nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kárpátalján szabotálják a nyelvtörvényt

Az UMDSZ indítványozta, hogy kezdjék meg megyei szinten a nyelvtörvény végrehajtását: politikai szövetségeseik is cserben hagyták őket.

MTI | 2013. március 28.
|  

Csalódást okozott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ), hogy szövetségese, a kormányzó Régiók Pártja (PR) nem támogatta képviselőinek az ukrán nyelvtörvény megyei szintű végrehajtására vonatkozó indítványát a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) legutóbbi ülésén – írta csütörtöki számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap. Az UMDSZ-hez közeli újságnak nyilatkozva Medvigy István, a szövetség megyei képviselője elmondta: a tanács legutóbbi ülésén a magyar szervezet képviselői azt indítványozták, hogy a testület hozzon határozatot, amely szerint megyei szinten is megkezdenék a nyelvtörvény végrehajtását. Abban bíztak, hogy a PR melléjük áll, azzal ugyanis tisztában voltak, hogy az ellenzéki pártok képviselői nemmel fognak voksolni – fejtette ki. „Sajnos nagyot csalódtunk. Amikor ugyanis arról kellett szavazni, hogy napirendre kerüljön a kérdés, a régiós képviselők ezt nem támogatták” – tette hozzá. Szerinte alternatív megoldás lehetne a nyelvtörvény megyei szintű végrehajtását illetően, ha a kérdést a kormányzó és a tanács elnöke rendeletben szabályozná.

Az ügyben megszólalt Gajdos István, az UMDSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője is, aki az újságnak kifejtette: „elvártam volna, hogy szövetségesünk, a PR teljes mértékben támogasson bennünket, különösen, hogy a választási kampány során megígérték, a nyelvtörvény megyei szintű végrehajtásáról szóló határozatot is elfogadják”. A mostani lépés nem ezt bizonyítja – mutatott rá, megjegyezve: kötelességének tartja, hogy a történtekről tájékoztassa a PR országos vezetését, az ország miniszterelnökét, államfőjét. Közölte: az sincs kizárva, hogy később az ügyészséghez fordul az ügyben.

A magyar politikus hangsúlyozta: mind a Kárpátalja megyei tanács elnökének, mind a megye kormányzójának magyarul is kötelessége nyilvánosságra hozni a határozatokat, rendeleteket, hiszen azok mindenkire vonatkoznak. Ha a fogadónapokon magyarok is részt vesznek, biztosítaniuk kell tolmácsot, s válaszolniuk kell a magyar nyelven írt levelekre is – emlékeztetett a honatya, aki szerint ezek azok a minimális követelmények, amelyeknek a feltételeit meg kell teremteni. „Ám egyelőre még ez sem lehetséges, ami felháborító, ezért kötelességemnek tartom lépni ez ügyben” – mondta Gajdos István.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X