-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: Nyilván nem úgy vannak bizonyítva a nyelvészeti összefüggések és törvé...2024. 11. 06, 19:49 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Persze. Csakhogy a nyelvészek a nyelvekkel foglalkoznak. Téged azért n...2024. 11. 05, 21:00 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: Érdemes elolvasni.. mersz.hu/dokumentum/matud__312 ..Tapasztalat az, ho...2024. 11. 05, 20:38 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: Itt tudsz blogot indítani: blog.hu Azt hiszem ha jól megy fizetnek is ...2024. 11. 04, 11:35 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Neked csak az kell, hogy ideöntsd a mantráidat. Idézel egy mondatot, a...2024. 11. 02, 21:51 Hat tévhit a magyar nyelvről
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Tankönyvek hazánk területén már a 11. századtól kezdve léteztek; a kézzel írott tankönyvek mellett a 15. századtól megjelennek a nyomtatott művek is, majd a latin nyelvű tankönyvek mellett egyre nagyobb számban a 16. századtól a (legalább részben) magyar nyelvűek is. Az oktatásügy (és így a tankönyvek) első, országosan is átfogó szabályozásáról azonban csak az 1777-es Ratio Educationis intézkedik
„Az iskolaügy politikum” – fogalmazta meg a felvilágosult abszolutizmus korszakában Mária Terézia (1740–1780), rávilágítva arra, hogy az oktatás ügye, mely korábban évszázadokon át a különböző felekezetek hatáskörébe tartozott, valójában össztársadalmi ügy. Mivel a nevelésnek a közjó érdekeit kell szolgálnia, az államnak így nem csupán joga, de egyenesen kötelessége is szabályoznia az oktatásügyét: az iskolarendszer szerkezetét, a tananyag tartalmát és az oktatás alanyainak (tanárok, diákok, hivatalnokok) kötelességeit, feladatait is.
Ennek szellemében az uralkodó arról is intézkedett, hogy a tankönyvek is egységes állami szempontok alapján szülessenek.
A két Ratio Educationis korának tankönyvei
Mária Terézia 1777-ben kelt, a magyarországi oktatásügyet átfogóan szabályozó rendelete, a Ratio Educationis a hazai tankönyvkiadás központjaként a nagyszombati (és 1777-ben Budára költöztetett) egyetem nyomdájának határozott monopolszerepet szánt: az Egyetemi Nyomda hatáskörébe utalta ugyanis az összes hazai iskolában használatos, hivatalosan elrendelt tankönyvek kiadását. A Ratio Educationis egyebek közt így szól:
„Ez a nyomda [...] kizárólagossági jogot élvez mindazoknak a könyveknek a kinyomtatására, amelyeket Magyarország és társult országainak iskoláiban elrendeltek.”
1779-ben az uralkodó az állami tankönyvpiac további egységesítése érdekében külön rendeletben megerősíti az Egyetemi Nyomda privilégiumát:
„Ennek a nyomdának az előzetes engedélye és beleegyezése nélkül senki sem hozhat be külföldön kinyomtatott tankönyveket királyságainkba és örökös tartományainkba, tehát Magyarországra és társult országrészeibe s ezeket senki sem árusíthatja.”
A privilégium azonban súlyos kötelezettséget is jelent: az Egyetemi Nyomda az összes tankönyv kéziratát (még megjelenés előtt) köteles cenzúrára bocsátani.
Bizonyos könnyítést e szigor alól II. Lipót (1790–1792) idején a protestáns felekezetek kaptak csupán: nekik megengedtetett, hogy bizonyos feltételek mellett „ugy symbolikus, mint theologiai és az áhitatosság gyakorlására tartozó könyveiket, a maguk által rendelendő és a királyi helytartótanácsnak névszerint bejelentendő saját felekezetökbeli külön könyvvizsgálók felügyelete alatt szabadon” kinyomtathassák; de természetesen csak úgy, hogy e tankönyvekben a katolikus vallás ellenében „semmi guny vagy sértés ne foglaltassék”.
