-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Olvasónk két családnév megfejtésével próbálkozik. Az egyik esetben kirázza a megfejtést a szűre ujjából, a másik megoldásáról azonban azt kell mondanunk, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Reméljük, azért nem lesz pipa.
Géza keresztnevű olvasónk két családnév jelentése, pontosabban az ő általa adott megfejtések helyessége után érdeklődik. Az első név a Helenkár:
„Én arra jutottam, hogy a Helenkár a szlovák ’halenku’ – ’szűr’ szóra megy vissza +ár foglalkozás képzővel.”
Ez a ritka név a jelenkorban a magyar vezetékes telefonkönyv szerint Kerekegyházán és környékén van jelen, nem messze az egy korábbi cikkben tárgyalt Orgoványtól. A név izoláltsága megengedi, hogy egyetlen alkalmi a > e hangváltozással eredeztessük a Halenkár alakból. Annál is inkább, mert a helység a XIX. sz. közepén települt újra, előtte a török óta puszta volt. Ennek során a környező szlovák településekről (mint pl. Dabas-Sári, Albertirsa-Alberti, Kiskőrös) is jöhettek telepesek, akiknek a vezetékneve az új nyelvi környezetben részlegesen magyarosodhatott. A kapcsoltságra utal, hogy a Halenkár név viselőit sem messzire adatolja a mai telefonkönyv: Kecskemétről, Ócsáról, Tatárszentgyörgyről. Ez utóbbi helyen a RadixIndex már az I. világháború alatt említi a nevet.
A szlovák-morva halena ’szűr’ a délszláv (elsősorban szerb-horvát) хаљина ~ haljina ’női ruha, öltözék, köntös; gúnya; kabátféle’ szó átvétele a szlovák-morva haliť ’burkol, takar’ ige alapján történt népetimológiás átértelmezéssel. Az alapszót a régebbi etimológiai irodalom az oszmán-török halı ’szőnyeg’ szó átvételének vélte, újabban azonban az ősszláv *choliti ’körülvesz, (körül)ölel, védelmez’ ige származékának tartják.
A Halenkár név mögött a szlovák és morva területen ismert halena (haliena) ’szűr(kabát), szűrkankó’ szó áll. A kicsinyítő képzős halenka (halienka), amelynek használata a szűkebb szlovák területre korlátozódik, egyrészt ennek a rövidebb változatát jelentette, amelyet magyarul térségenként ’szűrkankó, kisszűr, szűrdolmány’ névvel illettek, másrészt vastagabb szövetből készült ’női ujjas, blúz’-t. Az ilyen férfi ruhadarabokat készítő ’szűrszabó’-t szlovákul halenár-nak hívják, de ennek a szónak van átvitt jelentése is (amely a morvában elsődleges): ’szűrt hordó ember’, azaz ’falusi, paraszt’. Szemben a szlovák kabátošsal, morva kabacjárral, aki kabátot viselt, tehát ’városi, úrféle szerzet’ volt. A halenkár a szlovákra jellemző szó, és csak átvitt értelemben használatos. Ez esetben az -ár végződés ugyan formailag foglalkozásnév-képző, valójában a népiségben szokást, kedvtelést is jelölhet.
Azaz a Halenkár név első viselőjét a szlovák környezete a szűrviseletéről nevezte el, netán szegényebb volt, hogy jobb anyagból legyen a ruházata, esetleg kisebb helyről, faluból, tanyáról költözött be valamilyen polgáriasultabb településre.
(Forrás: mek.oszk.hu / dr. Sziklay János: Nyitravármegye lakossága (Magyarország vármegyéi és városai))
A második név, mely Gézát érdekli, a Czibusák:
A Czibusák latin eredetű lehet. Amennyiben főnévi eredetű, akkor ’étel’ jelentéssel, melléknévi igenévként a ’cibo’ igéből képzett ’cibus’ ’etetett’ jelentéssel. Ez utóbbi valószínűbb személynév adásnál (jól etetett gyerek, vagy jól táplált, kövér ember), az előbbi esetben talán foglalkozásra utalhat. Ehhez járult +ak családnév képző.
