nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Elégedettek a történelemtanárok

A Történelemtanárok Egyletének (TTE) alelnöke szerint közepesen erősek voltak az idei történelem érettségi középszintű írásbeli feladatai, s azok témaválasztása összességében szerencsésnek mondható.

MTI | 2012. május 9.
|  

Fazekas Csaba szerdán az MTI érdeklődésére azt mondta: a 2005-ben bevezetett forrásközpontú érettségi fontos ismérvei jól nyomon követhetők a mostani feladatsoron, mert a tanulók tudásán kívül mérték a kompetenciáikat is, tehát azt, mennyire tudnak értelmezni a diákok szöveget, plakátokat, politikai vicceket és más történelmi forrásokat.

Közlése szerint a hét éve bevezetett feladattípusokat illetően örvendetes módon folytatódott a tendencia, az idén azonban valamivel kevesebb történelmi forrást adtak meg, jobban apelláltak a diákok ismereteire. Hozzátette: a történelmi korszakok, valamint az egyetemes és a magyar történelmi feladatok arányai az idén is megfeleltek az előírásoknak.

A TTE alelnöke örvendetesnek nevezte, hogy megfelelő hangsúlyt kaptak a XX. századi és a jelenkor-történeti, aktuális kérdések, ezek közül megemlítette az Európai Unióra vonatkozókat.


A Rákosi- és a Kádár-rendszer plakátjairól és korabeli politikai vicceiről szóló feladatról azt mondta:nagyon jó dolognak tartom, mert a politikai vicc a pártállami rendszerekben nagyon-nagyon fontos forrás a társadalom közhangulatára, hatalomhoz való viszonyára vonatkozóan, az ebben szereplő információk felismerése pedig jó feladatválasztás, amely a korszak megismerését lehetővé teszi.

Fazekas Csaba annak kapcsán, hogy a jelenlegi magyarországi nemzetiségi viszonyokat elemeztető feladathoz használható térképek sajtóinformációk szerint csak az új típusú történelmi atlaszokban találhatók meg, a régiekben nem, közölte: nem érzi súlyosnak a problémát, mivel egyrészt ez csak egy választható esszé volt, tehát ki lehetett hagyni, másrészt pedig a feladat megoldható volt térképvázlat nélkül is. Természetesen jó lett volna, ha minden atlaszban szerepelt volna a feladat által meghatározott térkép mutatott rá. Meglátása szerint ezzel a feladattal az is lehetett a probléma, hogy olyan témára kérdezett rá, amely a tananyag legvégén található, és így a tapasztalatok alapján nem minden iskolában tanítják az időhiány miatt.

Az esszéfeladatokkal kapcsolatban megjegyezte: kicsit erőteljes volt a XIX. századi magyar történelem megjelenése, mivel szerepelt a reformkor és a kiegyezés is. Összességében azonban ezek jól megfogalmazott és megválaszolható feladatok voltak, ráadásul olyan korszakra kérdeztek rá, amelyek jól ismertek lehettek a diákok számára nemcsak a történelemórákról, hanem a március 15-i ünnepségekről és a médiából is állapította meg.

A TTE alelnöke felvetette: Trianon kapcsán felvetődhet az a probléma, hogy esetleg túlzottan az aktuálpolitikai gondolkodásban jelen lévő témából fogalmaznak meg kérdést a szerkesztők, de ezt ebben az esetbennem érezte markáns problémának. Hozzáfűzte, egy plakát, egy szöveg, illetve egy fénykép volt forrásként a feladatban, amely a békekötés társadalmi következményeire vonatkozott, és jól megfogalmazott, értéksemleges feladatként értékelhető.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 doncsecz 2012. május 10. 12:59

Eszembe jut mindig egy jó húzásom (már ha mások is annak tartják) emelt szintű történelem érettségin: a kérdés a napóleoni háborúk korából való volt, amelyben a kontinentális zárlat szövegéből idéztek. De akkor hirtelenjében nem jutott eszembe a neve. Ehelyett körülírtam és szerencsére megkaptam rá a teljes pontszámot.

Információ
X