nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Iszlám, szex, internet

Ma a szélsőséges iszlamisták elítélik a homoszexualitást, a homoszexuálisok sorsa szélsőséges esetekben akár a halálbüntetés is lehet. De tiltja-e egyáltalán a Korán az azonos neműek szexuális kapcsolatát? Valódi iszlám hagyományról van-e szó? A helyzeten leginkább az segít, ha szabadon meg lehet vitatni az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Erre pedig az internet teremti meg a legjobb lehetőséget.

MTI | 2012. február 25.
|  

Az egyik röplapon kötélen lógó fabábu volt látható, mellette a javaslat: a homoszexuálisokat égessék el vagy kövezzék meg. „Isten irtózik tőled” – hirdette a második, a harmadik pedig figyelmeztette a homoszexuálisokat, hogy "vagy megváltoztok, vagy elégtek". Az angliai Derbyben ezeket a röplapokat terjesztő három mohamedán férfit a közelmúltban gyűlöletbűntett miatt elítélték. Egyikük, Kabir Ahmed közölte, hogy muzulmánként kötelessége volt „továbbítani az üzenetet”. Az üzenet pedig – legalábbis a vallás diktálta tisztaság védői szerint – a kérlelhetetlen elítélés.

A homoszexualitást halállal büntető hét ország mindegyike mohamedán, és ahol a melegeket nem fenyegeti kivégzés, ott is üldözik őket. Egy szaúd-arábiai férfit 2010-ben 500 korbácsütésre és öt év börtönre ítéltek, mert szexuális kapcsolata volt egy másik férfival. Tavaly februárban a bahreini rendőrség több férfit zömében Öböl-menti országokból valót tartóztatott le egymelegpartin. Hármat közülük szeptemberben homoszexualitás miatt kivégeztek. A leszbikusoknakkönnyebb dolguk van: Iránban például csak a negyedik elítéléskor rónak ki rájuk halálbüntetést.

Találnak rá módot, hogy lecsapjanak

A The Economist című brit hírmagazin összeállítása szerint a muzulmán többségű országokban ritkán fordul elő, hogy valaki nyíltan vállalja a homoszexualitását, jóllehet gyakorlására tág tér nyílik a színfalak mögött. Az olyan kíméletlen törvénykezésű országokban is, mint Szaúd-Arábia, a társadalom csaknem minden szintjén megtalálhatók a melegek, még ha nem is a nyilvánosság előtt. Az egyébként félelmes hírű szíriai rendőrség ugyancsak ritkán vesz őrizetbe homoszexuálisokat. A damaszkuszi Szibkeh park fákkal beültetett árnyas gyermekjátszótér nappal, este azonban fiatal emberek népesítik be. A gazdag afgánok „basabazikat (táncos fiúkat) vásárolnak szeretőnek.


A mindennapi életben azonban a társadalom könyörtelenül bánik velük. Ahol a törvények szelídebbek, ott a hatóságok más módot találnak arra, hogy lecsapjanak a homoszexuálisokra. A jordániai fővárosban, Ammanban több homoszexuálisok által látogatott helyen razziáztak és be is zártak közülük jó néhányat hamis vádakkal, például azzal, hogy alkoholt mérnek illegálisan. Ha a homoszexualitást a törvény engedélyezi (mint például Törökországban), a hivatalos cenzúra akkor is szigorú lehet. Egy, a nők ügyeiért felelős korábbi miniszter, Aliye Kavaf betegségnek nevezte a homoszexualitást, Idris Naim Sahin belügyminiszter pediga becstelenség, az erkölcstelenség és az embertelen viszonyok példájaként említette (a zoroasztrizmussal és a sertéshúsevéssel együtt). Egy új török film, a Zenne Dancer egy 2008-ban megölt fiatalember esetét az első, homoszexuális ellen becsületből elkövetett gyilkosságként mutatja be (a gyanúsított, az áldozat apja máig szökésben van).

