nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az emberhez legméltatlanabb tevékenység
Politikailag korrekt lingvicizmus

A szótárkészítés emberhez méltatlan munka? Mit csinál az, aki szótárt készít? És mi köze a szótáraknak a nyelvhasználathoz, az élő, működő nyelvhez? Holt lenyomat csupán vagy követendő példát nyújt? – Többek között ezeket a kérdéseket is érintették az „Egynyelvű szótáraink és a nyelvhasználat” című konferencia felkért előadói 2012. január 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

nyest.hu | 2012. január 26.
|  

A szombat délelőtti időpont ellenére is majdnem megtelt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Lotz-terme, hogy az egynyelvű szótárak és a nyelvhasználat összefüggéseiről halljanak előadásokat az efféle tudásra szomjazók. A közönség elég vegyes: a magyar nyelvészet és nyelvművelés letűnt hőskorának nagy alakjai, néhány fiatal nyelvőr a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodából, és jó néhány diák. A rendezvény több szempontból is különlegesnek mondható.

Elsőként vegyük szemügyre a címet, már az is árulkodó: Egynyelvű szótáraink és a nyelvhasználat. Vegyük észre azt a kis sunyi többes szám első személyű birtokos toldalékot, és azon is gondolkodjunk el egy pillanatra, hogy mit jelent. Mert ennek, bármilyen furcsa is, jelentősége van. Mikor tapasztaljuk azt mondjuk egy urológuskonferencián, hogy hasonló címeket adnak a tisztességben megőszült orvosok az előadásaiknak: Veséink ultrahangos vizsgálata, Húgyhólyagunk és húgyutaink gyulladásai. Teljesen világos, hogy a mi veséinkről, azaz az emberek veséiről, húgyhólyagjáról stb. van szó. De ha ez véletlenül mégse lenne egyértelmű, biztos nem a többes szám első személyű toldalékkal egészítenék ki, hanem így: Az emberi vese ultrahangos vizsgálata; vagy: Az emberi húgyhólyag és húgyutak gyulladásai. A szótárkonferenciánál azonban nem így pontosították a címet: A magyar egynyelvű szótárak és a nyelvhasználat. Vajon miért? – Erre a kérdésre választ kapunk, ha megnézzük, kik szervezték a konferenciát.

Kinek a szemétdombja?
Kinek a szemétdombja?
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)

Az Anyanyelvápolók Szövetsége (a továbbiakban: ASz) és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete (NyTI) közösen jegyzi a neves eseményt. És persze lehet itt szépítgetni a dolgot, hogy a Magyar Tudós Társaság 1825-ben részben azzal a céllal jött létre, hogy művelje a magyar nyelvet, hogy minden nemzet, így a magyar is a saját nyelvén lehessen tudós. De az ordító ellentétet nem lehet ezzel elfedni. Azóta ugyanis eltelt majdnem kétszáz év – ennek minden hátrányával és előnyével. A nyelv művelése kifejezés jelentése és jelentősége megváltozott. Ma az MTA-nak a feladata épp az lenne, hogy nemzetközi színvonalú kutatóintézeteket működtessen, ahol a nemzetközi tudományos életbe bekapcsolódni képes, legkiválóbb szakemberek törik a fejüket a tudomány aktuális kérdésein. Ma már szerencsére nem azon kell izgulni, hogy hogy leszünk magyar nyelven „tudósok”, hogy hogyan teremtjük meg a magyar nyelvű tudományosságot és műveltséget, hanem éppen azon, hogy hogyan tudunk bekapcsolódni a nemzetközi kutatásokba, hogy ne csak a saját nyelvünkön, a saját kis szemétdombunkon legyünk „tudósok”.

