nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ha kihal a jövő idő, meggazdagszunk?

A nyelvi relativizmus nagyon népszerű, még közgazdászok is fogékonyak rá. Keith Chen TED-előadásában arról beszél, hogy azoknak a nyelveknek a beszélői inkább spórolnak, amelyekben nincs külön igealak a jövő időre. Itt a nagy reménysugár a magyar nyelv beszélői számára!

nyest.hu | 2015. május 14.
|  

Örülne, ha kiderülne, hogy a magyarok gondolnak a jövőre, és igyekeznek takarékoskodni? És mit szólna, ha valaki azt állítaná, hogy a magyarok takarékoskodási kedve a nyelvükben van kódolva? – Keith Chen közgazdász – sok laikushoz hasonlóan – hisz a nyelvi relativizmusban, azaz abban, hogy a nyelvünk meghatározza a gondolkodásunkat és ennek következtében a viselkedésünket is. Olyannyira, hogy saját kutatásai alapján azt állítja, hogy azon nyelvek beszélői, amelyekben hiányzik a jövő idő, hajlamosabbak inkább a jövőre fókuszálni, és megtakarításokat felhalmozni, mint azon nyelvek beszélői, amelyekben a jövő idő külön nyelvtani formákkal jelölhető meg. Az ilyen eredményeket mindig gyanakvással szoktuk fogadni, mert sokszor nagyon meggyőzően hangzanak, de általában alapvető tévedéseket tartalmaznak. Most sem vagyunk másképp, hiszen a magyarokra sok minden jót lehet mondani, de azt biztos nem, hogy különösebben előre látóak és takarékosak lennének. Viszont a magyar éppen olyan nyelv, amiben a jelen idejű igealakot használjuk a jövőre vonatkoztatva is...

Chen maga angol-kínai kétnyelvű beszélő; első, a nyelvi relativizmust pedzegető ötleteit az általa beszélt két nyelv összevetésével alkotta meg. Első példáját a szavak szintjéről hozza: míg az angolban a ’nagybácsi’-ra egyetlen szó van, az uncle, addig a kínaiban többféle szó felel meg ennek, mivel kötelező megmondani, hogy vér szerinti rokon-e, hogy az apa vagy az anya testvére-e, illetve hogy ha az apa testvére, akkor idősebb vagy fiatalabb-e az apánál illető. Ilyen különbségek valóban vannak a nyelvek között: amit az egyikben kötelező kifejezni, a másikban opcionális kifejezni. Ebből azonban nem következik sok minden a beszélők gondolkodására nézve: minden bizonnyal nem tekint másképp egy kínai beszélő a nagybácsikájára, mint egy angol beszélő.

Lehetséges azonban, hogy a nyelvtani különbségekkel más a helyzet? Hogy azok jobban befolyásolják a gondolkodásunkat? Chen szerint igen, és erre építi viselkedési közgazdaságtani elméletét. E szerint vannak jövőre orientált nyelvek (közéjük tartozik például az angol is); ezekben külön nyelvtani forma kötelezi a beszélőt a jövő idő elkülönítésére. Ebből Chen szerint az következik, hogy e nyelvek beszélői elkülönítve, a jelentől eltávolítva gondolkodnak a jövőről. Éppen ezért felelőtlenebb döntéseket hoznak – például az anyagiak tekintetében: kevésbé takarékoskodnak. Másrészt vannak jövő idő nélküli nyelvek (közéjük tartozik például a kínai), ezekben a jövőt időhatározókkal lehet megjelölni, de igealakon magán nem kell kifejezni az időt. Chen szerint az ilyen nyelvek beszélői számára a jövő nem különül el a jelentől, így sokkal közelebbinek érzik, így aztán hajlamosabbak spórolni is.

Az alábbi TED-előadásban, illetve az azt népszerűsítő blogbejegyzésben is súlyos empirikus „bizonyítékokat” olvashatunk ezzel kapcsolatosan. (Az előadás angol nyelvű, de választható hozzá magyar nyelvű felirat!)

Számunkra, magyar anyanyelvűek számára egy hiba azonban mindenképpen feltűnhet Chen diáin. A magyar nyelvet Chen a „futured”, azaz a jövőre fókuszáló nyelvek közé teszi – így az angollal és nem a kínaival kerül egy kategóriába, azaz beszélői inkább tékozlók, mint spórolók. Utóbbi igaz, tényleg nem lehet azt mondani, hogy a magyar gazdaság a megtakarításokról lenne híres. Az azonban már problematikus, hogy mennyire mondható „jövőre orientált” nyelvnek a magyar: a magyarban ugyanis az esetek többségében simán a jelen idejű igealakkal fejezzük ki a jövőidőt.

– Elmész a buliba?
– Igen, elmegyek.

