nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Szóláseredettan
Hogyan ordít a fába szorult féreg? – avagy szólásaink eredete

Ha azt mondjuk, ágrólszakadt, valami szegény, szerencsétlen emberre gondolunk, akit még az ág is húz. Ha azt mondjuk, ordít, mint a fába szorult féreg, tudjuk, hogy ez alatt éktelen, elkeseredett sivalkodást kell értenünk. Ha pedig valami fabatkát sem ér, akkor lemondóan legyintünk, hogy ez a valami bizony teljességgel értéktelen. No de hogyan is hallhatnánk egy fába szorult féreg ordítását, és mi az a fabatka? Cikkünkben bemutatjuk néhány szólásunk eredetét.

Németh Lilla | 2010. március 8.
|  

Képzeljük el, hogy van egy távcsövünk, amin át mágikus módon belepillanthatunk több száz évvel ezelőtt élt eleink mindennapjaiba, szokásaiba, hiedelemvilágába. Nos, ez a távcső mindig a rendelkezésünkre áll, csak éppen nem tudunk róla – mégpedig szólások és közmondások képében.

A fába szorult féreg általában nem boldogtalan. Sőt nagy örömmel furkál a finom fában. Talán ezért is van az, hogy ritkán halljuk ordítani.
A fába szorult féreg általában nem boldogtalan. Sőt nagy örömmel furkál a finom fában. Talán ezért is van az, hogy ritkán halljuk ordítani.

Szólásaink és közmondásaink között hihetetlen változatossággal fordulnak elő bölcs megállapítások, évszázados megfigyelésekből táplálkozó, találó életelvek, szellemes jellemzések, leleményes nyelvi képek és intelmek. Általuk felvillanhat egy letűnt kor egész szemléletmódja – ha kicsit mélyebbre ásunk, és felkutatjuk eredetüket.

A szólásokat alkotó szavak között első látásra sok esetben semmiféle kapcsolatot nem tudunk felfedezni, vagy ha igen, akkor is csak igen laza rokonságot találunk azzal, amit a szólás egészében jelent. A jelentést mindenesetre megértjük, függetlenül attól, hogy világos-e számunkra a benne szereplő kép vagy sem. Mivel a szólások nagy részében olyan képek szerepelnek, amelyek értelme mára már elhomályosult, ezek eredetére legtöbbször csak beható művelődéstörténeti és néprajzi vizsgálattal lehet fényt deríteni.

A tavasz közeledtével úgy gondoltuk, ebben az írásban a természettel, vagyis a fűvel, fával, bokrokkal kapcsolatos szólásokat vesszük górcső alá. Mielőtt azonban ennek a munkának nekilátnánk, érdemesnek látjuk röviden körüljárni, mit is értünk szólás alatt.

Mi fán terem?

A szólásokat és közmondásokat definiálni nem könnyű feladat. Akad ezért olyan kutató, aki elintézi a körülírást ennyivel: „A közmondás a nép körében elterjedt mondás” (Archer Taylor). O. Nagy Gábor már kicsit pontosabb igyekszik lenni, amikor így fogalmaz: „A szólások olyan egységes jelentésű, állandósult, közkeletű kifejezések, amelyek nem közvetlenül a tárgyi valóságra vonatkozó, vagyis nem eredeti értelükben vett szavakkal fejeznek ki valamely mondanivalót, hanem úgynevezett nyelvi kép közbeiktatásával”.

A szólások és közmondások általában több szóból állnak. Ám hiába épülnek fel egymástól elkülönülő részekből, mégis a zárt, kerek egész érzetét keltik. Vagyis ha a szavakra úgy tekintünk a beszédben, mint épületben a téglákra, akkor a szólásokat felfoghatjuk úgy is, mint előre gyártott épületelemeket – írja O. Nagy. A szólás abban különbözik a közmondástól, hogy míg a szólás tartalmát általában egyetlen szóval is ki lehet fejezni (pl. Zöld ágra vergődik = boldogul, vizet prédikál és bort iszik = képmutató), addig a közmondások jelentése már nem a szavakkal egyenértékű, hiába hat esetleg ugyanolyan képszerűnek.

Az állandósult szókapcsolatoknak még egy csoportját érdemes megemlíteni, amit gyakran tárgyalnak együtt a szólásokkal, közmondásokkal: a szállóigéket. Ezek mindig valamilyen történelmi személyiséghez vagy eseményhez kapcsolódnak, és aki így fejezi ki magát, az többé-kevésbé tudja, hogy kire, mire hivatkozik (pl. Canossát jár, a kocka el van vetve, átlépte a Rubicont).