Az Anyanyelvápolók Szövetségét pedig már a neve is jellemzi: önjelölt nyelvőrök, szelídebben szólva nyelvművelők: a magyar kulturális élet mindezidáig meghatározó résztvevői, akik a nyelvvel való foglalatoskodásnak az úgynevezett előíró (preskriptív) hagyományát képviselik. Az ő gondolkodásmódjuk tükröződik mind a mai napig majd az összes iskolai nyelvtankönyvben. Ennek alapja az, hogy magyarul nem mindenki tud jól, sokan rosszul használják az anyanyelvüket, ennek az oka pedig az, hogy tudatlanok, nem tudják, mi a helyes, a hagyományokba illeszkedő, és mi az, ami helytelen, káros, sőt: veszélyes. Jeles képviselőjük az Álljunk meg egy szóra! című műsorból ismert Grétsy László (jelen konferencia egyik főszervezője), valamelyest ismert sajtóorgánumuk az Édes Anyanyelvünk.

Így tehát magyarázatot kaptunk arra, hogy kerül a címbe a többes szám első személyű birtokos. Ugyanúgy, ahogy az Édes Anyanyelvünk címébe: érzelmi okokból. Azt fejezi ki, hogy a tárgy, amivel foglalkoznak (a magyar nyelv, és nem általában az emberi nyelv) fontos, szeretni, félteni, óvni való, édes, és persze a miénk (vagy inkább: övék). De hogy kerülnek az érzelmek egy tudományos konferencia programjába?

Nemzeti búsongás és egymásra találás a pompázatos csillárok alatt

Ha nyelvről van szó, az érzelmek gyakran előkerülnek – ahogy a hétköznapi életben, úgy a tudományban is. Az azonban még az egyszeri konferenciatudósítónak is szokatlan volt, hogy a tudományos ülést rendhagyó módon két művészeti produkció előzte meg, amelyek túlmentek mindenféle határokon. Először Csikós Dániel, egy, a Vajdaságból érkezett nyolcadik osztályos diák szavalta el Kölcsey Himnuszát, majd Bálint Zádor, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium diákja következett, aki először elénekelte a Székely Palóc himnuszt, majd elszavalta Wass Albert Nagypénteki sirató című versét. A közönség sorain kissé úrrá is lett a meghatottsággal vegyes büszkeség. A konferenciatudósítót pedig megérintette a történelem szele, amint nem győzte befogadni a klasszicista Károlyi-palota Lotz-termében a vörös kárpittal borított, kristálycsillárokkal megvilágított pompát és az előadásokból áradó szolid és igazán kedves revizionizmust. Ez a fajta eklektika tovább fokozta várakozását az előadásokat illetően.

A Lotz-terem
A Lotz-terem
(Forrás: pim.hu)

A konferenciát – a kettős szervezésnek megfelelően – Grétsy László, az ASz elnöke és Kenesei István, az NyTI igazgatója nyitották meg. Grétsy elmondta, hogy a konferenciának több jeles esemény és évforduló is apropót ad. Egyfelől 25 éves az Édes Anyanyelvünk című folyóirat, másrészt idén a szövetség egyik neves vezetője, Bencédi József 91. születésnapját ünnepli, harmadrészt másnap lesz január 22-e, a magyar kultúra napja. De ha mindez nem volna elég, már csak azért is érdemes megrendezni egy ilyen alkalmat, hogy a nyelvvel különböző szempontokból foglalkozó nyelvészeket összehozza, hisz köztük az együttműködés nem elég szoros. Grétsy megfogalmazásában tehát az a cél, hogy a különböző területeken dolgozó nyelvészek végre egymásra találjanak.

