nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A budapesti
elméleti nyelvészeti oktatás
története

Ritka eset, hogy egy tanszéket nem az egyetem, hanem kutatók alakítanak saját erőből, hogy utánpótlást neveljenek maguknak. De az egyetemek, úgy látszik, nem fogadják szívesen az ilyesmit. A budapesti Elméleti Nyelvészet Tanszék ilyen tanszékként indult, kivételesen sokféle oktatóval és tárggyal igyekeztek nemzetközi színvonalú nyelvészképzést bevezetni, de az egyetemet a színvonal nem nagyon érdekelte.

Kálmán László | 2012. december 13.
|  

A nyelvészet nagyon különleges, ha nem egyedülálló tudomány. Rengeteg ága és iskolája van. A nyelvészek között még abban sincs egyetértés, hogy mi a nyelv (például mondatok halmaza, képességek együttese vagy valami metafizikai dolog). A nyelvtani leírás módszertana, az alkalmazott eszközök még a nagy iskolákon belül is eltérőek, és nagy viták dúlnak sokszor még konkrét nyelvi tények megítélésében is. Például hogy egy jelenség oka jelentéstani, mondattani, vagy használattani (pragmatikai) jellegű-e. Ebből a furcsaságból adódik, hogy a nyelvészeti tanszékeken általában nagyon kicsi a kínálat. Mivel az elméleti (vagy más néven általános) nyelvészetet tanuló diákok száma sehol sem túl nagy, túl sok oktatót sem lehet foglalkoztatni. Ezért ezeken a tanszékeken vagy egyetlen irányzat képviselői azt az egyetlen irányzatot tanítják, vagy pedig teljesen hézagos a tananyag, a különböző kurzusok egyáltalán nem függnek össze egymással, és nem fedik le a nyelvészet minden területét. Például az a tanszék, ahova én jártam, Zsilka János professzor saját tanításain, némi régebbi tudománytörténeten és Antal László hébe-hóba megtartott remek strukturalista óráin kívül semmit sem kínált. Nem is tettem szert semmilyen szakmai tudásra azon a tanszéken, később autodidakta módon, főleg kollégáktól és külföldön kellett úgy-ahogy kiképeznem magam.

Az Elméleti Nyelvészet Szakcsoport, majd Tanszék nem utódja volt a Zsilka-féle tanszéknek, hanem vele párhuzamosan működött. A bürokraták nem is értették, milyen jogosultsága lehet az ő Általános és Alkalmazott Nyelvészet Tanszékük mellett egy nevében hasonló tárgyú tanszéknek. Az ELTE számára nem volt világos, hogy a nemzetközi nyelvészképzésben mi számít színvonalasnak. Ez azért van, mert az ELTE elsősorban bürokratikus, a tartalom iránt kevéssé érdeklődő intézmény volt, és az ma is. A tanszék húsz éves működése során az egyetem soha nem ellenőrizte, hogy mit is oktatunk, vagy hogy azért adunk-e jó jegyeket, mert alacsonyak a követelményeink. (Nem azért adunk, hanem azért, mert nagyon jók a diákjaink.)

Hogyan keletkezett az új tanszék? A 70-es évek végén és a 80-as években kivételes helyzet állt elő a magyar nyelvészetben. Bár a nyelvészek többsége több száz éves lemaradásban volt a nemzetközi tudományhoz képest (ezek voltak az ún. „hagyományos nyelvészet” képviselői), a Nyelvtudományi Intézetben kialakult egy olyan csoport, amelyik megpróbált felzárkózni a világban uralkodó állapotokhoz. (Előttük utoljára Laziczius Gyula, azelőtt pedig Simonyi Zsigmond tett erre kísérletet.) Ennek elsősorban Szépe György és Kiefer Ferenc nyitottsága, valamint a Nyelvtudományi Intézet egymás utáni igazgatóinak (Hajdú Péternek és Herman Józsefnek) a jóindulata volt az előfeltétele. Ezek a nyelvészek (a neveket nem sorolom fel, túl sokan voltak) szembefordultak a hagyományos nyelvészekkel és a néhány „marxista” nyelvésszel (az utóbbiak végképp teljesen el voltak szigetelve a világban történő nyelvészeti kutatásoktól). Ez igen sok konfliktushoz, politikaiakhoz is vezetett, de mégis úgy alakult, hogy a Nyelvtudományi Intézeten belül a csoport szabadon működhetett. Ez a csoport hozta létre a Fiatal Nyelvészek Munkaközösségét, amely a tudományos munka mellett például új iskolai nyelvtan-tananyagot fejlesztett ki és próbált ki. A nyelvészek egyébként „a 13-as szoba” néven nevezik ezt a csoportot, mert a Nyelvtudományi Intézet Szentháromság utcai épületében ez a szoba volt a munkahelyünk, illetve találkozóhelyünk.

