nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Elhunyt Kemény Gábor

Életének 73. évében elhunyt Kemény Gábor nyelvész, az MTA doktora, a Nyelvtudományi Intézet korábbi tudományos tanácsadója, a Miskolci Egyetem professor emeritusa.

Jánk István | 2021. március 11.
|  

Kemény Gábor 1948. május 10-én Budapesten született. A gimnázium elvégzése után (1966) az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult magyar nyelv és irodalom szakon. Ezen döntésében nyilvánvalóan közrejátszott, hogy édesapja Kemény G. Gábor, a neves történész, irodalomtörténész és bibliográfus volt. 1971-ben egyetemi tanulmányait kitüntetéses diplomával zárta, majd ugyanebben az évben az MTA tudományos ösztöndíjas gyakornokaként a Nyelvtudományi Intézet Mai magyar nyelvi osztályán kezdett el dolgozni, ahol egészen nyugdíjazásáig, 2010-ig maradt főmunkatársként, majd külső munkatársként.
2002-től az MTA Nyelvtudományi Intézetének Lexikológiai és Lexikográfiai Osztályának tudományos tanácsadójaként is tevékenykedett, valamint ez évben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. 1994-től a Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének docense, 1998-tól 2003-ig tanszékvezetője, 2003-tól egyetemi tanára, egészen haláláig pedig professzor emeritusa volt.

Főbb kutatási területei közé a stilisztika, nyelvhasználat, nyelvművelést, illetve később a lexikográfia tartozott. Ezekről maga Kemény Gábor úgy nyilatkozott, hogy

„eddigi pályafutásom során három olyan dologgal foglalkoztam […], amelyet a szakma nem tekint »igazi« nyelvészetnek: stilisztikával, nyelvműveléssel és szótárkészítéssel”.  

Kemény Gábor számos stilisztikai és nyelvhelyességi tárgyú könyv szerzője, szerkesztője volt, illetve egész életpályáját végigkísérte Krúdy Gyula munkásságának vizsgálata. 1982-től napjainkig tagja volt a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának, 1992-től szerkesztője volt az Édes Anyanyelvünk című lapnak. Grétsy Lászlóval együtt szerkesztette a Képes diákszótárt és a Nyelvművelő kéziszótárt, szerkesztőként és lektorként dolgozott a Magyar értelmező kéziszótárának új kiadásában, valamint haláláig lektora volt A magyar nyelv nagyszótárának.

Kemény Gábor nyelvészeti témájú műveinek felsorolása természetesen nem teljes, nem is lehetne az, hiszen hatalmas életművet hagyott hátra.  A Magyar Tudományos Művek Tárában mintegy 414 mű található a neve alatt, köztük számos kötet, folyóiratcikk, s nem utolsó sorban ismeretterjesztő munkák, amik fontos részét képezték a szakmai életútjának.

Kemény Gábor, Lőrincze Lajos-díjas és Gombocz Zoltán-érmes nyelvész 2021. március 7-én hunyt el, életének 73. évében.

Felhasznált irodalom

Gerstner, Károly (2018). Kemény Gábor 70 éves. Magyar Nyelv 114 (2): 250–254.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X