nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Pellengér, ha csattan...
Fásult cinizmus, fölényes szarkazmus?

Olvasónk műhelytitkokra kíváncsi. Munkánkban nincs semmi titok, ám levelében akad néhány homályos részlet. Elfásultunk volna, túlságosan is cinikusak lennénk? Igyekeztünk önvizsgálatot tartani.

Szívesen válaszolunk olvasóink nyelvi kérdéseket feszegető kérdéseire. Inkognitóját gondosan őrző olvasónk kérdése azonban nem a nyelvre, hanem éppen a nyelvi kérdésekre adott válaszokra vonatkozik.

Többízben olvastam már cikkeiket, melyekben személyes véleményeikről, akár érzelmeikről írtak nyelvi kérdésekkel kapcsolatban. (Kedvencem a „számomra mely szavak ellenszenvesek” témájú volt.) Nagyon szívesen olvasnám ezek folytatásaként – ha eddig nem íródott volna hasonló – hogy a nyelvművelőkkel, normatív hozzáállással és nyelvi elitizmussal folytatott „harc” hogyan változtatta meg (kezdte ki) egyes szerzők pedagógiai eszményét (ha volt egyáltalán efféle). Sokszor, ha olvasói kérdésekben ezek az attitűdök jelennek meg, a válaszcikkekben fásult cinizmus, esetleg (nem egyszer fölényes) szarkazmus reagál. Egyszer ugyanez velem is megesett (vagy szemléletesebben: rajtam is csattant), és meg kell jegyeznem, hogy az alapos leoltásom nevelési értéke a nullához közelített, valamint semmit nem használt a „jó” ügynek, jelesül hogy ma már pironkodok amiatt, hogy valamikor a normatív álláspontot képviseltem. Ugyanakkor a pellengér a diákok javában olyan durva ellenszenvet idézhet elő egész tárgykörökkel, tantárgyakkal kapcsolatban, hogy örökre elzárkózhatnak azoktól. Köszönöm!

Pellengér
Pellengér
(Forrás: Wikimedia Commons / Library of Congress, George Grantham Bain Collection)

Sajnos a levél több pontja is homályos maradt számunkra. Kérdés például, hogy miért érzi úgy az olvasó, hogy „leoltása” hatása „nullához közelített”, ha egyszer ma már pironkodik egykori normatív felfogása miatt. Érdekes lenne tudni, hogy ha nem a leoltás, akkor mi változtatta meg véleményét.

Az sem derült ki, hogy vajon a mi cikkünkkel kapcsolatban érzi-e úgy olvasónk, hogy letolás volt. Ha igen, akkor pontosabban meg tudnánk vizsgálni a kérdést, hogy tényleg leoltás volt-e, vagy sem; ha esetleg leoltás volt, akkor miért. Mivel olvasónk hozzánk fordult feltételeztük, hogy a mi cikkünkkel volt problémája. Mivel olvasói kérdésekre leginkább hárman szoktunk válaszolni, ezúttal mindhárman igyekszünk válaszolni a kérdésre.

Kálmán László

A „harc” (amit egyáltalán nem érzek harcnak) nem változtatta meg, és különösen nem „kezdte ki” a „pedagógiai eszményemet”. A „fásult cinizmust” és a „(nem egyszer fölényes) szarkazmust” kikérem magamnak. Nagyon ügyelek rá, hogy még véletlenül se viselkedjek így.

Egyébként nem tartom kontraproduktívnak a dorgálást, és nincs is ilyen élményem, legfeljebb olyan, hogy valaki évtizedek alatt se értette meg, mi a baj. Viszont egy csomó embert ismerek, aki megértette, csak mindig újak jönnek, akik nem értik.

A kérést nem értem (hacsak nem szarkasztikus): miért írnánk mi meg az élményeinket arról, hogy mennyire kudarcos a vállalkozásunk. Inkább visszakérdeznék: ha szerinte nem jó az, ha elmagyarázzuk, hogy helytelen a nyelvvédő álláspont, akkor mégis mit javasol helyette, milyen módszer lenne szerinte sikeres.

