nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nem rejtegetik a kampányfilmet
Tévedtünk: mégsem segít az állam az iwiwnek

Országos népegészségügyi kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról „Megnézheted magad!” címmel. Eközben kissé meglöki az iwiw kátyúba ragadt szekerét.

MTI / nyest.hu | 2011. február 23.
|  

Az MTI a következő hírt közölte:

Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a kampány kisfilmjét is, kiemelte: a tárca ebben az évben egyebek közt szembesíteni kívánja az embereket azzal, hogy az életmódjuknak következménye van.

Az államtitkár azt mondta: szeretnének legalább félmillió embert elérni az egy hónaposra tervezett kampánnyal, mely szavai szerint nem kerül a tárcának semmibe.

Szócska Miklós közölte azt is: az egészségügyi tárca egy átfogó szűrési kampányt is el kíván indítani még 2011-ben.

Mint hangsúlyozta, a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Hozzátette: a daganatos betegségek aránya harminc százalékkal csökkenthető lenne, ha odafigyelnének az életmódjukra az emberek.
Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta: azzal a mennyiségű sóval, cukorral és zsírral, amit megeszünk, sejteni lehet, hogy hatvanévesen hogyan fogunk kinézni. Ez a kampány segíthet abban, hogy odafigyeljünk arra, mit és hogyan eszünk - tette hozzá.

Mint mondta, a kampányfilm az iwiw-en látható.  Arra a kérdésre, hogy miért pont ott, az államtitkár azt válaszolta, hogy a látogatottsági adatok miatt esett a választás erre a közösségi portálra.

A sajtótájékoztatón részt vett Tóth Gabi is, mint a kampány reklámarca. Rajta kívül Gönczi Gábor és Gombos Edina szerepel még a kisfilmben.

Érdekes, hogy a Nemzeti Erőforrásminisztérium honnan veszi az internetes erőforrásokra vonatkozó adatokat, mindenesetre az általunk elért források szerint a Facebook már tavaly októberben, tehát csaknem fél éve utólérte az iwiwet.

Persze a Facebook működésével is vannak problémák, a magyar felhasználók nem véletlenül pártolnak el a valaha hatalmas piaci előnnyel rendelkező iwiwtől. A közösségi portált többször kritizálták megkésett fejlesztései miatt, többször előfordultak technikai problémák, és az üzemeltető Origo a felhasználókkal való kommunikáció terén is kihívásokkal küzködött.

Most az állam sokmilliós kampányt indít, melynek kisfilmjének megtekintéséhez az iwiwre kell belépni. Mi több, a megnezhetedmagad.hu cím egyenesen az iwiwre mutat! Mindeközben a kampánynak van Facebook-oldala is, de a kampányfilm ott nem látható. Nem sikerült nyomára bukkannunk a Youtube-on sem.

Mindenesetre érdekes fejlemény, hogy egy állami pénzen készült kampányfilmet nem minél szélesebb rétegekhez próbálnak eljuttatni, hanem arra használnak, hogy egy egyre népszerűtlenebb, magánkézben levő szolgáltatáshoz próbáljanak vele visszacsábítani vele embereket. Még jó, hogy az egészség nem üzlet. Mi lenne, ha az lenne?

FRISSÍTVE!

Megkeresett minket a kampányt szervező PLANB-MEDIA Kft., és felhívta rá figyelmünket, hogy a videó elérhető a Youtube-on keresztül. Korábban valószínűleg azért nem találtuk meg, mert a címe MEGNEZHETEDMAGAD, és nem Megnézheted magad.

Ezzel természetesen a korábban leírtak érvényüket vesztették. Cikkünk frissítlése alatt a videó a Facebookra is felkerült. Az azonban továbbra is tény, hogy ez a videó sem a kampány saját weboldalára, hanem közvetlenül az iwiwre irányítja az érdeklődőket.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X