A homoszexualitás vádját politikai elnyomásra is fel lehet használni. Anwar Ibrahim malajziai ellenzéki vezetőt kétszer ítélték el szodomiáért, a harmadik esetben hozott felmentő ítélet ellen pedig az igazságügy-miniszter keresetet nyújtott be. Nigériában mohamedánok és konzervatív keresztények egyaránt támogatják azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a melegek házasságát (és közvetve bűncselekménynek nyilvánít minden azonos neműek közti tartós kapcsolatot).

Szeretők
Szeretők
(Forrás: Wikimedia Commons / Reza Abassi (1565-1635))

Irak a legveszélyesebb

Az arab tavasz demokratikus követelésektől áthatott megmozdulásai nem sok változást hoztak ezen a téren. Hossein Alizadeh, a Nemzetközi Meleg és Leszbikus Emberi Jogi Bizottság nevű New York-i lobbicsoport tagja szerint a vallási ébredés nemcsak az iszlám kemény vonalas értelmezését erősíti, hanem az elnyomó intézkedéseket is minden, szexualitással kapcsolatos kérdés terén bár úgy tűnik, hogy a Tunéziában és Egyiptomban a megdöntött korábbi rezsimek által hátrahagyott törvények elég drákóiak ahhoz, hogy kielégítsék az új vezetőket.

Baljós ellenpéldaként szolgál Irak. A korábbi bagdadi rezsim politikai téren elnyomó volt ugyan, de nem törődött a szexuális szokásokkal. Most viszont még azoknak a férfiaknak is, akikről csak feltételezik a homoszexualitást, megerőszakolással és kínzással kell számolniuk, és azzal, hogy bírósági ítélet nélkül végeznek velük. Ali Hili, az iraki LGBT (a rövidítész a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat és transzvesztitákat jelöli) nevű szervezet vezetője szerint a 2003-as invázió óta több mint 700 embert öltek meg szexuális hovatartozása miatt. Irak a világon a legveszélyesebb hely a szexuális kisebbségek számára mondta.

Az internet nyújt némi reményt

Az internet az, ami ad némi reményt: az online-élet biztonságot, titkosságot kínál a melegek számára, és lehetőséget arra, hogy küzdjenek jogaikért.

Egy Mindenütt ott vagyunk elnevezésű kampányban az iráni melegek és leszbikusok tiltakozó videókat töltenek fel a Facebookra. Az egyikben, amelynek az a címe, hogy Ali, a furcsa, egy férfi arról beszél, hogy olyan világot szeretne, amelyben azokat, akik eltérnek a heteroszexuális szabványtól, nem tekintik természetellenesnek vagy abnormálisnak. Egy nemrég az Egyesült Arab Emírségekből feltöltött új videó nőies homoszexuális férfit ábrázol, amint éppen kétegészséges nemiségű férfi próbálja gyógyítani.

Az internet arra is lehetőséget nyújt, hogy megvitassák az alapvető kérdést, nevezetesen azt, hogy az iszlám tiltja-e – és mi módon – a homoszexualitást. Ez a Lótról, valamint Szodoma és Gomorra városáról szóló, mind a három ábrahámita vallásban meglévő, bár részleteiben különböző hitregéhez kötődik, amely szerint a homoszexualitás miatti büntetésként az úr tűzzel és kénkővel pusztította el a két várost.

Egy fiatalember apjától kap tanácsokat (perzsa miniatúra)
Egy fiatalember apjától kap tanácsokat (perzsa miniatúra)
(Forrás: Wikimedia Commons)

A Korán nem ítéli el a homoszexualitást

A korábbi iszlám társadalmak kevésbé voltak kíméletlenek.
Egy XI. századi perzsa uralkodó például azt tanácsolta fiának, hogy évszakonként váltogassa a partnereit, nyáron fiatalemberekkel, télen pedig nőkkel legyen kapcsolata. A VIII. századi bagdadi Abu Nuvasz, illetve más perzsa és urdu költők versei közül sok fiúkhoz íródott. A középkori misztikus alkotásokból, különösen a szufi szövegekből nem derül ki egyértelműen, hogy a szeretet tárgya egy tizenéves fiú vagy Isten, ami a férfiak és fiúk közti kapcsolatra adott egyházi áldásként is értelmezhető. Szigorú európai krónikások azon háborogtak, hogy a kalifák udvarában túl elnézően ítélik meg a homoszexuálisok nemi kapcsolatát...

