nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Beszámoló a Magyartanárok Egyesülete konferenciájáról
Szegény emberek és nincstelenek

Hogyan jelennek meg az irodalmi művekben a társadalom perifériáján élő, nélkülöző emberek? Miért egyre gyakoribb ez a téma a magyar irodalomban? Írhat-e gazdag ember a szegénységről? Szabad-e szépen írni a nyomorról? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keresték a választ a Magyartanárok Egyesületének konferenciáján a résztvevők az Országos Széchenyi Könyvtárban.

Poros Júlia | 2015. április 14.
|  

A szegénység, kisemmizettség témáját középpontba állító műalkotásokról volt szó a Magyartanárok Egyesületének tavaszi (költészetnapi) konferenciáján – kissé ironikus módon – a Budai Várban. Szintén ironikus, hogy a rendkívüli és nagyon elegáns, kényelmes helyszínt azért választották a szervezők, mert ez nem került pénzbe: az Országos Széchenyi Könyvtár vendégei voltunk ugyanis.

A kortárs magyar irodalom szegénységben gazdag – így nem meglepő, hogy a közelmúlt irodalmi konferenciáin már találkozhattunk ezzel a témával. Kifejezetten magyartanárok számára azonban első alkalommal szerveződött konferencia ebben a témakörben.

Nincs boldogabb a szegény embernél

Margócsy István azt tekintette át előadásában, hogy a szegénység ábrázolása milyen változásokon ment át a magyar irodalomban. A történet kezdetei nem esnek egybe a magyar irodalom kezdeteivel: a sokáig szinte kizárólag egy arisztokratikus nyelvi regiszterben megszólaló irodalmi művek nem beszéltek a szegénységről. Az alacsony társadalmi réteg megjelenése a 19. századig a komikum szférájában volt csak elképzelhető (ennek a hagyománynak a folytatása Balga és Ilma alakja a Csongor és Tündében).

Rousseau óta jelen van ugyanakkor az európai irodalomban a szegénység mint érték, erény ábrázolása. A magyar irodalomban erre Orczy Lőrinc A szegény parasztnéphez beszéd című verse az egyik első példa: „Gazdagoknak a kincs jóra akadálya, / Parasztnak jó erkölcs s igazság osztálya.”

Margócsy István
Margócsy István
(Forrás: Facebook / Magyartanárok Egyesülete)

A reformkorban központi téma lett a nép alávetettsége, de leggyakrabban nem a szegénységről beszélnek, hanem a jogi alávetettségről. Még a legradikálisabb, Petőfi is úgy gondolja, hogy a jogi egyenlőség kivívása elegendő, anyagi javakra a nép nem fog vágyni, ha meglesz a szabadsága. Ami először ráirányítja a figyelmet a nélkülözésre, az a városi szegénység megjelenése. Erről szól Jókai Gazdag szegények című műve is.

A 20. század első évtizedeiben jelenik meg a magyar irodalomban is a szociografikus irodalom igénye, és ezek a művek már nemcsak a városi, hanem a falusi szegénységről is szólnak. Jellemző rájuk, hogy egy társadalmi utópiában látják a szegénység problémájának megoldását. Az 50-es és a 60-as években a cenzúra illetve a szocialista ideológia hatása miatt a szegénység ábrázolását a múltba helyezik. Az 1970-es években először a filmművészet kéri számon az utópia ígéreteit, majd az irodalomban is előkerül a téma, először Tar Sándor műveiben.

A rendszerváltás utáni időktől kezdve leggyakrabban a jövőtlenség fogalmazódik meg a szegénységgel kapcsolatban, és egyre többször kerül elő ez a téma, hiszen a politikának semmilyen válasza nincs erre a problémára.

Szegény írók

Karinthy óta tudjuk, hogy az írók egymás közt leginkább az anyagiakról szeretnek beszélgetni. Ma sincs ez másképp, tapasztalta második előadónk, Szilágyi Zsófia, mikor a szegénységről szóló irodalmi konferenciák szervezésében vett részt. Az irodalomban gyakran előkerülő téma az írók szegénysége is, (bár ez szociológiai szempontból nagyon más, mint a mélyszegénységben élők helyzete, hívta fel a figyelmet az egyik következő előadó). Szintén problematikus az írói gazdagság is: ha feltételezzük, hogy összefügg a tehetséggel, akkor azt üzeni kevésbé tehetős pályatársainak, hogy a szegénység a tehetségtelenség következménye; ha nem függ össze, akkor érdemtelenül gazdagodott meg az illető.

