nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Elege lett a Linuxból a német külügyminisztériumnak

A tárca nem tudott számottevően spórolni az átállással, és az alkalmazottak is elégedetlenek voltak. Visszatérnek Windowsra. A szuperszámítógépeken azonban a Linux a népszerű.

IT café, Barna József | 2011. február 19.
|  

Egy ellenzéki képviselő kérdésére a német kormány a múlt héten megerősítette, hogy a szövetségi köztársaság külügyminisztériuma az évek óta használt Linuxról és egyéb nyílt forráskódú megoldásokról visszavált a Microsoft termékeire – írja a The H című helyi szaklap. A szabad szoftveres tábor számára a döntés különösen fájdalmas, hiszen az úttörőnek mondható német mintaprojekt fontos hivatkozási alap volt az állami szervezeteknél folytatott lobbitevékenység során.

Amint arról annak idején az IT café is beszámolt, a külügyi tárca 2001-ben kezdte meg a szerverinfrastruktúra átállítását nyílt forráskódú szoftverekre, majd 2004-től elindította a migrációt az asztali gépeken is. Ezekre Linuxot telepítettek, többek között OpenOffice.org irodai csomaggal, Firefox böngészővel és Thunderbird levelezővel. Az átállás éveken át tartott, hiszen nemcsak a németországi hivatalokban, de a külképviseleteken használt rendszereket is érintette.

A minisztérium korábban igazi sikertörténetként beszélt a migrációról, mellyel az alkalmazottakra vetített informatikai költségeket – a szigorú biztonságot igénylő, globális infrastruktúra ellenére is – jelentősen sikerült lefaragni. A projekt mintaként szolgált más szövetségi tárcák és önkormányzatok számára is.

A lelkesedés azonban idáig tartott. A képviselői interpellációra adott válaszból kiderül, hogy a tárca által tavaly elindított IT-korszerűsítési stratégiája részeként a PC-ken a nyílt forrású megoldásokat „szabványos tulajdonosi kliensmegoldásokra” cserélik vissza. Ez konkrétan Windows XP-re – illetve idővel Windows 7-re –, Office 2010-re és Outlookra való átállást jelent. A lépéstől nem várják az informatikai kiadások emelkedését, azt viszont igen, hogy javul a munkavégzés hatékonysága. A szervereken ugyanakkor maradnak az eddigi nyílt forrású megoldások.

A pálfordulás indoklása szerint az asztali és hordozható kliensgépeken a linuxos migráció az előzetes adatokkal szemben összességében mégsem eredményezett jelentős kiadáscsökkenést. A mérleget a képzések, illetve például a szükséges nyomtató- és szkennerdriverek megírásának költségei rontották. De lényeges szempont volt az is, hogy az alkalmazottak egy része elégedetlen volt a hiányzó funkciók, a rosszabb kezelhetőség és a gyenge interoperabilitás miatt.

Az interpellációt benyújtó szociáldemokraták egyik képviselője a The H-nak nyilatkozva elmondta: a konkrét számokat nem említő indoklást nem fogadják el. A Microsoft-termékek licencdíjaiból tengernyi driver megírását lehetne finanszírozni – érvelt Henning Tillmann, aki világossá tette: alaposabb választ fognak kérni a kormánytól.

A szuperszámítógépeken népszerű a Linux

A Jeopardy! című vetélkedőben az emberi ellenfeleit nagy fölénnyel legyőző IBM Watson szuperszámítógépen SUSE Linux Enterprise Server 11 operációs rendszer futott – jelentette be tegnap a Novell. A szoftvervállalat szerint az IBM nem véletlenül választotta ezt a platformot: több benchmark szerint a Power7-alapú szervereken ez a legnagyobb teljesítményű rendszer. A Watson kérdésértelmező és válaszkereső szoftvere egy IBM Power 750 alapú szuperszámítógépen futott.

A Novell szerint a siker újabb bizonyíték arra, hogy a nagy teljesítményű számítógép-rendszerekhez a Linux a legmegfelelőbb platform. Ezt mutatja az is, hogy a világ legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépeit rangsoroló Top 500-as lista gépei közül 459 Linuxot használ, a 10 legerősebb közül haton pedig SUSE Linux Enterprise vagy arra épülő operációs rendszer fut.

A fejlett memóriakezelés, az új processzorok támogatása, a többmagos processzorok használata esetén elért kimagasló teljesítmény, a Native POSIX Thread Library (NPTL), valamint a fejlett többutas és I/O-megoldások miatt a SUSE Linux Enterprise Server ideális a nagy teljesítményű számítógépes rendszerek kiszolgálására – áll a cég közleményében.


Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 összetéveszthetetlen 2011. február 21. 11:56

A fejekben sokkal nehezebb a migrálás, mint egy gépen. Nem csoda, ha az alkalmazottak elégedetlenek voltak egy olyan oprendszerrel, amire nem rakhatják fel az otthon megszokott "szarokat".

De a fejekben lévő sötétségre újabb példát is hoz a cikk:

"A fejlett memóriakezelés, az új processzorok támogatása, a többmagos processzorok használata esetén elért kimagasló teljesítmény, a Native POSIX Thread Library (NPTL), valamint a fejlett többutas és I/O-megoldások miatt a SUSE Linux Enterprise Server ideális a nagy teljesítményű számítógépes rendszerek kiszolgálására"

Ez egy bődületes csúsztatás. A nevezett előnyös tulajdonságok valóban a linuxra jellemzőek, amely nem más, mint a kernel. A kernel viszont praktice független a disztribúciótól (melyek közül egy a SUSE). Kb. olyan zöldség ez a Novell reklámszöveg, minthogy "az ember okos lény, számtalan területen bizonyított módon, emiatt az igazán fontos döntésekhez mongol pásztorokat érdemes alkalmazni!"

Információ
X