Mégis, milyen módszer lenne sikeres?
Mégis, milyen módszer lenne sikeres?
(Forrás: Wikimedia Commons / Samuel Mann / CC BY-SA 2.0)

Molnár Cecília

Egyetértek az olvasóval abban, hogy a „fásult cinizmus” vagy a „fölényes szarkazmus” nem jó és nem hatékony pedagógiai eszköz arra, hogy megértessük, hogy mi a gond a preskriptív (előíró) szemlélettel, és a sokszor belőle egyenesen következő lingvicizmussal. Valóban felháborodást válthat ki, és ellenállást szülhet, ha valaki ilyen magatartással szembesül. Hogy írásaimban elkövettem-e ezeket a hibákat, nem tudom megmondani. Szándékosan biztosan nem. Nem érzem magamat fásultnak a nyelvművelés ügyében, sőt általában örömmel nyugtatom meg a beszélőket, hogy nem beszélnek hibásan, és igenis sokszor van olyan, hogy így is jó, meg úgy is jó, és lehet választani szabadon. Ez egy jó üzenet, éppen nem a megszégyenítésről vagy a „leoltásról” szól. És bár sokszor találkozom erre hitetlenkedő tekintetekkel, egyáltalán nem érzem hiábavalónak ezt a fajta tájékoztatást. Még úgy sem, hogy tudom, hogy az egész közoktatás, a közvélekedés és a média ellentétes szellemben nevel mindnyájunkat. Tehát tényleg kicsit olyan ez, mint széllel szemben pisilni.

A széllel szemben
A széllel szemben
(Forrás: Wikimedia Commons / Analuisanm150397 / CC BY-SA 4.0)

Más az, amikor valaki a mások iránt érzett indulatát, gyűlöletét igyekszik „nyelvi érvekkel” is alátámasztani és ezt „nevelésként” beállítani. Szerintem a nyelvi alapú megkülönböztetést és kiközösítést sem nyelvészként, sem emberként nem szabad szó nélkül hagyni. Persze nem mindegy, hogyan. Mivel itt nemcsak a nyelvről, hanem vastagon a személyekről is szó van, előfordul, hogy a ledorongolót ledorongoló maga is elköveti ugyanazokat a hibákat: a másik fölébe helyezkedik, általánosít, megítél, elítél, kiközösít. Ez hiba, de ez nem jelentheti azt, hogy a másokat nyelvhasználatuk alapján megbélyegzőket ne kellene figyelmeztetni arra, hogy veszélyes és káros játékot játszanak.

Fejes László

Sajnos konkrétumok híján nagyon nehéz okosan válaszolni a kérdésre. Úgy vélem, semmiképpen sem cél, hogy a kérdező pironkodjon a lingvicizmusa miatt: a cél az, hogy leszokjon a lingvicizmusról. Ha viszont valaki megérti, hogy lingvicistaként viselkedett, akkor természetes, hogy szégyelli magát érte. Sajnos társadalmunk lingvicizmusra nevel, éppen ezért kevesek lehetnek közülünk, akik elmondhatják magukról, hogy sosem viselkedtek lingvicistaként: én egészen biztosan tettem megjegyzést mások nyelvhasználatára, és ma már szégyellem. Ez a szégyenérzet azonban arra kötelez, hogy mindenkit figyelmeztessek, aki így tesz: ne tegye!

A kérdésekre adott válaszok sosem íródnak szándékosan leoltásnak. Viszont ha valaki butaságot ír, és nyilvánosan magyarázzák meg neki, hogy álláspontja miért butaság, akkor megélheti megszégyenülésként, még akkor is, ha a magyarázatot nem megszégyenítésnek szánták – és a kívülállók sem értelmezik annak. Persze azon érdemes lehet elgondolkozni, hogyan csökkentheti a válaszadó annak veszélyét, hogy a kérdező személyes leoltásként élje meg a választ. Én például lingvicista kérdéseknél gyakran hangsúlyozom, hogy a kérdező nem hülye, csak az iskolában „beléverték” ezt vagy azt a hülyeséget. A hülyeség sokszor nem személyes, hanem intézményes – felvenni vele a harcot viszont csak személyesen lehet.

