nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mederi: @mederi: kiegészítés A hosszú magánhangzót megháromszorozva írom: A magyar nyelvben tovább...
    2023. 02. 04, 09:06  A mi latinunk
  • mederi: @bm: Szerintem a gond a kálcium szó ajánlott leírásával és kiejtésével az, hogy nem csak a...
    2023. 02. 04, 08:18  A mi latinunk
  • bm: @rofia: Ha végigolvastad volna a cikket, bölcs maradtál volna.
    2023. 02. 04, 00:14  A mi latinunk
  • mederi: @szigetva: Az ezer évvel ezelőtti tévedés a "gy" hang írását illetően nem éppen mulandó, r...
    2023. 02. 03, 18:12  Urál‒Altaj
  • szigetva: @mederi: Abszolút tények nyilván nincsenek. A te hozzászólásaidra azonban a „jelen tudásun...
    2023. 02. 02, 10:55  Urál‒Altaj
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Jobb a papír?
Ezzel a modellel kezdődik az újságírás történelmének új fejezete

A hagyományos módon közvetített tartalom elől egyre nagyobb mértékben szívják el a levegőt az internettel párhuzamosan fejlődő, tartalomközvetítésre (is) alkalmas eszközök. De vajon tényleg megrendülőben lennének a nyomtatott lapok és a könyvek hídfőállásai?

MTI / Varga János | 2010. december 8.
|  

Az elektronikus világ mantraként ismételgetett marketingszlogenjei elérni látszanak a kívánt hatást: egyre nagyobb szerepet játszanak a hétköznapi életben is az információszerzés elektronikus, illetve online útjai. Kezdetben a technológia legnagyobb gondja még az volt, hogy bár a lényegi keretek készen álltak, nem volt érdemi tartalom, amelyet az elektronikus csatornákon közvetíthettek volna. A másik oldalon pedig meg kellett küzdeni az internettel együtt járó ingyenesség mítoszával is. Vagyis: mindegy, hogy milyen úton jut valaki az információhoz, fizesse meg annak valódi ellenértékét. A megoldás máig igen felemás képet mutat.

Mi tagadás, a hagyományos, papír alapú média állásait alaposan kikezdte az internet. A világhálót használó tömegek egy-egy téma vonatkozásában megelégednek akár silányabb minőségű vagy nem teljes értékű tartalommal is, csak az a lényeg, hogy ingyen juthassanak hozzá. Márpedig ilyen tartalmakkal valóban „internetet lehet rekeszteni”. A hagyományos, minőségelvű – és a minőségért igen komoly pénzt áldozó – média pedig kénytelen újraértelmezni önmagát, megtalálni a maga minőségi közönségét.

Új fejezet az újságírásban?

Egy lehetséges válasz erre a dilemmára a sajtómágnás Rupert Murdoché, a fizetős internetes hírszolgáltatás elterjesztésének úttörőjéé – a jelek szerint időben lovagolta meg az Apple iPadjének divathullámát. Az iPaden (is) elérhető The Times sikerén felbuzdulva (saját közlése szerint több tízezer digitális előfizetőt számlálnak már, bár vannak ezt kétségbe vonó vélemények is) a közelmúltban bejelentette, hogy táblagépre – leginkább iPadre – szabott digitális újságot indít The Daily címmel. Az olvasók a tervek szerint napi 99 centért vagy kedvezményesen, havi 4 dollár 25 cent ellenében olvashatják majd a lapot a hét minden napján. A kiadványnak nem lesz sem honlapja, sem nyomtatott verziója: sokak szerint ezzel a modellel kezdődik az újságírás történelmének új fejezete (például mert nem lehet „lelopni” a tartalmat a honlapról).

A minőséggel kapcsolatban a Murdochéhoz hasonló elveket valló Richard Branson (a Virgin-csoport tulajdonosa) pedig már el is indította – természetesen iPadre tervezve – a maga magazinját Project néven. Ők persze nem egymás konkurensei, mert míg Murdoch napilapokban „utazik”, Bransoné a ritkább periodikák világa (utóbbinál, mivel van rá idő, egy sor extra szolgáltatás is ötvözhető az elektronikus kiadással).

És hogy mennyibe kerül maga a technológia? Az árak egyelőre meglehetősen riasztóak. Mivel az iPad státusszimbólum, memóriától függően az ára nálunk 160 000 és 250 000 forint között alakul. Ami elég borsos összeg volna csupán egy újság vagy magazin megjelenítéséért, persze a táblagép funkciói jóval túlmutatnak ezen az alkalmazási lehetőségen.

A képességeket illetően meghatározó a technológia híveinek lelkendezése, de szkeptikus véleményeket is lehet olvasni. Egy magyar szakértő például a következőket írja az iPadről webnaplójában: „Nem tudja ellátni sem egy netbook feladatát, még inkább egy laptopét, vagy egy asztali gépét: se multitask, se USB-csatlakozás, korlátozott tárolási lehetőségek. Nem helyettesíthet egy mobiltelefont sem, vagy egy PDA-t, mert nem fér a zsebembe. Nem használhatom e-readernek sem: az akku élettartama túl rövid hozzá, képernyője nem elég fényes hozzá.”

