nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A nyelvhasználat és az eszközkészítés egyszerre evolválódott

Mindig is sejtették, de bizonyítékot csak most sikerült találni arra, hogy a nyelv- és az eszközhasználat egyszerre jelent meg.

nyest.hu | 2013. szeptember 10.
|  

A liverpooli egyetem kutatói azt találták, hogy a nyelvhasználat és a komplex eszközök készítése ugyanolyan agyi aktivitást mutat. Ezzel bizonyították azt a hipotézist, hogy ez a két képesség egyszerre elvolválódott – számolt be az eredményekről a Science Daily tudományos hírportál. 

A vizsgálatban tíz profi kőszerszámkészítő vett részt, akiknek kőeszközöket kellett készíteniük és ki kellett tölteniük egy nyelvi tesztet. A kísérleti alanyok agyi véráramát mérték az eszközkészítési és a nyelvi feladatok közben úgynevezett funkcionális TCD-vel (Transcranialis Doppler Ultrahang). Ezt a képalkotó eljárást használják többek között az agykárosodást szenvedett betegek nyelvi képességeinek feltérképezéséhez, illetve műtétek előtt.

A vizsgálatokból az derült ki, hogy a képek a két feladat elvégzése közben hasonlóak, ami azt jelenti, hogy a két feladat elvégzése közben ugyanazok az agyterületek aktívak. Ez megerősíti azt a feltevést, hogy a nyelvhasználat és az eszközkészítés képessége az emberi faj evolúciójában ugyanakkor történt.

A nyelvhasználat és az eszközkészítés egyszerre evolválódott
Forrás: flintknappers.com

Az eszköz- és a nyelvhasználat koevolúciójának ötlete magától Darwintól származik. Ő volt az első, aki feltételezte, hogy a két viselkedés egyszerre jelenhetett meg, ugyanis mindkettőhöz komplex tervezés és a mozgások magas szintű koordinációja szükséges. Mindmáig azonban kevés dolog támasztotta alá ezt a feltevést.

Forrás

Language and Tool-Making Skills Evolved at the Same Time

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X