Hej, te bunkócska...
Hej, te bunkócska...
(Forrás: Wikimedia Commons / York Museum Trust / CC BY-SA 4.0)

Végezetül néhány szót szánnék arra az esetre, ha valamelyik válaszom valóban leoltásnak sikerült volna. A lingvicista kérdések gyakran eleve támadóak: nem velünk, hanem a nyelvhasználók egyik csoportjával szemben. Ha valaki azt kérdezi tőlünk, hogy ugye a suksükölők tényleg bunkók, ne csodálkozzon, ha azt a választ kapja hogy „te vagy a bunkó”.  Másokat nyelvhasználatuk alapján megbélyegezni ugyanis éppen olyan bunkóság, mint bőrszínük, vallásuk, szexuális orientációjuk, foglalkozásuk, koruk vagy nemük alapján. Hogy miért nevelnek minket bunkóságra, az már egy újabb kérdés.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
8 Krizsa 2015. november 7. 09:27

@GéKI: Ennél sokkal piszkosabb módszerek is voltak itt két-három éven át, s ez az állapot csak azóta enyhült valamelyest, amióta Te itt vagy, GéKi.

Pl. egymást "kergető" nicknevek foglalkoztak a nemtetsző (mondanivalójú) hozzászóló elmebetegségének feltételezésével. Nem, nem viccesen. Még olyan is volt, hogy az egyik nicknév "orvosnak" nevezte magát), konkrét diagnózisokat emlegetve velem kapcsolatban.

Egyszer (megszégyenítő változatra) hamísították meg az életrajzomat, mint ami köztudott, vagyis hogy "magam mondtam".

A nevem kitakarásának (én vagyok az egyetlen "kitakart", több, mint három éve) az okáról már legalább ötvenszer, válogatott mocskolódások közepette hazudta itt egy tucat újabb és újabb nicknév: hogy

1. megengedhetetlen stílusban szidtam volna a kommentelőket (soha, semilyen stílusban), engem viszont ők ordenáré stílusban. Annak ellenére, hogy (nehogy "zavarjam a társalgást"), én vagyok az, aki kifejezetten kevesebbet kommentálok.

2. Évek óta folyik a mocskolódással vegyített hazudozás arról, hogy valaha is trollkodtam volna. (Ez mit jelent? A trollkodás sok hozzászólás láncban, vagy ismételten és szándékosan, a témához nem illő hozzászólások. Vagyis a trollkodás a társalgás szándékos zavarását jelenti.)

Mind CINIKUS hazugság. Félreértésről szó sincs. A valódi nevem "kitakarásának" az egyetlen oka az, hogy a hivatalos összehasonlító történeti nyelvészettől merőben eltérő,

más alapokra helyezett,

új össz.történeti nyelvészetet alapoztam meg.

7 évi munkával, eddig kb. 4ooo oldal: könyvoldal, és / vagy internetes felületeken.

A Nyest szerint a főáramú, a kanonizált (elismert) tudomány által nem elfogadott irányzatoknak nincs helyük egy ismerettertjesztő honlapon. Ezt azonban a Nyest nem vállalja nyíltan.

7 GéKI 2015. november 7. 07:20

Egy picivel régebbi cikket idéznék meg, ami hasonló témát feszegetett és kiemelném belőle a konklúziót:

www.nyest.hu/hirek/a-liberalis-nyelvmuvelo

„Lőrincze szellemiségének egyenes következménye az, hogy a stigmatizáció káros voltát felismerjük, és teljes mértékben kiirtsuk a nyelvművelés gyakorlatából: a nyelvművelés tehát puszta ismeretterjesztéssé, és nem ítélkezéssé válik.”

