nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Schmitt Pál az indoklást keresi

A Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztotta doktori címétől Schmitt Pált. Az elnök és a szóvivő az indoklást keresik.

nyest.hu | 2012. március 30.
|  

Ahogy várható volt, a Semmelweis Egyetem szenátusa március 29-i ülésén megfosztotta Schmitt Pál köztársasági elnököt doktori címétől. Az egyetem eddigi rektora, Tulassay Tivadar sajtótájékoztatóján elmondta, a szenátus 33 igen és négy nem szavazattal döntött a cím visszavonásáról.

Az indoklás szerint az egyetem vezetősége első körben a Nemzetierőforrás-minisztérium vezetőjének, Réthelyi Miklós miniszterhez továbbították a vizsgálóbizottság megállapításait, aki – az egyetem jogértelmezése szerint – jogosult lett volna döntést hozni a doktori fokozat elvétele ügyében. Miután a minisztérium – illetékesség hiányára hivatkozva – felbontás nélkül visszaküldte a bizottsági jelentést, az egyetem 36 órán belül döntést hozott az ügyben.

„A Semmelweis Egyetem szenátusa megállapította, hogy mivel az egykori pályázó úgynevezett kisdoktori dolgozata nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített értekezés szakmai-etikai kritériumainak nem felel meg” – fejtette ki Tulassay. – „A Semmelweis Egyetem szenátusa a fentiekre figyelemmel dr. Schmitt Pál tudományos fokozatát, doctor universitatis címét visszavonja.”

Tulassay Tivadar a csütörtöki szenátusi ülésig volt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora
Tulassay Tivadar a csütörtöki szenátusi ülésig volt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora
(Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt)

Reakciók

Az egyetem döntését az ellenzéki pártok megelégedéssel fogadták. Meglepő módon a KDNP budapesti szervezete is csatlakozott a döntést helyeslőkhöz, a szervezet elnöke pedig egyenesen azon politikusok lemondására szólított fel, akik a plagizált dolgozat eltussolásában részt vettek.

Orbán Viktor miniszterelnök röviden szólt a köztársasági elnök plágiumügyéről péntek reggeli rádióinterjújában. Véleménye szerint a lemondásról kizárólag Schmitt Pál dönthet, hiszen személye az alaptörvény szerint sérthetetlen.

Tarlós István főpolgármester szerint ugyanakkor a felelősség az ügyet kinyomozó újságírókat terheli, hiszen „az, aki huszonvalahány év után vette a fáradtságot, és Isten tudja meddig járt azután, hogy Schmitt Pálnak kárt okozzon, az jobb ha arra is gondol, hogy az országnak több kárt okozott, mint Schmitt Pálnak”.

Indoklás?

Schmitt Pál szöuli tárgyalásairól a döntés estéjén érkezett haza. A ferihegyi repülőtéren nem állt szóba a sajtóval, konvoja közvetlenül a repülőgéphez állt be és onnan szállította Béla király úti rezidenciájára az elnököt. Schmitt szóvivője útján azt üzente az érkezését váró újságíróknak, hogy nem kívánja kommentálni a döntést addig, amíg az indoklással meg nem ismerkedik. Hasonlóan nyilatkozott Szijjártó Péter kormányszóvivő is, aki szerint „nyilvánvalóan mindenki el fogja olvasni a csütörtöki döntést teljes egészében, az indoklást is. Lehet, hogy akkor majd más álláspontot fog elfoglalni, mint foglal el most”.

Nem világos ugyanakkor, milyen indoklásra gondol az elnök és a kormányszóvivő. Az ügy részletes indoklását ugyanis minden bizonnyal az a vizsgálóbizottsági jelentés tartalmazta, amit első körben mind a köztársasági elnök, mind pedig a Fidesz és a KDNP politikusai is tragikusan és érthetetlenül tévesen értékeltek úgy, mintha az Schmitt mellett szólt volna.

Annyi biztos, hogy Schmitt Pál mégsem tartja meg előzetesen bejelentett pénteki programjait. Az előzetesen meghirdetettek alapján ugyanis Schmitt Pál pénteken délelőtt udvariassági látogatáson fogadta volna Karl Viktor Erjavecet, a Szlovén Köztársaság külügyminiszterét, valamint szintén péntek délelőtt vett volna részt a XX. magyar innovációs nagydíj ünnepélyes átadásán Budapesten.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
9 Ed'igen 2012. március 30. 17:40

@Papuska:

1. Az, hogy más is csalt, nem ment fel senkit... szerintem.

2. Az általad feltételezett csalások esetében is nyitva áll mindeki előtt az út, hogy bebizonyítsa X. Y: doktorija plágium. Ha te ismersz ilyet nyugodtan jelentsd be. Nincsen kettős mérce.

3. SP-ből köztársasági elnököt faragtak. Szégyen, hogy a hvg újságírója jobban utánanézett annak, hogy milyen ember is került ebbe a magas pozícióba, mint azok, akik oda őt (SP-t) felemelték.

