nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelvtörvényellenes demonstrációk Dunaszerdahelyen és Budapesten

A szeptember elsejével életbe lépett szlovák nyelvtörvény ellen tartott demonstrációt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kedd délután a budapesti Szlovák Nagykövetség épülete előtt; ezzel egyidőben Dunaszerdahelyen a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását követelte több ezer szlovákiai magyar; Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője ugyanakkor levélben tett javaslatot Bajnai Gordon kormányfőnek a nyelvtörvény visszavonatásának kezdeményezésére.

MTI | 2009. szeptember 2.
|  

Budapesten a megmozdulás szervezői a rendelkezés eltörlését követelő petíciót adtak át Szlovákia budapesti nagykövetének. A félezres megmozduláson a szónokok arról beszéltek, hogy Szlovákia állami nyelvi cenzúrát vezet be, ha a szabad nyelvhasználatba beleszól. Közfelkiáltással elfogadtak egy tiltakozó nyilatkozatot, amelyben követelik a szlovák parlamenttől: töröljék el az államnyelvtörvényt, és alkossanak egy kisebbségi törvényt, valamint vessenek véget a Szlovákiában tapasztalható magyargyűlöletnek és a magyarveréseknek. A petíciót Peter Weiss szlovák nagykövet személyesen vette át a CÖF képviselőitől. A tiltakozást eljuttatják az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökének is.

Ondrej Dostálnak, a szlovákiai Konzervatív Intézet munkatársának, a tiltakozó nagygyűlés egyetlen szlovák felszólalójának köszöni meg a beszédét Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a keddi dunaszerdahelyi tiltakozó nagygyűlésen
Ondrej Dostálnak, a szlovákiai Konzervatív Intézet munkatársának, a tiltakozó nagygyűlés egyetlen szlovák felszólalójának köszöni meg a beszédét Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a keddi dunaszerdahelyi tiltakozó nagygyűlésen
(Forrás: MTI/Kovács Attila)

A szónoklatokat 15 órakor harangszóval szakították félbe, és a szervezők közlése szerint ugyanebben az időben Brüsszelben, Koppenhágában, Argentínában, Ausztráliában, New Yorkban, Los Angelesben, Venezuelában, Mexikóban, Ausztráliában, Torontóban, valamint Dunaszerdahelyen és Kishegyesen, illetve a Felvidék és Erdély több magyarlakta falvában is félreverték a harangokat a magyar nyelv és a magyarság megmentése érdekében.

A rendőrség a demonstráció idejére kordonokkal zárta le a Stefánia utca azon részét, ahol a külképviselet található, és az épület elé is kordont vontak. Többen magyar nemzetiszínű zászlókat és „Az államhatár nem nemzethatár!”, valamint „Szlovákia leeresztette a vasfüggönyt!” feliratú transzparenseket emeltek a magasba, és többször skandálták a „Vesszen Trianon!” felkiáltást is. A rendelkezés ismertetésekor a tüntetők hangos füttyszóval és pfujolással fejezték ki nemtetszésüket.

Több ezren vettek részt a tiltakozó gyűlésen
Több ezren vettek részt a tiltakozó gyűlésen
(Forrás: MTI/Kovács Attila)

Dunaszerdahelyen a nemzeti kisebbségek jogainak következetes tiszteletben tartását és kiszélesítését követelte több ezer szlovákiai magyar kedden délután. A résztvevők ugyanakkor tiltakoztak a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosítása ellen. A „Kiállunk jogainkért” jelszó jegyében megtartott nagygyűlést a Magyar Koalíció Pártja (MKP), valamint a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) szervezte.

„Szégyen, hogy 20 évvel 1989 után újból a regnáló hatalom antidemokratikus praktikái ellen vagyunk kénytelenek tüntetni. Ez Szlovákia szégyene, de Európa szégyene is” – jelentette ki Csáky Pál, az MKP elnöke, amikor záróbeszédében azt összegezte, miért volt szükség a nagygyűlésre.

„Elegünk van a (szlovák) kormánykoalíció politikusainak magyarellenes kirohanásaiból. Felháborítónak tartjuk, hogy Malina Hedvig (a sérelmet szenvedett diáklány – a szerk.) Szlovákiában, állampolgárként nem tudja érvényre juttatni igazságát. Elfogadhatatlannak tartjuk a dunaszerdahelyi szurkolók elleni rendőri beavatkozást, valamint azt, hogy a mai napig nem hozták nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos videofelvételeket. Nem tűrjük tovább, hogy a jelenlegi kormánykoalíció néhány politikusának állandó céltáblája legyünk” – áll a nagygyűlés által elfogadott nyilatkozatban. A nagygyűlés résztvevői elutasították a nyelvtörvényt. „Felháborítónak tartjuk, hogy magas pénzbírságokkal kívánják büntetni a közéleti nyelvhasználat néhány területét. Ez sérti az alapvető emberi jogokat, nevezetesen a szólásszabadságot. (...) Elvárjuk, hogy az úgynevezett kétnyelvűség törvény általi megjelenítése ne csak ránk, kisebbségekre rójon feladatot és kötelességet, hanem mindenkire arányosan, aki az általunk lakott régiókban velünk él” – áll a nyilatkozatban.