Az előadás felveti a szegénységről való írás legfontosabb morális kérdéseit. Írhat-e a szegénységről gazdag ember? (Hasonló kérdés volt a világháborúk alatt, hogy van-e joga az írónak a háborúról írni, ha nem volt a fronton?) Segíteni kell, nem pedig megírni? Van-e értelme a kultúraadományozásnak? Az előadó Móricz egyik kevésbé ismert, ám annál megrázóbb novelláját is említi, ami a segítés, adományozás problémáját járja körül egy nélkülöző kislány történetén keresztül, akit a tanító néni kérésére (utasítására?) egy gazdag osztálytársa meghív magukhoz ebédre (Móricz: Ami megérthetetlen). Móricznak nemcsak az életműve, hanem az életútja is kapcsolódik a konferencia témájához: ő maga is szegény sorból származott, ahonnan sikerült kiemelkednie (saját bevallása szerint a legtöbb fényképen, ami készült róla, nagytőkésnek néz ki). Erről szól Életem regénye című könyve.

Szilágyi Zsófia
Szilágyi Zsófia
(Forrás: Facebook / Magyartanárok Egyesülete)

Bíró-Balogh Tamás előadásában Kosztolányi Dezső újságírói tevékenységével kapcsolatban hívta fel a figyelmet néhány olyan tényre, amelyek ugyan nem ismeretlenek az irodalommal foglalkozók körében, mégsem szeretünk róluk beszélni. A koldusokról szóló cikkeire például, amelyből öt volt, 1906 és 1927 között írta őket. „[…] a koldusoknak a városban (…) semmi helyük sincs. A rongy, a nyomor, a betegség csak esztétikai érzékünket sérti.” – írja 1906-os cikkében. 1922-es Szigorú koldus című képzelt vagy valóságos riportjának az a csattanója, hogy kiderül: a történet főszereplője, a különös koldus valaha író volt. Az írók pénztelensége a témája annak a cikksorozatnak is, melyet ugyan névtelenül, de Bíró-Balogh Tamás szerint bizonyíthatóan Kosztolányi írt a Új nemzedék című nyíltan antiszemita nézeteket valló lapban, melynek belső munkatársa volt. A cikksorozat címe A magyar irodalom és az ő irodalmuk, ahol az „ők” a zsidó származású magyar írókat jelenti. A zsidó származású írók gazdagságát állítja szembe a „magyar” írók szegénységével.

Bíró-Balogh Tamás
Bíró-Balogh Tamás
(Forrás: Facebook / Magyartanárok Egyesülete)

Ki a szegény?

Krémer Balázs szociológus előadása a szegénység témájával kapcsolatos alapfogalmakat és alapkérdéseket tisztázta: mi a relatív és az abszolút szegénység, hogyan határozható meg a szegénység mélysége, mi a depriváció. A főként tanárokból álló közönség számára felvetett egy érdekes kérdést: mi az iskolai depriváció? Normálisnak érezheti-e magát egy diák az osztályában okostelefon nélkül?

Baj-e, hogy van szegénység? Szokatlan kérdés, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a nem szegény emberek, illetve a hatalmon lévők számára kifejezetten előnyös tud lenni a szegénység létezése. Egyrészt jó érzés különbnek gondolni magunkat, másrészt a szegénység fenyegetése óvatosságra inti a nem szegény embereket a politikai véleménynyilvánításban. Ha mégis baj, mit lehet ellene tenni? Olyan megoldásokra van szükség, amelyek által nem pusztán kevésbé lesznek szegények az emberek, hanem sikerül kiemelkedniük a szegénységből.

Krémer előadása végén szólt a magyartanárokhoz is: a magyar irodalom rendkívüli módon alkalmas arra, hogy a témában megszólalásra bírja a fiatalokat, ezért arra kérte hallgatóságát, hogy – szenvelgés és ítélkezés helyett – ne féljenek provokálni ezekkel a művekkel a diákokat.

Krémer Balázs
Krémer Balázs
(Forrás: Facebook / Magyartanárok Egyesülete)

Ki ad nekik szavakat?

Vári György Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye kapcsán a humanista univerzalizmus korszakának lezáródásáról beszélt. Nem kapcsolódnak többé az ember fogalmához idealizmusok. A Nincstelenek világa nem ismer változást, a szereplők vegetálnak egy olyan közegben, ahonnan nincs lehetőségük kilépni. Idő nélküli ez a világ, és így emlékezet és remény nélküli is. Tökéletesen zárt világ, nem hagyható el, nincsenek alternatívái. Felmerülhet a kérdés, hogy a mű a társadalomról vagy az emberről szól-e. Borbély Szilárd életműve azonban vitatja ennek a megkülönböztetésnek az érvényességét.

Vári György
Vári György
(Forrás: Facebook / Magyartanárok Egyesülete)

Szűcs Teri arra a kérdésre kereste a választ előadásában, hogy mi a szerepe a periférikus társadalmi tapasztalatok művészi ábrázolásában a mágikus realizmusnak. Gondolatmenetének kiindulópontja a korábbi előadóknál is előkerült: a szegénységet ábrázoló művészetről szóló diskurzusban megkerülhetetlen fogalom a realizmusigény. A művész lelkiismeret-furdalást érezhet, amikor a nyomort, szenvedést műalkotássá formálva „megcsinosítja” azt. Talán ezért is kaphatott központi szerepet Borbély Szilárd életművében a szenvedéshez kapcsolódó szégyen, valamint a kiszolgáltatottság és a csúnyaság.

