nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Csokkantás és mátkázódás:
mire jó a verestojás?

Miért veres a húsvéti tojás a csángók szerint? Hogyan köszönjünk Moldvában a húsvétot követő hetekben? Miért érdemes húsvét vasárnapján hajnalban kelni? Hogyan kell verestojással csokkantani? És mit mondjunk a mátkánknak? Csángó húsvéti szokásokról lesz szó.

Sándor Klára | 2015. április 3.
|  

A negyven napos nagyböjt méltó fölkészülés a többségükben ma is mélyen vallásos csángók legnagyobb ünnepére, a húsvétra – de az ünnep beköszönte előtt még a mély gyász és ennek jelzésére a böjt legszigorúbb része következik. Húsvét vasárnapja már a lakomázásé, húsvét hétfőjén pedig visszatér a duhajkodás is a moldvai falvakba.

Krisztus föltámadása
Krisztus föltámadása
(Forrás: Wikimedia Commons / Raffaello (1483–1520))

Krisztus vére és a verestojás

A nagyhét – és egyben a hosszú nagyböjt – végét nagynapoknak hívják: a csütörtöktől szombatig tartó periódusról van szó, a Jézus elfogásától föltámadásáig tartó időszak emlékezetére. A csütörtöki misén, annak jeleként, hogy Krisztus szenvedései megkezdődtek, elmutálják az oltáriszentséget – azaz átviszik az áldozáshoz használt ostyát és bort a főoltártól a mellékoltárhoz. Régebben általános volt, hogy a hívek reggelig virrasztottak, manapság azonban a papok többnyire bezárják éjszakára a templomot. Nagycsütörtökön, mint minden más katolikus vidéken, elnémulnak a harangok. Moldvában a harangszót ilyenkor tókálás helyettesíti, azaz két fölfüggesztett falapot vernek csókánval vagy csókánkával (kis fakalapáccsal).

Nagycsütörtökön már nem illett semmi olyan munkát végezni – szántani például –, ami nem az ünneppel volt kapcsolatos. A tojásfestést viszont a legtöbb faluban ezen a napon végezték, de legalábbis ekkor kezdték el – a falvak közül csak néhányban festettek nagypénteken tojást, a falvak többségében úgy tartották, hogy ez rossz szerencsét hoz.

A húsvéti tojás a csángóknál eredetileg csaknem kizárólag piros, azaz veres volt, csak ritkábban szárig vagy sárig (sárga). A verestojást természetes anyagokból főzött festőlében áztatva készítették: ehhez általában vöröshagyma héját használtak, de előfordult, hogy almafa kérgét vagy más növényeket. Az almafa kéreg nélküli részének főzetében áztatott tojások viszont sárgák lettek. A tojások piros színe a hagyomány szerint Krisztus vérének hullására emlékeztetett. Újabban Moldvában is terjednek a boltban kapható, mindenféle színű tojásfestékek.

A verestojást díszíthették is, hasonlóan más magyar tájegységek szokásához: kisebb fából és egy csövecskéből írókát készítettek, ennek segítségével vitték föl a kormozott viaszt a tojásra, azzal rajzolták ki a mintát. Ezt még természetesen akkor kellett megtenni, amikor a tojás fehér volt, s utána festőlében áztatni. Miután a tojás megfestődött, a viaszt meleg ruhával letörölték, a helyén pedig ott maradt fehéren a minta. Újabban persze más díszítőtechnikák is megjelentek, a nálunk is jól ismert növényleveles batikolástól a matricázásig.

Verestojás-díszítési módok Molvából
Verestojás-díszítési módok Molvából
(Forrás: Halász 2002)

Verestojásból bizony sok kellett, mert mint látni fogjuk, a húsvét számos eseményéhez szükség volt rá a háznál is, és ajándékba is adták köszöntésért. Így aztán harminc-negyven is készült egy-egy háznál, ha sok volt a lány, akkor akár százra is szükség lehetett. A verestojást otthon is megírhatták (azaz mintát rajzoltak rá), de mindig voltak a falvakban olyan íróasszonyok, akik vállalták, hogy tojásért cserébe elkészítik a hímesjásokat. Régebben egy írott tojásért egy másik járt fizetségképpen, aztán – a boltban vásárolható díszítőeszközök terjedésével – romlott a tojásírás piaca, volt falu, ahol az 1990-es években már csak három tojást ért tíznek a megfestése, díszítése.

