nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Pedagógusok szerint rossz ötlet a tankötelezettség lecsökkentése 15 évre

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) abszolút rossz ötletnek tartja a tankötelezettség 15 éves korra való csökkentését, amit a kedden nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Terv tartalmaz.

MTI | 2011. március 2.
|  

Mendrey László, a PDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a lépést semmi nem indokolja, és nem érti, hogyan merülhetett fel a XXI. században. Megjegyezte: reméli, ez megmarad az ötlet szintjén, s nem lesz döntés belőle.

Magyarországon nem olyan képzetlen 15 évesekre van szükség, akik csupán alapfokú végzettséggel rendelkeznek. Ezek a fiatalok a gazdaságélénkítésében sem tudnak szerepet vállalni – jegyezte meg, hozzátéve: a lépés következményeként jelentős pedagóguslétszám-felesleg állhat elő a szakmunkásképzésben és a szakközépiskolákban.

Kitért arra is, hogy a közoktatási törvény legutóbbi koncepciója még 17 éves korra csökkentette volna a tankötelezettséget, de a Közoktatás-politikai Tanács múlt heti ülésén ezt is egyöntetűen elvetette. Most ismét szeretnék összehívni a testületet, hogy tájékoztatást kapjanak az elképzelésekről – jelezte az érdekvédő.

A kedden nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Tervben az olvasható, fel kell kínálni a 15. évüket betöltő fiataloknak: választhassanak, folytatják tanulmányaikat vagy munkába állnak. Ezért a jövő év szeptemberében hatályba lépő közoktatási törvény a tankötelezettség felső határát 15 évre szállítja majd le.

A dokumentum helyzetértékelése szerint a közoktatásban problémát okoz, hogy az általános iskolák gyakran olyan tudással bocsátják el a tanulókat, ami nem elégséges a megfelelő munkavégzéshez. Felvetik azt is, hiányzik az egészséges arány a gimnáziumok, a szakközépiskolák és a szakiskolák között, ezt pedig súlyosbítja a 18 éves korig tartó tankötelezettség. Az adósság növekedésének egyik okaként a terv azt nevezi meg, hogy miközben a kétkezi szakmákban munkaerőhiány van, a gyerekeket sokszor feleslegesen hosszan és sokszor rossz irányba képzik.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 bibi 2011. március 6. 15:47

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) abszolút rossz ötletnek tartja

********************

Hát nem is tudom. Ha pedagógus lennék nem nagyon sajnálnám az osztályomba nem illő gyerekek távozását. Nem hinnem, hogy most majd kis Móra Ferencek maradnak latintanulás nélkül.

2 Pesta 2011. március 2. 20:07

Úgy van. Aki tanulni akar, annak nem számít a korhatár, a renitensek viszont tűnjenek el minél hamarabb az iskolából. Az én időmben 16 év volt a korhatár, a megnevezett népcsoport közül egyetlen lány volt az osztályomban, aki elvégezte az általánost. A többiek megrekedtek 4-5. osztályban.

A kétkezi szakmákban meg azért van munkaerőhiány, mert ebben a kilátástalanságba senki sem akar éhbérből tengődő „jómunkásember” lenni, mindenki a diplomát hajkurássza.

1 tarto 2011. március 2. 18:34

Bocsánat, ha tévedek, de nem arról van szó, hogy a túlkoros [moderálva]gyerekek ne terrorizálják kis iskolatársaikat? Velem járt annakidején - régen - elsőbe kb. 14 éves fiú is, a nem túl okos Hutyu. Szerencsére jámbor gyerek volt, és a falunkban nem volt kultusza - akkor még - az iskolai vagy iskolán kívüli erőszaknak és gyerekbűnözésnek. Ma más a helyzet. Senkit nem érdemes tanulásra kényszeríteni, ha nem alakul ki benne és a környezetében a vágy és az elvárás. Talán ha 18 év - vagy akár több - a tanköteles határ, ez automatikusan meghozza a tanulási kedvet? Nem biztos. Azzal messzemenően egyetértek, hogy minél több képzett emberre, köztük különösen mind több tanult [emberre] van szüksége az országnak a gazdasági fejlődéshez, és a [zemberek] beilleszkedéséhez. Bár már ott tartanánk!

Információ
X