-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Olvasónk műhelytitkokra kíváncsi. Munkánkban nincs semmi titok, ám levelében akad néhány homályos részlet. Elfásultunk volna, túlságosan is cinikusak lennénk? Igyekeztünk önvizsgálatot tartani.
Szívesen válaszolunk olvasóink nyelvi kérdéseket feszegető kérdéseire. Inkognitóját gondosan őrző olvasónk kérdése azonban nem a nyelvre, hanem éppen a nyelvi kérdésekre adott válaszokra vonatkozik.
Többízben olvastam már cikkeiket, melyekben személyes véleményeikről, akár érzelmeikről írtak nyelvi kérdésekkel kapcsolatban. (Kedvencem a „számomra mely szavak ellenszenvesek” témájú volt.) Nagyon szívesen olvasnám ezek folytatásaként – ha eddig nem íródott volna hasonló – hogy a nyelvművelőkkel, normatív hozzáállással és nyelvi elitizmussal folytatott „harc” hogyan változtatta meg (kezdte ki) egyes szerzők pedagógiai eszményét (ha volt egyáltalán efféle). Sokszor, ha olvasói kérdésekben ezek az attitűdök jelennek meg, a válaszcikkekben fásult cinizmus, esetleg (nem egyszer fölényes) szarkazmus reagál. Egyszer ugyanez velem is megesett (vagy szemléletesebben: rajtam is csattant), és meg kell jegyeznem, hogy az alapos leoltásom nevelési értéke a nullához közelített, valamint semmit nem használt a „jó” ügynek, jelesül hogy ma már pironkodok amiatt, hogy valamikor a normatív álláspontot képviseltem. Ugyanakkor a pellengér a diákok javában olyan durva ellenszenvet idézhet elő egész tárgykörökkel, tantárgyakkal kapcsolatban, hogy örökre elzárkózhatnak azoktól. Köszönöm!
Sajnos a levél több pontja is homályos maradt számunkra. Kérdés például, hogy miért érzi úgy az olvasó, hogy „leoltása” hatása „nullához közelített”, ha egyszer ma már pironkodik egykori normatív felfogása miatt. Érdekes lenne tudni, hogy ha nem a leoltás, akkor mi változtatta meg véleményét.
Az sem derült ki, hogy vajon a mi cikkünkkel kapcsolatban érzi-e úgy olvasónk, hogy letolás volt. Ha igen, akkor pontosabban meg tudnánk vizsgálni a kérdést, hogy tényleg leoltás volt-e, vagy sem; ha esetleg leoltás volt, akkor miért. Mivel olvasónk hozzánk fordult feltételeztük, hogy a mi cikkünkkel volt problémája. Mivel olvasói kérdésekre leginkább hárman szoktunk válaszolni, ezúttal mindhárman igyekszünk válaszolni a kérdésre.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Kálmán László
A „harc” (amit egyáltalán nem érzek harcnak) nem változtatta meg, és különösen nem „kezdte ki” a „pedagógiai eszményemet”. A „fásult cinizmust” és a „(nem egyszer fölényes) szarkazmust” kikérem magamnak. Nagyon ügyelek rá, hogy még véletlenül se viselkedjek így.
Egyébként nem tartom kontraproduktívnak a dorgálást, és nincs is ilyen élményem, legfeljebb olyan, hogy valaki évtizedek alatt se értette meg, mi a baj. Viszont egy csomó embert ismerek, aki megértette, csak mindig újak jönnek, akik nem értik.
A kérést nem értem (hacsak nem szarkasztikus): miért írnánk mi meg az élményeinket arról, hogy mennyire kudarcos a vállalkozásunk. Inkább visszakérdeznék: ha szerinte nem jó az, ha elmagyarázzuk, hogy helytelen a nyelvvédő álláspont, akkor mégis mit javasol helyette, milyen módszer lenne szerinte sikeres.
