nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Schmitt-ügy: „A gerinc nem törzsanyag”

Schmitt Pál doktori disszertációjával ügyében követelt határozott állásfoglalást a Hallgatói Hálózat (HaHa) csaknem 20 aktivistája a Semmelweis Egyetem Üllői úti épületének rektori titkárságán, ahol szerdán délután jelentek meg. Néhányan ülősztrájkba kezdtek, néhányan később elhagyták a helyszínt, többen pedig az egyetem engedélyével az éjszakát is az intézményben töltik – kivárva a csütörtökre ígért találkozót az egyetem rektorával.

MTI | 2012. március 29.
|  

A demonstrálók Schmitt Pál doktori címének ügyében követelnek döntést az egyetem vezetőitől. A Hallgatói Hálózat tagjai szerdán délután a rektori hivatal vezetőivel tudtak beszélni, akik telefonon közvetítettek az egyetem rektora és a demonstrálók között.

Kóbor Andrea, a Hallgatói Hálózat egyik tagja az egyetem épületéből távozva a sajtó képviselőinek elmondta: „elfogadhatatlannak tartják, hogy bárki megtarthassa doktori címét egy ilyen disszertációval”. Kóbor Andrea hozzátette: az intézmény rektori hivatala a demonstrálókat arról tájékoztatta, hogy a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökön délelőtt 11 órakor összeül, és döntés születhet az államfő 1992-ben megszerzett doktori címének esetleges visszavonásáról. A HaHa aktivistája azt is elmondta, hogy az intézmény rektorával annak ígérete szerint csütörtökön délután személyesen találkozhatnak.

A Hallgatói Hálózat kilenc aktivistája az épületben tölti az éjszakát. Kóbor Andrea ezzel kapcsolatban elmondta: így kívánnak nyomást gyakorolni a csütörtöki döntésre. Mint mondta: elsősorban arra várnak választ a rektortól, hogy kinek a felelőssége Schmitt Pál doktorijával kapcsolatos helyzet kialakulása, illetve miért nem vállalja a döntést az egyetem.

Kóbor Andrea a sajtó képviselőinek kérdésére válaszolva elmondta, hogy az épületben tartózkodó aktivisták egyike sem a Semmelweis Egyetem hallgatója. Kóbor Andrea tájékoztatása szerint este hat óráig nem történt rendbontás és rendőri intézkedésre sem volt szükség.

Korábban az épületben lévő HaHa aktivisták az épület ablakaiból molinókat lógattak ki, ezeken egyebek mellett olyan feliratok szerepeltek: „a gerinc nem törzsanyag”, illetve „a plágium a tudományos közösség elárulása”.

Schmitt-ügy: „A gerinc nem törzsanyag”
Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

Az eseményekről a Semmelweis Egyetem közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy a Hallgatói Hálózat nevű hallgatói szervezet szerdán jelent meg a Semmelweis Egyetem Rektori Hivatalában azért, hogy egy „kompetens személlyel” találkozhassanak. Mint írták, a Semmelweis Egyetem ezt a lehetőséget oly módon biztosítja, hogy az egyetem rektora csütörtök délután fogadja a hálózat képviselőit.

Ennek nyomán többen elhagyták az épületet, a hálózat kilenc képviselője azonban úgy döntött, hogy az épületben tölti az éjszakát. „Ehhez számukra az egyetem megfelelő körülményeket biztosít” – tették hozzá.

Időközben a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa ügy döntött, hogy Schmitt Pál doktori címét visszavonják.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X