„Mint anyát, bánt a gondolat, hogy sok gyerek éhesen fekszik le este. Pakisztánban az ételmaradékot mindig rászorulóknak adtam, így az sohasem veszett kárba. De itt az Egyesült Államokban nem tudom, hol találom a rászorulókat, így a teljesen friss étel a kukába kerül” – szól az egyik bejegyzés az emigráns anyukákat tömörítő blogon. Az Anyák egy Másik Országból című oldalt körülbelül 20 emigráns anyuka hozta létre, akik a közösségépítésen túl angol nyelvtudásukat szerették volna ily módon fejleszteni. A kezdeményezés jó fórumot kínál arra, hogy a hazájuktól elszakadt családanyák megoszthassák egymással gondolataikat, történeteiket, ötleteiket és reményeiket – számol be a Skokie Review hírportál.

Blogon tanulnak angolul az emigráns anyukák

Az ötlethez anyagi támogatást egy alapítvány ad, amely még tanárt is biztosít a fejlődésre vágyó mamáknak: az érdeklődőket egy önkéntes tanítja az internetes naplóírás rejtelmeire. A bloggerré képezett szülők így sok legyet ütnek egy csapásra: egyrészt gyakorolhatják az  angolt, másrészt megismerhetnek egy modern kommunikációs formát, fejleszthetik szociális érzéküket, ráadásul egy éhezőket segélyező akciót is létrehozhattak. Egy elhivatott blogger, Heidi például így mesél: „Mióta csinálom, sokat fejlődött az angol íráskészségem, és megismerhettem a modern technikát is. Ma már tudom például, hogyan kell képeket feltölteni, linket befűzni”. Az Oroszországból érkezett Elena szintén lelkes: „Az alapítvány és a blog olyan sok bevándorló anyának segített már. Össze tudjuk kötni a hasonló helyzetben lévő anyákat. Nagyon fontos ez a fajta kommunikáció”.

A kezdeményezés két éve, 2008-ban indult. A tagok között van pakisztáni, hongkongi, orosz és haiti bevándorló. Akad köztük olyan, aki már tíz éve új hazájában él, és olyan is, aki még csak néhány hónapja. A blogolást tanító önkéntes, Kim Moldofsky jóvoltából az asszonycsoport már kamerákkal is dolgozhat, így videofelvételekkel is színesíteni tudják bejegyzéseiket. Moldafsky azon a véleményen van, hogy a blogolás erőteljes médiumként szolgál azoknak, akik másként nem tudnának egy közösséghez szólni.

Az erőfeszítés a jelek szerint pozitív visszhangra talált. Az egyik kommentelő például így fogalmaz: „Csodálok mindenkit, aki meri hallatni a hangját. Ezáltal beengeditek ennek az országnak az asszonyait a saját életetekbe, és segítetek jobban megérteni a kultúránkat, minket. Ezt köszönöm nektek.”