nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az eszperantó ellensége: az irredenta újlatin

„...a kis államok, megszállván a Magyarországtól elrabolt területeket [...], (úgy) dicsekednek, kérkednek ezen idegen [...] javakkal, mint a saját magukéval: Szerbia Dél-Magyarország arany(színű) kalászokkal borított [...] gazdag (kövér) rónáival; Oláhország (Ruménia) a kincsekben bővelkedő (kincsekkel teli), megszámlálhatatlan heggyel és völggyel bíró, kedves (kies) Erdéllyel; Csehország a temérdek sok kincset tartalmazó (rejtő), égbenyúló, égbemeredő, égbetörő [...] csúcsokkal bíró, fenséges hegyekkel [...]”

Horváth Krisztián | 2017. február 27.
|  

Koleszár Andor 1917-ben adta közre Előszó az új nemzetközi világnyelvnek tervezett újlatin (neolatin) nyelvhez az esperanto kritikájával című alig 16 oldalas kis vázlatát, melynek végén azzal búcsúzik olvasóitól, hogy az általa megálmodott újlatin nyelv részletesebben kidolgozott nyelvanával majd kedvezőbb feltételek között, a háború után jelentkezik. 1929-ben valóban elő is áll Az újlatin nemzetközi közvetítő segédnyelv rövid nyelvtana című, immáron 224 oldalas kötetével.

Jo crede in uno Deo

1917 és 1929 között nagyot változott a világ, s benne a Koleszár Andor által megálmodott újlatin nyelv is. Egy viszont egészen biztosan nem változott: a szerző vehemens álláspontja más mesterséges nyelvekkel szemben.

Jo crede in uno Deo
Jo crede in uno Deo

A hazai interlingvisztika történetében nem egyedülálló eset, hogy nemzetközi kommunikációra szánt nyelvtervezetet egyes szerzők a két világháború közötti időszakban a magyar irredentizmus, a revíziós gondolat szolgálatába kívánnak állítani – erre az eszperantó történetében is láthattunk példát. Ugyanilyen szellemben írja meg Koleszár Andor is 1929-ben nyelvtervezetét, Az újlatin nemzetközi közvetítő segédnyelv rövid nyelvtana címmel. Erős felütésként már rögtön a belső borítón a Magyar Hiszekegy Koleszár-féle újlatin fordítása olvasható:

„Jo crede in uno Deo,

Jo crede in un’ patria,

Jo crede in un’ divina

Sempiterna justitia,

Jo cred’ in resurrection

De la grande Hungaria.”

Talán nem véletlen ez a nyitány, ha figyelembe vesszük, hogy Koleszár ezen könyvét Sátoraljaújhelyen adta ki, mely várost a trianoni országhatár valósággal kettészelt: a csehszlovák uralom alá került részekből jött létre Slovenské Nové Mesto.

Sátoraljaújhely, Slovenské Nové Mesto – és a kettőt elválasztó trianoni határ
Sátoraljaújhely, Slovenské Nové Mesto – és a kettőt elválasztó trianoni határ
(Forrás: Pudelek, CC BY-SA 3.0, Wikimedia Commons)

A könyv 3-12. oldalán ezt követően a szerzői előszó olvasható, melyben – ahogy azt a folytatásban hamarosan meglátjuk – Koleszár egyebek mellett az eszperantó és az ido ellen kel ki különös hevességgel, majd a 13-199. oldalakon felvázolt nyelvtanban szövegmutatványként Phaedrus több meséjét is közli a szerző újlatin nyelvű fordításban, ahol viszont alkalma nyílik arra, hogy a mesékhez írt kommentárjában a szomszédos államokat is megrója magyarellenes magatartásukkal kapcsolatban – nyilván a jobb megértés jegyében teszi mindezt újlatin nyelven.

„...pórul jár a kapzsi...”

Legelébb idézzük fel a kötet 37-38. oldalán a folyón át húst vivő kutya történetét, melyet – az összehasonlítás érdekében – sorrendben latinul, újlatinul és magyarul is közlünk az alábbiakban:

„Canis per fluvium carnem ferens                                     

 

Amittit merito proprium, qui alienum appetit.

Canis per flumen carnem dum ferret natans,

lympharum in speculo vidit simulacrum suum,

aliamque praedam ab altero ferri putans

eripere voluit: verum decepta aviditas

et, quem tenebat ore, dimisit cibum,

nec, quem petebat, potuit adeo attingere.

Le cane, carne ferente per fluvio

Illo merite amitte lo proprio, ki appete lo alieno.