A három válasz közül egyértelműen csak Molnár Cecília határolódott el a lingvicizmustól, a másik két válaszadó megpróbált kibújni a vád alól.

Addig azonban, amíg a kommentezőknek adott, válaszaikban, hemzsegnek a dehonesztáló kifejezések, ( dilettáns; tanulatlan; műveletlen; gátlástalan; józan gondolkodásra képtelen; sarlatán; tömény butaságok; belekotnyeleskednek; tücsköt-bogarat összehordó tudálékoskodók; kardcsörtető és handabandázó dilettánsok; zavaros elméletek; dilettáns elmeszülemények; vadnál vadabb ötletek; dicsőséges múltkeresés; halszagú ősök utálata….) addig a felidézett cikk befejező gondolata nem több mint öntömjénezés, és szerecsenmosdatás. Aki pedig végigolvassa ezen cikk válaszait, és kommentezni is szokott, az pontosan érti, hogy miről beszélek.

Lehet, hogy a kívülálló – a kommenteket nem olvasó – közönséget, meg lehet téveszteni, ezzel a szöveggel, és a cikkbéli válaszokkal, de azokat, akik veszik a fáradságot, és belenéznek a cikkek alatti kommentekbe – ezzel a szöveggel nem lehet megvezetni.

A „stigmatizáció, a lingvicizmus és az ítélkezés” – gyakorlásában éppen a három legismertebb publicista jár elől, Kálmán László, Fejes László és Klíma László – persze lehet, viszont, hogy ők is csak a Honti László köpönyegéből bújtak elő…

renhirek.blogspot.hu/2010/07/placeborol-2.html

Minden esetre érdemes elgondolkodni azon, hogy amikor valaki a saját „lingvicizmusáról” vall, és azt egy olyan egyszerű kifejezéssel azonosítja, mint a „leoltás” az érti e pontosan, és mindig, hogy miről beszél.

„Tove Skutnabb-Kangas szerint a rasszizmus, az etnicizmus és a lingvicizmus közös definíciója”

Engem azonban, reménnyel tölt el, az, amit a Fejes ír saját lingvicizmusáról:

Sajnos társadalmunk lingvicizmusra nevel, éppen ezért kevesek lehetnek közülünk, akik elmondhatják magukról, hogy sosem viselkedtek lingvicistaként: én egészen biztosan tettem megjegyzést mások nyelvhasználatára, és ma már szégyellem. Ez a szégyenérzet azonban arra kötelez, hogy mindenkit figyelmeztessek, aki így tesz: ne tegye!

Csatlakoznék ez utolsó gondolathoz! – Kérném, hogy mások is tegyék ezt meg!

6 El Vaquero 2015. november 6. 21:37

Magam is voltam lingvicista, sztenderdista, sőt, néha apróbb dolgokat illetően még mindig reflexből előjön. Igaz én nem a nyest hatására szoktam le a lingvicizmusról, bár azért az itt olvasottak is megerősítettek abban, hogy gáz, maradi dolog, és a nyelvi tisztánlátást megakadályozza.

Ami a leoltogatást illeti: az internet ilyen, sokféle ember van jelen, emiatt jó eséllyel kapunk hideget, meleget, amit nen szabad mellre szívni. Ha alulmaradtunk egy netes vitában, akkor fogadjuk el, ha nem maradtunk alul, akkor pedig érveljünj tovább ellene bátran, ne hagyjuk veszni, persze túl komolyan ilyenkor sem érdemes venni. Tudomásul kell venni, hogy a leoltás nem ellenünk, hanem csak a véleményünk ellen irányuk.