Kenesei szavai egybehangzottak Grétsyével a nemes célt illetően: az akadémiai kutatóintézet örömmel tesz eleget az ilyen és ehhez hasonló felkéréseknek. (Nem kétséges, hogy örömmel, de az sem, hogy csekély létszámmal: a teremben az igazgatón és a három felkért előadón kívül két intézeti munkatársat látott tudósítónk.) Kenesei megfogalmazásában a cél: a tudósok együttműködése az ismeretterjesztőkkel. Úgy is lehetett ezt értelmezni, mintha az NyTI csinálná a tudományt, aztán az ASz népszerűsítené, terjesztené a tudományos kohókban kikalapált eredményeket. Előző gondolatához csak részben kapcsolódva elmondta azonban azt is, hogy ahogyan a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetnek nem feladata a Blikkben megjelenő horoszkópok hitelességét cáfolni, úgy az NyTI-nek sem feladata a laikusok nyelvvel kapcsolatos minden tévedésére reagálni. Kérdéses, ezt a hasonlatot hogy értelmezték az ASz tagjai és rajongói. Végül a konferencia tárgyára térve elmondta, milyen fontos és nagyszerű dolog, hogy az akadémiai nagyszótár munkálatai felgyorsultak, és egymás után jelennek meg a kötetek. Majd feltette az örök kérdést, hogy miért éppen a szó a mindenkit izgató nyelvi egység. Hát mert a szó megfogható, vagy inkább felfogható része a nyelvnek. Míg a szónál kisebb egységek változékonyak, nem fordulnak elő önállóan, addig a szavak viszonylag biztosak formájukat tekintve. A szónál nagyobb egységek (például a mondatok) laikus vizsgálatát pedig az nehezíti, hogy azok meg a formájukat változtatják végtelenféleképpen, így az egyszeri ember nem is tudja, mire lőjön. És tényleg azt tapasztaljuk, hogy gyakoribb, hogy bizonyos szavakat bélyegeznek meg magyartalannak vagy idegennek a nyelvművelők, mint hangokat, toldalékokat vagy nagyobb szerkezeteket. Az is igaz, hogy a naiv alternatív nyelvrokonítók is a szavak hasonlóságát „vizsgálják” két nyelv között. A szó tényleg fontos.

Mi köze a szótárcsinálásnak a nyelvműveléshez?

A konferencia nagy előadását Pusztai Ferenc nyelvtörténész, az ELTE BTK oktatója tartotta. Előadásában összegyűjtötte mindazokat a kérdéseket, amelyek a szótárírással és a szótárhasználattal kapcsolatosak. A különböző szempontok rendkívül szerteágazóak, nem is álltak össze egyetlen gondolatmenetté, így itt csak a lényegesebb részleteket említjük. Rövid szótártörténeti bevezető után az első fontos kérdéskör az volt, hogy hogyan dokumentálják a nyelvi változást a szótárak. A szótárírással kapcsolatos egyik legnagyobb nehézség ugyanis – hívta fel a jelenlévők figyelmét Pusztai – az, hogy minden nyelv állandóan változik. „A nyelvtörténet mindig történik” – Pusztai szavával élve. Nincs nyugvópontja, egy kimerevíthető állapota az élő nyelvnek, mivel állandóan használják, és ahogy használják, változtatnak is rajta. Így a szótárkészítőnek igen nehéz dolga van: állandóan mozgó célpontra kell lőnie. Nem mondhatja sajnos azt a beszélőknek, hogy tessenek már most egy pár évig csendben maradni, amíg elkészítem ezt a szótárat. És mivel a nyelvet sajnos lefényképezni sem lehet (még ebben a mai, az előadók által sokat kritizált, technikailag előrehaladott korban sem!), a szótárkészítőnek igen nehéz döntéseket kell meghoznia.

Az első ilyen, hogy mit vegyen fel a szótárba, és mit hagyjon ki belőle. Az könnyen belátható, hogy minden egyes szóhasználati előfordulást reménytelen, de felesleges is rögzíteni. Pusztai tudományos kifejezését használva nemes egyszerűséggel abban a kérdésben kell döntésre jutni, hogy: „Szótárérett-e az adott szó (vagy egy szónak egy adott jelentése) vagy sem?” Példaként Jókai Anna író egyik rádiós nyilatkozatában elhangzott kifejezését említette; az írónő azt mondta, hogy ha nem mászkálna szerte-szana, akkor több ideje lenne írni. Pusztai szerint ez egy egyedi szóalkotás, amit – egyelőre – nem érdemes szótárban rögzíteni. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy a szerte-szana keresőkifejezésre a Google 11300 találatot ad, amelynek túlnyomó többsége természetesen nem Jókai Annától származik. Ez a tény is csak azt erősíti, hogy a szótárírók dolga nem csupa játék és mese.