Akárcsak a liberális zsidó és keresztény tudósok az utóbbi évtizedekben, néhány muzulmán gondolkodó is kezd teológiai mozgásteret találni. „A Korán nem ítéli el a homoszexualitást” – szögezi le a skót származású, mohamedán hitre tért amerikai Siraj al-Haqq Kugle, aki mohamedán kurzust vezet az atlantai Emory Egyetemen. Lót története szerinte a férfiak megerőszakolására és az erőszakra vonatkozik, nem általában a homoszexualitásra. „A klasszikus iszlám teológusok és jogászok többnyire az erkölcstelen kéjvágy ellen emelték fel a szavukat – érvel – A Korán elítélés nélkül ír azokról a férfiakról, akik nem éreznek szexuális vágyat nők iránt.”

Abbasz sah és a „bortöltő fiú”
Abbasz sah és a „bortöltő fiú”
(Forrás: Wikimedia Commons)

Aras Naragi, a pennsylvaniai Moravian Egyetemen tanító iráni tudós azt állítja, hogy a homoszexualitást elítélő szövegek – akárcsak a rabszolgaságra és a ptolemaioszi világképre vonatkozóak – a keletkezésük idején általánosnak mondható nézetekből fakadnak, és felül kell vizsgálni őket. Még Muhammad Husszein Fadlallah sejk, a libanoni Hezbollah párt és milícia egykori szellemi vezetője is elismerte, hogy a homoszexualitás megértése több kutatást igényel.

Imádkozás és útmutatás révén

A vitát – nem meglepő módon – az iszlám világon kívül élő homoszexuális mohamedánok vezetik. Bár jogaikat kevésbé sértik meg, mint mohamedán országokban élő társaikét, ők is szenvednek az intoleranciától, mint azt a bevezetőben említett januári derbyi eset is mutatja. Az európai városokban, ahol sok szegény, erősen vallásos muszlim bevándorló él, a városi politikák néha furcsa szövetségek létrejöttéhez vezetnek. Ken Livingstone baloldali londoni politikus, aki többször határozottan kiállt a melegek jogaiért, üdvözölte Juszul al-Karadit, az Egyesült Államokat hevesen bíráló egyiptomi vallási személyiséget, aki támogatja a homoszexuálisok halálbüntetését.

A sejk és egy fiú a kertben múlatják az időt
A sejk és egy fiú a kertben múlatják az időt
(Forrás: Wikimedia Commons)
A melegjogok aktivistái többnyire igyekeznek elkerülni a vallási vita csapdáit a muzulmán országokban. Ehelyett az olyan csoportok, mint a Helem nevű libanoni nem kormányzati szervezet, az emberi jogokról szóló világi nyelvet használják, és ENSZ-deklarációkat idéznek.

Akadnak, akik szerint van haladás, bár lassú. Még egyes mohamedán személyiségek, a reformokkal leginkább szemben álló csoport tagjai is változnak valamelyest. A 2009-ben Irakban melegek ellen végrehajtott támadások után Muktada asz-Szadr síita hitszónok elítélte a gyilkosságokat, és kijelentette: az „istentelen” homoszexualitást ki kell irtani, de inkább „imádkozás és útmutatás révén”, mint erőszakkal.
Szavait az optimisták egyfajta előrelépésnek tekintik.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
10 blogen 2013. szeptember 9. 13:44

@Roland2: A szélsőségesség szempontjából nem mindegy, hogy szunnita vagy síita. Gyakorlatilag nem létezik síita iszlamista terrorizmus (politikai igen, lásd: Hezbollah), az iszlám terrorizmus, az iszlám szélsőségesség gyakorlatilag szunnita mozgalom. A síitákat azért nem érinti, mert ők a célpontjai többek között a szunni iszlamizmusnak, így az ellenségesség okán is kerülik, hogy hasonlítsanak az ellenségeikre.