Nagypéntek és nagyszombat

Legutóbb is volt már szó róla: a korábban megtartott negyven napos böjt szigora jócskán oldódott az utóbbi időkben, erre az egyház lazuló elvárásai is lehetőséget adnak. A nagyhét, ezen belül a nagynapok, kiemelten a nagypéntek viszont megőrizte szigorúan böjtös nap jellegét – legalábbis az idősebbek számára. A fiatalabb nemzedékek közül sokan enyhítettek a maguk számára támasztott böjtös elvárásokon. Néhány évtizede sokan voltak még, akik semmit nem ettek nagypénteken, aztán az jött szokásba, hogy egyszer lehet enni egy keveset, mára viszont sokan úgy tartják, hogy ehetnek akár háromszor is, de csak egyszer lehet jóllakni. A húst azonban még a legenyhébben böjtölők is kerülik a nagynapokon, kiváltképp nagypénteken: ha esznek, akkor böjtös ételeket fogyasztanak, zsír nélkül készült galuskát, pergeletlen (rántás nélküli) babot, pityókát, főtt aszalt gyümölcsöt, főtt búzát nádmézzel.

A nagypénteki templomi szertartás természetesen szintén a gyászról és a bűnbánatról szólt: ahol lehetett, térden megkerülték az oltárt, és megcsókolták a keresztet – később nem térden, hanem lábon mentek, és a kereszt imádása ma is sok helyen szokás. A kereszthez ajándékot is tettek – verestojást, később akár pénzt – és kikerültek a templomból, azokra a részekre, amelyeket Kálváriának neveztek. Ott végigimádkozták a stációkat, s úgy tértek vissza a templomba. Aki nagypénteken halt meg, arról úgy gondolták, minden bűne azonnal eltöröltetik, és a mennyországba kerül.

Nagypéntek szigorú dologtiltó nap volt: nemcsak a mezőn volt tilos a munka, de egyáltalán nem volt szabad befogni az állatokat, nem varrtak aznap, sőt voltak falvak, ahol nem is főztek, s különösen nem sütöttek. Úgy tartották, nem jó nagypénteken kiadni a háztól semmit, még a szemetet sem vitték ki, sokan nem tartották azt sem tanácsosnak, ha fésülködik, tisztálkodik az ember a gyásznapon. Volt viszont olyasmi, amit kifejezetten nagypénteken volt tanácsos művelni: ekkor szellőztették a ládákban őrzött gyapjúholmit, hogy ne rágja meg a moly, és ekkor fogtak halászháló készítésébe is, mert úgy vélték, akkor nagyobb halak kerülnek majd bele.

A nagyszombat már egészében a föltámadásra, és az azt követő lakomára készülődés jegyében telt: ez még estig böjtös nap volt, de már főttek és sültek az ünnepi ételek, húsféle is: ha lehetett, bárány, esetleg disznó vagy tyúk, készült a kalács, a béles és más süteményfélék, például a kókonya, vagy újabb nevén pászka. Ez kelt tésztából készült, tojásos túrótöltelékkel sütött kalács, készíthetik batyu formában vagy a tepsiben elterítve a tésztát, és ráhalmozva a tölteléket – ilyenkor sodrott tésztából kereszt is kerül a túró tetejére, azt mondják, azért, mert a sodrott tészta arra a kötélre emlékeztet, amellyel Jézust elfogták üldözői. Amíg a nők a konyhában serénykedtek, a férfiak kitakarították az udvart, és előre elkészítették az állatoknak a másnapi takarmányt, hogy az ünnepen ne kelljen ezzel bajlódniuk.

