nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • szigetva: @mederi: Csak ez lehetetlen, ha valaki a tényeknek nincs birokában.
    2023. 02. 01, 11:49  Urál‒Altaj
  • mederi: @szigetva: Külön külön a tudományágak gondolom kevésbé hatékonyak, mint ha összeegyeztetve...
    2023. 02. 01, 11:42  Urál‒Altaj
  • szigetva: @mederi: A Pángea 175 mó éve bomlott fel. De tök mindegy, nem hogy 60 mó évre nem látunk v...
    2023. 01. 31, 09:33  Urál‒Altaj
  • mederi: @szigetva: 47 Megjegyzés: "..képtelenség, hogy 200 millió évvel ezelőtti nyelvről beszélsz...
    2023. 01. 31, 08:52  Urál‒Altaj
  • mederi: @szigetva: Az az érdekes, hogy a mai Olaszország déli részén találhatók un. "óriások sírja...
    2023. 01. 30, 12:50  Urál‒Altaj
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Sorozatmustra 4.
Az arcpirító orvos arcai

Dr. House, a zseniális gondolkodású modortalan orvos mindenkivel normasértően viselkedik, ám minél közelebbi ismerőssel beszél, annál udvariatlanabb. Vajon egyedi ez a magatartás, vagy a hétköznapokban is megfigyelhető hasonló? Cikkünkben annak járunk utána, hogy mely tényezők határozzák meg, mennyire vagyunk udvariasak vagy udvariatlanok egy adott szituációban.

Schirm Anita | 2015. november 27.
|  

Cikksorozatunk előző részében bemutattuk, hogy Dr. House szinte sosem tartja be a hétköznapi társalgásokban elvárt udvariassági szabályokat, s állandóan rombolja a beszélgetőpartnerei arculatát. Arcpirító arcossága azonban már a védjegyévé vált, így mind a munkatársai, mind pedig a filmsorozat nézői modortalanságot várnak el tőle. Ezt rendre meg is kapják. Megfigyelhető azonban, hogy House a legközelebbi ismerőseivel, azaz az aktuális orvoscsapatának a tagjaival, a barátjával, Wilsonnal és a főnökével, Cuddyval viselkedik a legudvariatlanabbul.

Nézzünk ezekre egy-egy példát! Wilsont a 2. évad 5. részében a „Te mocsok!” felkiáltással fogadja, amikor a tudomására jut, hogy az House szüleivel közös vacsorát akar neki szervezni. A beosztottját, Foremant pedig a következő színlelt dialógussal sértegeti a 3. évad 8. epizódjában:

Még mindig a nővérrel jár? Nem hiszem, nem magának való! Magának valaki tárgyilagosabb, számítóbb, törtetőbb kell, mint maga, csak szoknyában.

Míg Cuddyt az 5. évad 15. részében a „Hé, épp magáról beszéltem, mármint szóba került a kurva és a képmutatás” szöveggel köszönti. Közeli ismerőseivel való udvariatlan viselkedését jól példázza a 2. évad 3. részéből származó alábbi részlet is. A Cuddynál dolgozó fiatal ezermester leesett a tetőről és megsérült. Cuddy felelősnek érzi magát a történtekért, mivel tudta, hogy a férfi nem érzi jól magát, mégis megkérte, hogy fejezze be a tető javítását. A kórházban a diagnózis felállítására House-t kérik fel.

House: Trauma aktiválhatja az alvadási faktorokat, nem csak a kezét veszítheti el.

Cuddy: Kösz szépen, a srác már jó ideje dolgozik nekem és

House: Most tegyek úgy, mintha érdekelne?

House: Nyaki MR-t, nézzünk utána a DIC-nek és kapjon heparin infúziót!

Cameron: Ki?

House: Érdekli a neve? Rajta van a kórlapján, vagy kérdezze Anyut, ő a legjobb cimborája, együtt voltak kiscserkészek.

Cuddy: Kezdem a vérvizsgálatokkal.

House: Már nem igazi orvos 10 éve, csak mindent összekavarna.

Foreman: Megcsinálom.

Cuddy: Önnek rendelnie kell, és még értek a betegekhez.

House: Szerezzen vért, jó sok vért. Ők jobbak, már tusoltak.