Molnár Cecília
Egyetértek az olvasóval abban, hogy a „fásult cinizmus” vagy a „fölényes szarkazmus” nem jó és nem hatékony pedagógiai eszköz arra, hogy megértessük, hogy mi a gond a preskriptív (előíró) szemlélettel, és a sokszor belőle egyenesen következő lingvicizmussal. Valóban felháborodást válthat ki, és ellenállást szülhet, ha valaki ilyen magatartással szembesül. Hogy írásaimban elkövettem-e ezeket a hibákat, nem tudom megmondani. Szándékosan biztosan nem. Nem érzem magamat fásultnak a nyelvművelés ügyében, sőt általában örömmel nyugtatom meg a beszélőket, hogy nem beszélnek hibásan, és igenis sokszor van olyan, hogy így is jó, meg úgy is jó, és lehet választani szabadon. Ez egy jó üzenet, éppen nem a megszégyenítésről vagy a „leoltásról” szól. És bár sokszor találkozom erre hitetlenkedő tekintetekkel, egyáltalán nem érzem hiábavalónak ezt a fajta tájékoztatást. Még úgy sem, hogy tudom, hogy az egész közoktatás, a közvélekedés és a média ellentétes szellemben nevel mindnyájunkat. Tehát tényleg kicsit olyan ez, mint széllel szemben pisilni.
Más az, amikor valaki a mások iránt érzett indulatát, gyűlöletét igyekszik „nyelvi érvekkel” is alátámasztani és ezt „nevelésként” beállítani. Szerintem a nyelvi alapú megkülönböztetést és kiközösítést sem nyelvészként, sem emberként nem szabad szó nélkül hagyni. Persze nem mindegy, hogyan. Mivel itt nemcsak a nyelvről, hanem vastagon a személyekről is szó van, előfordul, hogy a ledorongolót ledorongoló maga is elköveti ugyanazokat a hibákat: a másik fölébe helyezkedik, általánosít, megítél, elítél, kiközösít. Ez hiba, de ez nem jelentheti azt, hogy a másokat nyelvhasználatuk alapján megbélyegzőket ne kellene figyelmeztetni arra, hogy veszélyes és káros játékot játszanak.
Fejes László
Sajnos konkrétumok híján nagyon nehéz okosan válaszolni a kérdésre. Úgy vélem, semmiképpen sem cél, hogy a kérdező pironkodjon a lingvicizmusa miatt: a cél az, hogy leszokjon a lingvicizmusról. Ha viszont valaki megérti, hogy lingvicistaként viselkedett, akkor természetes, hogy szégyelli magát érte. Sajnos társadalmunk lingvicizmusra nevel, éppen ezért kevesek lehetnek közülünk, akik elmondhatják magukról, hogy sosem viselkedtek lingvicistaként: én egészen biztosan tettem megjegyzést mások nyelvhasználatára, és ma már szégyellem. Ez a szégyenérzet azonban arra kötelez, hogy mindenkit figyelmeztessek, aki így tesz: ne tegye!
A kérdésekre adott válaszok sosem íródnak szándékosan leoltásnak. Viszont ha valaki butaságot ír, és nyilvánosan magyarázzák meg neki, hogy álláspontja miért butaság, akkor megélheti megszégyenülésként, még akkor is, ha a magyarázatot nem megszégyenítésnek szánták – és a kívülállók sem értelmezik annak. Persze azon érdemes lehet elgondolkozni, hogyan csökkentheti a válaszadó annak veszélyét, hogy a kérdező személyes leoltásként élje meg a választ. Én például lingvicista kérdéseknél gyakran hangsúlyozom, hogy a kérdező nem hülye, csak az iskolában „beléverték” ezt vagy azt a hülyeséget. A hülyeség sokszor nem személyes, hanem intézményes – felvenni vele a harcot viszont csak személyesen lehet.
Végezetül néhány szót szánnék arra az esetre, ha valamelyik válaszom valóban leoltásnak sikerült volna. A lingvicista kérdések gyakran eleve támadóak: nem velünk, hanem a nyelvhasználók egyik csoportjával szemben. Ha valaki azt kérdezi tőlünk, hogy ugye a suksükölők tényleg bunkók, ne csodálkozzon, ha azt a választ kapja hogy „te vagy a bunkó”. Másokat nyelvhasználatuk alapján megbélyegezni ugyanis éppen olyan bunkóság, mint bőrszínük, vallásuk, szexuális orientációjuk, foglalkozásuk, koruk vagy nemük alapján. Hogy miért nevelnek minket bunkóságra, az már egy újabb kérdés.