Ágrólszakadt ember

Ha azt halljuk valakiről, hogy ágrólszakadt, meglehet, megjelenik előttünk egy erdőben kóborló alak, akinek ruháját a bozót megtépte-szaggatta. Ez meg is magyarázná, miért használjuk ezt a kifejezést a szegény, szánalmas, elhanyagolt külsejű emberek leírására. Valójában azonban e szólás nyitja ennél sokkal kevésbé lírai.

Korábban, amikor még az akasztás gyakori büntetési módnak számított, az ágrólszakadt kifejezés egyenértékű volt ezzel: akasztófáról leszakadt. Ha ugyanis a büntetés végrehajtója ügyetlenségből rosszul kötött fel egy csirkefogót, vagy ha a helyszínül kiszemelt fa ága túl vékonynak bizonyult a művelethez, megesett olykor, hogy az áldozat szó szerint leszakadt az ágról. Ilyenkor a szokásjog értelmében a szerencsés halálraítéltet futni hagyták, mivel úgy tartották, a büntetés egyszeri végrehajtásával már eleget tettek az ítéletnek. Az ilyen isteni beavatkozás útján megmenekült emberek azonban általában továbbra is bűnözőként folytatták pályafutásukat, így a népnyelvben az ágrólszakadt kifejezés eleinte igen sértő, pejoratív értelmű volt. Ezt a jelentést csak később, az akasztások megszűntével váltotta fel a mai, szerencsétlen, szánalmas értelmezés.

Szidja, mint a bokrot

Ezt arra szoktuk mondani, ha valaki kegyetlenül átkozódik, szidalmaz valakit. No de miért szidna valaki egy ártatlan cserjét? Nos, évszázadokkal ezelőtt a fát és a bokrokat nem is tekintették annyira ártalmatlan jószágoknak. Mi több, azokat a gonosz szellemek, betegségdémonok lakhelyeinek képzelték. E hiedelem kiválóan megmutatkozik például abban a népszokásban, hogy a gyulladást, keléseket egy ronggyal lemosták, majd a törlőruhát mintegy áldozatként kiakasztották a bokrokra a démonoknak. Sőt egyes vidékeken az a nézet is komolyan tartotta magát, hogy segít a hideglelős emberen, ha odamegy egy bodzabokorhoz, és azt mondja neki: „Bodza, engem a hideg lel, és ha engem el nem hagy, Isten uccse kiváglak”. Aztán, ha a bodzabokor szeszélyes módon mégsem volt hajlandó meghallgatni a hozzá intézett szózatot, balsorsára baltával csakugyan ki is vágták.

Ordít, mint a fába szorult féreg

Gyakran elhangzik ez, ha valakit kétségbeesetten ordítani hallunk. No de – a vizuális típusoknak bármennyire is magától értetődő a kép – férget valószínűleg még soha senki nem hallott egy fába szorulva ordítani. Pedig a magyarázat egyszerű: féreg alatt nem az almában bóklászó pöttömnyi kukacot kell érteni, hanem farkast, amit – amíg még élt Magyarországon – a nép kártevőnek tekintett. Egyes vidékeken a farkast ma is toportyánféregnek nevezik. Így már egyszerű elképzelni a szerencsétlen állatot, amint a fából készült csapdába esve keservesen vonyít.

Hogyan ordít a fába szorult féreg? – avagy szólásaink eredete
Forrás: Michael Lorenzo/sxc.hu

Rossz fát tesz a tűzre

Mai értelemben az tesz rossz fát a tűzre, aki valamilyen csínyt, helytelenséget követ el. Ennek a szólásnak az eredete csak az utóbbi néhány évtizedben, a korszerű fűtési rendszerek elterjedésével veszett homályba. Aki viszont segédkezett már tábortűzrakásnál, az ma is tudja: nedves fát nem tanácsos a tűzre rakni, minthogy az nem ég jól, csak átható füstöt áraszt magából. Régen, ha valaki figyelmetlenségből vagy nemtörődömségből elkövette azt a hibát, hogy rossz fát tett az otthoni tűzre, az komoly galibát okozott a családi fészekben. Nem lévén kéménye a hajdani házak egy részének, a füst csak az ablakon, ajtón, vagy ha nem volt padlás, a tetőn vagy lyukakon tudott távozni. Ha tehát valaki komisz módon rossz fát tett a tűzre, azzal egy-két órára elviselhetetlen füstbe burkolta az egész lakóteret – megakadályozva nemcsak a főzést és a melegedést, de még az ott tartózkodást is.

