Néhány hónappal ezelőtt Zegernyei Nyugati ótörök anyanyelvünk című, provokatív című cikkében Róna-Tas András és Berta Árpád West Old Turkic. Turkic Loanwords in Hungarian című művét ismertette. A cikk elsősorban nyelvészeti munka, egyik fő eredménye, hogy a korábbinál sokkal több ótörök jövevényszót azonosított a magyarban:

Ligeti Lajos összefoglalása az 1980-as években mintegy 280 régi török jövevényszót tartalmazott (A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Bp. 1986.). Ez az új szótár 384 nyugati ótörök eredetű magyar szót sorol fel és elemez. Közülük 56 minősül bizonytalan etimológiának, 38 szó eredete pedig további bizonyítást igényel. A maradék 290 szó alig több annál a 280-nál, amit Ligeti Lajos török eredetűnek nevezett, de nem szabad elfelejteni, hogy az ő listáján is voltak bizonytalan, illetve nem kellően bizonyított megfeleltetések.

A kötet mellékesen kitér a nyelvészeten túli őstörténeti kérdésekre. Ezekről Zegernyei így ír:

Amennyiben a magyar őstörténetet művelő régészek, történészek átrágják magukat a nyelvészeti fejezeteken, elnyerhetik jutalmukat, mert most következik a hetedik fejezet, a számukra legizgalmasabb rész. Címe: Ki, hol és mikor beszélte a nyugati ótörök nyelvet? (Who spoke where and when West Old Turkic?)

A hetedik fejezetben először a lehetséges helyszínt járjuk körül. Vagyis a Don és a Kubán (Kubany) folyók vidékét. Róna-Tas András szerint ez a terület volt a magyar–nyugati ótörök együttélés színtere, mert itt található meg együtt a kőris, a tölgy és a bükk, mely fák nevei török eredetűek a magyarban, valamint itt találkozhattak a nyugati ótörökök és a magyarok az alánokkal, mely népeknek feltétlenül találkozniuk kellett, mivel nyelvük egymásra hatása bizonyított tény.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mindig örvendetes, ha cikkeink olvasóinkat gondolkodásra készteti. Ez történt Attila nevű olvasónkkal is, aki az utóbbi idézet kapcsán a következőket írja:

Nos kivancsiva tett a szoveg az alan kacsolatok irant. Tudtommal az alan nyelv egyetlen ma fennelo rokona az oszet. Lassuk a harom fanevet. a magyar oszet online wikiszotarban kerestem ra (http://hu.wiktionary.org/wiki)

kőris : oszet: кæрз (kærz) (A cirill abc-ben nincs ő vajon milyen hangot jelol az æ) Totfalusi etimologiaja (http://www.szokincshalo.hu/szotar/?) szerint „Ótörök eredetű szó: nogaj küyris, csuvas kavras. A magyarba *kevris-féle alak kerülhetett.”

tölgy oszet: тулдз tuldzs (ismet felmerul a maganhangzo iranti ketely) Tothfalusi etimologiaja megerrositi feltevesemet „Bizonytalan eredetű szó, talán az oszét túldzs, toldzse (’tölgy’) szó távolra szakadt rokona. „ a dzs-gy atalakulas nem ritka a magyar nyelv torteneteben.

A bükk-re sajnos az oszet szotarban nem leltem ra. Tothfalusi etimologiaja szerint „Ismeretlen forrású jövevényszó, bár volt néhány tetszetős kísérlet eredeztetésére: ótörök (csagatáj) bük (’tölgy’), német Buche, büche (’bükk’), szláv (cseh, szlovák, lengyel) buk (’bükk’), ám főleg hangtani okokból egyiket sem lehet véglegesen bizonyítottnak tekinteni.” az indoeuropai peldak szerint akar alan (szkita?) eredetu is lehet.

Nos ezek utan kerdem a velemenyuket mennyire lehet harom bizonytalan eredetu szora alapozva ilyen hordereju kovetkeztetest levonni ? Elnezest, de nincs magyar billentyuzetem

Kőris
(Forrás: Wikimedia Commons / Jean-Pol GRANDMONT / CC BY-SA 3.0)

A levél sajnos több problémára is rámutat. Először is, amennyiben komolyan érdekelnek minket a hasonló kérdések, érdemes ezeknek komoly szakirodalomban utánanézni. Tóthfalusi etimológai szótára nem ilyen. Ilyennek tekinthető A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) vagy az Etimologisches Wörterbuch des Uralischen. Természetesen maguk a szakemberek nem csak ezeket nézik meg, hanem a szakfolyóiratokat is átnézik, hogy jelent-e meg valamilyen újabb elképzelés, másféle magyarázat, és persze adat.

Ebben az esetben azonban lényegtelen, hogy mit írt a korábbi szakirodalom. Zegernyei ismertetéséből egyértelműen kiderül, hogy Róna-Tas és Berta újból megvizsgálta ezeket az etimológiákat, és e szavakat kétségtelenül török eredetűnek találta. Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy nem, mindenesetre ők már nem látják bizonytalanak e szavak eredetét, tehát nem bizonytalan szavakra alapozzák következtetéseiket.