Itt nem jó a megérzés. A magyar névkincs esetén alapvetően három forrásból jöhetnek latin etimológiájú nevek:
-
latin eredetű egyházi személynevekből, pl. latin Antonius > magyar Antal;
-
latin eredetű magyar közszavakból lett nevekből, pl. latin angelus > magyar angyal > Angyal;
-
a főként a 16–18. sz.-i humanizmus korára jellemző névlatinosítással, pl. latin faber ’mesterember, kovács’ > fabri egyes szám birtokos esetű alakja > magyar Fábri ~ Fábry.
Az olvasó felvetésével szemben a latin cibus szóalak nem lehet ’etetett’ értelmű befejezett melléknévi igenév, hiszen a supinum-tő, amelyből az ilyen alakok képződnek, mindig -t-re vagy -s-re (-x-re) végződik. A megfelelő ’etetett, abrakolt’ értelmű latin szó (hímnemben) a cibatus.
Az első két esetet különösebb vizsgálat nélkül kizárhatjuk, mivel nem adatolható, hogy a latin cibus ’élelem, táplálék; abrak; csalétek’ szót átvette volna a magyar nyelv, sem egyházi személynév nem lett belőle. A harmadik eset, a névlatinosítás ugyan elvileg szóba jöhetne, de erős érvek szólnak ellene. Egyrészt a latinosítás eleve a nemzeti jelleg elfedését célozta, valamint a nevek kialakulási időszakának végén történt, így nem találtam olyan példát, ahol tipikus népnyelvi toldalékkal bővült volna, esetünkben a szláv -ák (-ak) képzővel. Másrészt ezeknek a neveknek a kiejtése az erasmusi (nemzetközi) módot követi, így a latin s olvasata [sz], vö. Molitorisz (< latin molitoris e. sz. birt. e. <: molitor ’molnár’), Méliusz Juhász Péter (< újkori latin melius ’juhász’ < ógörög μῆλον [mélon] ’juh, kecske’ + latin -ius vonatkozást jelző képző) stb. A kérdezett névben azonban [s] hangot ejtünk.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A szláv -ák (-ak) képző nyelvtörténeti okok miatt a tőmássalhangzó palatalizációjával („lágyulásával”) jár, ez a torokhangok esetén az alábbi változásokat jeleni: ch (h) > š [s], g (h) > ž [zs], k > č [cs]. Tehát az -ák (-ak) előtti š előzménye több hang is lehet. — Figyelni kell arra, hogy a h betű a különböző latin betűs szláv helyesírásokban eltérő hangot jelöl, és ezek palatalizált párja is eltérő. Az ezzel a betűvel jelölt hang a felsőszorb, cseh-morva, szlovák, ukrán-ruszin és fehérorosz nyelvekben a zöngés g, a többi szláv nyelvben pedig a zöngétlen ch fonémának megfelelően változik.
A Czibusák nevet így semmi esetre sem lehet a latinra visszavezetni. Ellenben illik abba a szláv névsorba, amelynek tagjai pl. (a) Antušák, Babušák, Belušák, Brnušák, Celušák, Černušák, Dorušák, Hanušák, Ilušák, Jašušák, Jendušák, Katrušák, Marušák, Matušák, Mik(l)ušák, Pecušák, Šimušák, Vojtušák, ill. (b) Belušák, Padušák, Pastušák, Pecušák. A felsorolt nevek szlovák példák, de sok más szláv nyelvből is idézhetnénk hasonlókat. Ezek úgy álltak elő, hogy az (a) esetben egy szlávok által használt alapnévhez járult az -uš(a) kicsinyítő képző, majd a szláv -ák (-ak) képző, amely a nyelvek egy részében kicsinyítő-kedveskedő, más részükben nagyító-rosszalló. Vö. Anton ’Antal’ > Antuš > Antušák, Belo ’Béla’ > Beluš > Belušák, Peca > Pecuš > Pecušák. — A (b) esetben pedig egy -úch(o) ~ -uch(o) ~ -uš(o) végű szláv közszó kapta meg az -ák (-ak) képzőt. Vö. beluch ’fehér ló’ > Belušák, padúch ’gazember, semmirevaló’ > Padušák, pastúch ’pásztor’ > Pastušák, pecúch ’otthonülő ember’ > Pecušák.