Az iPad pozícióit persze nem az ilyen vélemények fogják megrendíteni, hanem az, hogy meg kell vívnia a maga konkurenciaharcát abban a kategóriában, amelyet megteremtett. A formátumban egy sor nagy, jó nevű vállalat is lát fantáziát, és el is készítette a maga tabloidját. És mint a technológia világában – vagy általában – mindenütt, egyre markánsabb szerepet játszanak a kínai gyártók is. Ami egyenértékű az árletöréssel, hiszen például a ZTE nevű cég saját márkás termékeinek referenciáját éppen az adja, hogy mindeddig a háttérben dolgozva más, patinás márkanevű készülékeket gyártott. Most pedig már néhány európai országban a ZTE saját néven is forgalmaz táblagépet, hozzávetőleg 220 eurós (mintegy 60 000 forintos) áron.

K mint kaland, illetve mint Kindle

És akkor lássuk a papír alapú világ elleni támadások másik szegmensét!

A számtalan rivális ellenére az Amazon-féle Kindle csaknem olyan divatdiktátor az e-könyvek világában, mint amilyen az Apple az iPhone-jával vagy iPadjével. De hogy mekkora tévedések rejtőzhetnek a leegyszerűsítésekre épülő általánosításokban, jól szemléltetik az AP tudósítójának németországi útjáról leírt kalandjai.

A dolog a divatos sztereotípiával kezdődött: mennyivel jobb, kényelmesebb módja lehet az utazásnak, ha az ember a népszerű Kindle olvasóeszközt viszi magával a 844 oldalas, fél tégla méretű – és súlyú – Lonely Planet útikalauz helyett. A tudósító a 10 napos látogatás során azonban meglepetéssel tapasztalta meg annak a rejtett veszélyeit, ha egy korábbi médiumot (a könyvet) egy új médiumba (az e-olvasóba) tömörítenek.

Mint kiderült, jó döntésnek bizonyult, hogy előrelátó volt – biztos, ami biztos alapon ugyanis elvitte magával a Lonely Planet Németországról kiadott, könyvtárból kikölcsönzött könyvváltozatát is. Eredetileg az volt a terve, hogy a vaskos kötetet vésztartalékként a szállodában hagyja, arra az esetre, ha valami rosszul sülne el az e-könyv-olvasóval. Ehelyett azonban a könyvvel járta be a megtervezett útvonalat…

Pedig a Kindle az e-olvasás forradalmáraként olyan sokat ígért. A papír alapú változatnál valamivel olcsóbb (a még az utazás előtt online megvásárolt, egészen pontosan 15,39 dollárba kerülő) e-útikönyv mellett kényelmesen elfért rajta az összes regény, amelyet szabadsága alatt olvasni akart, nem is beszélve a beépített német-angol szótárról.

A hagyományos könyvek némelyikéhez hasonlóan a Kindle jegyzetek készítését is lehetővé teszi, valamint olyan részek kiemelését, amelyekre később könnyedén rá lehet keresni. Utóbbi dolog annak a digitális megfelelője, amikor valaki behajtja a papírkönyv sarkát, vagy néhány „kutyanyelvet” rak be az érdekesebb részekhez. Az utazó tudósító tehát elhelyezte a maga elektronikus figyelmeztetéseit a tranzitdíjaknál, valamint egy emlékeztetőt arról, hogy feltétlenül meg kell néznie egy Berlin közelében található koncentrációs tábori emlékhelyet.

Elég gyorsan rájött azonban, hogy mi az, amit a legjobban kedvel a könyvekben: a papíroldalak érintését, és azt, hogy több dolgot is láthat egyszerre (térképet, némi szöveget vagy a kettő kombinációját). A Kindle pedig, összehasonlítva a könyvvel, esetlennek bizonyult, mégpedig két okból. A képernyős technológiai kialakítás, valamint amiatt a mód miatt, ahogyan a könyvet e-olvasóra konvertálták. A mintegy négy kilométeres drezdai túra során az elektronikus kalauz 16 megállót érintve végigvezette a nagyobb templomokon, piacokon és azokon a helyeken, amelyek a szövetségesek bombázásai után épültek újjá a második világháború után. Minden egyes állomáshoz egy rövid (semmitmondó) leírás tartozott, ha többet akart megtudni, lapoznia kellett a térképhez, illetve követnie az útvonalát jelző fekete nyilat.

Túl nagyot lapozott az útikönyvben

A papír alapú változatnál viszont simán csak a hüvelykujját tartotta az egyik oldalon, a másikon pedig egy másik ujját, és könnyedén oda-vissza tudott lapozni a leírás és a részletesebb ismertető között. És a térkép is többnyire ugyanazon az oldalon volt, mint a részletező szöveg.