5 Sultanus Constantinus 2015. november 6. 20:16

@nadivereb: @benzin: A cikkekre szerintem sem (annyira) jellemző ez, inkább a kommentekre. Sajnos azokban valóban sokszor ott van az előítéletesség és a személyeskedés van, pl. én is sokszor le vagyok cseszve itt indokolatlanul, a hozzászólásomból kiragadott fél mondat alapján a szövegkörnyezet figyelembevétele nélkül, amin én egyértelműen azt érzem ilyenkor, hogy a szerző egyszerűen "pikkel" rám. Még akkor is, ha ő ezt nem szándékosan csinálja, nekem így jön le.

4 benzin 2015. november 6. 15:57

Az irónia és a cinizmus jó dolgok, a lekezelő fölényeskedés, a másik hülyének nézése viszont nem. Én a cikkekben ezt kevésbé tapasztalom, inkább kommentekre, emailekre adott válaszokban, és ott is Fejes mestertől elsősorban, többieknél nem tűnt fel.

Viszont az is igaz, hogy néha szükség van arra, hogy ha nagy hülyeséget ír az ember arányos 'oltást' kapjon érte, különben nem gondolkodik el.

3 nadivereb 2015. november 6. 09:45

Én a cikkekkel kapcsolatban nem szoktam érezni, hogy a cinizmus vagy a szarkazmus uralkodna - az ehhez legközelebbi szokás az, ha visszalinkelnek négy másik írást hasonló témában azzal a szöveggel, hogy "erről már sokszor írtunk", de ez nálam még messze van a bántótól.

A kommentek között már előfordul kioktatás, de hozzáteszem, hogy ezek túlnyomó többsége legalábbis tartalmilag helytálló. Igaz, velem is előfordult már, hogy a bunkó rossz végére kerültem úgy, hogy szerintem semmi olyat nem írtam, ami indokolta volna ezt (a mammutos cikk alatt), és időnként látom is, hogy be-becsúszik néhány "túltoltan" fölényeskedő reakció jóhiszemű kommentekre, de ez szerintem nem jellemző. Ráadásul a kommentek az teljesen más műfaj, ráadásul az a hülyeségcunami, amit három-négy felhasználó produkálni tud itt, az tovább nehezíti a helyzetet.

2 majia 2015. november 6. 08:19

Egyetértek a levél írójával abban, hogy gyakran cinikus, fölényeskedő hangnemben írjátok a cikkeiteket. Leginkább akkor lehet ezt észrevenni, amikor az írás egy olvasói kérdésre reagál. Ilyenkor gyakran az jön le a válaszotokból, hogy az olvasó alapvető dolgokkal nincs tisztában és valami hülyeséget kérdezett. Ez a cinizmus és fölényesség az olyan megfogalmazásaitokban érhető tetten, mint pl. "Inkognitóját gondosan őrző olvasónk". Ebből látszik, hogy gondosan ügyeltek a választékos fogalmazásra, de amit ezzel mondani akartok az egyszerű és ráadásul egy kissé rosszindulatú is: "Beszólt nekünk, de a nevét nem meri vállalni." Ez a fölényes stílus, az olvasói leveleket írók lealacsonyítása valóban gyakran jellemzi az írásaitokat.

1 Sultanus Constantinus 2015. november 6. 08:07

Sokáig én is normativista ("sztenderdista") voltam, és a véleményem a Nyest hatására változott meg. Azóta én is azt terjesztem és próbálom meggyőzni a rigóutcai szinten maradt nyelvtanárokat, hogy mi a baj ezzel az egésszel. Vannak, akik teljesen egyetértenek velem, és olyanok is, akik presztízskérdést csinálnak belőle, személyes sértésnek veszik, sőt, konkurenciát látnak bele. Egyszer próbáltam meg egy spanyoltanulós Facebook-csoportban elmagyarázni az ilyen "rigóutcai" nyelvtanároknak, hogy mi a baj a szemléletükkel ("megbuktattam a diákot, mert dél-amerikai nyelvjárásban beszélt"), a vége az lett, hogy kitiltottak a csoportból a csoportot létrehozó adminnal együtt, aki megpróbált visszacsempészni...

Információ
X