-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A magyar gyerekeknek tehát még viszonylag könnyű dolguk van sok más embertársukhoz képest. Az más kérdés, hogy az iskola képes-e ellátni azt a feladatát, hogy segítsen nekik.
Nehéz feladat elé állít Kati nevű olvasónk, mert a kérdése nem annyira nyelvi, mint inkább társadalmi jellegű. Persze a nyelvhasználat a társadalom életében nagyon fontos szerepet játszik, ezért sok módon találkozik a nyelvhasználat a társadalmi viszonyokkal. Ezekkel a találkozási pontokkal a szociolingvisztika foglalkozik, ami nem az én szakterületem. Ennek ellenére megpróbálok legjobb tudásom szerint válaszolni a kérdésre.
Értem, hogy a gyereknek jobb akkor, amikor bekerül az iskolába, ha a saját társadalmi dialektusában beszélhet a tanítónőjével. De van nekem egy barátom, aki otthon nem az értelmiségi dialektust beszélte, az iskolában sem volt módja megtanulni, most viszont szeretné elsajátítani. Elvileg mi a véleménye erről az igényről? És gyakorlatilag, felnőttként még volna rá megoldás? Vagy mégis az iskolában, nem a legelső osztályokban, de később, meg kellett volna találnia az oktatási rendszernek annak módját, hogy a diákok megtanulhassák a „művelt köznyelvet”? Vagy ez erkölcstelenségnek, átvágásnak számít, ha ő szakítani akar a családja nyelvváltozatával?
Az elvi véleményem az, hogy össze kell hangolni a két teljesen méltányolható igényt: azt is, hogy az iskoláskorunkban ne kelljen szégyenkeznünk, ha az anyanyelvünkként elsajátított nyelvváltozatot használjuk (sőt, később sem), és azt is, hogy felnőtt korunkra magabiztosan tudjuk használni a művelt köznyelvet is.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
De meg lehet-e ezt oldani a gyakorlatban, és hogyan? Hogy meg lehet, abban biztos vagyok. A Föld lakosságának legnagyobb része két- vagy többnyelvű, vagyis közel anyanyelvi szinten beszél legalább két nyelvet, és rendszeresen használja is őket. Az a kevés ember, aki olyan viszonylag homogén régióban él, mint Magyarország, ahol egyetlen nyelvvel is el lehet boldogulni, furcsállni szokta ezt, sőt, ilyen területeken élők néha azzal ámítják magukat, hogy a nyelvi egyöntetűség úgy általában elérhető és kívánatos dolog lenne. Pedig egyáltalán nem ez a szokásos és természetes állapot. Azért mondom ezt, hogy igazoljam: egyáltalán nem igényel különleges képességeket vagy különleges eljárásokat, beavatkozást, hogy valaki egynél több nyelvet magabiztosan használjon, főleg, ha fiatalon kezdi. És ugyanez igaz a többféle nyelvváltozat használatára is.
Ezért a kérdés gyakorlati részéről azt gondolom, nézzünk körül a világban, és kövessük a működőképes példákat. Például ma már az egész német nyelvterületen mindenhol elismerik a helyi nyelvváltozatokat, ugyanakkor mindenhol megtanítják az iskolában az ún. Hochdeutschot, a német köznyelvi szabványt. Ne becsüljük le ezt a teljesítményt, mert nagyon sokak számára, például az Alpok elszigetelt völgyeiben élő svájci és osztrák gyerekek számára a standard német valósággal idegen nyelvnek számít, annyira eltér a saját nyelvváltozatuktól. (Annak ellenére, hogy a Hochdeutsch inkább a déli, az Alpok környéki nyelvváltozatokból származik, mint az északi, síksági dialektusokból.)
Az iskolai gyakorlatban, amennyire laikusként tapasztalatom van erről, állandóan használják a helyi és a standard változatokat is. Sokszor ezt úgy oldják meg, hogy különböző pedagógusok következetesen különböző nyelvváltozatokban beszélnek a gyerekekkel, tehát az egyik mindig a helyi változatot, a másik mindig a Hochdeutschot használja. Hasonló eszközöket használnak a világ számtalan táján, ahol gondot fordítanak arra, hogy az iskolások a hivatalos nyelvet vagy nyelvváltozatot is jól beszéljék, hiszen arra nagy szükségük lesz az érvényesüléshez. Így van ez India legnagyobb részén, ahol az alsóbb osztályokban általában a helyi nyelveken folyik az oktatás, de mivel a középiskolák nagy részében már angolul, ezért kezdettől fogva használják az angol nyelvet is. És itt csak az oktatás nyelvéről beszéltem, mert a felső osztályokban még önálló tantárgyként tanulniuk kell a gyerekeknek a hindi nyelvet is, vagy más elismert államnyelvet, vagy mindkettőt.
A magyar gyerekeknek tehát még viszonylag könnyű dolguk van sok más embertársukhoz képest. Az más kérdés, hogy az iskola képes-e ellátni azt a feladatát, hogy segítsen nekik.