Muki becenevű olvasónk kérdése nagyon sokakat érdekelhet az országban. Mindjárt kiderül, miért:

Egy vita eldöntését kérem Önöktől. A „gurul” szó tudomásom szerint történést kifejező ige. Besorolható-e a cselekvést kifejező igék közé is? Ha igen, miért?

Nem tudom, hogy Muki tudta-e, amikor feltette ezt az ártatlannak tűnő kérdést, mindenesetre elárulom, hogy a 4. osztályos központi anyanyelvi felvételi vizsgában a 4. feladat megoldásához többek közt erre a kérdésre kellett válaszolniuk a tanulóknak. Rengetegen vesztettek pontot azon, hogy nem az elvárt választ adták.

Az illető feladat így szólt:

„Írd a szavak előtti betűket a megfelelő halmazokba! Egy betűt több helyre is írhatsz!
A) gurul B) iskola C) Pipacs utca D) vár E) olvas F) süllyed G) körte

a)	b)	c)	d)
történés	köznév	cselekvés	tulajdonnév

Hagyjuk most azt a kérdést, hogy mit jelent az instrukcióban az Egy betűt több helyre is írhatsz mondat. Egyesek úgy értelmezték, hogy ha az illető szó több osztályba is tartozhat, akkor nem kell mindegyikbe beírni (hiszen az írhat ige megengedést, nem pedig kötelezettséget fejez ki). Ezen is lehetett pontokat veszíteni. Muki kérdése azonban arra vonatkozik, hogy a gurul ige „A” jelét csak az „a”-val jelölt „történések” közé lehet-e beírni, vagy a „c”-vel jelölt „cselekvések” közé is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyelvészetben a „történést” és a „cselekvést” jelentő igék elkülönítése nagyon vitatott, és nincs egyértelmű próbája, ismérve. A szaknyelvben leggyakrabban úgy ragadják meg a különbséget, hogy a „történést” jelentő igék alanyának szerepét témának nevezik (az a személy vagy tárgy, amelyik külső okból állapot- vagy helyváltoztatáson megy át), míg a „cselekvést” jelentők alanyának szerepét ágensnek (aktív, tudatos cselekvő). Erről a megkülönböztetésről ebben a rovatban is többször írtam már, például a személytelen kifejezésmódokkal, a magyar melléknévi igenevekkel és a szenvedő szerkezetekkel kapcsolatban. Remélem, minden alkalommal világossá tettem, hogy a megkülönböztetés nyelvi jellegű. Ez azt jelenti, hogy a valóságban igen nehéz megállapítani, hogy mennyire tudatos tevékenységről beszélhetünk (például egy mosoly esetében, vagy például állatok cselekvéseire vonatkozóan), és ettől teljesen független az, hogy nyelvileg hogyan ábrázolunk egy eseményt. Az pedig nyelvenként változik, hogy valamilyen nyelvi eszköz használatával teszünk-e ilyen megkülönböztetést, és ha igen, akkor milyen igék mellett szokás témaként, és milyenek mellett ágensként ábrázolt szereplőt használni.

A gurul ige gyakori használatainak az esetében legtöbbször persze el tudjuk dönteni, hogy az alanya téma, vagy ágens szerepű-e. A labda, ami kitűnően gurul, nem képes önálló, tudatos döntésekre, tehát ha a labda névszói szerkezettel fejezzük ki a gurul ige alanyát, az feltehetően nem ágens szerepű. Azért írom, hogy feltehetően, mert még ez alól is lehet kivétel, hiszen minden további nélkül elképzelhető, hogy egy mesében, rajzfilmben, vagyis fiktív környezetben a labdát megszemélyesítik, emberi vagy állati tulajdonságokkal ruházzák fel. Az ilyen képzeletbeli labda akár tudatosan is dönthet úgy, hogy elgurul. De még fiktív beszédhelyzet sem szükséges ahhoz, hogy tudatos gurulásról beszéljünk, hiszen mindenki játszott már olyat, hogy egy füves domboldalon szándékosan legurult.

Naná, hogy szándékosan...
(Forrás: Wikimedia Commons / Arfwoof / CC BY 3.0)

Mint említettem, a téma és az ágens megkülönböztetése nyelvi jellegű. Csakhogy a magyar éppen azok közé a nyelvek közé tartozik, amelyik a téma szerepű és az ágens szerepű alanyokat intranzitív (tárgyatlan) igék mellett nyelvileg egyformán kezeli: alanyként. Tehát a leesik alanya (amelynek téma a szerepe) és a leugrik alanya (amelynek ágens a szerepe) egyformán, alanyesettel van kifejezve a magyarban. (Tranzitív (tárgyas) igék esetében az alany csak ágens lehet, a témát a tárgy jelöli.) Ez a helyzet a gurul ige esetében is: ez is tárgyatlan ige, tehát az alanyán „nem látszik”, hogy téma, vagy ágens szerepű-e. Sőt, megkockáztatom, hogy a megkülönböztetésnek ebben az esetben nincs is értelme, mivel nyelvi különbségről van szó, és a magyarban nincs nyelvi eszköz, ami tükrözné a különbséget.

A magyarban egyébként más szerkezetek esetében sem különülnek el nagyon élesen a témák az ágensektől. Például a már említett a magyar melléknévi igeneves szerkezetekben a hagyományosan „múlt idejűnek” nevezett igenevek után az alaptag inkább téma szokott lenni, mint ágens. Tehát természetesebb az, hogy a fáról leesett alma, mint a vonatról leugrott szökevény. De a különbség nem nagyon éles, és nem is hiszem, hogy a negyedikes tanulóktól elvárható mindennek a végiggondolása. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy nem az követ el hibát, aki a gurul igét a „cselekvést” jelentő igék közé is besorolja, hanem az, aki ilyen feladatot fogalmaz meg, különösen negyedikesek számára, és különösen nem kifejtős, hanem kényszerválasztásos formában. Meg persze az, aki eltűri a teljesen szakszerűtlen nyelvi nevelési tananyagot.