nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
az egóról
Egy kis Hiperkarma, egy kis pszichológia

Az egyik legnehezebben felfogható pszichológiai fogalom az ego. A legtöbb embernek fogalma sincs az egójáról, sőt még azt sem tudja, hogy létezik-e. Hogy ez némiképp változzon, a Hiperkarma zenekar egyik dalának segítségével próbáljuk meg elmagyarázni, hogy mi is az az ego, és miért lehet veszélyes.

Jánk István | 2015. július 20.
|  

Az ego kifejezést igen gyakran ’öntelt’, ’felfuvalkodott’ vagy ’nagyképű’ értelemben használjuk hétköznapi beszélgetéseink során. Ha például azt mondjuk, hogy valakinek nagy az egója, akkor általában arra célzunk, hogy túlságosan önelégült az illető. Ám a pszichológiában használt ego fogalma nem egészen azonos az iménti jelentéssel.

Az ego vagy más néven én egyike azon fogalmaknak, amelyekről igen nehéz beszélnünk. Ennek legfőbb oka, hogy ismeretlen számunkra a jelenléte, sőt a létezése is. Az emberek többségének fogalma sincs az egójáról, nem tudják, hogy létezik az ego. Elsősorban azért, mert az ego ott rejtőzködik, ahol nem is keresnénk: önmagunkban. A gondolatainknak és az érzéseinknek álcázza magát, és ezáltal azt a látszatot kelti, hogy mi magunk vagyunk. Ám az ego nem azonos velünk, annak ellenére sem, hogy nagymértékben összefonódik az egyéniségünkkel. Hogy könnyebben megértsük mindezt, a Hiperkarma Feketepéter című dalának néhány részlete lesz segítségünkre:

A dal első pár sora a következő:

Az aki táncol az nem te vagy, te maga a tánc vagy,
nem te járod, téged járnak.

A kérdés nyilvánvaló: ha nem én táncolok, akkor mégis kicsoda? Hisz én irányítom a cselekedeteimet, a mozdulataimat. Vagy talán mégsem? Mi történik azokban a helyzetekben, amikor mintegy öntudatlanul cselekszünk vagy reflexből?

Az ego fogalma Sigmund Freud nevéhez köthető, aki az emberi személyiséget három nagy rendszerre bontotta: az idre (azaz az ösztön-énre), az egóra (azaz az énre), illetve a szuperegóra (azaz a felettes énre). E három rendszer egymással kölcsönhatásban irányítja a viselkedésünket. Az id a személyiség legprimitívebb része, aminek tartalmát biológiai késztetések, ösztönök (például: éhség, szomjúság, fájdalom elkerülése, szexuális vágy) alkotják. Ennek következtében az id az ösztönök azonnali kielégítésére, az örömök azonnali megszerzésére törekszik. Például a kisgyermek rögtön szeretne élelmet kapni, amikor éhes lesz, illetve nem képes még visszatartani a vizeletürítését, így bepisil.

Az ösztön-én működése
Az ösztön-én működése
(Forrás: Wikimedia Commons / Evan-Amos)

Viszont az ösztönök nem minden esetben elégíthetőek ki azonnal. A gyermeknek várnia kell, míg ételt adnak neki a szülei, vagy míg kiér a mellékhelyiségbe; vagyis elkezdi a valóság követelményeit, a környezeti feltételeket is figyelembe venni. Így a személyiségben egy új tartomány alakul ki: az ego. Ez lényegében a személyiségünk végrehajtószerve. Az ego dönti el, hogy az id mely impulzusai megfelelőek, illetve hogy ezek hogyan, milyen cselekvés által elégíthetők ki. Ám az ego nem egyenlő velünk, csak egy részünk, attól függetlenül, hogy gyakran úgy érzékeljük, hogy mi magunk vagyunk. Ez érzékelhető a Hiperkarma-dal következő részletében:

Most ne tegyél úgy, mintha nem te lennél, aki nem te vagy, mert:
az, aki zsákba van nem te vagy, te, igen a zsák vagy

A harmadik rendszer, a szuperego a társadalmi értékek és erkölcsi normák belső kivetülése, ami magában foglalja az egyén lelkiismeretét és erkölcsi felfogását is. A szuperego dönti el, hogy egy adott cselekedetünk jó vagy rossz. Ennek alapja a szülői jutalmazás és büntetés. Ezek ugyanis idővel beépülnek a gyermek személyiségébe (interiorizálódnak), ezáltal külsőből belső késztetésekké válnak.