Az idézett példában House félbeszakítja Cuddy magyarázkodását, s érdektelenséget mutat. Ám később, Cameron kérdésére reagálva, épp a Cuddytól megtudott információt használja föl és ferdíti el. Udvariatlan módon a főnökét Anyunak titulálja, majd azt sugallja, hogy a beteg és Cuddy igen közeli ismerősök. House a csípős megjegyzését („ő a legjobb cimborája, együtt voltak kiscserkészek”) valójában nem is Cameronnak szánja, hanem Cuddynak, s a célja Cuddy bűntudatának a súlyosbítása. Megnyilatkozásával és annak implikatúrájával House erőteljesen rombolja Cuddy arculatát. Az arculatrombolást Cuddy úgy próbálja meg enyhíteni, hogy fölajánlja a segítségét a diagnózis fölállításában. House azonban ezt elhárítja, mégpedig úgy, hogy megkérdőjelezi főnöke szaktudását, s megnyilatkozásával annak ad hangot, hogy az egyik legegyszerűbb orvosi vizsgálati eljárás elvégzésére is képtelennek tartja a nőt. House véleménye annyira sértő, hogy a helyzet enyhítésére Foreman is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Ám Cuddy nem hagyja magát, visszautasítja Foreman ajánlatát, s megcáfolva House korábbi állítását, próbálja visszanyerni elvesztett arculatát. Próbálkozása azonban sikertelen marad, mivel House a dialógus utolsó fordulójában tett szándékosan kétértelmű megjegyzéseivel újfent megalázza Cuddyt.

Ahogy ez a példa is mutatja, House az udvariatlan viselkedésével gyakran a tudását fitogtatja és a beosztottjai fölötti erőviszonyt fejezi ki. Szándékosan arculatfenyegető megnyilatkozásaival a hatalmi pozícióját kívánja megerősíteni. Az udvariatlanság hatalomlegitimáló ereje a hétköznapi dialógusokban is jelen van, ám nem csupán a beszélgető felek hatalmi viszonyai határozzák meg, hogy egy beszédaktus mennyire számít sértőnek egy adott szituációban.

Az orvos, aki udvariatlansággal van beoltva
Az orvos, aki udvariatlansággal van beoltva
(Forrás: WallpaperCave)

Képtelen képletes udvariatlanság

Brown és Levinson az udvariasság jelenségeit tanulmányozva azt találták, hogy az arculatfenyegetés mértékét három tényező határozza meg: a beszélő és a hallgató közti társadalmi távolság (az angol social distance kifejezésből D-vel rövidítve), a két fél közti hatalmi viszony (az angol power szó alapján P-vel jelölve), valamint az, hogy a megnyilatkozás mennyire tolakodó az adott kultúrában (az angol ranking of imposition kifejezésből R-rel rövidítve). E három tényező segítségével a beszélőt (B) és a hallgatót (H) is figyelembe véve a szerzőpáros szerint az alábbi képlet alapján számítható ki az arculatfenyegető aktusok súlyossága:

Wx= D (B, H) + P (H, B) + Rx.

A Wx-hez értéket rendelő függvény tehát egyszerűen összegzi a három társadalmi paramétert. A képletbeli összeadás jelet azonban nem szigorúan vett matematikai műveletként kell itt érteni, hanem azt fejezi ki, hogy a hatások összeadódnak. Vagyis minél nagyobb a beszélő és a hallgató közti társadalmi távolság, valamint minél nagyobb annak a hatalomnak a mértéke, amelyet a hallgató a beszélő fölött gyakorol, és minél tolakodóbb a megnyilatkozás az adott kultúrában, annál nagyobb az arculatfenyegetés mértéke. Brown és Levinson hangsúlyozták, hogy a hatalom, a távolság és a tolakodás rangsora nem tényleges szociológiai rangsort jelentenek, hanem a beszélgetésben résztvevők feltevéseit a rangsorról. Míg a hétköznapi szituációkban a beszélők – néhány inherensen arculatfenyegető aktus, például a vita kivételével – törekednek az arculatfenyegetés minimalizálására, addig House éppen ellenkezőleg cselekszik, ő maximalizálni igyekszik az arculatrombolást, így tartja fönn ugyanis a hatalmi pozícióját, s az udvariatlanság mint eszköz segíti őt céljai elérésében.