A gugli a barátod
A gugli a barátod
(Forrás: http://blametheinternet.blogspot.com)

Ha a szótáríró úgy dönt, hogy nem veszi fel a szót, akkor könnyű dolga van a továbbiakban, el is felejtheti, úgy tehet, mintha nem is létezne. Ha azonban felveszi a szótárba, akkor további nehézségekkel kell szembenéznie. Az egyik legfontosabb ilyen nehézség a szótári minősítések alkalmazása. A szótári minősítéssel a szótérkészítő „beskatulyázza” a szót, azt is lehet mondani, hogy megbélyegzi. A megbélyegzés pozitív oldalához tartozik, hogy csoportosítja a szavakat, tehát egyszerűsíti a nyelvről készített elképesztően bonyolult képet, és ezzel egyben regisztrálja is az adott szó helyét az adott nyelvállapotban. Például ha az alkotmány szóra ma, 2012-ben kimondanánk, hogy régies, akkor a jövőben, amikor már esetleg nem is használják ezt a kifejezést, látni fogják, hogy 2012-ben még ugyan létezett ez a szó, de régiesnek hatott. A beskatulyázásnak van azonban hátránya is.

Egyrészt nagyon nehéz kialakítani az egységes szempontrendszert, amely alapján skatulyázunk. Mindig feltehető a kérdés, hogy mennyire önkényesek a szótári minősítések. Pusztai a kérdést nem válaszolta meg egyértelműen, de szavaiból érezhető volt abbéli hite, hogy a megbélyegzés nem önkényes, és hogy ennek megvan a tudományos módszertana. És a szótári minősítések által megy a világ elébb, mivel ezek a nyelvi tudatosságot növelik (kérdés persze, hogy tulajdonképpen kinek a tudatosságát), ami fontos szempont lehet a nyelvi tervezési, és a nyelvpolitikai kérdéseknél.

Ezen a ponton Pusztai előadása elérkezett a lényeghez. Így függ ugyanis össze a szótárkészítés a nyelvműveléssel. A szótár a nyelvi norma, a nyelvi standard kialakításának (és kőbe vésésének) az egyik eszköze. Ami a szótárba belekerül, az hivatalosan is van, ami nem kerül bele, az amolyan „futottak még kategóriás” nyelvi elem. És a minősítések segítségével még a „hivatalos” szavak között is lehet differenciálni. Gondoljunk csak arra, ha egy szótár pongyolának minősít egy szót. Ezzel mintha csak azt mondaná: „Kedves szótárolvasó, ez a szó ugyan létezik, de ne használd, ha egy mód van rá!” Így lophatja bele a szótáríró az előíró (preskriptív) szemléletet a puszta leíró munkájába. Érdemes tehát a szótárhasználatkor is résen lenni.

Mi közük a szótáraknak a nyelvhez?

Pusztai Ferenc nagy előadása után úgynevezett korreferátumok, kisebb, a témához kapcsolódó előadások következtek. Elsőként Szathmári István nyelvész, professor emeritus szólalt fel. Előadásában azt a tételt fejtette ki, hogy az egynyelvű szótárak készítésénél igenis fontos a nyelv történetének ismerete. A jelentésváltozások ismerete nélkül ugyanis elképzelhetetlen jó szótárt készíteni. A tételt azért volt olyan fontos hangsúlyoznia, mert a nyelvtörténet tanítása és művelése visszaszorulóban van, és az „új irányzatok” kiszorítják a nyelvtörténetet. Erre legjobb bizonyíték az, hogy Szathmári példáinak többségét tudósítónk nem teljesen értette. Említette az előadó a csoda és a csuda szavakat, amelyek esetében az utóbbira egyes szótárakban azt olvashatjuk, hogy kicsit népies. Szerinte azonban ez nem mond semmit anélkül, hogy ne tudnánk a kifejezés eredetét, és ne tudnánk, hogy történetileg hogyan alakult az u hangból o. Másik példája szerint a megtérít szó helyes értelmezéséhez ismernünk kellene a magyar igekötőrendszer kialakulásának a történetét. Ha ebben igaza van, nagyon kevesen értelmezhetik helyesen az adott szót. Viszont a használatához szerencsére erre nincs is szükség valószínűleg. Előadása második felében ő is a Pusztai által már emlegetett stílusminősítésekről ejtett szót. Szerinte „mai lezüllött világunkban a trágár minősítést nyugodtan megmaradhatott volna” az új szótár készítésénél.