Nádasdy Ádám és a szerző (az első tanszéki kirándulás, 1990)
Nádasdy Ádám és a szerző (az első tanszéki kirándulás, 1990)
(Forrás: nytud.hu)

Az 1980-as években ez a csoport, akikhez egyre többen csatlakoztak (így például én is), igen intenzív önképző munkát folytatott, többeknek sikerült külföldön is megfordulniuk, ott kapcsolatokat teremteniük, behozniuk a legújabb eredményeket és problémákat, és a csoport hírét mindenfelé elvinniük. Jelentős magyar nyelvtani vizsgálatok indultak. Kezdtek különböző nemzetközi iskoláknak itthoni táborai alakulni, és ezek képviselői például a magyar nyelvtani problémákkal kapcsolatban is nagyon értelmes, nagyon színvonalas vitákat folytattak. A „kívülálló” nyelvészek (kivéve néhány angol tanszéken dolgozó, tájékozottabb nyelvészt) ezekbe nem tudtak és nem akartak bekapcsolódni, vitaképtelenek voltak, közös eseményeken sem vettek részt. (Néhány vidéki tanszéket, műhelyt leszámítva ez ma is így van.)

Az 1980-as évek folyamán a 13-as szobának egyre ambiciózusabb tervei lettek. Például a magyar nyelvtani kutatások lezárásaként megkezdtük a Strukturális magyar nyelvtan című könyvsorozat szerkesztését, írását. Egyre többünknek jutott eszébe, hogy egyetemi órákat is kellene tartanunk, hogy okos diákokat vonhassunk be a beszélgetésekbe (talán azért is, mert egymást már kezdtük egy kicsit elunni). A Nyelvtudományi Intézetbe ugyanis csak olyan diákok jártak fel előadásokra, beszélgetésekre, akiknek volt bátorságuk szembenézni az ezért járó esetleges diszkriminációval vagy akár retorzióval az egyetemen. A csoport új tagjai kezdettől fogva ilyen bátor diákokból kerültek ki. Ilyen körülmények között el lehet képzelni, milyen keményen ellenálltak az egyetemek annak, hogy ott tanítsunk. Csak nagyon keveseknek sikerült néha egy-egy kurzust megtartaniuk.

Kiefer Ferenc és É. Kiss Katalin Gyuris Beáta PhD-védésén (2002)
Kiefer Ferenc és É. Kiss Katalin Gyuris Beáta PhD-védésén (2002)
(Forrás: nytud.hu)

A rendszeres oktatás lehetősége közvetlenül a rendszerváltás előtt vált megvalósíthatatlan álomból megfogható valósággá. A fordulatot a Soros Alapítványnak köszönhettük. Tudvalevő, hogy a Soros Alapítvány lényegében felforgató tevékenységet folytatott a Kádár-rendszer utolsó éveiben, például úgy adományozott fénymásológépeket intézményeknek, hogy kikötötte azok szabad használatát (korábban elképzelhetetlen volt, hogy ellenőrizetlen körülmények között fénymásolhasson valaki). Ugyanilyen felforgató céllal döntött úgy a Soros Alapítvány, hogy új tanszékek létrehozását támogatja, olyan tudományágakban, amelyekben Magyarország messze a nemzetközi színvonal alatt van. Így került sor (például a Kulturális Antropológia Tanszék mellett) a mi tanszékünk megindítására is, bár akkor még nem lehetett tanszéknek nevezni, a tanszékké nyilvánítás hivatalos eljárásán ugyanis nem ment át.

Sok hivatalos folyamatra volt szükség, amelyekről nem számolok be, például magát az elméleti nyelvészet elnevezésű szakot is meg kellett alapítani, a korábbi általános és alkalmazott nyelvészet nevű szaktól eltérő kurrikulummal. A szak indulásában nagyon sok eszmei és gyakorlati támogatást kaptunk a Ruzsa Imre professzor által vezetett Szimbolikus Logika Tanszéktől: ők voltak kezdetben a szak gazdái. (Később ide-oda rakosgatták a szakot, tartoztunk közvetlenül a dékán alá is, míg végül a Filozófiai Intézet tanszékévé váltunk.)