8 Fejes László (nyest.hu) 2012. március 30. 13:53

@Dödölle: Tulassay három cikluson át volt rektor, az egyetem szabályzata szerint tovább nem lehet.

7 Dödölle 2012. március 30. 13:33

Remek megfogalmazás a cikk második mondata :

"...Az egyetem eddigi rektora, Tulassay Tivadar ..."

EDDIGI REKTORA !!!!!

Öcsisajt neked itt a továbbiakban nem terem babér !!!!

Mi, első Csutitörp, a Király...

6 doncsecz 2012. március 30. 13:22

@Fejes László (nyest.hu): Ezekről a tudományos fokozatokról, címekről jó volna egy cikket nyitni, hogy mit tanácsos ismerni és mit nem szabad összekeverni.

5 Fejes László (nyest.hu) 2012. március 30. 13:01

@Papuska:

1. Valóban igaza van, jó kérdés, hogy Mo.-n mit szokás tudományos munkának tekinteni. Ezt a kérdést is érdemes lenen megvizsgálni. De azért ne felejtsük el, hogy nagy különbség, hogy valaki maga szedi össze az úttörőmozgalom történetére vonatkozó adatokat, vagy hogy más hasonló tárgyú dolgozatát másolja e le. Az első esetben a tudományos érték kérdőjelezhető meg, az utóbbiban viszont arról van szó, hogy semmiféle munka nincs a dologban. (Esetleg a fordítás, gépelés, bár lehet, hogy akkor a titkárnőt kellene doktorrá avatni.)

2. Az utóbbi az, amit plágiumnak hívunk, és ami egyszerűen lopás. Az vitatható, hogy milyen minőségi kritériumokat állítunk fel, de az, hogy ezeket másolással nem lehet teljesíteni, egyértelmű dolog. Ha valaki csak egy fél oldalt másol idézés nélkül, jobb helyeken már akkor kivágják. (Jobb helyeken – értsd: nem Mo-n).

3. Ha nincs pontosan feltüntetve minden adat forrása, az plágium.

4. Aligha tudjuk meg, hogy próbálták-e Schmittet felvilágosítani. Azt sem, hogy miért engedték át a dolgozatot. A szerencsénk azt, hogy ezt nem kell tudnunk. Az illetők megtették, és viselniük kell(ene) a következményeket.

5. Ha Schmitt jóhiszemű volt, akkor sem tett eleget a követelményeknek, tehát a visszavonás jogos.

4 Papuska 2012. március 30. 12:46

@doncsecz:

Önnek teljesen igaza van. A kisdoktori csak cím és nem tudományos fokozat! Ezt nagyon sokan összekeverik! Kaphatott volna hasonló címet, akkor is, ha nincs fokozata, munkássága alapján. (díszdoktori) Úgy is viselhetné a címet.

3 Papuska 2012. március 30. 12:41

Kíváncsi leszek arra, hogy a döntésnek a tudományos élettel kapcsolatban milyen további következményei lesznek. Az 1992-es Felsőoktatási törvény előtt különösen a kisdoktorik vonatkozásában számos a Schmidtéhez hasonló gyakorlat volt. Doktoráltak "Marxizmusból" csupa idézettel, "úttörő mozgalomból" pedagógia szakon történeti leírással és hasonlók. Ha Ők megtarthatnák a doktorijukat, az igazi kettős mérce lenne. Maga a TF. is követett egy hasonló gyakorlatot egyes élsportolók esetében. Egyébként a plágium vád a szó valódi értelmében nem is valósult meg, hiszen a szokástól eltérően nem volt hivatkozási rendszer a dolgozatban. A forrásjegyzékben terjedelmi megjelenés nélkül szerepelt minden forrásmű. Így a hivatalosan is elhangzott indoklás alapján "a dolgozat színvonala, kiemelve a nagy terjedelmű szó szerinti idézetet" az indok, a plágiumot nem lehetett kimondani, hiszen a teljesen szabálytalan formátumú dolgozatban az idézet forrásmunkája szerepelt.

Mi lesz a nagy számú hasonló dolgozat szerzőjével? Miért nem merték Schmidtet felvilágosítani, hogy a dolgozata semmiféle formai követelménynek nem felelt meg? Vagy ha a TF akkori követelményének megfelelt, akkor ez utólagos bíráskodás?

2 doncsecz 2012. március 30. 12:38

Fő a pontosság: a HVG azt írta tudományos fokozatától lett megfosztva Schmitt úr, bár szerintem attól nem lett még, ha el is vették a kisdoktori címét.

1 Sigmoid 2012. március 30. 11:03

Az INNVOÁCIÓS díjátadáson megjelenni szép kis szégyen lett volna ezek után, világ nevetsége.

Ha ezek után nem mond le, azzal csak még nevetségesebbé teszi magát.

Információ
X