A fenti felvetést azzal lehet tesztelni, ha sorban lefejtjük a végződéseket, és mindegyik lépésben ellenőrizzük, hogy adatolható-e a rövidebb alak névként, ill. közszóként; és ha igen, akkor hol. Az adott esetben is, bár igen ritka névről van szó, a Cibuš létezik ma is Morvaországban, a Cibusch Ausztriában (de alakilag nyilvánvalóan nem német), az ukránban pedig előfordul a цибух [cibuch], a lengyelben pedig a cybuch A magyar csibuk szó azonos eredetű a lengyel cybuch-hal: az oszmán-török çubuk [csubuk] ’hajtás; bot, pálca; szipka, pipaszár’ szó nyelvjárási çıbuk (kb. [csibuk]) alakjára megy vissza. A lengyelbeli [c] < [cs] hangváltozás a keleti (mazúriai és kis-lengyelországi) nyelvjárások sajátja. A többi c-ző szláv alak vagy a lengyel forma, vagy a szláv cíb ’üreges szár’ szó népetimológiás hatását tükrözi.’(hosszú szárú, kupak nélküli) pipa, csibuk’ közszó, és ez utóbbiakból ilyen alakban is vezetéknév lett. Lengyel területen a Cyba, Cseh- és Morvaországban a Ciba családnév található meg a jelenkorban. Így tehát a szláv eredetet elemeiben is lehet igazolni, amelyet megerősít, hogy a Czibusák nevet a RadixIndex az I. világháborúhoz kapcsolva a szlovák telepítésű Nyíregyházáról adatolja. Az, hogy egy ritka szláv név a jelenkorban csak a mai Magyarország területén fordul elő, nem zárja ki a szláv etimológiát, mert a családnevek kialakulásának a korszakában jelentős szláv lakosság élt itt, akik a törzsnépességtől némiképp eltérő névkincset alakíthattak ki.
A név tehát szláv, ezen belül is északi szláv, de egyértelmű etimológia nem állítható fel. A fenti listán is látható, hogy pl. a Belušák, Pecušák neveknek több magyarázata is lehet. Én az alábbi lehetőségeket látom, a felsorolás sorrendje tükrözi az általam vélt valószínűséget:
A név szláv -ák (-ak) nagyító-rosszalló képzővel keletkezett …
I. apanévként a lengyel, (kárpát)ukrán, esetleg keleti szlovák Cybuch ~ Цибух [Cibuch] ~ Cibuch személynévből;
II. szokásra utaló ragadványnévként a fenti nyelvek cybuch ~ цибух [cibuh] ~ cibuch ’(hosszú szárú, kupak nélküli) pipa, csibuk’ szavából;
III. apanévként a morva, esetleg nyugatszlovák, lengyel, cseh Cibuš(a), Cybusz(a) személynévből, amely szláv -uš(a), -usz(a) kicsinyítő képzővel lett a Ciba (Cibo), Cyba (Cybo) alapnévből. Ez utóbbi lehetséges etimológiái:
1. Személynévi eredettel:
a) a ma szlovákul Ctibor, lengyelül pedig Cibor, Czcibor, Ścibor alakokban anyakönyvezhető, az ősszláv *čьstь ’tisztelet; hírnév; becsület’ és *bor[ti] ’küzd, harcol’ tagokból álló, régi szláv összetett személynév rövidült, köznapi formája;
b) a régi német Zibbe személynév honosodása, amely elsősorban az ’aprójószág, kis termetű háziállat (nyúl, juh, kecske, kutya) nősténye; léha, züllött nő’ értelmű, azonos hangalakú köznévre megy vissza, de egybeeshetett vele az ófelnémet sigu (< ógermán *seġaz) ’győzelem’ előtagból, valamint b- kezdetű utótagból álló összetett germán személynevek egyikének a rövidülése is, vö. főként Zi(e)bold < Siebold < Sigibald, Ziebart(h) < Sie(g)bert < Sigibert.
