nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Jóslás e-mailekből

Egy azóta megszűnt vállalat e-mailes naplófájljainak segítségével készült amerikai kutatás igen érdekes eredményeket hozott: a címzettlisták segítségével ugyanis előre jelezhető a vállalatot fenyegető válság – számolt be róla a New Scientist.

nyest.hu | 2009. június 22.
|  

A kutatás a 2001-ben megszűnt, az amerikai energiapiac egyik óriásvállalatának számító Enron levelezőlistáit és e-mailes naplófájljait használta fel. Az eredmények azt mutatták, hogy a címzettek körének módosulása és az e-mailek forgalmának változása remekül mutatja a csoportdinamikát, illetve a szociális hálózatok módosulását. Emellett pedig a közelgő válságnak is barométere.

A vizsgálathoz a szövetségi nyomozás által összegyűjtött, a vállalat utolsó másfél évében írt e-maileket használták fel. Az elektronikus üzenetek szerzője a cég 150 vezető munkatársa, címzettje pedig a vállalat mintegy 15 ezer alkalmazottja volt. Fontos, hogy a kutatás során mindössze a levelek darabszámát és a címzettlisták összetételét vizsgálták, az üzenetek tartalmát nem.

A legjelentősebb változásokat a csőd előtt kb. egy hónappal lehetett kimutatni. Ekkor a céges levelezőlisták száma 100-ról 800-ra nőtt, a levelezőlistán szereplők pedig csak egymással osztottak meg információkat, mással nem. A fogadott és küldött üzenetek száma szintén jelentősen megemelkedett a levelezőlistán szereplők között.

Az e-mailekből tehát jól látható, hogy a dolgozók azonnal és öntudatlanul reagálnak a céget ért stresszre: a kommunikáció belterjessé válik, mert csak azok váltanak szót egymással, akik megbíznak egymásban, és az információ terjedési köre is beszűkül.

Hogy mire használható a kapott eredmény? Sokat segíthet a humánerőforrás-menedzsment munkájában, a kommunikációs sémákat pedig a vállalaton belüli növekvő elégedetlenség korai felismerésében és megoldásában lehet felhasználni. Mivel azonban az e-mailes naplófájlok használata jelenleg adatvédelmi akadályokba ütközik, ennek megvalósítása és szélesebb körű kutatása egyelőre csak álom marad.

Információ
X