1859 és 1863 között Robert Bunsen és Gustav Kircchoff találmányával, a színképelemzés (spektroszkópia) módszerével még négy olyan elemet fedeztek föl, amelyeket a spektrumukban látható jellegzetes színcsíkjaiknak megfelelően neveztek el.

Spirituszláng spektrummal
(Forrás: Wikimedia commons)

Cézium         Cs

A 1860 tavaszán Robert Wilhelm Bunsen (az ő nevét őrzi szeretett középiskolai emlékünk, a Bunsen-égő…) és Gustav Robert Kirchhoff (ő is tanulmányaink felejthetetlen szellemi ereklyéje, az elektromosságtanból mosolyognak ránk a Kirchhoff-törvények) együtt vizsgálták a németországi Dürkheim híres ásványvizét, mégpedig lángban hevítve, és a felvillanó fényt egy spektroszkóppal fölbontva. A módszerrel egy-egy csepp oldat „égésekor” értékelhetővé vált a lángocska színösszetétele. A spektroszkópos vonalak között ott voltak az általuk már jól ismert elemek jellegzetes vonalai (például a káliumé, a nátriumé stb.), azonban észrevettek két kék színű, még sosem látott, ragyogó fényes csíkocskát. Rögtön arra következtettek, hogy a csíkok eredete egy addig nem ismert, új elemből származó emissziós (kisugárzásos) spektrumvonal. A latin caesus (jelentése ’égkék, égszínkék’; más források szerint ’szürkéskék’) szó felhasználásával a még csak a fénye alapján ismert elemet céziumnak nevezték el. Egyébként a cézium volt az első elem, amelyet ezzel a módszerrel találtak meg; ma mintegy hetven elemi anyagot vagyunk képesek ezzel a vizsgálattal azonosítani (és persze a különböző spektrumelemzési technikák óriási fejlődésének köszönhetően vegyületek százezreit).

Rubídium       Rb

A rubídium fölfedezése is Kirchhoff és Bunsen nevéhez fűződik. A heidelbergi egyetemen tanulmányoztak egy Szászországból hozott ásványt, a lepidolitot. 1861-ben vették észre, hogy új, addig még nem ismert, sötétvörös színképvonalak találhatóak a minta spektrumában. Bunsen meg is próbálta elkülöníteni az elemet, de egyszerűen nem volt képes 18%-osnál tisztább anyagot előállítani. A fém szeparálását végül a magyar származású Hevesy György oldotta meg (ő több más elem előállításában is nagyon nagy érdemeket szerzett). Az elem nevét a latin rubidus, illetve rubidius, azaz ’mélyvörös’ szóból formálták meg Bunsenék. Ezzel természetesen a feltűnő színű emissziós vonalakra utaltak. Külön érdekes, hogy a már említett, értékes és gyönyörű rubin is a színéről kapta a nevét, ám mint látjuk, ezen kívül semmi köze a rubídiumhoz, hiszen az egy alumínium-oxid-féleség.

A magyar Hevesy Györgyről külön szólni kell. Az újabban megismert elemek neveinek, vegyjeleinek tárgyalásakor (1996-ban, tehát kevesebb mint 15 éve) a kémikusok között nagyon komolyan fölvetődött, hogy az egyik elem Hevesy családneve alapján kapjon nevezetet. Ez valóban nagyon racionális gondolat volt, mivel Hevesy egyértelműen rászolgált erre a dicsőségre: 1943-ban elnyerte a kémiai Nobel-díjat a radioaktív nyomjelzéses vizsgálat kidolgozásáért, ugyanakkor a freiburgi egyetemen tanított, így a nyugati világ tudósai is a magukénak tekinthették. Ennek az a jelentősége, hogy az óriás gazdasági-tudományos hatalmak közötti polémiák feszültségei között igazi kompromisszumos választásnak tűnt egy ilyen megoldás. Sajnos azonban a további kemény viták során végül más (tegyük hozzá: szintén nem méltatlan tudóst érintő) döntés született. Így szívfájdalmunkra, ha nem is sokon múlott, nincs a periódusos táblázatban „hevesyum”… (Egyébként Bischitz György néven született, s a Hevesy nevet akkor vette föl a család, amikor 1904-ben nemesi rangot kapott: valószínűleg a „bischitzium” név ötlete még reménytelenebbé tette volna Hevesy „elemmé válását”.) Csupán azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy 2009 óta a Hold északi régiójában már van egy Hevesy-kráter.