Barátság extrákkal

Brown és Levinson képlete alapján is látható, hogy más az arculatfenyegetés mértéke szimmetrikus viszonyban lévő beszélgető felek, azaz például barátok közt, és megint más mondjuk egy főnök–beosztott viszonyban. Kutatások (vö. Dynel 2015) azt mutatták, hogy a közeli kapcsolatokban, például a barátok és a hitvesek közt sokkal gyakoribb az udvariatlanság, mint az idegenekkel folytatott társalgásokban. A közeli ismerősökkel való informális interakciókra ugyanis nem vonatkoznak olyan erős megszorítások, mint a távoli ismerősökkel és az ismeretlenekkel történő formális beszélgetésekre. Ha barátok közt vagyunk, bátran elengedhetjük magunkat, nyíltabban kimondhatjuk a véleményünket, hiszen olyan viszonyban vagyunk a beszélgetőpartnereinkkel, hogy mindezeket megtehetjük.

Ugyanezt lehet megfigyelni a filmsorozatban is. House modortalanságához már annyira hozzászokott a közvetlen környezete, hogy meg sem ütköznek a viselkedésén, hanem természetesnek veszik a verbális agresszióját. A közeli ismerősei House reakcióira annak az intellektuális játékaként tekintenek, s ők maguk is belemennek a játékba, ahogy azt az 1. évad 3. részéből származó alábbi beszélgetésrészlet is illusztrálja.

House: Meg is halhatott volna!

Cuddy: Az, aki meghúzódott?

House: A tünetek minimum egy tucat komolyabbnál komolyabb betegségre illettek. Jogosan kértem konzultációt.

Cuddy: Nem fogja megúszni a rendelést!

House: Ugyan már! Van száz másik idióta orvosa, akik elérzékenyülnek, ha kiszednek egy matchboxot valaki orrából. Nincs szüksége rám.

Cuddy: Tényleg nincs, de önt az emberekkel való foglalkozás teszi jobb orvossá.

House: Mikor jelentkeztem én ilyesmire?

Cuddy: Mikor utaltam arra, hogy ez érdekel?

House: Az ambuláns ellátás valóban belém neveli a szánalom érzetét. Megvan az otthoni száma, ugye? Hátha szükségem lesz valamire hajnalban.

Cuddy: Nem fog összejönni. Tudja miért? Mert ez nagyon jó móka. Maga kitalál valamit, hogy szánalmassá tegyen, én meg magát teszem azzá. Ez egy játék, és én nyerek, mert előnnyel indulok. Maga már most is szánalmas.

A bejátszásban látható, hogy Cuddy imitálja House stílusát, kérdésre kérdéssel válaszol, s érdektelenséget színlel („Mikor utaltam arra, hogy érdekel?”). House-nak a hajnali telefonos zaklatásra vonatkozó fenyegetését pedig visszájára fordítja, s kinyilvánítja, hogy House arculatfenyegetéseire ő is hasonló módon udvariatlanul fog reagálni. Cuddy jól ismerve House viselkedését, szavait mindvégig a neki tulajdonított destruktív szándék fényében értelmezi, s ennek megfelelően a párbeszéd végszava („Maga már most is szánalmas”) is egy az egyben a House-tól megszokott sértegetés utánzása. Ahogy ez a példa is mutatja, House közeli ismerősei az orvos modortalanságát mindig valamilyen intencióval ruházzák fel.

Nem lenne azonban teljes kép, ha nem említenénk meg, hogy House a szakmai fölényét és a zsenialitását nem csupán az udvariatlan megnyilatkozásaival érzékelteti, hanem a képszerű metaforáival is folyamatosan kifejezésre juttatja. Mindig nála van a tudás almája, ám ennek metaforikus gyümölcseiről majd sorozatunk következő részében ejtünk szót.

Felhasznált irodalom

Brown, Penelope – Levinson, Stephen 2008: Univerzáliák a nyelvhasználatban: az udvariasság jelenségei, In: Síklaki István (szerk.): Szóbeli befolyásolás II. Nyelv és szituáció, Typotex, Budapest, 37–118.

Dynel, Marta 2015: Impoliteness in the service of verisimilitude in film interaction, In: Marta Dynel – Jan Chovanec (eds.): Participation in Public and Social Media Interactions, John Benjamins, Amsterdam / Philadelphia, 157–182.

Kádár, Dániel Z. – Michael Haugh 2013: Understanding Politeness, Cambridge University Press

Nemesi Attila László 2004: Udvariasság és racionalitás a nyelvhasználatban, In: Ivaskó Lívia (szerk.): A kommunikáció útjai, Gondolat Kiadó – MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, Budapest, 157–179.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X