nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A magyar fél kolozsvári kulturális központ létrehozását javasolja

Kolozsváron, „Erdély fővárosában” is létre kellene hozni egy kulturális intézetet a már létező bukaresti és a sepsiszentgyörgyi központok mellett, de ehhez a román fél kedvező hozzáállása is szükséges – jelentette ki Kolozsváron Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója. Közlése szerint Magyarország nyitott minden ilyen jellegű kezdeményezésre.

MTI | 2012. január 17.
|  

A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) és az erdélyi Krónika hétfői tudósítása szerint a javaslat azon a beszélgetésen hangzott el, amelyen bemutatták L. Simon László író-politikus, a magyar Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága, valamint a Nemzeti Kulturális Alap elnöke Személyes történelem című esszékötetét.

L. Simon László a kolozsvári Bulgakov kávéházban szervezett eseményen úgy nyilatkozott, hogy a Kárpát-medencében Kolozsvárnak kell az egyik első helyszínnek lennie, ahol új magyar kulturális intézet nyílik. Véleménye szerint többek között Pekingben is fontos lenne létrehozni az intézetet.

Az író-politikus beszélgetőtársa, Hatos Pál történész, megerősítette, hogy van igény a bővítésre, a zágrábi és a belgrádi magyar kulturális intézet létrehozása folyamatban van, illetve Kínával is tárgyalnak. Maga is úgy látja, hogy a bukaresti és a sepsiszentgyörgyi központok mellett Kolozsváron is létre kell hozni egy hasonló intézményt.

Az eseményen részt vett Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul is, aki elmondta, hogy a kolozsvári magyar kulturális intézet régi terv, amelynek több szempontból is létjogosultsága van. Mint kifejtette, nemcsak a magyar–magyar viszonylatban lenne haszna az intézetnek, hanem a románság felé is közvetíteni tudná a magyar kultúrát, ugyanis a bukaresti intézet csak a szűk román értelmiségi elitet szolgálja ki.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ezzel kapcsolatban a hét végén közleményt adott ki, amelyben üdvözli a magyar kormány álláspontját. Egyúttal arra kéri Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi minisztert, hogy indítsa el az intézmény létrehozásához szükséges folyamatot. „A leendő kulturális intézet egyedi értéket képviselne, ugyanakkor az alkalom is kedvező: a magyar intézet létrehozása ugyanis pozitívan befolyásolná a kincses város esélyeit az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésében” – indokolja a közlemény az EMNP kérését.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X