9 Roland2 2013. szeptember 9. 13:20

@blogen: De sehol nem is írtam, h. az iszlám szokásjog, hagyomány legitimálná a homoszexualitást , csak arra hoztam példát, hogy a gyakorlatban a muszlim társadalmakban is előfordul ez a tevékenység ( ahogy az alkoholfogyasztás és a házasságtörés is előfordul, hiába tiltja a vallás ).

" És { elküldtük } Lótot, { emlékezz arra } amikor ezt mondta népének : >> Bizony olyan förtelmességet cselekedtetek, amit előttetek egyetlen teremtmény sem cselekedett. Hát a férfiakkal háltok { közösültök } , útonállók vagytok, és tanácskozásaitokon olyasmit vettek föl, ami elvetendő ? << ( 29:28-29 )

" Gyötrelmet küldünk le ennek a városnak a lakóira az égből, mert bűnösök voltak." ( 29:34)

Ibn Abbásztól maradt fenn a következő hadisz : " Allah küldötte azt mondta: >> Akit azon kaptatok, hogy azt teszi, amit Lót népe tett, öljétek meg cselekvőjét, és akivel teszi azt.<< "

A fenti Korán-idézet szerint csak a férfiak közötti szexuális viszony büntetendő halállal. Kutatásaink során nem találkoztunk olyan esettel, amikor nők egymás közti testi kapcsolatát megtorolták volna, így bizton állíthatjuk, hogy ez büntetés alóli kivételnek számít. "

( Salamon András - Abdul Fattah Munif - Saria - Allah törvénye - Az iszlám jog különös világa 118. old. )

A homoszexuális aktuson rajtakapott akkor nem büntethető, ha kényszer alatt tette azt.

( Szélsőségesség szempontjából mindegy, h. szunnita vagy sííta, a probléma az, h. már eleve a Korán és a hadiszok egymásnak ellentmondó és némely esetekben erkölcsileg elítélendő tanokat képviselnek )

8 blogen 2013. szeptember 9. 12:10

@Roland2: Egy dolog, hogy szegik meg a vallási előírásokat, egy másik pedig, hogy vallási szempontból nincs kívánságműsor. Az is igaz, hogy a Koránban nincs szó a homoszexualitásnak nemhogy a büntetéséről, hanem az elítéléséről sem (dicsérete és engedélyezése sem szerepel). Egyszerűen a homoszexualitást érintő vers nem küldetett le az égből. Viszont ott vannak a Hagyomány, a amik nem az égből küldettek le, hanem állítólag a próféta mondta őket, vagy valaki a környezetében hallott valamit valakitől anno. Ezt hívják Hadithoknak és lényegében ezen alapul az iszlám vallás, függetlenül attól, hogy a homoszexualitással ellentétben a Korán azt már előírja, hogy nincs törvény a Koránon kívül.

A Hadithok alapján pedig a homoszexualitás bűn és tiltandó, ezért a Korán kizárólagosságát hirdető kis koranita szekta kivételével a muzulmánoknak nincs mérlegelési lehetőségük, ha szunnik, vagy síiták, akkor. A síiták csak annyiban jobbak e téren, hogy ők mindig is értelmesebbek voltak a szunniknál és kevésbé fogékonyak a szélsőségességre. Talán mert a síiták többsége perzsa, akik mégis csak civilizált emberek.