Fabatkát sem ér

Tudjuk: ha valami fabatkát sem ér, akkor az teljességgel értéktelen. No de mi a manó az a fabatka? A batka (vagy ahogy régebben mondták: bapka) nem más, mint a valaha forgalomban volt egyik legcsekélyebb értékű pénznem. Ez a csehországi aprópénz, ami nálunk a 16.században volt forgalomban, olyannyira keveset ért, hogy egy 1548-as törvény értelmében három darabot is adtak egyetlen krajcárért. De sokan négyet is kínáltak belőle, csak hogy megszabadulhassanak tőle.

Abból, hogy a szólásban a fabatka szó szerepel, nem szabad azonban arra következtetni, hogy fából is vertek ilyen pénzt. Ezt csupán az értéktelenség nyomatékosítása érdekében tették hozzá, ugyanúgy, ahogyan az a fajankó vagy (fűz)fapoéta szavakban előfordul. Tehát ha azt mondjuk, hogy valami fabatkát sem ér, akkor azzal csak azt akarjuk kifejezni, hogy az a valami annyit sem ér, mint a valaha létezett legkisebb értékű pénz fából készült utánzata ért volna.

Faképnél hagy

A mondás értelméből következtetve annyi világos, hogy a fakép olyasmi lehetett, amit az ember szó nélkül elhagy, otthagy. Ahogy O. Nagy Gábor írja, a fakép a régi magyar nyelvben sem fordult elő gyakran, de amikor kimondták, akkor faszobrot, fabálványt értettek alatta. Legalábbis erre lehet következtetni például Pesti Gábor1536-os Aesopus-átdolgozásából, amiben így szól egy rész: „Egy néminemű embernek vala házában egy faképe, melyet isten gyanánt imád vala, és kenyereg vala neki, hogy valami jót tenne vele”. Faludi Ferenc Útravaló című tréfás versében már más kontextusban találkozhatunk ugyanezzel a szóval:

„Ne marasszuk, elmehet,

Amint tetszik, úgy vehet,

A faképtől végbúcsút

Előtte az országút”.

Ez alapján nyilvánvaló, hogy itt a fakép már olyan valami lehetett, amitől a házból kifelé jövet el szoktak búcsúzni. Ez pedig minden valószínűség szerint a kapufélfa lehetett, amiből egyes vidékeken, főként Erdélyben még ma is találunk különlegesen megfaragott, akár bálványra is emlékeztetőt. Az ember alakú kapufélfákon, vagy azok stilizált változatán a felső rész legömbölyítése jelzi a fejet, a beszűkülés a nyakat, majd egy újabb kiszélesedés a vállat. Ezek a kapubálványok hajdan a házat és a háznépet őrző szellemeket ábrázolták.

S hogy mi célból vesznek búcsút a kapufélfától? Néhol még ma is jellemző szokás, hogy a hosszú útra induló, esetleg katonának bevonuló emberek megsimítják, vagy akár meg is csókolják elmenőben a kapufélfát. Máshol, amikor a koporsót kiviszik a házból, néhány percre leengedik azt a kapu fájára, mondván: az elhunyt most vesz búcsút a háztól.

Már csak egy kérdést kell tisztázni: hogy miért vált a faképnél hagyás a búcsú nélküli távozás szinonimájává. Ennek talán az a szokás áll a hátterében, hogy régen a házigazda egészen a kapuig kísérte a vendéget, s legtöbbször ott is lebonyolítottak még egy kis tereferét búcsúzásképpen. Igen ám, csakhogy bizonyára előfordultak olyan vendégek is, akik – dolguk sietős lévén – a végső pletyka nélkül egyszerűen otthagyták a kapuban a még pletykálni szándékozó házigazdát. De közkedvelt találkozóhelye volt a kapu a szerelmeseknek is, így ha a legény egyszer csak megunta választottját, az utána hiába várt rá a kapufánál.

Fügét mutat

Európa-szerte ismert a szólás, s az azt kísérő mozdulat jelentése: ha valaki a mutató és a középső ujja között kidugja a hüvelykujját, tudjuk, hogy ezzel csúfondáros elutasítást fejez ki. Ez a gyerekek által kedvelt gesztus igen hosszú múltra tekint vissza. Régebben egy történelmi anekdotával magyarázták. Rőtszakállú Nagy Frigyes, megbüntetendő a milánóiakat, amiért azok a feleségét kiutasították városukból, fejvesztés terhe mellett igen kellemetlen feladatot rótt a város lakóira. Nevezetesen: egy öszvér farából úgy kellett kihúzniuk, majd visszadugniuk egy szem fügét, hogy a kezüket nem használhatták. Vagyis eszerint a milánóiak megszégyenítő kalandjára való emlékeztetőül terjedhetett el Európa-szerte a csúfolkodó jellegű szólás és gesztus.

