nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Győzzön a jobb!”

A Ratio Educationis megjelenését követően az állam tevékeny és meghatározó szereplővé vált a hazai tankönyvpiacon, a magyarországi tankönyveknek pedig az ezt követő történelmi korszakokban olykor igencsak eltérő körülményeknek kellett megfelelniük ahhoz, hogy egyáltalán napvilágot láthassanak és iskolai használatba kerülhessenek, ill. maradjanak. A tankönyvek és tankönyvkiadók versenye az 1867–1945 közti időszakban pedig egyre fokozódott.

Horváth Krisztián | 2016. április 13.
|  

Sorozatunk első részében a magyarországi tankönyvkiadás történetének 1777–1867 közötti időszakát vizsgáltuk; az alábbiakban az 1867–1945 közötti időszak néhány jellegzetességére derül fény: a kormányzati szándékoknak megfelelően a tankönyvek, tankönyvkiadók és a tankönyvek szerzőinek vetélkedése ebben az időszakban soha korábban nem látott méreteket öltött a tankönyvpiacon.

Eötvös József 1845-ben – Barabás Miklós festménye
Eötvös József 1845-ben – Barabás Miklós festménye
Dualista tankönyvek 

Az 1867-es kiegyezést követően Eötvös József (1813–1871) vallás- és közoktatásügyi miniszter szinte első teendőjeként (a népoktatási törvény vitája a parlamentben még csak ekkor kezdődött) összehív egy ún. tankönyvbizottságot a népiskolai olvasókönyvek, tankönyvek és vezérkönyvek jövőben történő kidolgozására (a vezérkönyv alatt a korszakban a tanári kézikönyvet értették). A bizottságban helyett kapott egy miniszteri osztálytanácsos, egy tankerületi főigazgató és több iskolaigazgató is. A bizottság 1868 augusztusában tartott első ülésének jegyzőkönyvében az alábbiakat olvashatjuk a miniszter szándékairól a tankönyvkiadás jövőjét illetően:

„A minister a bizottság előtt azon akaratát nyilvánította, hogy az előterjesztett olvasó-, tan- és vezérkönyvek megírásával a tanirodalom terén eddig is ismert és sikeresen munkás egyes tanférfiak bízassanak meg: ezeken kívül a megjelölt könyvek írására még egy, legfeljebb két szakférfi hívassék fel. Ezekhez képest felszólítja a minister a bizottságot, hogy ily értelemben hozzon javaslatba a szükséges népiskolai könyvek kidolgozására mind megbízandó, mind felhívandó egyéneket. Végre kijelenti a minister, hogy a megbízandó és felhívandó egyéneken kívül szándéka szabad versenyt is nyitni ezen könyvek kidolgozására önként vállalkozó írók közül.”

A dualizmus Magyarországán a leendő tankönyveket a miniszter elképzelése szerint tehát három különböző csoport írja (megbízásos, felhívásos és önkéntes alapon); a (közhasználatra ítélt) tankönyvek írói pedig Eötvös szándéka szerint anyagi juttatást is kapnak:

„Az általam megállapítandó mód szerint megbírált, közhasználatra ítélt és kinyomtatott vezér- és kézikönyvek 25-30 ezer betűt magában foglaló minden egy-egy ívért 15 azaz tizenöt darab cs. kir. arany jutalomdíj adatik; ezen felül a könyv második s minden új kiadásánál szerző a könyvéből bejövő tiszta jövedelemnek 20% azaz húsz százalékát húzza.”

Pusztán egy adat annak jelzésére, hogy a miniszter ilyen hozzáállása mennyire fellendítette a tankönyvírás volumenét: a dualizmus idején 64 különféle ábécés- és olvasókönyv jelent meg.

Magyar olvasókönyv a kath. elemi iskolák V-VI. osztálya számára, 1927
Magyar olvasókönyv a kath. elemi iskolák V-VI. osztálya számára, 1927

De mi is történt a megírt tankönyvekkel? 1871-ben létrejött az Országos Közoktatási Tanács – ennek egyik fontos feladata lett a tankönyvek véleményezése, melyre egy 1880-as rendelet szerint a tanácsadó szervnek három hónap állt rendelkezésére. A véleményezést követően aztán a folyamat az alábbiakban foglalható össze:

„A közoktatásügyi ministerium félévenként (június és december hónapokban) hivatalos értesítést fog közzétenni az elfogadott (ajánlott vagy megengedett) tankönyvekről.”

Az iskolák tantestülete (a megfelelő szaktanár indoklásával) e listáról választhatja ki azon tankönyveket, melyeket a következő tanévben használni kíván.

„Tankönyvül csupán a közoktatásügyi minister által iskolai használatra engedélyezett könyv alkalmazható. Valamely intézetben egyszer engedély folytán alkalmazott tankönyvek változtatására csak egy új tanév kezdetével eszközölhető, mégpedig csakis a tanártestület indokolt fölterjesztése alapján, melyben a változtatásnak okait, illetőleg az új tankönyvek előnyeit behatóan előadni köteles.”

A minisztérium tehát évente kétszer is kiadja a választható tankönyvek listáját, ám a tantestület évente egyszer, májusban dönt arról, hogy a következő tanévben mely tankönyvekből kíván dolgozni; tanév közben – értelemszerűen – tankönyvet változtatni nem lehet.

„A közoktatásügyi ministerium által általánosan engedélyezett tankönyvek behozatala azon tanácskozáson történhetik meg, mely az általános tantervnek a helyi viszonyok szerint a jövő tanévre való megállapítása ügyében megelőzőleg május hóban fog megtartatni.” 