A következő korreferátumot Keszler Borbála, az ELTE-BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének volt vezetője, egyetemi tanár tartotta. Prezentációja a konferencia legmulatságosabb pillanatait hozta el a Lotz-terembe. Tétele az volt, hogy hiányoznak a korrekt szakszótárak, szakszólisták a magyar tudományos életből és az egyetemi oktatásból. Előadásában – leíró nyelvészhez híven – rendszerezte, miféle szógyűjtemények jelennek meg nyomtatásban, és mik találhatók az interneten. A szótár fogalmát egészen kitágítva használta – beleértve a fogalomtárakat, fogalommutatókat is. Ezután saját munkájáról számolt be, amelyben az orvosi nyelv különböző korokból származó rendkívül szórakoztató példáit sorolta fel. Megtudhattuk például, hogy Szenczi Molnár Albert szótárában milyen körülírást találhatunk a szűzhártyára:

Eúgium. Az Asszonyj allat szemermes testénec kapu hartyaja, mely az Venus első Ostromán rontatikel.

Az orvosi nyelvből vett példák nagyon érdekesek voltak, kár, hogy az előadás keretei között csak a felsorolásukra volt idő, illetve, hogy a sokszor bonyolult kifejezéseket a diákról nehezen lehetett elolvasni, mert nagyon kis betűkkel voltak írva, és túl sűrűn. A közönség mindenesetre halk és tisztelettudó morajlással fogadta a példákat, amelyeket az előadó rezzenéstelen arccal tolmácsolt.

Szenczi Molnár Albert
Szenczi Molnár Albert
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az orvosi kifejezések okozta derültség után következett Ittzés Nóra, az NyTI Szótári Osztályának vezetője, a készülő akadémiai nagyszótár főszerkesztője. Előadásában kitért mindazokra a szótárkészítéssel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre és problémákra, amelyeket a többi előadó is feszegetett. Először is Országh László kifejezéseit használva megkülönböztette az úgynevezett normatív szótárakat a tájékoztató jellegű szótáraktól. Előbbiek a nyelvvel való foglalkozás preskriptív (előíró) szellemében születnek, és céljuk a nyelvhasználat befolyásolása. Utóbbiak pedig deskriptív (azaz leíró) szelleműek és céljuk egy nyelvállapot szókincsének tükrözése. Ittzés leszögezte, hogy ma egy készülő szótár célja csakis a deskripció lehet; így az általa szerkesztett nagyszótár célja is ez. Ugyanakkor elismerte, hogy egy másik értelemben bármely szótár szükségképpen normatív. Nem azért, mert nyíltan próbál befolyásolni minket – „ezt használd, azt ne használd” –, hanem azért, mert azáltal, hogy válogat a szókincsből, és a szavakat címkékkel minősíti (régies, tréfás, szleng stb.) óhatatlanul tükröz egyfajta normát, egyféle nyelvváltozathoz, az úgynevezett köznyelvhez (standardhoz) viszonyít. Logikusan merül fel a következő nagy kérdés, hogy hol van rögzítve ez a norma? Önkényesen jelöli-e ki a szótárkészítő a saját nyelvi tapasztalata alapján ennek a határait? Szerencsére ma már nem: A készülő akadémiai nagyszótár korpuszalapú, azaz egy óriási – 1772-től 2000-ig keletkezett szövegeket tartalmazó – digitális szövegbázison dolgoznak a szótárkészítők. Innen keresik példáikat, a szavak előfordulásait, a jelentéseket innen ellenőrzik. Tévedünk persze, ha azt hisszük, hogy ez minden szótárkészítői önkényt kiküszöböl, és hogy minden ponton egzakt a módszertan. Ittzés Nóra előadása épp a szótári minősítések kialakításának és alkalmazásának módszertanával maradt adós.