A probléma másik megközelítése abból indul ki, hogy a szegénység is traumatizál, amiről beszélni kell. Azonban a periférián a megszólalás eszközei is hiányoznak. Ezt az űrt töltheti be a művészet azáltal, hogy kimondja a periférián élők szenvedéseit, beszél a szegénység traumájáról. A traumatikus realizmus működésének lényege, hogy olyan krízist teremt az olvasóban, amilyet a trauma átélőjében a traumatizáló esemény. A szegénységről szóló magyar irodalmi művekben nagyon gyakori a mágikus realizmus. A határtapasztalat, az emlékezés, a kollektív trauma elbeszélésére használják. Gyakori, hogy a tények kibírhatatlan súlyától a fantázia felé fordulnak a szereplők. Jellemzőek a gyerekszereplők, sőt gyerekelbeszélők: jelenlétük, nézőpontjuk a kiszolgáltatottság és a tudáshiány ábrázolásához járul hozzá, mely az egész közösséget jellemzi. Az előadó sok magyar irodalmi műből hozott példát a gondolatmenet alátámasztására, melyek közül legrészletesebben Osztojkán Béla Átyin Jóskának nincs, aki megfizessen című könyvéről hallhattunk.

SzücsTeri
SzücsTeri
(Forrás: Facebook / Magyartanárok Egyesülete)

Horváth Csaba Háy János műveinek szegénységképéről beszélt. Ezek a szövegek a rendszerváltozás veszteseinek világában játszódnak, ahol a szegénység és a fogyasztás ontológiai fogalmakká válnak. A szereplők problémájának gyökere, hogy nincs sajátnak érzett nyelvük, amelyen meg tudnák fogalmazni a többségétől erősen különböző emlékeiket, és amelynek segítségével beilleszthetnék ezeket a történeteket a kollektív emlékezetbe. A beszédképtelenség mögött az egyéni vagy közösségi reménytelenség állhat. Ezt igazolja, hogy Háy hősei közül nemcsak a periférián élő szereplőknek van problémájuk az önkifejezéssel, hanem a reményvesztett egyetemi tanárnak vagy pszichiáternek is. A társadalmi mobilitás problémája is központi kérdés Háy műveiben, és emiatt érdemes összevetni szövegeit Móricz Életem regénye című művével.

Horváth Csaba
Horváth Csaba
(Forrás: Facebook / Magyartanárok Egyesülete)

A konferencia második plenáris részét is egy olyan előadás zárta, amelyet nem irodalmár tartott. Gelencsér Gábor filmtörténész négy film alapján beszélt arról, hogy a szocialista realizmus és a modernista reflektív filmek közti átmenet időszakban, az 50-es évek végén visszatérő motívum volt a szolgálólány alakja. A Bakaruhában, az Édes Anna, a Vasvirág és a Csempészek című alkotások elemzése során rámutatott arra, hogy ezekben a filmekben a személyiség szerepe felerősödik, a társadalmi jelenségek ábrázolása háttérbe szorul. Bár a történetek alkalmasak lennének arra, hogy a mozgalmi ideológiához kapcsolódjanak az adaptációk, ezek a filmek mintha direkt eltávolítanák ezeket az értelmezéseket maguktól, és lélektani megközelítéssel a reflektálatlanság, az ösztönösség jelenségét mutatják be a testi, lelki, egzisztenciális kiszolgáltatottságban. A motívum utóéletéről is beszélt az előadó, kiemelve az Árvácska, a Részleg és az Iszka utazása című alkotásokat.

A közönség
A közönség
(Forrás: Facebook / Magyartanárok Egyesülete)

Ötletek a magyarórákhoz

A konferencia harmadik részében három szeminárium közül választhattak a résztvevők. Barnás Ferenc Kilencedik című regényéről Szakács Emília, Tar Sándorról Bacsó Péter, Tóth Krisztina Akvárium című regényéről Fábián Márton tartott foglalkozást. Mi a Barnás-regényről szóló beszélgetésen vettünk részt, ahol a gyermekelbeszélővel kapcsolatos problémákról gondolkoztunk, megpróbáltuk meghatározni a regény fajtáját (pl. apa- vagy anyaregény-e inkább?), szó volt a hibás beszéd és a megfigyelői pozíció lélektani jelentőségéről is.

Bacsó Péter szemináriumán először kreatívírás-feladatot kaptak a résztvevők, majd Tar Sándor Üzleti ajánlat című novelláját vetették össze Halmos Ferenc Illő alázattal című szociográfiai leírásával, végül Tar Álom című novellájának értelmezése során kitértek a szöveg iskolai tanításának lehetőségeire is.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 deakt 2015. április 14. 12:20

Érdekes megtudni, hogy az Új Nemzedék antiszemita volt ...

Információ
X