Nem igazán érthető, hogy mit keres olvasónk egy oszét szótárban. Ráadásul egy olyanban, amelyik teljesen amatőr, és még ötszáz szócikket sem tartalmaz. Mi több, csupán abból, hogy egy szótárban megtalálunk egy hasonló alakú és jelentésű szót, nem következik semmi. Számos oka lehet annak, hogy két nyelvben hasonló alakú két hasonló jelentésű szó: lehet átvétel bármelyik irányból, egy harmadik nyelvből, de lehet akár puszta véletlen is. Abból, hogy megállapítjuk a hasonlóságot, még nem következik semmi. Arról nem is beszélve, hogy azonos eredetű szavak is lehetnek egészen különböző hangzásúak. A magyar velő etimológiai megfelelője a finnben az ydin [üdin] – ez csupán a szótár lapozgatása alapján soha eszünkbe nem jutna.

Tölgy
(Forrás: Wikimedia Commons / Abrget47j / CC BY-SA 3.0)

Pláne felesleges szótárat lapozgatnunk, ha nem tudjuk értelmezni a bennük található adatokat, például nem tudjuk, hogy miként kell kiolvasni a benne található adatokat. Az æ olvasata például viszonylag könnyen kideríthető, de azt azért nem árt tudni, hogy bár az [ə] hang magyar füllel emlékeztet az [ö]-re, artikulációját tekintve erősen különbözik tőle. (Egyébként ahogy ő is csak a magyarban és a feröeriben van, ugyanúgy a cirill ábécék közül egyedül az oszétban van æ.) De hiába tudjuk, miképp hangzik ma, ha fogalmunk sincs arról, hogyan hangozhatott ezer évvel ezelőtt vagy még korábban. Márpedig ez egy egyszerű kétnyelvű szótárból nem fog kiderülni.

Olvasónk kizárólag az æ olvasatát tartja problémásnak – bizonyára abból a téves felfogásból indul ki, hogy a cirill ábécében a betűk mindig azt a hangot jelölik, mint az oroszban. Ez azonban nem így van, például az oszétban a с ejtése az [sz] és az [s], a з ejtése a [z] és a [zs] között ingadozik. Ezzel (és olvasónk átírásával) szemben a дз betűkapcsolat ejtése mindig [dz], a [dzs]-t pedig a дж betűkapcsolat jelöli. (A TESz.-ből olvasónk számára is egyértelmű lenne, hogy [dz]-t, és nem [dzs]-t kell olvasni.)

Bükkös
(Forrás: Wikimedia Commons / Ettotte / CC BY-SA 3.0)

Az nem világos, milyen horderejű kérdésnek tartja olvasónk, hogy hol történt az ótörök–magyar érintkezés, de feltehetően nagynak. Mi nem gondoljuk ezt olyan fontos kérdésnek, legalábbis a nyelvtörténet szempontjából semmiképpen. Őstörténeti szempontból persze fontos lehet, de az őstörténetet számos különböző tudományág vizsgálja. Az egyes tudományágak képviselői annyit tehetnek, hogy saját szakterületük eredményei alapján elmondják, hogyan látják a kérdést. Róna-Tas András sem tett mást.

Egyébként mint Zegernyei azóta megírta, a régészek pillanatnyilag egészen másként látják a kérdést, szerintük a magyarok északon, az erdőövezet határa mentén vándoroltak nyugatra, nem éltek a Kaukázus előterében. Ebben az esetben nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem hogy összeegyeztethetőek-e az adatok. Ha nem, nem tudunk mást tenni, mint hogy széttárjuk a karunkat. Elvben persze összeegyeztethetőek: elképzelhető, hogy kiderül, hogy az alánok megfordultak északabbra is; vagy kiderül, hogy az iráni jövevényszavaink nem az alánból, hanem más iráni nyelvből származnak.

Fátlanul a Kaukázusban
(Forrás: Wikimedia Commons / Roberto Strauss / CC BY 2.0)

A tudomány az által halad előre, hogy valaki kimondja a véleményét, vállalva azt a kockázatot is, hogy téved. Lehet, hogy a további kutatások megcáfolják Róna-Tas etimológiai elképzeléseit, de lehet, hogy azokat a szakmai közvélemény végleges megoldásnak fogadja el. Ettől független kérdés, hogy elfogadják-e az ótörök–magyar érintkezés helyszínére vonatkozó elképzeléseit is. Mindezt azonban bízzuk a szakmabeliekre: ahogy a vakbélgyulladásunkkal is orvoshoz fordulunk, nem magunk próbáljuk eltávolítani a problémás testrészt, ugyanúgy értelmetlen – legfeljebb kevésbé veszélyes – szaktudás nélkül megpróbálni igazságot tenni szakmai kérdésekben.