nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A médiatanács nem ellenőrizheti az írott sajtó kiegyensúlyozottságát

A kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás követelménye kizárólag a televíziók és a rádiók hír- és közéleti műsoraira vonatkozik, ezért azt a médiatanács egyetlen sajtótermék esetében sem vizsgálhatja sem most, sem a jövőben - közölte a médiatanács szóvivői irodája pénteken az MTI-vel a szocialisták sajtótájékoztatójára reagálva.

MTI | 2011. március 5.
|  

A közleményben rögzítették, hogy Molnár Zsolt, országgyűlési képviselő a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalához panaszt terjesztett elő, melyre a hivatal a törvényben rögzített határidőn belül válaszol.

A panasszal kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a kiegyensúlyozott, pártatlan és objektív tájékoztatás követelménye csak a televíziók és a rádiók által megjelentetett tartalmakra, azon belül is szűk körben, a hír- és tájékoztató műsorokra vonatkozik, az írott sajtóra viszont nem.

Fontosnak tartották még kiemelni, hogy a médiatanács az új törvény alapján csak július 1-jétől vizsgálhat majd írott sajtótermékekben megjelent tartalmakat, és csak olyan fontos alapjogokra vonatkozóan, mint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a gyűlöletkeltés tilalma vagy a kiskorúak védelme.

A médiatanács a törvény írott sajtóra vonatkozó szakaszainak életbelépése után sem ellenőrizheti majd a sajtótermékek tartalmát a kiegyensúlyozottság szempontjából - emelték ki a közleményben.

„A médiatanács továbbra is elkötelezett a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapértékei mellett, és a hatáskörébe tartozó ügyekben mindent megtesz azok érvényre juttatásáért" – zárul a reagálás.

Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi szervezetének ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azonnali vizsgálat elrendelésére kérte fel a médiahatóság elnökét a fővárosi önkormányzati lapok ügyében. Molnár Zsolt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épülete előtt azt mondta, hogy a Fidesz a kerületi önkormányzati lapokat „propagandaújságokká zülleszti" vagy meg is szünteti.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 tarto 2011. március 5. 13:06

Az önkormányzatok által - közpénzből - üzemeltetett sajtó az éppen uralkodó párt iránt zsigerből elkötelezett volt mindig, ez nyilván az MSZP-nek sem új. (Molnár Zsolt ismeri vajon az MSZP-uralta városok egyoldalú sajtóját? De még a TV-ik is szélsőségesen egyoldalúak.) Az új médiatörvény elősegítette volna a kiegyensúlyozottabb tájékoztatást, de éppen az MSZP indukálta a most számára kedvezőtlennek ítélt változtatást.

1 Pesta 2011. március 5. 10:32

A IV., a VII. és a VIII. kerületi önkormányzatok a vádakat elutasították, a helyi fideszes polgármesterek szerint Molnár bele sem olvasott az érintett lapokba.

A Fidesz-KDNP által vezetett VII. kerület önkormányzat szerint a szerkesztőségben csakis szakmai és pénzügyi megfontolások alapján történtek változások, az újság szerkesztésébe pedig a kerületi vezetésnek nincsen beleszólása.

„Az MSZP bizonyára nehezen alkalmazkodik a független, politikai véleményektől mentes tájékoztatás szabályaihoz, melynek nem titkolt célja, hogy a helyi média végre hiteles, a valóságnak megfelelő információkat adjon a lakosságnak" - áll a kerületi vezetés által kiadott közleményben.

Információ
X