Kand un cane, natante per fluvio, carne fereva,

habe viso so simulacro in speclo del’ akva et putando,

ke un altro cane fere un’ alia préda, habe volita illa

(v. ea) ériper da illo. Sed la decepta aviditád habe

dimisso eszi illo cibo, ko teneva in ore, nec potui

attinger illo, ko peteva.

A folyón át húst vivő kutya

Méltán veszíti el a sajátját, aki a másét megkívánja.

Amikor a kutya a folyón át úszva húst vitt,

a víztükörben meglátta a képmását

és azt gondolván, hogy egy másik más zsákmányt visz,

el akarta ragadni tőle. De pórul járt a kapzsi,

elejtette az ételt, amit a szájában tartott

és nem érte el, amit megkívánt.”

Le cane, carne ferente per fluvio
Le cane, carne ferente per fluvio
(Forrás: Wenceslaus Hollar / University of Toronto - Wikimwdia Commons / Public Domain)

Ha az állatmesék formájában előadott példabeszédek önmagukban nem lennének elegendőek, Koleszár néhány, a történetek végén hozzáfűzött keresetlen mondatban nyíltan Magyarország ellenségeihez, Trianon nyerteseihez fordul – újlatin nyelven.

A szerző a folyón át húst vivő kutya történetének végén így szól a szomszédos államokhoz:

„Ez a mese figyelmeztetés azon államok számára is, melyek más országoktól területeket akarnak jogtalanul elragadni.”

Azt sajnos nem tudjuk, az üzenet eljutott-e a címzetteknek – főleg, hogy azt újlatinul fogalmazták –, de Koleszár becsületére legyen mondva, hasonló jellegű figyelmeztetést a nyelvtan későbbi részeiben is elhelyezett. Néhány oldallal később Phaedrus egy másik meséjét is olvashatjuk a szétpukkadt békáról és az ökörről (a kötet 44. oldalán). Ezt szintén latin eredetiben, Koleszár újlatin fordításában és magyarul is közöljük az alábbiakban:

„Rana rupta et bos   

Inops, potentem dum vult imitari, perit.

In prato quondam rana conspexit bovem

et tacta invidia tantae magnitudinis

rugosam inflavit pellem. Tum natos suos

interrogavit, an bove esset latior.

Illi negarunt. Rursus intendit cutem

maiore nisu et simili quaesivit modo,

quis maior esset. Illi dixerunt bovem.

Novissime indignata, dum vult validius

inflare sese, rupto iacuit corpore.

La rupta rána et le bove

Kan(d) l’inope vol(e) imitár le potente, perie.

Kandam Un rána habe conspecto en le práto un

bove et tacta per invidia de tanta graditúd (v. de

cóz de tanta granditúd), habe infláto so rugóso pelle.

Tonc habe interrogáto sos nátos, num sia major de

bove. Illos haben negáto. De novo habe intenso (v.

intendito) so cute con major nísu et similmen (v. simile)

habe kvésíto, ko (v. utro) sia major. Illos haben

dicto le bove. Kand illa novissime indignate itero vol(e)

se validiore inflár, habe jacito con corpo rupto en la

terra (=habe se jetta v. prostráta na la terra).”

A szétpukkadt béka és az ökör

A gyenge elpusztul, amikor utánozni akarja az erőset.

Egyszer a béka a réten meglátta az ökröt

és megirigyelvén hatalmas termetét

felfújta ráncos bőrét. Ekkor megkérdezte

porontyait, hogy nagyobb-e az ökörnél.

Ők azt mondták, hogy nem. Ismét megfeszítette bőrét

nagyobb erőfeszítéssel és újból megkérdezte,

hogy ki a nagyobb. Ők azt mondták, hogy az ökör.

Megint méltatlankodott és amikor erősebben fel akarta fújni magát, szétpukkadt testtel elterült.”

La rupta rána et le bove
La rupta rána et le bove
(Forrás: John Rae / http://www.gutenberg.org/ CC BY-SA 3.0,)

Koleszár ennek a példabeszédnek a végén is tesz egy hosszabb újlatin nyelvű megjegyzést azon szomszédos (kis)államok felé, melyek a szerző véleménye szerint a nagyhatalmak mintájára próbálnak viselkedni – s nem szalasztja el a lehetőséget felhívni a figyelmet arra, hogy ez könnyen vesztüket okozhatja.