7 Roland2 2013. szeptember 9. 11:24

Visszatérve a témához:

Decsy Sámuel ( 1742-1816 ) az oszmán szultáni udvarban tett látogatását illetően írja :

" Szeméremmel elegyes írtódzással kell emlékeznem a szerájnak még egy régi megőszült hatalmas zselléréről, a szodomás vétekről , mely nemcsak e császári várban, hanem - amint némely tudós utazók megjegyzették - az egész török birodalomban annyira elhatalmasodott, hogy minden rendbe, karba, állapotba, méltóságba és hivatalba helyeztetett személyek közül nem kevesen találtatnak olyanok, akik ez égre kiáltó vétekben a szörnyűségig leledzenek. A táborozó török katonák között sem újság ez, kiváltképpen ahol fejérnépre nem kaphatnak. Micsoda következései legyenek ez ocsmány szerelemnek , ezelőtt tíz esztendővel egy akadémikusi könyvecskémben megmutattam, melyeknek előbeszélésére sem célom, sem okom nem lévén, visszatérek a szerájra, és mások után azt jegyzem meg, hogy az abban lakó ifjak annyira gerjedeznek egymás buja szerelmére,, hogy ha e várnak minden szögletiben egy-egy Árgus ülne is, mégis ki nem tanulhatná e titkos bujaságnak tekervényes utait. Magok némely szultánok hasonló utálatosságban éltek: IV. Amurát egy örmény ifjúba beleszeretvén, azt szüleitől erőszakosan elvette és egyszeribe silahdar agaságra emelte. Más több szultánok is követték ezeknek gonosz példáját , és éppen ez legfőbb oka, hogy e nagy utálatosság e szerájból semmi kemény fenyíték által ki nem írtathatik. Businello azt adja homályosan értésünkre, hogy nemcsak az udvari férfi cselédek , hanem még a háremi asszonyok is gyakorolják e fattyú szerelmet, és ezen okból a vénebbek az ifjabbaknak örömest szolgálnak és felettébb kedveznek. Én ugyan e tudós velencésnek beszédében nem kételkedem, mindazonáltal megvallom azt, hogy az asszonyi nem között levő szodomáskodásnak módját egyáltalában meg nem foghatom. "

( BBC History 2013 / augusztusi szám 75. old. )

Tehát az azonos neműekkel való szex annyira nem volt ismeretlen fogalom az ottománoknál, hogy még némely szultán - aki 'gázi'-nak, az iszlám élharcosának, hősének számított - sem vetette meg.

6 maxval 2012. február 27. 14:09

@Dödölle:

Mi köze a pedofíliának a türelmetlenséghez?

5 Pesta 2012. február 25. 20:56

Az a baj, hogy a perverzió és az aberráció ma nemi szitokszó, pedig annyit jelent: elúttalanodás, tévelygés. A cikkbeli idézetek ilyen szempontból semmitmondóak. A Korán se btk., hogy ha nem tilt valamit, akkor lehet csinálni.

4 Nước mắm ngon quá! 2012. február 25. 19:53

Itt se volt még olyan régen, amikor azt mondták "Főd a fődhö házasodik!"

3 Dödölle 2012. február 25. 19:46

Indiának milliárdnyi lakosa van.

Ott aztán igazán "hódít" a gyermekházasság ! Legyen az gazdag, vagy szegény.

És tulajdonképpen pedofil sem létezik, csak türelmetlen...

2 Roland2 2012. február 25. 16:40

@Roland2: Mármint Aisha volt 6 éves.

1 Roland2 2012. február 25. 16:39

Hasonlóan nagy probléma a gyermekházasság megítélése:a fejlődő országokban ( pl. Jemen,Afganisztán,Indonézia,stb.) és főleg a szegény családoknál elterjedt szokás,hogy a kislányokat akár 10 éves koruk előtt is férjhez adják,vagy tkp. mondhatni eladják.Jemenben már 15 éves korú lánnyal törvényes házasság köthető,de gyakran már 11-12 évesen is megházasítják őket,Indonéziában külön kerítők foglalkoznak azzal,h. fiatal szegény lányokat "közvetítsenek" jómódú szaudi férfiaknak..Az iszlám szokásjog és szemlélet nagyon eltér ilyen szempontból a "nyugatitól".Egyébként maga Mohamed is 6 évesen házasodott össze Aisha nevű feleségével.

Információ
X