nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Adatújságírás 2.
A tömegek bölcsessége vagy a tömegek ökörsége?

Az adatújságírás forradalmához bárki csatlakozhat. De ez előny vagy hátrány? Egész tömegek dolgoznak ingyen, ha kellően szórakoztató feladatokat adnak nekik, de még hatékonyabb lehet, ha a bosszúvágyukra apellálnak. Ön mennyire utálja a parlamenti képviselőjét?

Takács Boglárka | 2013. július 30.
|  

Az adatújságírás témakörét körbejáró sorozatunk első részében néhány példát mutattunk arra, mekkora politikai botrányokat képes kiváltani egy rafináltan elemzett adatbázis. De feltétlenül muszáj újságírónak vagy programozónak lennünk ahhoz, hogy mi is részt vehessünk efféle leleplezésekben?

Turkáljunk politikusok zsebében!
Turkáljunk politikusok zsebében!
(Forrás: Wikimedia Commons / SummerWithMorons / GNU-FDL 1.2)

Ingyen és bérmentve

Előző cikkünkből kiderült, hogyan került brit újságírók kezébe rengeteg információ arról, hogy a parlamenti képviselők milyen személyes költségeket próbálnak elszámoltatni állami pénzen. A zongorahangolástól a pornófilmkölcsönzésig igen széles volt a skála, de ahhoz, hogy az újságírók kinyerjék a legzaftosabb ügyeket a kiszivárgott adatokból, több millió iratot kellett végignézniük.

A botrányt eredetileg a The Daily Telegraph napilap robbantotta ki. A Telegraph hagyományos riválisa, a The Guardian ez alkalommal kicsit lemaradt a hírversenyben. Mivel tudott előállni a The Guardian, hogy megelőzze a nagy vetélytársat?

A The Guardian szerkesztősége Londonban
A The Guardian szerkesztősége Londonban
(Forrás: Wikimedia Commons / Bryantbob / CC BY-SA 3.0)

A The Guardian munkatársainak nagy ötlete az volt, hogy az olvasókat is bevonták az elemzésbe. Bárki regisztrálhatott, majd kedvére böngészhette a képviselők kiszivárgott számláit és hivatali levelezését. Több mint húszezren vállalkoztak erre a feladatra, és a lelkes jelentkezők összesen több mint hétszázezer dokumentumot néztek végig.

Mindehhez természetesen arra is szükség volt, hogy létezzen egy felhasználói felület, ahol regisztrálni lehet, le lehet tölteni a dokumentumokat, be lehet jelölni a zaftos részeket és így tovább. De ne gondoljuk, hogy ezt hatalmas munka volt összerakni: a napilapnál egyetlen programozó készítette el a rendszert egy hét alatt, főállásban, emellett pedig tizenöten segítettek be neki kisebb-nagyobb részfeladatokban.

A parlamenti turkálda hatalmas sikert aratott: az indulástól számított első nyolcvan órában már százhetvenezer dokumentumot tanulmányoztak és értékeltek a felhasználók. Ráadásul mindez szinte semmibe sem került a The Guardiannek, hiszen az emberek teljesen önkéntesen végezték el ezt a munkát, pusztán azért, mert érdekelte őket. Míg a The Daily Telegraph saját munkatársait fogta be a feladat elvégzésére, a The Guardian az olvasóközönségét is be tudta vonni.

Emberek egy londoni parkban. Akárki részt vehetett
Emberek egy londoni parkban. Akárki részt vehetett
(Forrás: Wikimedia Commons / Paul Holloway / CC BY-SA 2.0)

Tömeghatás

Angolul crowdsourcingnak nevezik azt a módszert, amikor emberek nagy tömegei apró részfeladatokat végeznek el egy nagy projektben, rendszerint az internet segítségével. (Bevett magyar szó még nincsen erre a tevékenységre.) A crowdsourcing igen jól kombinálható az adatújságírással, hiszen mindkettőnek az a lényege, hogy nagy adathalmazokkal kell valamit kezdeni. Sok olyan információ létezik, amit számítógéppel nem lehet egyszerűen feldolgozni, de egy ember pár perc alatt értékelni tudja.

Mint láthattuk, azt a The Guardian még a Telegraph-kiszivárogtatások előtt elemezni tudta, hogy a képviselők útiköltsége hogyan függ össze azzal, mennyire van messze a körzetük a fővárostól. Az útiköltségek eleve megvoltak személyenként összesítve, az pedig egy térkép segítségével könnyen megállapítható volt, melyik körzet milyen távolságra van Londontól. De ahhoz már az olvasókra volt szükség, hogy minden egyes számlát áttekintsenek, melyik gyanús – a „gyanússág” nem annyira könnyen megfogható fogalom, mint az, hogy Hastings ötvennégy és fél mérföldre van Londontól.