Rebrus Péter (fonológiai olvasótábor, 2010)
Rebrus Péter (fonológiai olvasótábor, 2010)
(Forrás: nytud.hu / Füle Ágnes)

Az elméleti nyelvészet oktatása fantasztikus lehetőségekkel, és ennek megfelelően fantasztikus eredményekkel indult. Külföldön sem nagyon akadt olyan nyelvészeti tanszék, ahol ennyi oktató ennyi különböző tárgyat ilyen színvonalon oktatott volna, éppen azért, amivel az írásomat kezdtem: a nyelvészet sajátos sokarcúsága miatt ezt nehéz megvalósítani. A színvonal pedig több olyan tényező miatt volt magas, amiket a felsőoktatásnak általában érdemes lenne érvényesítenie, ezért pontokba szedem őket.

  1. Mindenki a saját szakterületét oktathatta, senkit sem kellett más órák megtartására kérni-kényszeríteni, mert elegen voltunk.
  2. Mivel a mi oktatóinkra az egyetem nem alkalmazhatta „takarékos” előírásait, az oktatóink viszonylag alacsony óraszámban (heti 4–6 óra) taníthattak, jól fel tudtak készülni az órákra, és maradt idejük a saját kutatásaikra.
  3. Ráadásul az alapítványi támogatásból megbízott előadókat is hívhattunk, és remek külsős oktatóink voltak a nem nyelvészeti tárgyakból és a határtudományokból (például matematika, logika, pszicholingvisztika, szociolingvisztika).
  4. Az oktatók mindegyike friss tudással rendelkezett a világon zajló kutatásokról, a tudomány állásáról. Nagyon ritka ez a magyarországi tanszékeken. Állítom, hogy amikor mi megkezdtük az oktatást, más (általános vagy magyar) nyelvészeti tanszékeken ilyesmire nem volt példa.
  5. Egyáltalán nem utolsósorban a tanszék szelleméhez tartozott (és mindenki osztotta ezt a szellemet), hogy a diákokat egyenrangú vitapartnereknek és a mi munkánkat is segítő társaknak fogadtuk el.

Merem állítani, hogy ebben az időszakban a tanszék a világelsők között volt, és talán világhírűnek is nevezhettük. Én az egyik legnagyobb vívmányt abban láttam, hogy minden szaktudományi ágban (hangtan, alaktan, mondattan, jelentéstan) kötelező volt a diákoknak egynél több elméleti megközelítést, iskolát ismerni. Ez a nyitottság, a különböző elméletek békés egymás mellett élése unikum volt a világban, és ennek eredményeként széles tájékozottságú és nyitott diákokat adhattunk a hazai, de sajnos még inkább a nemzetközi tudományos életnek. Akik nem a nyelvészeten belül helyezkedtek el az egyetem után, azokat is híresen szívesen fogadták a nyitottságuk és a racionális érvelést elsőrendűnek tekintő szellemiségük miatt. A diákjaink is fantasztikusak voltak (ma is azok), mert az, hogy a tanszéken komolyan kell dolgozni, de cserébe értelmes dolgokat lehet tanulni, és emberszámba veszik a diákokat, a legjobbakat vonzza hozzánk. Sikeresek lettek mindenfelé: külföldi és hazai tanszékeken, cégekben vagy akár teljesen más szakmákban.

Várnai Zsuzsa, Cser András, Törkenczy Miklós, Siptár Péter, Kiss Zoltán (fonológiai olvasótábor, 2007)
Várnai Zsuzsa, Cser András, Törkenczy Miklós, Siptár Péter, Kiss Zoltán (fonológiai olvasótábor, 2007)
(Forrás: nytud.hu)

A bajok akkor kezdődtek, amikor az Antall-kormány (valószínűleg politikai okokból) felmondta a Soros Alapítvány és az ELTE szerződését, amelynek értelmében az egyetem átvette volna az alapítvány által létrehozott tanszékeket. Vagyis az ELTE nem vállalta a szak finanszírozását, csak nagylelkűen elfogadta, hogy külső forrásból (az MTA Nyelvtudományi Intézetének költségén) taníthatunk, és ELTE-diplomát, majd doktori fokozatot adhatunk. Ezután a Soros Alapítvány még sokáig támogatta a mi tanszékünket különböző pályázati formákban, de körülbelül tíz éve ennek is vége lett; az egyetemtől csak ígéreteket kaptunk. Az ELTE és a Nyelvtudományi Intézet kötött ugyan egy megállapodást, miszerint a szaknak azon oktatói, akik a Nyelvtudományi Intézetben dolgoznak, az ELTE oktatóinak minősülnek, de ezt az egyetemi szabályzatba nem vezették át, jogi ereje már csak emiatt sincs. Ezért például nem vehetünk részt az ELTE szervezeteiben, választott testületeiben.