A nagyszótár
A nagyszótár

Előadása után a Nyelvtudományi Intézet másik munkatársa, a Nyelvművelő és Nyelvi Tanácsadó Kutatócsoport vezetője, Heltainé Nagy Erzsébet emelkedett szóra. Diavetítéssel kísért előadásában nem a szótárkészítés témájához kapcsolódott, hanem a nyelvi tanácsadói tevékenység mindennapjaiból hozott példákat. Az NyTI által biztosított nyelvi tanácsadó szolgálathoz sokan telefonálnak be különböző nyelvhasználati kérdésekkel. A leggyakoribb kérdés, amivel Heltainé szembesül, hogy helyes vagy helytelen egy adott kifejezés vagy szó. Az NyTI-ben működő telefonos szolgálat feladata, hogy az ilyen laikus kérdésekre választ adjon. Helyes-e a besértődik szó? (Enyhe borzongás futott végig a termen.) Melyik a helyes: melyiktek vagy melyikőtök? Lehet-e azt mondani, hogy el kell menjek? Heltainé szerint ezek a kérdések az emberek nyelvi tudatosságát jelzik, azt, hogy ragaszkodnak a normához. Másik megközelítésből persze azt is mondhatnánk, hogy egy sajátos, előíró szemléletű iskolázottságot, nyelvi intoleranciát, a nyelvi változatosságtól való idegenkedést tükröznek – de erre Heltainé Nagy Erzsébet már nem tért ki.

A helyesírás-ellenőrző nem nyelvművelő!
A helyesírás-ellenőrző nem nyelvművelő!

A konferencia záróelőadását Kiss Gábor, a Tinta Kiadó vezetője tartotta A magyar lexikográfia eredményei és hiányosságai címmel. A többi előadóval ellentétben prezentációjában nagyon világosan, pontról pontra haladva, tömören és követhetően foglalta össze mondandójának a lényegét. Eszerint a magyar lexikográfiának szám szerint 19 hiányossága van (a felsorolást e helyütt nem közöljük), és ezeknek a lefaragásában, mint elmondta, a Tinta Kiadó a továbbiakban is oroszlánrészt fog vállalni.

A zárszóra már jócskán ebédidőben, a tervezett program idején majd fél órával túllépve került sor. A közönség nagy lelkesedéssel, bár korgó gyomorral hallgatta Kemény Gábor nyelvész zárszavát, humoros, és sokszor hasznos reflexióit az előadásokra. Kemény, aki lektorként vesz részt a készülő akadémiai nagyszótár munkálataiban, úgy foglalta össze a szótárkészítésre vonatkozó tanulságot, hogy a szótárkészítés az egyik emberhez legméltatlanabb tevékenység, amit el lehet képzelni.

Ennek fényében ki-ki értékelheti a konferencia eredményeit. A konferencia – a nehéz kezdet ellenére – végül valóban túlnyomórészt a szűken vett témánál maradt, és a szótárkészítésről, nem pedig a nyelvművelésről szólt. Mindenképp értékelendő, hogy még a preskriptív szemléletet vallók sem használtak durva lingvicista kifejezéseket. Ez természetesen nem jelenti egyben azt is, hogy megközelítésük a nyelvhez, a nyelvhasználathoz való hozzáállásuk valóban leíró szemléletű lenne. Az eredmény csupán annyi, hogy a nyílt megbélyegzéstől tartózkodtak. A konferencia avíttságát azonban jól mutatja, hogy az előadók által kiválasztott nyelvi példák, a „problémás” vagy „új” nyelvi elemek fényévekre voltak a mai, élő nyelv kreativitásától.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
26 Cseresnyési László 2012. február 23. 16:55