Tűzszentelés
Tűzszentelés
(Forrás: transindex.ro)

Nagyszombat estéjét húsvét szenvedejének is nevezik. Aznap este a templom előtt tüzet szentel a pap. Néhány évtizede még a hagyomány szerint, tűzvassal és kovakővel csiholták a tüzet taplóról, újabban már gyufát használnak. A hívek a megszentelt tűzről gyújtanak gyertyát, de igyekeznek haza is vinni belőle, mert az elszenesedett fadarabok értékesek: a hiedelem szerint a szentelt tűzből maradt szén füstjét állatok gyógyítására lehet használni, vagy jó azon elégetni a szentelt barkát, ha éppen vihart akarnak elűzni. Régebben általános volt, hogy körmenetet tartottak, nemcsak a templomot kerülték meg, hanem akár az egész falut, sőt a temetőbe is kimentek. Nagyszombaton vizet és tömjént is szentelnek, az esti szertartás első glóriája közben hangzik föl újra a harangszó, s ettől kezdve negyven napig – pünkösdig – egymás köszöntésekor is erre a napra emlékeznek, és egyben hitvallást is tesznek. Ha találkoznak valakivel, úgy köszöntik, hogy Krisztus feltámadott, a válasz pedig az rá, hogy Igaz, feltámadott. A feltámadási mise lezárja a nagyböjtöt is, bár vannak, akik még mindig várnak egy fél napot azzal, hogy nekifogjanak a húsvéti ételek elfogyasztásának.

Húsvét és mátkázóvasárnap

Húsvét vasárnapján sokan hajnalban keltek. Még napfölkelte előtt igyekeztek a kútról vizet merni – néhol azért, hogy mindenki más megelőzzenek, merthogy az szerencsét hoz, más falvakban viszont a keresztutat öntötték föl vele, s azt remélték tőle, hogy ettől bőséges termésük lesz. A reggeli mosakodás is különleges volt: verestojást tettek egy vízescsuporba – vagy egyet, vagy annyit, ahány tagja volt a családnak –, s erről öntötték a vizet a kezükre, hogy egészségesek, pirospozsgásak legyenek. A gyerekeket régebben nemigen ajándékozták, vagy legalábbis nem mindenütt, de aztán terjedni kezdett az a szokás, hogy tojás, édességet, esetleg pénzt rejtenek el nekik egy edénybe, más faluban a párnájuk alá, megint máshol a szemetes mögé, s vagy azt mondják, hogy a Jézuska hozta, vagy hogy a húsvét tojta. A korindálni járó fiúk viszont mindig kapnak ajándékot. Általában a 8-14 évesek járják végig a falut, s pár szóval köszöntik a háziakat, s ezért festett tojást, almát, diót, újabban boltban vásárolt édességet vagy pénzt is kapnak.

Verestojások csángó mintával
Verestojások csángó mintával
(Forrás: amka.hu)

A köszöntés az első misére hívó harangszóig tart. A húsvétvasárnapi nagymiséhez kötődik az ételszentelés – és ezzel már azok is befejezték a böjtöt, akik megvárták, hogy szentelt étellel ünnepelhessenek. Az ételeket a templomban tették le – általában a húsvétra készített kókonyát, kalácsot, verestojást vitték magukkal, de volt, aki kolbászt, bort vagy pálinkát is. A szentelt ételből rendszerint hagytak ott a papnak is, amit hazavittek, arra nagyon vigyáztak: a morzsák sem eshettek a földre, ezeket összegyűjtötték, s a tűzbe vetették. Ebédnél ismét szerepet kaptak a verestojások: koccantottak vagy csokkantottak vele, azaz összeütötték a tojásokat, s figyelték, kié törik el, ki marad egyben – az az erős. Máshol egymás homlokán törték össze a tojást, és jó egészséget kívántak egymásnak. A végre bőségesen fogyasztott ebéd után a rokonokat látogatták meg, kisebb ajándékot vittek nekik, köszöntötték őket és poharazgattak – a rokonok aznap vagy másnap, esetleg a húsvét utáni kedden viszonozták a látogatást. Aludni viszont nem volt szabad húsvét vasárnapján, mert úgy tartották, hogy akkor rosszkor fog esni az eső, s árt a földeken.