Az ELTE vezetése mindig nagyon udvarias volt a tanszékkel, többször ígértek egyetemi álláshelyeket. A valóságban az történt, hogy a bölcsészkar vezetése sokat segített a hivatalos eljárásokban (akkreditáció, doktori iskola), informális vagy éppen ügyeskedő lépésekkel, de áldozatot, főleg anyagi természetűt, nem hozott értünk. Sokszor még a szakunk létezését is „elfelejtették” feltüntetni a szakismertetőkben, órarendekben. A sok tárgyalás és alku nyomán az egyetlen félállású professzor, Kiefer Ferenc után még egy főállású, és két további félállású oktatónk lett az egyetemen. Amikor Kiefer Ferenc nyugdíjba ment, az ő státuszát elvesztettük. A további két félállás az idők során egynyolcaddá zsugorodott (mert a kötelező béremeléseket ebben a formában valósították meg). Az egyiküket tavaly nyugdíjazták, és az ő egynyolcad státuszát elvették. Éppen most jelentették be, hogy a másik egynyolcad állás is veszélyben van, így a tanszéken egyetlen ELTE-alkalmazott maradna.

Bárkányi Zsuzsanna és Cser András (fonológiai olvasótábor, 2005)
Bárkányi Zsuzsanna és Cser András (fonológiai olvasótábor, 2005)
(Forrás: nytud.hu)

Az elmúlt évtizedben a szakon már nem tudtunk megbízott előadóként külső oktatókat foglalkoztatni, kivéve ha egy-egy lelkes oktató ingyen vállalta. A Nyelvtudományi Intézetben dolgozó oktatóink közül többen is abbahagyták az oktatást, mert a munkájuk mellett (és a megélhetésükhöz szükséges egyéb munkák mellett, mert a tudományban ez így megy) már nem bírták az ingyen oktatás terhelését.

Mindez természetesen azzal járt, hogy az oktatás színvonalát, és főleg sokszínűségét már régen nem tudjuk biztosítani. Igaz, hogy végül minden hivatalos eljáráson végigmentünk, volt szakalapítás, akkreditáció, doktori program megindítása, sőt tanszékké is váltunk. De eközben mindaz, ami miatt a tanszékünk értékes volt, ami miatt egy normális egyetem számára valóságos kincs lehettünk volna, az egyetem jóvoltából a végét járja. Ma néhány régen és még régebben végzett nyelvész próbálja lelkesen, sőt hősiesen fenntartani a színvonal minimumát, amennyire ezt a körülmények és a megélhetésért folytatott harc megengedi.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 El Vaquero 2012. december 18. 11:56

Hééé, hová lett a Phídörös csoportkép? Tán nem járult hozzá, hogy lecseréltétek?

5 kalman 2012. december 18. 11:04

@Mikibá: Majdnem minden szavaddal egyetértek, de az Elméleti Nyelvészet Tanszék dolgát nem jól ítéled meg. A Nyelvtudományi Intézet igenis érdekelt a minőségében, és ezért minden erejével támogatja is a tanszéket. (Azt pedig fenntartom, hogy az egyetem egy picit sem érdekelt a minőségi oktatásban, ennek napjainkban különösen nagy az aktualitása.) A természettudományos kihelyezett tanszékektől inkább az különbözteti meg, hogy azok a kutatóintézetek, ahol ezek vannak, (amennyire tudom) elég jól el vannak látva forrásokkal, külső szerződésekkel stb. (mert közelebb állnak az iparhoz). A bölcsészintézeteknél ilyesmi nincs, a Nyelvtudományi Intézet is épp hogy fenn tud maradni, állandó leépítések árán. Tehát fel se merül, hogy intézeti forrásból pl. fizetett megbízott előadókat tudnánk szerezni, valójában még az intézeti dolgozókat se lehet premizálni azért, mert az intézeti munkájukon felül tanítanak is.