A szerző Phaedrus meséivel kapcsolatban a kötet végén (190. oldal) az alábbi megjegyzést teszi a Függelék című részben:

„Midőn az Aesopus-Phaedrus-féle meséket a jelenlegi magyar viszonyokra alkalmazva interpretálom, a hozzájuk fűzött magyar irredenta vonatkozásokkal nem volt szándékom kis ökörszemként a sas szárnyain magasba emelkedni, hogy így fokozottabb mértékben vonjam művemre a magyar közönség figyelmét. Nem akartam ezzel munkámat pávatollakkal ékesíteni. De magyar ember a mai viszonyok közt nem tehet másképp. Az égbekiáltó, szörnyű igazságtalanságok láttára az irredenta érzés minden igaz magyar ember kebeléből mint egy forrongó, háborgó vulkánból elemi erővel tör ki és hangot követel, parancsol, amelyet elfojtani nem lehet.”

Koleszár nem áll meg azonban ennél a pontnál: a szerző a 86-87. oldalon egy Phaedrus-mese parafrázisát is közli újlatin verzióban, melynek a függelékben teljes magyar fordítását is megadja. Az alábbiakban a szöveget az eredeti központozás lehetséges követésével és az eredeti kiemelésekkel közöljük– az adott történelmi kor különösen értékes lenyomataként:

Phaedrus új csókái

Valamint Phaedrus meséjének kevély csókája felékesítette magát és kevélykedett [...] egy páváról lehullott és összeszedett tollakkal, úgy [...] a kis államok, megszállván a Magyarországtól elrabolt területeket [...], (úgy) dicsekednek, kérkednek ezen idegen (eltulajdonított) javakkal, mint a saját magukéval: Szerbia Dél-Magyarország arany(színű) kalászokkal borított [...] gazdag (kövér) rónáival; Oláhország (Ruménia) a kincsekben bővelkedő (kincsekkel teli), megszámlálhatatlan heggyel és völggyel bíró, kedves (kies) Erdéllyel; Csehország a temérdek sok kincset tartalmazó (rejtő), égbenyúló, égbemeredő, égbetörő [...] csúcsokkal bíró, fenséges hegyekkel – és mind ez a három (kis állam) együtt – ámbár akarata ellenére – az általuk megszállt területeken visszamaradt, ezer éven át fennálló, soha el nem pusztítható, soha ki nem irtható --- magyar kultúrával.”

Nem, nem, soha! – felirat Lillafüreden, 1939-ben
Nem, nem, soha! – felirat Lillafüreden, 1939-ben
(Forrás: FORTEPAN / Lissák Tivadar / CC BY-SA 3.0,)

Koleszár azonban nem csupán a szomszédos államokat figyelmezteti újlatin nyelven, hanem az eszperantó (és ido) híveit is – magyarul.

Az eszperantó és ido ellensége

Koleszár korábbi, 1917-ben megjelent művében már alaposan kritizálta az eszperantót és Giuseppe Peano latino sine flexione elnevezésű nyelvtervezetét. Úgy tűnik, támadásának kereszttüzében 1929-ben továbbra is az eszperantó áll, ám ezúttal a latino sine flexione helyébe az ido kerül.

Ahogy azt tette 1917-ben, 1929-ben is minden létező tervezési hibát felró az eszperantónak, de hasonló hevességgel ostorozza az ido nyelvet is. Egyebek között így ír:

„Ami különösen az esperantót és az idót illeti, e mesterséges nyelvek nyelvtanának szerkezete nagyrészt a latin nyelv, illetve a román nyelvek alapján épül, de azokat eredeti mivoltukból annyira kiforgatták s a legkülönfélébb nyelvek szókincséből minden rendszer és nyelvérzék nélkül, barbár képzéssel olyan szógyűjteményt, helyesebben szókeveréket állítottak össze, hogy készítményük nem tekinthető egyébnek amolyan gyári munkánál, amelyen nincs meg az illető nyelvek szellemének nemes zománca, s amelynek komoly tudományos körökben, tudós nyelvészek előtt igazi értéke nem lehet.”

Koleszár már 1917-ben is azért kárhoztatja az eszperantót (is), mert az véleménye szerint túlságosan eltávolodott az általa minden kultúra letéteményesének tekintett latintól – s ettől a nézetétől a szerző 1929-ben sem tágít. Hasonló vádakat fogalmaz meg az idóval kapcsolatban: Koleszár szerint utóbbi nyelv is túlságosan távol áll a latintól, a már-már végletekig menő egyszerűsítést létesítve előnyben. Nem kevés kritikával így ír:

„Ha már ennyire túlzásba vitték az egyszerűsítést, a legegyszerűbb lett volna ilyesféle (hangutánzó) szavakat gyártani: Papa, pupu, pipi, bubu bibi. Papa, a csirke csipog, az ökör iszik. Mama, koko kuku, cici maumau. Mama, a kakas kukorékol, a cica nyávog.”