Hogy lesz ebből rózsaszín?
(Forrás: Wikimedia commons)

Tallium         Tl

Nem sokkal Bunsen és Kirchhoff rubídiumfelfedezésének nyilvánosságra hozatala (1861) után a lángspektroszkópia általánosan elfogadott módszerévé vált a vegyipari anyagok összetétel-vizsgálatának. Sir William Crookes és Claude-Auguste Lamy gyakorlatilag egy időben, egymástól teljesen függetlenül találtak rá ipari maradványiszap vizsgálatakor arra a gyönyörű zöld színképvonalra, amely egy új elem jelenlétét bizonyította. Ez a zöld csík Crookesot a tavaszi friss növényzöldre emlékeztette, s ezért az új fémet talliumnak nevezte el. Érthető volt a választása: a görög θαλλος, [thallosz] azt jelenti, hogy ’zöld hajtás, vessző’ (s maga a tallein körülbelül: ’zöldellik’). Lamy nagy sikerrel különítette el az elemet, és a két tudós között egy kis vita is kialakult a felfedezői elsőbbség ügyében. Ám Lamy igazi úriember volt: ahogy rájött, hogy ugyan szeparálni csak nehézkesen tudta Crookes az új fémet, de viszont mégis valóban ő látta előbb a színképben, és akkor már nevet is adott az elemnek, teljes mellszélességgel igyekezett a dicsőséget megosztani kollégájával.

Indium          In

Két német vegyész, Ferdinand Reich és Hieronymous Theodor Richter 1863-ban a szászországi freiberg környéki bányák érceit vizsgálták. Ahogy előbb már volt róla szó, tudjuk, hogy a régióban föllelhető ércek tartalmaznak talliumot és rubídiumot is. Reichék kifejezetten a tallium zöld emissziós vonalait keresték, spektroszkópiai módszerekkel. A látványos zöld vonalak jelen is voltak a vizsgát anyagokban, de ők egy még újabb, ibolyakék vonalat is megláttak az egyik minta spektrumában. Mivel ilyen nyomot hagyó elemet még nem ismertek, a gyönyörű kék fénykibocsátásból arra a következtetésre jutottak, hogy egy új elem van az ásványi anyagban. Az elemet indigókék színre utalva indiumnak nevezték el. A spektrum elemzésének munkáját Richter tovább folytatta, miközben az újólag meglelt fém előállításán is dolgozott. Erőfeszítéseit siker koronázta: 1864-ben már megvolt a szürke, lágy, késsel vágható fém.

Richter tevékenysége minden tiszteletet megérdemel. Ő „csupán” hűséges és odaadó segédje volt az ismert tudós Reichnek, aki egyedül a legnagyszerűbb spektroszkóppal sem fedezhette volna föl soha az indiumot: ugyan meglepő, de tény, hogy Reich teljesen színvak volt!

Az indigó festékanyaga (a korábbi indico) a latin indicum szóból származik, amely ’indiai anyag, festék’ jelentésű (tehát végül ezen elem neve is egy földrajzi névig megy vissza). Itt érdemes megjegyeznünk, hogy az ősi szanszkrit nila szó a jelentése ’sötétkék’, és az arabon keresztül ez a szó vándorolt Európába al-nil, illetve annil formában: ebből alakult ki a mai kémiai vegyületnév, az anilin.