nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Jelek a gömbön
„Ez a webhely fejlesztés alatt áll.”

A Wikipédia jelenlegi logóján 18 írás jelei láthatóak, most már mind helyesen, de éveken át egy japán katakana és egy indiai dévanágari karakter is pontatlanul volt ábrázolva. Ezeket a hibákat csak idén, 2010-ben javították ki.

Péli Péter | 2010. október 6.
|  

Méretéhez képest viszonylag kevés a téves információ a Wikipédián, de csínytevések és tudatos vandalizmusok időnként előfordulnak. Az egyik leghosszabb ideig futó hiba azonban nem ezekbe a csoportokba tartozott, hanem magában a Wikipédia logójában volt, ráadásul úgy, hogy évekig tudtak róla, mégsem tettek semmit. A puzzledarabokból összerakott logón egy japán katakana és egy indiai dévanágari karakter is pontatlanul volt ábrázolva, s így semmilyen olvasatuk nem volt. Jimmy Wales, a Wikipédia alapítója nem igazán bánta a hibát, mivelhogy „A Wikipédia természetének része, hogy bárki szerkesztheti, és ezért hibák is vannak benne.” Viszont a projekt természetéből adódik az is, hogy a rendszer idővel észreveszi a hibákat, és ki is korrigálja őket. A javítás végülis 2010 májusában történt meg, sok évvel a régi logó megszületése után.

Régi wikipédia logó a két hibával.
Régi wikipédia logó a két hibával.

A történet egészen 2003-ig vezethető vissza. Akkor nyerte el a Wikipédia logópályázatát a 21 éves Paul Stansifer dizájnja, amely már egy befejezetlen színes puzzledarabokból álló gömb volt, több nyelvből vett szavakkal. A logó elfogadott változata azonban egy másik fejlesztő, a nyelvészeti diplomával is rendelkező David Friedland nevéhez kötődik. Ő elhagyta a színeket, és a szavak helyett csak karaktereket hagyott meg a különböző ábécékből. Friendland próbált „érdekes” írásokat választani, és mindegyikből olyan betűket, amelyek a legközelebb állnak a wikipédia kezdő „W” hangjához. A Startrek sorozat kitalált klingon nyelvének ábécéjéből is bekerült az egyik betű, ami a jobb felső sarokban volt megtalálható.

A hibák Friedland keze alatt kerültek bele a logóba. A dévanágari karakter hibája egy számítógépes alkalmazás „tévedésének” tudhatók be, de a japán katakana elírását csak Friedland figyelmetlensége okozta. A Wikipédia fejlesztői éveken át tudtak a hibáról, de mégse javították azt ki, többek között azért, mert Friedman elvesztette az eredeti terv fájlját, és ideje sem volt a javításra.

Az új logó elkészítése mellet végül 2009-ben kötelezték el magukat a Wikipédia Alapítványnál, és ez 2010 májusára lett kész. Nemcsak kijavították a japán és a dévanágari karakterek hibáit, de például a klingon betűt egy élő nyelv, az Etiópiában beszélt amhara nyelv egyik betűjével váltották fel. A 18 látható karater balról jobbra és fentről lefelé: örmény, khmer, japán katakana, geez (amhara), bengáli, görög, latin, arab, dévanágari (hindi), kínai hagyományos, cirill, koreai, grúz, kannada, héber, thai, tibeti, és tamil.

Az új Wikipédai logó.
Az új Wikipédai logó.

Az új dizájn kiterjedt egy 3D-ben megépíthető változatra is, amelyen 33 további karakter is szerepel. Ezek részletesen megtekinthetők a wikipédia logójáról szóló szócikkben itt.

Forrás:

http://www.bestcollegesonline.com/blog/2009/02/10/25-biggest-blunders-in-wikipedia-history/

http://www.nytimes.com/2007/06/25/technology/25wikipedia.html?_r=1&fta=y

http://en.wikipedia.org/wiki/Wikipedia_logos

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X