Hastings egyik nevezetessége a jelmezes majális
Hastings egyik nevezetessége a jelmezes majális
(Forrás: Wikimedia Commons / Nigel Chadwick / CC BY-SA 2.0)

Unaloműző munka?

A crowdsourcing-feladatok megalkotásakor kulcsfontosságú, hogy a látogatók ne munkaként, hanem érdekes időtöltésként fogják fel a projektben való részvételt. Fizetést így se, úgy se kapnak érte, és ha nem tetszik nekik, igen hamar abbahagyják. Ezen túl is jellemző a crowdsourcingra, hogy a kezdeti érdeklődés mindig sokkal nagyobb, mint amire később lehet számítani. Az emberek kipróbálják a rendszert, elszórakoznak vele egy darabig, aztán továbbállnak.

A The Guardian többféle trükköt is bevetett, hogy fenntartsa az érdeklődést. A feladat maga egyszerű és játékos volt. Minden irat elolvasása után négyféle gombot lehetett lenyomni: „Nem érdekes”, „érdekes” (de nem feltétlenül gyanús), „érdekes, de már ismert”, illetve a kimondottan gyanús iratoknak fenntartott „ennek járjatok utána!” A címlapon állandóan frissülő csík mutatta, mennyi dokumentum van még hátra. Az olvasók ezen felül versenyezhettek egymással, ki tud több dokumentumot átnézni.

A legjobban azonban az dobta meg a látogatottságot, amikor kikerültek az oldalra a képviselők széles mosolyú sajtófotói. Mennyire lopnak ezek a nyájas arcú emberek? Mennyire van okunk utálni őket? Mindenki tudni szerette volna a választ.

A magyar kormány 1921-ben. Önt kinek a pénzügyei érdeklik?
A magyar kormány 1921-ben. Önt kinek a pénzügyei érdeklik?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Sikerek és kudarcok

Azt már előző cikkünkben is láthattuk, hogy a Telegraph leleplezései minisztereket kényszerítettek lemondásra. Mi újjal tudott ezek után előállni a The Guardian? Tényleg érdemben részt tudtak venni a weboldal látogatói az újságírói munkában?

A lap olvasói számos röhejes és véresen komoly információt találtak az adathalmazban. Az egyik képviselő robotporszívót vásárolt állampénzen, egy másik pedig két tölgyfa vécéülőkét. Ezek azonban eltörpülnek amellett, hogy volt, aki többek között vidéki kúriája harangtornyát (!) újíttatta fel rengeteg pénzért, más pedig csak élelmiszerre állítása szerint majd másfél millió forintnyi angol fontot költött. A Telegraph a legnagyobb leleplezéseket javarészt már elsütötte, de a The Guardian sikeresen meg tudta lovagolni az olvasói érdeklődés hullámát, és újabb politikusokat hozott kínos helyzetbe.

Robotporszívó és cica. Drága házikedvencek
Robotporszívó és cica. Drága házikedvencek
(Forrás: Wikimedia Commons / Dwight Sipler / CC BY 2.0)

Ne gondoljuk azonban, hogy minden tökéletesen alakult. A crowdsourcing nagy problémája, hogy az adatfeldolgozás épp olyan minőségű lesz, mint amilyenre mindenféle, a weblapunkra odatévedő embertől számíthatunk. Ezért is fontos, hogy egyszerű legyen a feladat, és még így is mindenképpen muszáj leellenőrizni az információkat! A The Guardian is megjárta – egy meglehetősen olvashatatlan kézírású számla alapján megvádoltak egy képviselőt azzal, hogy szoláriumra költötte az állam pénzét (tanning), pedig valójában szakmai továbbképzésen vett részt (training). A képviselő weblapján magunk is láthatjuk, hogy emberünk kimondottan sápadt bőrű...

Sorozatunkban legközelebb szó esik majd az adatújságírás más korlátairól is, sőt párhuzamosan futó módszertani cikksorozatunkban szintén kitérünk a kérdésre!

További olvasnivaló, felhasznált irodalom (angolul)

MPs' expenses – what you've discovered
Four crowdsourcing lessons from the Guardian’s (spectacular) expenses-scandal experiment

Guardian: “MP paler than we might have led you to believe”

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X