A kérdés nyilvánvalóan a (közeli) jövőre vonatkozik, és a válasz is; azonban minkét mondat formailag jelen idejű igealakot tartalmaz. Lehetne persze azt is mondani, hogy Igen, el fogok menni, de ez formailag jóval jelöltebb lenne; az lenne az érzésünk, hogy a válaszadónak valamilyen különleges oka van arra, hogy ezt a formát választotta (pl. le akarja zárni a kérdezősködést, nem akar tovább beszélni a témáról).

A magyarról tehát nem lehet szimplán kijelenteni, hogy olyan, mint az angol, azaz kötelező benne kifejezni formailag a jövő időt. Éppen arról van szó, hogy nem kötelező. De sajnos ettől nem leszünk spórolósabbak... Chen érvelése kapcsán a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg a nyelvi relativizmust „bizonyító” kutatások bizonytalanságát, érdemes tehát az ilyen bombasztikus összefüggések elfogadásától tartózkodni.

Sok kicsi sokra megy?
Sok kicsi sokra megy?
(Forrás: Wikimedia Commons / Hans Hillewaert / CC BY-SA 3.0)

Forrás

How Language can Affect the Way we Think

Could your language affect your ability to save money?

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
10 aphelion 2020. április 23. 18:04

"– Elmész a buliba?

– Igen, elmegyek."

Ezt mondjuk én így fordítanám angolra:

"Are you going to the party?"

"Yes, I am."

A will segédigét sokszor a hajlandóság kifejezésére is használják, szóval a "Will you go to the party?"-nak van egy kis mellékzöngéje, amit talán valahogy így lehet visszaadni magyarul: "Leszel szíves elmenni a buliba?" vagy "Készen állsz rá, hogy elmenj a bulira?" vagy ilyesmi.

Szóval a közeli jövőre vonatkozó határozott szándék kifejezésére az angolban is jellemző a jelen idő használata, ugyanúgy mint a magyarban; a különbség leginkább annyi, hogy az angolban ott van alternatívaként a "going to"-s szerkezet is ("Are you going to go to the party?"), aminek a magyarban nincs közvetlen megfelelője.

Másfelől a will segédigés szerkezet néha jelenbeli dolgokat is kifejezhet, pl "If you live in California, you’ll be having breakfast about now" vagy "My car won’t start. I think it’ll probably be because the fuel filter is clogged." Ez utóbbi a magyarban is előfordul ("Szerintem a benzinszűrő miatt lesz").

Szóval röviden sem a magyarban, sem az angolban nem olyan egyszerű a helyzet. Aztán hogy a takarékossággal mindez hogy korrelál, arról lehet tanulmányokat készíteni, bár van egy olyan sejtésem hogy kb olyan nulla körül LESZ az együttható értéke...😆

9 mederi 2020. április 18. 11:08

Van egy kis probléma a kínai proffal.. Amikor a nyelvek "megszülettek", feltehetően még nem volt pénz.. Vagy ha igen, akkor sem hinném, hogy a feltételezése igaz. Sokkal összetettebb a jövő kérdése, minthogy az a pénzzel kapcsolatba hozható legyen.. :)

8 mederi 2020. április 18. 10:24

@Sultanus Constantinus:

-A "meg fog lenni" nem tudom mióta létezik, de úgy érzem, hogy aki így beszél, "biztosra megy", a jövő szerinte független attól, hogy ő élni fog a jövőnek abban a pillanatában amikorra teszi az időpontot (a "meg" miatt pontos) és attól is, hogy a körülmények milyenek lesznek (megfelelőek, vagy nem). Ez bátor gondolat, de egyáltalán nem függ az illetőtől az ilyen jövő, azonban az elszántság maximális.

A Földünk ennek a fajta elszántságnak manapság éppen a kárát látja.. :(

-A "meg lesz" szándékot fejez ki, tisztában van azzal, hogy nem biztos.

Lehet, hogy szintén elszánt, akár maximálisan is, de számol a körülményekkel is.

Ehhez a kifejezés formához már múlt idejű alak is tartozik:

"meg lett".

Mint már sokszor leírtam, a "lét" ige (lenni) valamikori, szerintem bizonyosan volt "késztetés/ eredmény" párja:

*leszt (kimondva: lessz-->leírva: lesz)/ *ledt (kimondva hasonult: lett).

-A "van/ volt" igével kapcsolatban:

"Filozófálva", a van független az élettől, ha meghaltunk, akkor is vagyunk más formában, és születésünk előtt is voltunk más formákban. Először mint egy kis fekete lyuk, eszünk, iszunk, lélegzünk (amíg élünk), azután feloszlunk, mintegy "ősrobbanunk", helyt adva a következőknek..

Ebben az esetben a jövő, számunkra (élők), más, mint az általános jövő..

-A nyelvünk ezt úgy "követi le"

/a "van"-al:

1/születésem előtt nem voltam (élő!) de a múlt (nélkülem) volt

2/születésem után vagyok (mint élő), lesz jövőm, és lesz múltam is

3/halálom után nem vagyok élő, tehát voltam (többé számomra nem lesz jövő idő).