Az igazi húsvéti vidámkodásra hétfőn került sor. A locsolás egyáltalán nem volt általános, de elsősorban a Tatros menti falvakból – szórványosabban máshonnan is – jól adatolható a vízbevető hétfőn megszokott locsolkodás. Többnyire a 14 és 18 év közötti, nagyobb legények jártak locsolni kisebb csapatokban, elsősorban persze a nagylányokat, de meglocsolták az idősebb nőket is. A kegyetlenebb, vödrös öntözésekre is volt példa, de több mondóka kifejezetten arról szól, hogy azt durváskodásnak tartják, és nem követik. Ehelyett buszujuk virágot, azaz erősen illatozó bazsalikomágat vittek magukkal, ezt mártották vízbe, s ezzel permetezték meg a lányokat. A locsolásért a legények piros tojást – ha nem maradt, akár festetlen nyers tojást –, és pénzt kaptak, s ezt szétosztották egymás közt. Bár vasárnap is igyekeztek szép öltözetben menni a templomba, a hétfői misére a legcifrább gúnyákat vették elő. Ebéd után aztán a legények végre összegyűltek, zenészeket fogadtak, s körtáncba hívták az eladósorban lévő lányokat. A táncban leginkább a fiatalok vettek részt, a többieket a falvakba érkező körhintások szórakoztatták.

A díszítőeszközök már nem hagyományosak, de a tojás továbbra is piros
A díszítőeszközök már nem hagyományosak, de a tojás továbbra is piros
(Forrás: csango.ro)

A verestojásoknak egy héttel húsvét után – azaz az ünnep oktáváján, nyolcadnapján –, fehérvasárnapon is fontos szerep jutott, de ekkor a lányok életében. Ez volt ugyanis a mátkaváltó vagy mátkázóvasárnap, amikor a lányok a régi jó barátságokat egyfajta fogadott rokonsággá változtatták azzal, hogy barátnőjükkel mátkázó ajándékot váltottak, s ez eredetileg verestojás volt. Az ajándékcsere életre szóló barátságokat hozott létre, a résztvevők még idős korukban is mátkának szólították az így szerzett lánytestvéreiket. A mátkák ugyanis nővéreknek-húgoknak tekintették egymást, a fennmaradt mondókák is ezt őrzik. Az északi csángóknál megőrzött, legrégebbinek látszó változat szerint a mátkásodó lányok két tenyerükbe fogták a piros tojást, s azt mondták: Ezend a világon vagyunk mátkászok, mász világro hugosszak – azaz ’ezen a világon mátkák vagyunk, a másvilágon lánytestvérek’. Éppen ez volt a mátkaváltás egyik legfontosabb szerepe: a lányok 12 és 16 éves koruk között mátkásodtak, aztán már táncba jártak, s 17 évesen sokan férjhez is mentek. A mátkanővér segíthetett abban, hogy a fiatalabb lány is fölkészülhessen a házasságra. Eredetileg egy lánynak csak 3-4 mátkája volt, ahogy a szokás értelme kezdett elhomályosulni, előfordulhatott akár 15-20 is, ennek megfelelően sokkal kevésbé vették komolyan, ekkortájt jelenhetett meg a fiúk közt is a mátkaváltás. A verestojás mellett megjelent mindenféle vegyes ajándék: pászka, fésű, de akár ing vagy cipő és pénz, főleg az északi csángó falvakban, de a legáltalánosabb ajándék ott is a verestojás maradt.

Így vált az eredetileg a termékenységet és az újjászületést szimbolizáló piros tojásból Krisztus vérére emlékeztető verestojás, a húsvét egészét átfogó ajándék – amely ugyanúgy sok mindent megőrzött egykori pogány jelentéseiből, mint a húsvéti szokások többi része.

Forrás

Halász Péter: Bokrétába kötögetem vala. 2002.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X