosító kampánya

MTI | 2011. november 22.
|  

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára így fogalmazott: „Az idei népszámlálás azt mutatja, hogy igenis létezik erős közösségi összefogás, ezt bizonyítja, hogy a magyar közösségek felelősséggel viszonyultak tájékoztató, tudatosító kampányunkhoz”. Külön kiemelte a történelmi magyar egyházak, a civil szervezetek és a romániai magyar sajtó összefogását, az e kérdés iránt tanúsított pozitív hozzáállását.

A főtitkár kitért azokra a konkrét lépésekre is, amelyeket a szövetség a következő időszakban kíván tenni annak érdekében, hogy a magyarság aránya az a jövőben is növekedjék. Társadalmi cselekvési tervet kíván kidolgozni a család védelmében és a gyermekvállalási kedv növelése érdekében.

Kovács Péter szerint Romániában is alkalmazni lehetne az Európai Unió különböző országainak tapasztalatait. Példaként említette a gyes alatti részmunkaidős munkavállalás lehetőségét, a négyévesnél kisebb gyerekek szüleit foglalkoztató munkáltatók adókedvezményeit, a két vagy több gyermeket nevelő szülők számára bevezetett adókedvezményeket.

Fontos szempontnak nevezte, hogy önkormányzati szinten (főleg a magyar többségű területeken – tud. megj.) elérhetőek legyenek az alapszolgáltatások, működjenek bölcsődék, óvodák, iskolák, iskolabuszok. Szükség van gyermekbarát ügyfélszolgálatra, jó minőségű, közbiztonságot szavatoló játszóterekre, közösségi, ifjúsági központokra, családbarát településfejlesztésre, tiszta, egészséges környezetre – sorolta.

A részleges népszámlálási adatok legfontosabb következtetése, hogy Székelyföldön a románok aránya nagyobb mértékben csökkent, mint a magyaroké. Székely István, a szövetség népszámlálási munkacsoportjának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a népszámlálás előkészítésében fontos kérdésnek számított, hogy az a mintegy 90 000 polgár, aki annak ellenére, hogy környezete romának tartja és 2002-ben magyarnak vallotta magát, milyen identitást vállalt 2011-ben.

„A magyar és roma közösségek között kialakult konfliktusok, amelyek főleg Hargita megyéből nagy sajtónyilvánosságot kaptak, nem hatottak ki az identitás vállalására, nem befolyásolták azt. Ezek a magyar közösségen belüli konfliktusok voltak, ezt bizonyítják, hogy ezeken a településeken nem nőtt számottevően a magukat romának valló személyek száma” – állapította meg a népszámlálási munkacsoport vezetője.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester Hargita és Kovászna megye népszámlálási eredményeit ismertette. Háromszéken (Kovászna megyében) a román lakosok létszámcsökkenése 12,4, a magyaroké 7,6 százalékos, Hargita megyében a magyar népesség 6,4, a román pedig 14,7 százalékos csökkenést mutat.

Antal szerint tehát sikerült megfordítani azt a trendet, ami 1910-től 2002-ig jellemezte a román-magyar arányokat e két megyében, addig ugyanis a románok aránya folyamatosan nőtt az egyik népszámlálástól a másikig.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X