A szlovákiai magyarok követelik, hogy Pozsony „fogadja el az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának azon ajánlásait, amelyek a kisebbségi nyelvhasználati jogok bővítését szorgalmazzák”. Szorgalmazzák továbbá, hogy „készüljön el egy átfogó nemzetiségi törvény, az EBESZ kisebbségi főbiztosa ajánlásának megfelelően”.

Az SZDSZ frakcióvezetője levelében szerdán azt javasolta Bajnai Gordon kormányfőnek, hogy a magyar kormány a nemzetközi jogi viták lezárultáig hivatalos formában kérje fel a szlovák kormányzatot a súlyosan diszkriminatív nyelvtörvény visszavonására, illetve végrehajtásának felfüggesztésére. A liberális frakcióvezető véleménye szerint a kedden életbe lépett törvény súlyosan és példátlan módon szankcionálja a szlovákiai magyarság anyanyelvhasználathoz fűződő alapvető emberi jogát.

Kóka János ezért több javaslatot is megfogalmazott Bajnai Gordonnak, így például azt, hogy a magyar kormány kezdeményezze az Európa Tanács és az Európai Unió megfelelő szerveinél egy nemzetközi monitoring bizottság létrehozását. E testület vizsgálná a szlovák jogszabály működését, betartatását, valamint szankciós mechanizmusát, különös tekintettel a szlovákiai magyarságot is megillető alapvető emberi jogokra. Az SZDSZ-frakció vezetője javasolta azt is, hogy a magyar kormány hozzon létre egy díjmentesen hívható telefonos „bejelentő központot” és internetes oldalt, amelyeken keresztül a jogszabály miatt esetlegesen hátrányt szenvedő európai uniós állampolgárok bejelentést tehetnek, ha a kifogásolt jogszabály alkalmazása miatt hátrány éri őket.

Szeptember 10-én délután találkozik egymással Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök – tájékoztatta a kormányszóvivő kedden az MTI-t. Szollár Domokos a helyszínről annyit mondott, hogy a találkozó Magyarország területén, a szlovák határ közelében lesz.

Bírálatok szlovák oldalról

Bírálóan nyilatkoztak a szlovák politikai pártok képviselői a szlovákiai magyaroknak az államnyelvtörvény elleni keddi dunaszerdahelyi tüntetéséről.

A koalíciós Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a magyar civil szervezetek provokálni akartak a nagygyűléssel.
„A nagygyűlést elterelő manővernek tartjuk az MKP részéről. Az akció valódi célja a magyar kisebbség mozgósítása nyugtalanság keltése céljából és a nemzetiségi feszültség szítása Szlovákiában” – jelentette ki Ján Slota pártelnök.

„Az MKP által megszervezett tiltakozás nem más, mint egy nagy provokáció. Ennek bizonyítéka, hogy azt a Szlovák Köztársaság egyik legnagyobb ünnepére, az alkotmány napjára időzítették. A nyelvtörvény módosítása nem más, mint az állam belső kohéziójának megerősítése” – tette hozzá Anna Belousovová, a párt első alelnöke.

Az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) egyik befolyásos képviselője úgy véli: a tüntetés azt jelzi, hogy az MKP politikai irányvonalában elmozdulás történt. „A nyelvtörvény elleni dunaszerdahelyi tüntetést az MKP politikájában történt komoly elmozdulásként értékelem. A tiltakozásra abban a stadionban került sor, amely egyik jelképe Szlovákia és Magyarország, valamint a szlovákok és a szlovákiai magyarok közti kapcsolatok kiéleződésének” – nyilatkozta Tomás Galbavy, az SDKU parlamenti képviselője. Szerinte mindez azt jelzi, hogy az MKP „felemelte a magyar kártyát, s azt politikája részévé tette”. Ugyanakkor kijelentette: az államnyelvtörvény módosítása „rendkívül veszélyes lépés, mert rosszhiszeműen írták meg”, s célja csak azt volt, hogy elterelje a figyelmet a koalíció botrányairól.

Az ugyancsak ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nyugtalanságának adott hangot a nagygyűléssel kapcsolatban, s ismételten hangsúlyozta: a szlovák-magyar viszonyban nem tüntetésekre, hanem párbeszédre van szükség. A nyelvtörvény módosítása a KDH szerint is rossz, de a problémákat dialógussal kellene megoldani.

Információ
X