A Mária Terézia uralkodásának végén kibontakozó hatalmas állami tankönyvprogram keretében az elemi iskolák számára kiadott és talán az egyik legnagyobb példányszámban megjelent tankönyve az ábécéskönyv volt. A Ratio Educationis azonban arról is intézkedett, hogy ezek két nyelven, németül és egy-egy hazai nemzetiség nyelvén – beleértve ebbe a magyart – jelenjenek meg. Néhány éven belül azonban a rendszer fejlődése önálló útra lép és megjelennek a csak magyar nyelvű könyvek is, ill. a német helyett a magyar válik e kéttannyelvű tankönyvek alapnyelvévé. Így az ábécéskönyvnek hamarosan megjelennek magyar-német, magyar-szlovák, magyar-szlovén, magyar-román, magyar-horvát, magyar-szerb és magyar-rutén kétnyelvű kiadásai is. Felsőbb osztályokban azonban a tankönyvek jelentős részének nyelve még mindig a latin, egészen az 1840-es évekig.
A Ratio Educationis szellemiségét követve már II. József is intézkedett arról, hogy a tankönyveket a széles tanulóközönség számára kötött áron kell értékesíteni, ám az I. Ferenc (1792–1835) által 1806-ban kiadott (második) Ratio Educationis ennél is tovább megy:
„Mindegyik tankerületben az anyanyelvi iskolákban [...] a szegény tanulókat ingyen kell ellátni tankönyvekkel, az elöljárók által beküldött kimutatás alapján, de oly módon, hogy a könyvek számát – a szegények számának megfelelően – mindenütt mérsékelni kell, mert értékük sohasem haladhatja meg a 150 forintot [évente].”
Az a felismerés, hogy a tankönyvpiac jelentős üzlet, azt is eredményezi, hogy a 19. század elején országszerte egyre több nyomda kezd saját szakkönyvek, tankönyvek, tanári kézikönyvek és módszertani könyvek kiadásába – a felekezeti iskolák is jobbára vidéki nyomdákban jelentették meg saját felhasználásra szánt tankönyveiket. E fejlődést némileg megtöri és jelentősen módosítja az 1848-49-es szabadságharc és az azt követő Bach-korszak.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A szabadságharctól a dualizmusig
A szabadságharcot követően az 1850-es években radikális változások következnek a hazai tankönyvek területén is: a tananyag modernizálásának címén, de a valóságban legalább ennyire politikai okokból már 1850. áprilisában elrendelik Bécsben a Magyarországon is kötelező központi állami tankönyvrevíziót. Ennek megfelelően 1851-től kezdve minden iskola – felekezettől függetlenül, így a protestánsok is – köteles volt tankönyveit az állami hatóságok felé felülvizsgálatra beterjeszteni. Az ekkor forgalomban levő tankönyvek három kategóriába sorolódtak: voltak, melyeket betiltottak, másokat csak ideiglenes további használatra engedtek, egy részüket viszont minden megkötés nélkül alkalmazhatták tovább az iskolák.
Egy 1851 októberében született, a gimnáziumok számára megfogalmazott leiratban mindezen felülvizsgálat okairól egyebek közt az alábbiakat is olvashatjuk:
„A vizsgálatnál a paedagogiai és didaktikai indokokon kívül a gymnasiumok szervezeti terve fog alapul szolgálni, és arra is mindenkor figyelem fog fordíttatni, valjon a könyv nem foglal-é magában valamit, mit politikai vagy erkölcsi tekintetből rosszalni kellene.”
E logika mentén haladva nem teljesen meglepő, hogy a leirat arra tesz javaslatot, hogy a továbbiakban egész egyszerűen német nyelvű tankönyveket fordítsanak le magyarra – a fordításra alkalmasnak ítélt könyvek listájáról persze a hivatal előzékenyen gondoskodik.
„Az új magyar nyelvű könyvek kiállításában, már magából a sürgetőség tekintetéből, legtanácsosabb azon szakban, melyben német nyelven írt alkalmas tankönyvek már léteznek, egyelőre fordításokkal foglalkozni, és csak ott saját munkálatokba ereszkedni, hol ez – például az anyanyelvi oktatásnál – elkerülhetetlenül szükséges.”
Mindezzel párhuzamosan fontos azt is megemlíteni, hogy az Egyetemi Nyomda korábbi privilégiumait elvesztette: felismerve az egyre bővülő piaci lehetőségeket, országszerte és a fővárosban is egyre több nyomda és kiadó foglalkozott tankönyvkiadással.
A folytatásból az is kiderül, hogy a hazai tankönyvpiacon Eötvös József fellépése és a dualizmus kora ismét egészen új helyzetet teremtett.
Források:
Mészáros István: A tankönyvkiadás története Magyarországon. Tankönyvkiadó, Budapest – Dabasi Nyomda, Dabas, 1989
Szilágyi Ferenc: Deákok tüköre. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1986