A jövő idő tehát relatív..

/a "lesz" ige mint ami a jövőre vonatkozik, az egyes élők számára bizonytalan (a késztetésünk megtartására igen erős), de általánosan továbbra is minden pillanatában, ahogy a mi életünk előtt is "jelen van". Létünk azonban "korlátos jövőt" biztosít számunkra.

-Gondolom, a fentiek miatt van, hogy a magyar nyelvben nincs "személyes, határozott jövő idő", csupán késztetés arra, hogy legyen jövő idő az egyén(ek) számára.

A jelen az élő számára létező, a jövő ami pedig nem biztos, arra minek nekünk nyelvtani formula..

Tekintsük mindenkori jelennek az élők számára (általában) a jövőt, és viszonyuljunk is úgy hozzá.

Pl. spóroljunk úgy (pl. a földi javakkal), hogy legyen jelene az utánunk jövőknek is... :)

Talán valami ilyet szeretett volna kifejezni a kínai prof...

7 El Vaquero 2015. május 15. 15:06

@Szalakóta: meg ha a lehetetlenséget leküzdve takarékoskodik is abból a kevésből, Viktorék azt is lesápolják. Amúgy ebbe a Chenbe a természet nem csent valami sok észt, jól megmondta a tutit, kínailyúl messzebb van a jövő, mint Jeruzsálem. Az is igaz, hogy a TED-es előadások ilyen színvonalúak szoktak lenni.

6 Szalakóta 2015. május 15. 14:32

Vajon miből takarékoskodna a magyar?

5 Szaladó 2015. május 15. 11:42

A régi magyarban volt valami jövőidő-féle, -nd jelölte (jövend, leend), de kiveszett.

Én nem hiszek különben abban, hogy a nyelv nagyon befolyásolná a gondolkodást, annál is inkább, mert a gondolkodásnak csak egy része folyik nyelvi közegben. A 19. és kora 20. századi filozófusok szerettek arra hivatkozni, hogy pl. a német filozófiai iskolák sajátossága a német nyelvből ered.Néha azonban megingok: ha pl. G. García Márquez hosszú birtokosláncait olvasom spanyolul vagy magyarul, érezni a két világ közti különbséget.

4 mederi 2015. május 15. 09:22

@cikk:

Szerintem, CHEN-el ellentétben, éppen fordítva van, a nyelvtani különbségeket befolyásolták, befolyásolják a valamikori, és a jelenlegi emberek szokás és gondolkodás módja..

-És ha így van, akkor bizony előfordulhat, hogy a "bombasztikus összefüggések" helyenként kimutathatók..:)

3 Sultanus Constantinus 2015. május 15. 09:03

A magyarban már a "fog" + inf. is szorul ki a használatból; egyre inkább a jelen idő + "majd" használata terjed ("megcsinálom majd", "elkészíti majd" a "meg fogom csinálni", "el fogja készíteni" helyett). Érdekes ugyanakkor, hogy az egyetlen ige, a "van", amely rendelkezikkülön "jövő idejű" alakkal: "lesz" (igazából persze ez is jelen idejű), viszont ezt meg hajlamosak úgy mondani, hogy "fog lenni".

Az újlatin nyelvekből pl. az eredeti latin jövő idő eltűnt, de az "amare habeo" ('szeretnem kell') típusú körülírások összevonódásával "visszacsinálódott" (ld. ol. ameró, sp. amaré, port. amarei).

2 Krizsa 2015. május 15. 07:33

A mai nyelvtanok a 2-3 ezer évvel ezelőtti archaikus nyelvtan(ok)ból alakultak ki. Az meg miféle? Amíg a nyelvészet ilyen alapvető dolgokkal sem foglalkozik...

Az eurázsiai szubsztrátnyelv archaikus nyelvtan(tömb)jében még nem voltak igeidők - s eleinte minden kijelentés (szó) "igeszerű" volt. Ezután a folyamatos melléknév alakú ige volt az első szófaj-féle, amelyek tulajdonságot, állapotot, cselekvést és "főnevet" (a dolgok neveit) egyaránt jelentette. Sokáig nem vált még szét a vágyakozás-kérés-parancsolás a jelen idejű cselekvéstől... és egyelőre múlt idő sem volt még, stb.

Mindezt a TERMÉSZETES nyelvek mai állapotából, azok archaikus szóalakjaiból lehet kikövetkeztetni. (Hiszen írásbeli bizonyítékok, a Közel-Kelet kivételével, úgy sincsenek semmire). S a természetes nyelvek, amelyek feljődése mindvégig, a mai napig természetes is maradt - mind gyöknyelvek.

1 towlenghap 2015. május 14. 22:56

na, én most elmentem aludni - ebben a mondatban pedig a múlt idővel utalunk a jövőre. elég a jelen - nemjelen megkülönböztetés is, a jövő idő szinte redundáns luxus :)

Információ
X