nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Gandhi: visszahívnák a kuratóriumot

A Gandhi Közalapítvány hét alapítójának kezdeményezésére közgyűlést tartottak a pécsi Gandhi Gimnáziumban az intézmény körül kialakult „válsághelyzet” miatt szombaton; az alapítvány kezdeményezte az iskola kuratóriumának visszahívását.

MTI | 2009. június 22.
|  

A gimnázium januárban megváltozott kuratóriuma a közelmúltban úgy határozott: júliustól Csovcsics Erika helyett Gidáné Orsós Erzsébetet bízza meg az igazgatói teendőkkel, annak ellenére, hogy ezt a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat sem támogatta. Az intézmény tanulói június elején demonstráltak is a döntés ellen.

A szombati alapítói közgyűlésen a kuratórium részéről egy tag vett részt, de csak mint magánember. Fogaras Csaba, a Gandhi Gimnázium nevelő tanára az MTI-nek azt mondta: „ennek ellenére végre elmozdult valami a holtpontról”. A Gandhi Közalapítvány 24 alapítójából jelenlévő 14 tag ugyanis egy olyan határozatot fogadott el, amelynek értelmében visszahívják a kuratóriumot. Ehhez a további tíz alapító aláírása is szükséges, de várhatóan jövő hét péntekig, amikor egy újabb gyűlés várható, erre is sor kerülhet – tette hozzá. Emellett arra kérték az új igazgatót, Gidáné Orsós Erzsébetet, aki szintén nem jelent meg a szombati közgyűlésen, hogy ne foglalja el az igazgatói posztot július elsejével. Hozzátette: erre nyilván nem kötelezhetik őt.

Csovcsics Erika, a jelenlegi igazgató szombaton azt mondta az MTI-nek: „mindenki érzi, hogy az elmúlt időszakban nem jó irányba haladtak a dolgok”. Hegyi Ildikó, a közgyűlésen részt vett egyik alapítótag a kuratórium visszahívása kapcsán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy már az új kuratórium összetételéről is szó volt. Tarthatatlan az a helyzet, ami kialakult az intézmény körül. Az elmúlt másfél évtizedben az alapítótagok mindig figyelembe vették a többség akaratát, így össze fog gyűlni a szükséges 24 aláírás a visszahívásról szóló határozaton.

Az új kuratórium megválasztásával az igazgatóválasztás eredménye még nem fog megsemmisülni. Vagyis hivatalosan július elsejétől Gidáné Orsós Erzsébet a pécsi Gandhi Gimnázium az új vezetője. Miután azonban az eljárás körülményeit péntek óta az ügyészség is vizsgálja, még változhat a helyzet.

A szombati közgyűlésen Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is részt vett. Mint azt az MTI-nek elmondta: veszélybe került az az alapítói szándék, hogy a roma fiatalok színvonalas oktatásban részesüljenek. Hozzátette: a kuratórium az elmúlt fél évben törvénytelen döntések sorozatát hozta. „De nem ők irányítják az iskolát, hanem az igazgató. Pozícióharcról, hatalmi térszerzésről szól ez az egész” – tette hozzá. Véleménye szerint az is tarthatatlan, hogy az iskola gazdasági igazgatója, a kuratórium elnökhelyettese kirúgással fenyegeti a sztrájkoló diákokat.

Várnai Mártont, a kuratórium elnökét az MTI-nek szombaton nem sikerült elérnie. Korábban azt mondta: az új vezetőt pályázat útján, törvényesen választották meg, személyében minden szempontból alkalmas, felkészült vezető kerül a gimnázium élére. Hozzátette: a jelenlegi igazgató, Csovcsics Erika nem felelt meg a törvényi feltételeknek, mert nincs meg a szakirányú végzettsége, s egy évtizede lett volna ennek pótlására.

Sólyom László köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta Csovcsics Erikát, a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium igazgatóját, aki a megbeszélésen ismertette az államfővel a pályázatok elbírálásának részleteit. A köztársasági elnök kifejezte aggodalmát, hogy a pályázatokkal kapcsolatos vita veszélyeztetheti a Gandhi Gimnáziumnak a roma közoktatásban elért példamutató eredményeit. A találkozót a köztársasági elnök kezdeményezte.

Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője pénteken Budapesten a magyarországi cigányság társadalmi befogadásáról tartott előadásában azt mondta: „olyan iskolák kellenek, mint a Gandhi Gimnázium”. A képviselő kiemelte: a pécsi intézmény működése egyértelmű sikertörténet, amelyet az iskola a vezetés szakmai nívójának, a diák- és szülőközpontú hozzáállásnak, valamint a roma közösséggel való szoros együttműködésnek köszönhet. Járóka hangsúlyozta továbbá: több ehhez hasonló sikeres civil kezdeményezésre lenne szükség az országban, és meg kell teremteni annak a lehetőségét is, hogy az egyházak bekapcsolódhassanak ezekbe a programokba.

Információ
X