2. Ragadványnévi, tulajdonságra vagy hasonlóságra utaló eredettel:
a) az ukrán циба [ciba] ’hosszú lábszár’, lengyel nyelvjárási cyby ’ua.’ közszó;
b) a cib! hívószóból eredő állatnév: (i) lengyel cyba (ciba) ’kecske; (átv.) fika’, orosz цыба [ciba] ’ua.’, (ii) cseh nyelvjárási ciba ’csibe’, morva cibuška ’ua.’;
c) a cseh-szlovák cíb ’üreges szár (főként hagymáé)’, ukrán цибок [cibok] ’ua.’ közszó;
d) a cseh cibat(i), morva cibať ’tipeg, topog’ ige töve.
Az -us a magyarban is kicsinyítő képző (pl. Imrus, Katus), így felmerülhetne, hogy a szláv -ák (-ak) képző előtti alapnév a magyarból is átkerülhetett szláv környezetbe. Ez ellen szól, hogy a magyar toldalék szinte kizárólag rövidült személynevekhez járul, és a Cib névtövet magyar környezetben nem tudtam igazolni. Az Árpád-kori forrásokban található Ciba, Cyba nevekhez inkább [cs]-s ejtést társítanak, amelyet egyrészt a korabeli Csiba, Csyba írásformák is alátámasztanak, másrészt az a tény, hogy [cs] ejtéssel maradt fent magyar családnévként. Ezért magyar etimológiával nem számolok.
(Forrás: mek.oszk.hu / Magyar néprajzi lexikon)
Források
Bartoš, František: Dialektický slovník moravský. České Akademie, Praha, 1906.
Bernolák, Anton: Slowár Slowenskí Češko-Laťinsko-Ňemecko-Uherskí seu Lexicon Slavicum Bohemico-Latino-Germanico-Ungaricum. Tom. I–V. Buda, 1825.
Boryś, Wiesław: Słownik etymologiczny języka polskiego. Wydawnictwo literackie, Kraków, 2005.
Ďurčo, Peter a kol.: Databáza vlastných mien a názvov lokalít na Slovensku. ELRA, Paris, 1998.
Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár (1000–1301). Akadémiai Kiadó. Budapest, 2004.
Finály Henrik: A latin nyelv szótára. Franklin-társulat, Budapest, 1884.
Kálmán Béla: A nevek világa. (A IV. átdolgozott kiadás változatlan utánnyomása) Csokonai Kiadó. Debrecen, 1996.
Machek, Václav: Etymologický slovník jazyka českého. Československá akadémie věd, Praha, 1968. (2. kiadás)
Magyar Telekom Online Tudakozó.
Melnicsuk, O. Sz. (főszerk.): Etimologicsnij szlovnik ukrajinszkoji movi, U–Ja, Tom 6. Naukova dumka, Kijiv, 2012.
Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977–1982.
RadixIndex vezetéknévindexe
Peciar, Štefan (főszerk.): Slovník slovenského jazyka I–VI. Vydavateľstvo SAV, Bratislava, 1959–1968.
Vasmer, Max: Russisches Etymologisches Wörterbuch. I–III. Band. Carl Winter Universitätsverlag, Heidelberg, 1950 (1976, 2008).
A Wikipédia vonatkozó szócikkei