Valójában azonban még ennél is régebbre nyúlik vissza a fügemutatás eredete. Már az ókori rómaiaknál és görögöknél is szokás volt, hogy elővillantották alfelüket – vagy ha ezt éppen nem tartották kényelmesnek, egy fügét –, mert hitük szerint ez hatásos fegyverként szolgált a gonosz szellemek ártása ellen. Az eredetileg démonűző mozdulat akkor ölthette fel a csúfondáros jelleget, amikor már embereknek is elkezdték mutogatni – hozzáértve a hátsó gondolatot, hogy őket is boszorkánynak, gonosznak tartják.

Források:

O. Nagy Gábor: Mi fán terem? Gondolat Kiadó: Budapest, 1979.

O. Nagy Gábor: Szólások és közmondások. Gondolat Kiadó: Budapest, 1976.

Gyapay, Megyer, Ritoók: Ki mondta? Miért Mondta? RTV-Minerva: Budapest, 1977.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 Sultanus Constantinus 2017. szeptember 7. 12:58

"Már az ókori rómaiaknál és görögöknél is szokás volt, hogy elővillantották alfelüket – vagy ha ezt éppen nem tartották kényelmesnek, egy fügét –, mert hitük szerint ez hatásos fegyverként szolgált a gonosz szellemek ártása ellen."

.

Idézet egy spanyol népdalból:

.

Te vo' a tirar una breva

Que te pegue en el ombligo

Si te pega más abajo

La breva te da en el higo

.

'Megdoblak egy fügével

Hogy a köldöködön találjon el

Ha lejjebb talál el

Kapsz a fügédre!'

(A breva és az higo is 'füge', az előbbi az első termés neve, az utóbbi a másodiké. A népnyelvben viszont az higo 'segg(lyuk)' jelentéssel is bír a fügére emlékeztető alakjáról.)

5 Sigmoid 2014. június 5. 13:49

Az én nagymamám még úgy mesélte nekem a faképnél hagyást, hogy amikor valamelyik szent szavára a pogányok csak nem akartak megtérni, akkor az dühösen a faképnél - azaz a bálványnál - magukra hagyta őket. :)

4 majtos 2011. szeptember 8. 10:57

@Roland2: köszönöm! elég túlvilági...

3 Roland2 2011. szeptember 7. 21:14

@majtos: mondtakvolt.blog.hu/2010/12/01/toportyan

(Meg lehet hallgatni,hogyan is ordít a "féreg")

Ez a toportyán elnevezés is érdekes,mert egyaránt használták a farkasra,rókára,sakálra és a medvére is.

A "fakép" lehetséges,hogy vmilyen totem vagy bálvány volt eredetileg:

iroklub.napvilag.net/iras/29640

"Nos, évszázadokkal ezelőtt a fát és a bokrokat nem is tekintették annyira ártalmatlan jószágoknak. Mi több, azokat a gonosz szellemek, betegségdémonok lakhelyeinek képzelték. " Akkor gondolom a "lekopogom" szólása és szokása is ebből alakult ki (tkp. ha valami olyan negatív dolgot említünk,amit nem szeretnénk,hogy megtörténjen velünk,akkor vmi fát,faanyagot,fabútort megkopogtatunk,h. elijesszük a rossz szellemeket).

2 Fejes László (nyest.hu) 2011. szeptember 7. 18:49

@majtos: A féreg jelentése tkp. kártékony állat – hol az egeret nevezik így, hol a kukacot, hol meg valamelyik nagyragadozót (persze lehetne a kisragadozót is). A TESz. szerint egyébként az eredeti jelentése a mai irodalmi volt, azaz apró, gerinctelen állat. Konkrétan sem a farkast, sem a nádi farkast nem említi.

1 majtos 2011. szeptember 7. 16:52

"féreg alatt nem az almában bóklászó pöttömnyi kukacot kell érteni, hanem farkast" én úgy tudom nádi farkas, ami egy sakálfajta, és ma is él Magyarországon. (legalábbis gyerekkoromban nagymamámnak volt egy)

Információ
X