nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Európában sem felelős a YouTube

Spanyolország törvénykezés gyakorlata a szerzői jogok területén sok szempontból egyedülálló, kivételesen liberálisnak számít.

IT café, Dajkó Pál | 2010. szeptember 24.
|  

Az amerikai „tisztességes felhasználás” fogalmát leginkább felhasználóbarát módon alkalmazó spanyol törvénykezés ismét elutasított egy jogkezelői kérést, igaz, most a másik oldalról szemlélve a tartalommegosztást.

Arról már többször írtunk, hogy Spanyolországban sorra zárulnak azok a polgári perek, ahol szellemi termékek jogtulajdonosai a letöltést kérik számon. A gazdasági szervezetek, kiadók, de még politikai rendszerek (például az Egyesült Államok kormányzata) által is támadott spanyol törvények, illetve azok alkalmazása már nem először vert nagy port, ugyanis Spanyolországban a jogalkalmazók szinte szó szerint ragaszkodnak törvényeikhez, melyek szerint senkit nem büntethetnek meg, akiről nem bizonyítható be, hogy jövedelemszerzés céljából készít másolatot jogvédett tartalomról.

Egy mai döntés, mely szintén az amerikai jogfelfogáson alapul, kifejezi és érvényesíti azt az elvet, hogy a szolgáltató nem felelős felhasználói esetleges jogsértő tevékenysége miatt, sőt, a szokásosnál talán egy kicsit tovább is megy. A pert a spanyol Telecinco tévécsatorna indította a Google birtokában lévő YouTube ellen, s ebben a céget szerzőijogsértéssel vádolták a felhasználók által feltöltött, a tévé által birtokolt tartalmak miatt.

Az illetékes spanyol bíróság elutasította keresetet, arra hivatkozva, hogy egyrészt egy ekkora felhasználói táborral, gyakorlatilag követhetetlenül bővülő adatbázissal rendelkező tartalommegosztót nem lehet folyamatos ellenőrzésre kötelezni, másrészt pedig a YouTube nem tartalom-előállító, csak szolgáltató, akit a felhasználók tettei miatt nem lehet felelősségre vonni. Az indoklás következő része már ismerős a korábbi ítéletekből: a Google globálisan nem elítélhető, de köteles az egyedi esetekben együttműködni a jogtulajdonosokkal, ha azok panaszt emelnek egy adott felvétel kapcsán – egyébként ez a gyakorlat a videomegosztón, a Google a felvásárlás óta ezt pártolja: nem alkalmaznak előzetes cenzúrát, de minden egyes beérkező panaszt megvizsgálnak, s ha jogsértést tapasztalnak, eltávolítják a tartalmat, sőt, a jogtulajdonosoknak felajánlottak az ellenőrzéshez szoftveres segítséget is. De a lényeg: a feltöltést semmiképp sem akarják korlátozni, az utólagos kontroll hívei.

A Google nevében Bill Echikson, a cég dél- és kelet-európai szervezetének szóvivője üdvözölte a bíróság döntését, majd a cég nevében Aaron Ferstman, a YouTube EMEA-régióért felelős szóvivője a vállalat hivatalos blogjában is köszönetet mondott azért, hogy olyan ésszerű, mind a vállalatok, mind a jogtulajdonosok, mind a felhasználók érdekeit figyelembe vevő ítélet született, mely precedensként szolgálhat.

Az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi médiabirodalmához tartozó Telecinco ezt a pert még 2008-ban indította, és első fokon meg is nyerték, a mostani határozat a fellebbezés után született.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X