A Kindle-lel a következő oldal, illetve az előző oldal gombot kellett felváltva nyomogatnia, és értékes időt vesztegetett az oldalak betöltődésére várva, mert az „elektronikus tinta” technológiája korántsem reagált olyan gyorsan, mint egy PC monitora. (Az „e-tinta” miatt a görgetés és a zoomolás sem működött jól.)

Az elektronikus útikönyv a térképet négy részre bontotta fel, így közelebbi képet lehetett kapni minden egyes képnegyedről, ezek teljes képernyőn jelentek meg. Elméletileg jó az ötlet, a gyakorlatban azonban kényelmetlennek bizonyult. Túl sűrűn kellett ugyanis oda-vissza lapozgatni: a jelmagyarázatnál volt megadva, hogy egy-egy helynek melyik szám felel meg, az viszont a másik térképnegyedre mutatott.

A papír alapú könyvben az utazó a lap tetején mindig látja, melyik régióban van az a hely, amelyet éppen felfedez, legyen szó Berlinről vagy éppen Szászországról. Ezt az „élőfejet” azonban hiába kereste az elektronikus megoldásnál. Így aztán megesett, hogy hirtelen nagy kedve támadt volna meglátogatni a látnivalók között felsorolt Thomaskirchét, ahol hajdanán Johann Sebastian Bach is alkotott, de szomorúan kellett tapasztalnia, hogy kívánságával túl nagyot „lapozott” az elektronikus útikönyvben: Drezdát maga mögött hagyva ehhez már Lipcsében kellett volna járnia. Oda pedig nem tervezett kirándulást…

A tudósító ekkor lett igazán ideges: ki is kapcsolta a készüléket.

Pedig akkor még ki sem próbálta, hogyan működik a „kötet” végén található tárgymutató. Illetve hogyan nem működik: a listára ugyanis nem lehetett kattintani, jóllehet természetes elvárás volna, hogy keresőként működjön, és az egyes elemekre klikkelve az egész könyvben megtalálható hivatkozásokat meg lehessen kapni.

Mivel a Kindle nem tudja megfelelően kezelni a könyv hasábjait, néhány szöveg csak grafikusan jelent meg, lehetetlenné téve a keresést.

Pedig az e-könyveknek meglenne a maguk helye az információfogyasztás területén, még útikönyvként is – állítja az AP tudósítója -, ha megfelelően volnának megtervezve. Abban bízik, hogy előbb-utóbb megszületnek majd a speciálisan képernyőre tervezett útikönyvek is, amelyek nem elégednek meg egy papír alapú kiadvány egyszerű átkonvertálásával.

Beszámolóját a következőkkel zárta a „németországi tudósító”: „Amikor visszatérve az utazásról a Lonely Planet egyik vezetőjével beszélgettem, megjegyezte: a nyomtatott könyvek tökéletesítéséhez számos évszázadnak kellett eltelnie. És ez valóban így van! Én viszont az e-olvasóknak még csak az első generációjával ismerkedem. Így egyelőre következő utamra, amely csak egyetlen célállomást tartalmaz, maradok a jó öreg, bejáratott módszernél: a könyvet fogom magammal vinni.”

Békés egymás mellett élés

Nem kell azonban feltétlenül egyik vagy másik formátumot győztesként kihozni a versengésből – vélhetően ez a felismerés áll annak a figyelemre méltó magyar kezdeményezésnek a hátterében, amely egyfajta megengedő attitűddel igyekszik megtalálni a maga helyét a tartalomszolgáltatási piacon.

A középpontban egy ingyenesen elérhető (letölthető) elektronikus olvasóeszköz áll, az ezen a felületen keresztül olvasható digitális magazin az újságárusoknál kapható nyomtatott magazin formailag teljes mértékben megegyező – a megfelelő interaktív lehetőségekkel megfejelt – digitális változata. Az olvasószoftver természetesen halad a korral, és a személyi számítógépes után elkészült az iPades változata is.

Ha pedig a divatdiktátor platform megvan, utána vélhetően jön a többi is. A szolgáltatás honlapján található információk szerint egészen pontosan 50-féle magyar kiadású magazin érhető el ezen a közös olvasási platformon. És hogy hol ebben a megengedő attitűd? Abban, hogy a magazin fogyasztójára bízza: leballag-e a sarki újságoshoz, vagy inkább otthonról, otthonra rendeli meg az azzal egyenértékű digitális változatot.

Ha viszont valaki – a mindenkori legkorszerűbb dolgok híveként – abban bízik, hogy érdemes kivárnia, amíg a technológiák kikristályosodnak, és valódi döntési alternatíva kínálkozik, annak alighanem csalatkoznia kell. Az infokommunikációs fejlesztések számára ugyanis ismeretlen a „most egy pillanatra megállunk, és körülnézünk” élethelyzete. A technológiák fejlődését követő, azokkal lépést tartani igyekvő használók zöme pedig legtöbbször óhatatlanul rossz döntést fog hozni. Hacsak nem gondolja úgy: egy időre búcsút int a csodakütyük világának, és „ősi” számítógépének szolgáltatásait élvezve megrendel valami klasszikus folyóiratot, napilapot vagy egy jó könyvet – papír alapon.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X