4 Mikibá 2012. december 16. 13:27

Oktatásban érdekelt emberként közben próbáltam utánanézni egy dolognak, ami megütötte a szememet a bevezetőben, mert én úgy láttam, hogy azért annyira nem ritka az, hogy kihelyezett tanszékek alakuljanak. Nos nem is az, elég sok kihelyezett tanszék működik az országban, egészen hasonló feltételek mellett, de főleg a műszaki, természettudományos vonalon! Egy nagyon hasonló helyzetben levő tanszék például ez: asterope.bajaobs.hu/bajaobs/index.php?uid=46410&cid=10¶ncs=item_

A cikkben említetthez hasonló megállapodást kötöttek például a Miskolci Egyetemmel az anyagtudományiak www.matsci.uni-miskolc.hu/nanotech/index.html

Nyilván sok példa van még, az tek.unideb.hu/kihelyezett-tanszekek.html is felsorol párat. Ezek a kihelyezett tanszékek hasonlóan nehéz körülmények között működnek, mert nem kényezteti el őket az egyetem álláshelyekkel. Tulajdonképpen azért működhetnek egyáltalán, mert nem annyira az egyetemnek, mint inkább a kutatóintézetnek éri meg a dolog, hiszen azok a kutatóhelyek, amik kihelyezett tanszéket működtetnek (vagy más módon állandó kapcsolatban vannak diákokkal) magasabb és minőségileg is jobb publikációs aktivitást mutatnak, mint amik nem.

Tegyük fel akkor a kérdést így: Vajon miért számít fehér hollónak a cikkben említett bölcsészettudományi kihelyezett tanszék? Az a sejtésünk, hogy azért, mert a bölcsészettudományokban erőtlenebb és kialakulatlanabb a számonkérés, mint a műszaki és természettudományokban. Vagyis a kutatóhely egyáltalán nincs rákényszerítve arra, hogy minden lehetségeset megtegyen egy ilyen kooperáció megfelelő prosperálásáért, hiszen az eredmény, a jó minőségű publikációk létrejötte többé kevésbé teljesen mindegy a kutatóhely és annak támogatása szempontjából. Ez a az érme másik, sokkal kevésbé fényes oldala, ami viszont az igazsághoz azért még hozzátartozik. Lehetséges, hogy az egyetem sem tett meg mindent a siker érdekében, de ne verjük el az egész port csak az egyetemeken ("az egyetemet a színvonal nem nagyon érdekelte"). A színvonal nem csak az egyetemek felelőssége, hanem ugyanannyira a kutatóintézeteké is, és végső soron minden egyes tudományban érintett osztozik benne.

3 mate.andras53 2012. december 15. 17:40

Ennek a történetnek főleg az első felét elég közelről néztem végig. A kilencvenes évek első felében volt az az állapot, hogy az egyetlen ELTÉs státusszal rendelkező személy Kiefer volt. Ekkor esett meg, hogy amikor ő külföldön volt, én ballagtam fel a Várba szigorlati elnökölni (nem nyelvészként egy nyelvész szigorlaton), mert nem volt olyan ember odafönt, aki aláírhatott volna egy szigorlati jegyzőkönyvet.

Kiefer (fél)státusza a Szimbolikus Logika tanszéken a Bokros csomag eredményeképpen szűnt meg,még a nyugdíjazása előtt. Aztán volt egy olyan eset, amikor (talán 97-ben) a minisztérium finanszírozott volna egy státuszt (amit elnegyedelve akartak az elméleti nyelvésze betölteni). Ott voltam azon a Kari Tanácson, ahol ezt tárgyalták - a Kar nem járult hozzá. Életem nagy és tanulságos, de korántsem kellemes élményei közé tartozik, hogy milyen ócska demagógiákkal magyarázták meg egyesek a Kari Tanácsnak,miért rossz a BTK-nak, ha ingyen kap egy státuszt.

2 Mikibá 2012. december 15. 11:05

Hát ez tipikusan magyar történet. De azt nem hiszem, hogy jobb lenne a helyzet ha ennek a tanszéknek a finanszírozását az ELTE átvállalta volna. Az is évek óta egyik pénzügyi válságból a másikba bukdácsol. Most meg már annyi jövő se látszik mint eddig, még a nagy tanszékek állományát is leépítés fenyegeti.

1 angianeten 2012. december 13. 19:37

Lehet, hogy a tanszék a végét járja, de még így is elbújhatnak mögötte az elte bizonyos tanszékei, ahol "nyelvészetet" oktatnak.

Információ
X