Cici maumau
Cici maumau
(Forrás: Valerius Geng / Wikimedia Commons / CC BY-SA 3.0)

A továbbiakban így ír az eszperantóról és az idóról:

„Évtizedeken át tartó szívós, kitartó agitációval, nagy reklámmal sikerült ugyan kekik valamelyes tábort összetoborozni, bár a nagy erőkifejtéshez képest az eredmény nem mondható nagynak. De épen azért, mivel a reklám eszközeivel iparkodunk készítményünknek híveket szerezni, – Budapesten 1918-ban még az egyetem folyósóinak és a villamoskocsiknak ablakain is láttam esperanto és ido propaganda-cédulákat, - óva intem tőlük különösen a latin és a román nyelvek művelőit és barátait, akik az ősi, tiszteletreméltó latin nyelvet még valamire becsülik; akadályozzák meg az esperanto és az ido terjedését; mert ezek a latin és román nyelveket eredeti mivoltukból teljesen kiforgatva egészen eltorzították.

Az esperanto és az ido művelőihez pedig azzal a szeretetteljes kéréssel fordulok, hagyjanak fel hiú ábrándjukkal! Mert ha ily nagy erőlködés és reklám dacára sem tudtak e mesterséges nyelvek oly széles rétegekben, főképp tudományos körökben elterjedni, amint hívei remélték, ez ékesen szóló bizonyítéka annak, hogy e nyelvek nem életképesek.”

A továbbiakban megállapítja, hogy mind az eszperantó, mind az ido, de ugyanígy bármely élő nemzeti nyelv is alkalmatlan a nemzetközi közvetítő nyelv szerepére: egyedül a latinban véli felismerni annak lehetőségét, hogy ilyen szerep jusson neki, ám azzal a fenntartással, hogy a nyelvet jócskán egyszerűbbé kell tenni. Koleszárnak nem sokáig kellett várnia arra, hogy az ido eltűnjön Magyarországról: a harmincas évek második felével jelentősen alábbhagy mindennemű idista tevékenység az országban, a második világháborút követő évtizedekben pedig az utolsó idista mohikánok is örökre elhallgatnak hazánkban. Úgy tűnik azonban, az eszperantót nem sikerült túlélnie a Koleszár-féle újlatinnak, pedig a szerző mindent elkövetett – az 1929-es újlatin nyelv részleteivel és a szerző különösen érdekes oktatáspolitikai elképzeléseivel azonban terjedelmi korlátok miatt csupán a folytatásban ismerkedünk majd meg.

Források:

Koleszár Andor: Előszó az új nemzetközi világnyelvnek tervezett újlatin (neolatin) nyelvhez az esperanto kritikájával. A szerző kiadása. Budapest, 1917

Koleszár Andor: Az újlatin nemzetközi közvetítő segédnyelv rövid nyelvtana. Sátoraljaújhely, 1929

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 Sultanus Constantinus 2017. március 1. 08:16

@aphelion: Számítottam rá, hogy ezt valaki szóvá teszi, persze tök jogosan. :) Természetesen csak a "beszélt" (írott) mesterséges nyelvekre értettem.

2 aphelion 2017. február 28. 15:24

@Sultanus Constantinus: Kicsit túl általánosra sikerült szerintem a megfogalmazás, pl a HTML is mesterséges nyelv, és azért az elég sok embernek feltűnne ha hirtelen megszűnne létezni ;) De amúgy abban egyetértek hogy konkrétan az ilyen világmegváltó célzatú nemzetközi segédnyelvek a világmegváltáshoz való hozzájárulás eddigi és lehetséges jövőbeli mértéke szempontjából nem igazán bizonyulnak jelentős tényezőnek. Ettől függetlenül az elterjedtebbek meg a szokatlanabb nyelvtani megoldásokat alkalmazók a nyelvészek számára érdekes kutatási anyagként szolgálhatnak, bár ez az újlatin ahogy nézem pont a szerzője által se nagyon beszélt, tizenkettő egy tucat jellegű klónnyelv iskolapéldája...

1 Sultanus Constantinus 2017. február 28. 09:43

Egyik mesterséges nyelvnek sincs semmi értelme (az eszperantónak sem), csak akkor ezt még nem látták be.

Mindenesetre érdekes, hogy a versben a nőnemű határozatlan névelőt rövidíti, amikor az újlatin nyelvekben éppen a hímnemű rövidül, mert az a jelöletlen (vagy mindkettő, de olyan nincs, hogy csak a nőnemű). Ezek szerint vagy nem ismerte az újlatin nyelveket, vagy valami nagyon egyedit akart alkotni (utóbbi esetben sikerült).

Információ
X