A szuperego egyik alapja
A szuperego egyik alapja
(Forrás: Wikimedia Commons)

A személyiség előbbi, háromrészes modelljét jéghegyként is szokták ábrázolni; ezen a jéghegynek csak egy csekély része van a víz felett. A víz felett lévő rész testesíti meg a tudatos területet, a víz alatti pedig a tudatelőttest, illetve a tudattalant. Az id egésze, illetve az ego és a szuperego egy nagyobb része a tudattalanba merül, kisebbik részük pedig tudatelőttes vagy tudatos. Erre vonatkoztathatjuk a Hiperkarma-dal alábbi részét:

Ha nem bírod el, de megbírod ébren,
maradok én is veled az élen: fenn.
Tudom a dolgod, tudod-e hol vagy?

Az ösztön-én, a felettes én és a valóság között az ego tölti be a közvetítő szerepét. Csakhogy a személyiség három összetevője könnyen konfliktusba kerülhet egymással. Például amikor a szexuális vágy úrrá lesz rajtunk (az id tartománya), de a társadalmi és erkölcsi normák ellenzik a kielégülést (a szuperego tartománya). Ilyenkor az ego dönt. A probléma ott kezdődik, hogy az ego a legkülönfélébb módokon képes elhatárolni magát az el nem fogadható tetteitől (pl. felejtés vagy önámítás által). Ennek tipikus példája a vallásban a gonosz megalkotása, ami valójában az ego megtestesülése, és azért jött létre, hogy legyen kit hibáztatnunk az egónk helyett. A dalszöveg megfogalmazásában:

[A] gonosz nem az aki kínoz odabenn. Hanem?
Aki könyörög hozzád hogy ereszd szabadon az a gonosz,
akiről végig azt képzelted hogy jót akar neked

Ki a gonosz?
Ki a gonosz?
(Forrás: Wikimedia Commons / Francis Barrett, R. Griffith)

Ebben áll az ego működésének igazi veszélye. Létrehozva ugyanis egy külső ellenséget – legyen az az ördög vagy bármely más fiktív ellenségkép kivetülése, kivetítése – az esetek többségében valós ellenségekre is szert teszünk. Ráadásul úgy, hogy közben végig úgy érzékeljük, hogy ehhez semmi köze az egónknak, hiszen nem is tudunk a létezéséről, mivel az imént említettek a tudattalanunk részét képezik. Az id egésze, illetve az ego és szuperego nagy része nem tudatos, az ego pedig minden erejével azon van, hogy ezt a létezésével egyetemben elfedje. A legfőbb, igazi ellenségünk tehát nem a gonosz, hanem aki létrehozta: a saját belső érzékelésünk, az egónk.

Irodalom

Atkinson, L. R., Atkinson, C. R., Smith, E. E., Bem, J. D., Nolen-Hoeksema, S. (1999): Pszichológia, Budapest, Osiris, 512–521.

Hawkins, David R. (2007): A valódi Én hatalma : A megvilágosodás magas szintű állapotai, Édesvíz, Budapest.

Fonagy, Peter – Target, Mary (2005): Pszichoanalitikus elméletek : a fejlődési pszichopatológia tükrében, Gondolat, Budapest.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Avatar 2015. július 20. 11:08

Szerintem a Robi azt énekli, hogy:

"az, aki zsákba varr nem te vagy, te, igen a zsák vagy"

youtu.be/WUhC_jKwEUg?t=2m40s

Információ
X