Irtam valamit a mai Narancsba erről, de eszembe sem jut(ott), hogy bárki reagál majd. Nekik megvan a maguk világa, amiben mondjuk én nem is létezem. Ha válaszolnának, olyan lenne, mintha a Csárdáskirálynőben Bóni gróf a belépője után beszédbe elegyedne valakivel a közönségből. Ezért aztán nyilván nem is számit, hogy mit gondolok az Igazgató úrról és az ő Wass Albertjéről, illetve a nyelvművelő mozgalom és a NyTI érdekes viszonyáról. Reménytelen a helyzet, mert fantasztikus tömegbázisa van a mozgalomnak (nem is beszélve a politikusokról), a magyartanárok zöme pedig tökéletesen agymosott. Egyébként írtam néhány éve a Magyar Nyelvbe egy cikket, amiben szóvá tettem a generatív nyelvészet művelőinek a pöffeszkedő attitűdjét, természetesen arra sem jött válasz. Pedig a Csárdáskirálynővel azóta egyszer emailt is váltottam egy diák ügyében...

25 Apis 2012. február 3. 09:43

@Fejes László (nyest.hu): Vártunk, vártam egy kicsit, de szinte borítékolható volt, hogy "a magas tudomány képviselői", azaz az említett konferencia résztvevői a fülük botját se fogják mozdítani az itt elhangzottakra. Vajon miért nem?

Egyik lehetséges válasz, hogy azért, mert nekik van igazuk és itt mindenki téved. A nyelvművelés, nyelvvédelem igenis tudomány, az Akadémia inkább zárja be a KFKI-t mintsem lemondjon a nyelvművelés tudományának műveléséről. Az itt lévők egyszerűen tájékozatlanok, nem értenek az igazi Tudományhoz.

Ezt persze nyilván senki nem vállalná komolyan. Így a másik lehetséges válasz marad: a nyelvvédelem nem tudomány, és mivel egy kutatóintézetnek borzasztó kínos, hogy ki kell állnia mellette, senki, magára valamennyit is adó kutató nem vállalná az előállott helyzet védelmét. Erre egyébként láttunk példát abból az elszólásból is, aminek gazdája "megtisztelő gyanúsítgatásnak" tekintette volna, ha előadónak nézik.

Nagyon tanulságos és szomorú ez a történet.

24 Fejes László (nyest.hu) 2012. január 30. 19:38

@Pesta: Volt jelzett rész?

23 Cseresnyési László 2012. január 30. 17:47

Persze, persze. Isten ments, hogy a nagy hős szerepében tetszelegjek. A nyelvművelésről (nem a nyelvművelőkről!) szóló egyéni véleményem pedig vagy elfogadható, vagy nem. De azért sokért nem adnám, ha láthattam volna azt az elmorzsolt könnycseppet az igazgató úr szeme sarkában Wass poémájának hallatán...

22 Apis 2012. január 29. 18:57

@Cseresnyési László: A vezető stílusa, személyiség minden intézetre rányomja a bélyegét, főleg nálunk, Magyarországon, ahol a karrier és a továbbélés záloga lehet, ha a felsőbb szinten lévők látják a "gondolati azonosulást".

@maxval: Egy icipicit azért nagyon unalmas már ez az egyszerű szóvicc.

21 maxval 2012. január 29. 14:22

@Nước mắm ngon quá!:

- Honnan ered Nepál neve?

- Az ősidőkben a helyi lakosok összegyűltek megvitatni mi legyen országuk neve, Sajnos nem tudtak konszenzusra jutni, abban viszont mindenki egyetértett, hogy az ország neve ne Pál legyen.

20 Pesta 2012. január 29. 10:36

@Fejes László (nyest.hu):

így, hogy kiderült, hogy ráadásul nem is a székely himnusz szólt, csak még kínosabban fest a jelzett rész.

19 Cseresnyési László 2012. január 29. 03:16

Azt már nem kell magyarázni, hogy a NyTI munkatársai (tetszőleges számban) egy ilyen "tudományos" konferencián megjelennek. A székely himnusz keverése a palóccal valóban sajnálatos filológiai hiba. De nem lehet, hogy tévedésből hangzott el a palóc himnusz a székely helyett? Lehet, hogy nem is Wass Albert magasztos poémája hangzott el, hanem egy Kosztolányi-vers? Amikor az intézet igazgatója kijelentette, hogy a nyelvművelés tudományosan egyenrangú a társadalmi és a szerkezeti leírással, azonnal megírtam és közzétettem a nekrológját. Hiba volt, mert mint egykori tudományos főmunkatárs tudhattam volna, hogy a NyTI nekrológját kellett volna megírnom.