A tankönyvválasztás ilyen jellegű szabadsága valósággal szárnyakat adott a hazai tankönyvkiadásnak; egyre-másra alakultak a modern könyvkiadó vállalatok, melyek természetesen tankönyvkiadással is foglalkoztak: 1868-ban létrejön az Athenaeum, 1869-ben a Révai Testvérek Irodalmi Intézete, 1873-ban a Franklin Társulat, 1885-ben pedig a Singer és Wolfner.

Az Athenaeum szedőterme 1920 körül
Az Athenaeum szedőterme 1920 körül

A dualizmus időszakának meghatározó évtizedei után, első világháborút követően az iskolarendszer további átalakuláson megy keresztül – ez pedig érinti a tankönyveket is.

Tankönyvek a két világháború közt

1925-ben létrejött a Tankönyvügyi Bizottság: ennek elnöke és alelnöke mellett tagjai között ott volt 12 szakelőadó, de a minisztérium delegált tisztviselői is részt vettek benne. E bizottság minden tanév végén összeállított egy listát a következő tanévben használható tankönyvekről és ezt az érintett iskolák tudomására is hozta. A korábbi évek gyakorlatát követve ugyanebben az évben arról is született rendelet, hogy a tantestületek a tanév vége előtt tankönyvjavasló értekezletet is tartsanak, melynek során a Tankönyvügyi Bizottság által összeállított listáról kiválasztják a következő tanévben használatos tankönyveket. A tantestületek által kiválasztott tankönyvekről készült listát pedig ellenőrzés végett végső soron ugyancsak a Tankönyvügyi Bizottságnak kellett megküldeni.

„A komoly ok nélkül való tankönyvváltoztatás szociális szempontból kerülendő” – rendelkezett a fentebb már említett 1925-ös rendelet, intézkedve arról is, hogy a használt tankönyvek lehetőség szerint minél több éven át a szegényebb tanulók számára átörökíthetőek legyenek. 1932-ben ennek érdekében további szigorításra kerül sor a tankönyvválasztás szabadságát illetően: ekkor egy miniszteri rendelet arról intézkedik, hogy – néhány kivételtől eltekintve – öt éven belül nem szabad tankönyvet változtatni.

A Franklin és a Lampel közös könyvjegyzéke 1913-ból
A Franklin és a Lampel közös könyvjegyzéke 1913-ból
(Forrás: antikvarium.hu)

De mi is jellemzi a kor tankönyvkiadóit és tankönyveit? Az 1924-es középiskolai reformot követően a Franklin Társulat és a Lampel Könyvkiadó közösen új tankönyvsorozatot dobott piacra a középiskolák számára. Az idők szavát és a piac kihívásait megérző vállalatok prospektusukban az alábbiakat írják:

„Intézetünk [...] arra irányozta legfőbb törekvését, hogy az új tantervben kifejtett nemzetnevelő célok szolgálatában álló tankönyveket adjon ki a középiskolák számára is”.

A célok tehát egyértelműen kijelölik a tankönyvkiadók lehetőségeit; a tankönyvkiadás körülményeit és a tankönyvírók szerepét illetően pedig az alábbiak olvashatóak a prospektusban:

„Óriási feladat ez ma, a tankönyvrevízió idejében, amidőn a tankönyvek csak körültekintő, szigorú bírálatok útján juthatnak az engedélyezés stádiumába. Ennek a feladatnak oroszlánrészét a tankönyvírói hivatottság és rátermettség magaslatán álló szerzőink vállalták, akik minden tudásukat, pedagógiai és didaktikai készültségüket felhasználták, hogy a középiskolai nevelésben és tanításban megnyilatkozó újabb követelményeket és fokozottabb igényeket is kielégíthessék munkáikkal.”

A Franklin és a Lampel közös prospektusában 1924-ben a jó tankönyv ismérveiről az alábbiakat olvashatjuk:

„Sok szempont esik mérlegelés alá a tankönyv, míg használhatónak, mi több: abszolút jónak minősíthető. Fedje a tudomány megállapításait anélkül, hogy nehézkesen tudományos jellegű lenne; haladást jelentsen a meglevő könyvekkel szemben; a tantervtől ne térjen el; a tananyag-beosztása legyen fokozatos, csoportosítása áttekinthető; előadása legyen tárgyilagos, igazságos, okfejtésében meggyőző; nyelvében tiszta magyaros, meghatározásaiban szabatos és világos.”

Polgári fiúiskola természetrajz órája Battonyán 1930 körül
Polgári fiúiskola természetrajz órája Battonyán 1930 körül
(Forrás: MEK)

A magasztos célok mellett, az egymással versengő kiadók és tankönyvek világában a Franklin és a Lampert közös brossúrájában így ajánlja saját tankönyveit a fogyasztóknak (iskoláknak, tanároknak és diákoknak egyaránt):

„Tankönyvkiadó tevékenységünk lépést tart a kultúra folyamatos fejlődésével és az iskolák által jogosan támasztott igényekkel. Propagandánkból teljesen ki van zárva az iskolák magasztos feladatait szolgáló tankönyvek versengésszerű ajánlása, ami az iskolák céljával össze nem egyeztethető. Jelszavunk a világversenyben axiómaként elfogadott elv: Győzzön a jobb!”

A kiadványban megfogalmazott alapelv – „Győzzön a jobb!” – és önmagában a tankönyvpiaci verseny azonban a második világháborút követően egészen új kihívásokkal szembesül az új történelmi körülmények közé került Magyarországon – erről olvashatunk a folytatásban.

Forrás:

Mészáros István: A tankönyvkiadás története Magyarországon. Tankönyvkiadó, Budapest – Dabasi Nyomda, Dabas, 1989

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X