18 Molnár Cecília 2012. január 27. 11:40

@kk: Köszönjük a korrekciót! Mindkét állítás tévedésen alapult.

Valóban a Palóc himnusz hangzott el a konferencia elején. (A szövegben javítottuk a tévedést.)

Továbbá az Édes Anyanyelvünk valóban immár a 34. évfolyamánál tart. A tévedés magyarázata, hogy Grétsy egy 8 évvel ezelőtti, ehhez a konferenciához hasonló eseményre utalt bevezetőjében, amelynek egyik apropója az Édes Anyanyelvünk 25. évfordulója volt.

A hibákért elnézést kérünk!

17 Fejes László (nyest.hu) 2012. január 27. 09:42

@Annie: Köszönjük! Mondjuk sokat elmond a helyesírás fontosságáról, hogy több ezer olvasó kell, mire egy észreveszi...

16 Apis 2012. január 27. 09:04

@kk: "azt sem értem teljesen, hogy miért baj az, hogy a nyelvművelők megpróbálnak elmozdulni a tudományos ismeretterjesztés felé"

Én ezt üdvözölném, bár épp annyira nem tartom lehetségesnek, mintha asztológusainkat (ragra figyelni!) át kívánnánk képezni asztonómusokká. Inkább azt tartom komoly bajnak és egy értékválság jelének, hogy ha a Tudományos Akadémia intézetei mozdulnak el az egyértelműen populista, áltudományos nézetek felé és állnak mögéjük az egyre fogyatkozó, de azért még létező tekintélyükkel.

Ezen nem változtat az sem, hogy ha az igazgató vagy a portás vagy akárki az évek során gyökeres pálfordulást hajtott végre és ma már tudományosnak, de "legalábbis megfontolandónak" véli a tudomány szemponjából teljesen vállalhatatlan nézeteket.

15 kk 2012. január 27. 08:53

A tudósító sajnos azzal sem volt igazán tisztában, hogy a székely és a palóc himnusz között mi a különbség, merthogy az utóbbi hangzott el a rendezvényen. Valamint az Édes Anyanyelvünk 25. évfordulója nem lehetett apropó, mivel idén lép a 34. évfolyamba a lap. És azt sem értem teljesen, hogy miért baj az, hogy a nyelvművelők megpróbálnak elmozdulni a tudományos ismeretterjesztés felé.

14 Annie 2012. január 27. 00:10

Avvan a képaláírásba, hogy „helyesírásellenörző” :)

13 Nước mắm ngon quá! 2012. január 26. 22:29

Most találtam ki egy viccet, a Google szerint még nincs nyoma, hogy valaki az digitális térbe belefütyörészte volna, így szól:

- Van egy ország, amelyik egyenesen a nevében tiltakozik Schmitt ellen.

- ?!?

- Nepál!

12 béta 2012. január 26. 16:19

Milyen szépen csúsztat Grétsy, hogy "nyelvészekről" beszél, mikor nyelvművelőkre gondol. Ezzel persze csak a laikusokat veri át, hisz azt minden nyelvész tudja, hisz nyelvész el nem menne egy ilyen áltudományos rendezvényre (nem is volt ott csak pár nyelvészként foglalkoztatott avagy számontartott egyén), ahol a legmagasabb szintet a _volt_ nyelvészek képviselték, mint Kenesei, akit a szakma már régesrég eltemetett: seas3.elte.hu/nyelveszforum/viewtopic.php?p=1442#p1442

Amúgy jó a tudósítás, köszönöm, szerintem sokak nevében. És annak is örülök, hogy sikerült megtudnom, hogy a (hm, nem írom le melyik főelőadóra gondolok, ne csesztesse senki a Nyestet -- akinek nem inge, ne vegye magára) nemcsak hülye, de buta is.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X